2019. aug. 24. szombatBertalan
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vitatott körülmények között váltották le Gálfi Árpádot a székelyudvarhelyi MPP éléről

2019. július 16. 11:56, utolsó frissítés: 18:11

Vitatott körülmények között hétfőn leváltották Gálfi Árpádot, a székelyudvarhelyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét és egyben a szervezet elnökségét a párt közgyűlésén - tájékoztat beszámolójában az uh.ro. A közgyűlésen mind a megyei, mind az országos elnökség - Mezei János MPP-elnökkel egyetemben - részt vett. Mike Levente lett az székelyudvarhelyi MPP új elnöke, Csíki Endre pedig az alelnöke, mellettük Waum Péter, Ketesdi Imre és Tókos Szabolcs alkotják az új elnökséget.

Gálfi leváltását a Szász Jenő-párti MPP-tagok kezdeményezték, és végül szavazták meg, mivel a Gálfi-párti MPP-s tagok egy része Gálfival együtt az ülés felénél elhagyta a gyűléstermét. A város polgármestere úgy nyilatkozott, szerinte így nem volt törvényes az eljárás, mert mint a szervezet elnöke egy olyan közgyűlést hívott össze, amelynek feladata egy tisztújító közgyűlés előkészítése lett volna.

Gálfi azt gondolja, azzal borította ki ellenzőit, hogy Geréb László korábbi MÜTF-igazgatót akarta megtenni városmenedzsernek. A polgármester szerint azért is nehezteltek rá a Szász-párti MPP-sek, mert az Aqua Nova Kft.-t lecserélte a Harvíz vízszolgáltatóra, valamit a szemétszállító RDE Harghitával való szembenállása sem tetszett nekik.

Mezei János MPP-elnök az uh.ro-nak nyilatkozva azt rótta fel Gálfi Árpádnak, hogy feljelentette az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) a polgármesteri hivatal 7 munkatársát a beruházási osztályról. „Az elnök úr sajátos módon a gyűlés felénél felugrott és elszaladt, vele együtt még néhány párttag is, a bent maradók azonban elegen maradtak ahhoz, hogy szavazzanak az elmaradt harmadik napirendi pontról, a közgyűlés felkérésére én levezettem ezt a szavazást” – mondta Mezei.

Mike Levente pedig azt mondta, hogy a békesség, a belső viták megszüntetése érdekében hoztak döntést, és vonták meg a bizalmat a jelenlevők Gálfi Árpádtól. A polgármestert az MPP továbbra is támogatni fogja a város érdekeiben hozott döntéseiben – mondta még a szavazás után.

Gálfi Árpád és Mezei János (fotó: az MPP közleménye)Gálfi Árpád és Mezei János (fotó: az MPP közleménye)


FRISSÍTÉS: Közben az Magyar Polgári Párt közleményben tájékoztatott a hétfői székelyudvarhelyi közgyűléséről. Mint írják a megbeszélést az MPP helyi szervezete és Gálfi Árpád közötti másfél éve fennálló feszült légkör tette szükségessé, és a székelyudvarhelyi tagság pedig a közgyűlésen úgy fogalmazott, hogy "a fennálló feszült helyzetet a helyi szervezet elnökének és elnökségének megújításával lehetne orvosolni. Érveik szerint a polgármester feladata a városvezetéssel foglalkozni, a pártfeladatokat tőle független személy kell végezze."

"Az elnök úr az alapszabályzatban megfogalmazott feladatköreit hiányosan végezte el, és döntéseit egy személyben hozta meg, mellőzve a széleskörű konzultációt. A Magyar Polgári Párt mélységesen elítéli, hogy Gálfi Árpád, polgármesterként, az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) jelentette fel nyolc alkalmazottját és az alpolgármestert, ezen kívül három székelyudvarhelyi vállalkozást annak ellenére, hogy lett volna más jogorvoslati lehetősége is" - írják.

Ugyanakkor arról is tájékoztatnak, hogy az MPP országos elnöksége Gálfi Árpád esetében fegyelmi kivizsgálást indít a helyi szervezetben kialakult állapotok miatt.

FRISSÍTÉS 2: Gálfi Árpád Facebokk-bejegyzésben reagált a hétfői közgyűléssel kapcsolatban, és ebben megerősítette, hogy a tegnapi ülés napirendi pontjai között csak az elnöki és az elnökségi tagok beszámolói szerepeltek, és nem programon a tisztújítás. Az elhangzott beszámolókat követően pedig a gyűlés véget ért, és a jegyzőkönyveket aláírták. Azt polgármester azt is nyomatékosítja, hogy a jegyzőkönyvek aláírása után történt eseményeket "közgyűlésen kívüli beszélgetésnek" tekinti.



(uh.ro/közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS