2019. aug. 25. vasárnapLajos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Európán belül Romániából érkezik a legtöbb bevándorló Németországba

2019. július 16. 17:44, utolsó frissítés: 17:44

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) közzétett egy felmérést, amelyben sok tanulságos adat van Romániával kapcsolatban. A jelentést a román külügyminisztérium rendelte meg - írja a Revista22.

A jelentés két időpont közötti adatokat vet össze, a 2001/2002-es és a 2015/2016-os időszakból származókat. Eszerint a kettő között eltelt időszakban 2,3 millióval nőtt az országból kivándoroltak száma, tehát 2016-ban már 3,4 millióan voltak.

Ez azt jelenti, hogy 2016-ban a Romániában születetteknek a 17 százaléka élt külföldön, az OECD tagállamaiban.

A romániaiak számára a leginkább vonzó hely Olaszország, minden harmadik honfitársunk oda vándorolt ki, és most már több mint egymillióan vannak ott. Olaszországot Németország követi 680 000-rel, és Spanyolország 573 000-rel. A jelentésből az is kiderül, hogy az elvándoroltak több mint 90 százaléka Európában él.

Van még egy nagyon izgalmas adat: a kivándorolt romániaiak leginkább szakképesítés nélküli munkások, ugyanakkor a diplomások leginkább Kanadában (77%), és az Egyesült Államokban (54%) dolgoznak. A legtöbb szakképzetlen pedig Olaszországban (az itt dolgozóknak mindössze 7 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel), Németországban és Spanyolországban van (17%).

Összevetve a szomszédokkal: hozzánk képest csak a szerbeknek "diplomátlanabb" a diaszpórája. A román kivándorlók közül a nők 24, a férfiak 21 százaléka végzett valamilyen egyetemet.

Az elmúlt években a románoknak negyede nyilatkozta azt, hogy szívesen emigrálna, ha erre lehetősége lenne. Ez az egyik legnagyobb arány Kelet-Európában. Riasztó az is, hogy a 15-24 éveseknek több mint a fele szeretne kivándorolni.

Az is aggasztó, hogy 2016-ban a kivándoroltaknak csupán háromnegyede rendelkezett biztos munkahellyel. Az is kiderült, hogy a diplomásoknak könnyebb külföldön munkát szerezni, ők ugyanis nagyobb arányban tudtak elhelyezkedni.

És hogy azóta hogyan alakultak az adatok, azt jól szemlélteti az Agerpres egy kedden közzétett híre, amelyet a német Szövetségi Statisztikai Iroda adataira alapozva írt meg, eszerint a tavalyi évben az európai országok közül Romániából vándoroltak oda ki a legtöbben, 68 000-en, a második helyen Horvátország áll (29 000), majd Bulgária (27 000) és Lengyelország (26 000) következik. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS