2019. július 19. péntekEmília
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak a katonai temetők ügyében

2019. június 12. 20:06, utolsó frissítés: 20:10

A román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak a katonai temetők, kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében, a megbeszélésre a június 24. és 28. közötti időszakot jelölte meg szerdán kiadott közleményében.

A dokumentum szerint a román fél által javasolt megbeszélést a román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), magyar részről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei folytatnák le.

A román fél javaslata szerint a munkamegbeszélés Bukarestben lenne, ezen elemeznék a hadisírok és háborús emlékművek helyzetét a két ország erre vonatkozó kétoldalú megállapodása értelmében, amelyet Bukarestben írtak alá a felek 2008. március 6-án. A közlemény szerint a román védelmi minisztérium várja a magyar fél válaszát.

A közlemény szerint a tárgyaláson az úzvölgyi katonai sírkert ügyét is napirendre tűznék, hogy megfelelő megoldást találjanak a kialakult helyzetre abból a 2008-as megállapodás aláírásakor mindkét fél által elfogadott elvből kiindulva, miszerint a két világháború katonai akcióiban életüket vesztett katonáknak és civileknek méltó nyughelyhez van joguk, összhangban a nemzetközi humanitárius joggal, illetve a román-magyar alapszerződéssel. (mti)

Nyitókép: RMDSZ Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS