2019. december 11. szerdaÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Eljárást indít a CNCD a kisebbségi diákokkal szemben diszkriminatív egyetemi felvételi miatt

2019. augusztus 13. 17:04, utolsó frissítés: 17:44

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke szerint elfogadhatatlan az oktatásügyi minisztériumnak az a 2016-ban életbe léptetett módszertana, amely lehetővé teszi, hogy az egyetemi alapképzésekre, mesterképzésekre, illetve doktori képzésre jelentkező diákokat a román nyelv ismeretéből is vizsgáztassák akkor, ha azok nem román nyelvű képzésben vettek részt a középiskolában.

A CNCD elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy elfogadhatatlan és diszkriminatív ez a metodológia, aminek az eltörlését korábban már a Nép Ügyvédje is kezdeményezte. Asztalos elmondása szerint az érettségi vizsgán a diákok nyelvi kompetenciáikat igazoló oklevelet kapnak, attól függetlenül, hogy román vagy más nyelvű iskolát végeztek.

„Az érettségi vizsgák országosak és ugyanaz a tétel vonatkozik mindenkire, függetlenül attól, hogy kisebbségi nyelvű osztályról, vagy román nyelvű osztályról beszélünk. És, ha nem a diákok román nyelvű tudását teszteli az érettségi vizsga, akkor kérdezem én, hogy mit értékel?”- nyilatkozta a Transindex megkeresésére Asztalos.

A CNCD elnöke korábban az edupedu.ro-nak adott interjújában is megerősítette, azáltal, hogy a minisztérium azt állítja, hogy az érettségi vizsga nem tükrözi a kisebbségi diákok valós román nyelvismeretét, beismeri, hogy nem hatékony az, ahogyan a román nyelvet a kisebbségi osztályok tanulóinak oktatják.

Ha én, mint minisztérium, elismerem, hogy van, akinek sikerült az érettségije, de mégsem ismeri a román nyelvet, akkor az már régen rossz” - vélekedett Asztalos.

Elmondása szerint bár a rendelet 2016-ban lépett érvénybe, a diszkriminációellenes tanácsnál mostanáig nem tudtak róla. „Nem jelentette még senki, nem minden egyetem szervez ilyen tesztelést. Ez a szabályozás az idén jutott a tudomásunkra” - indokolta meg Asztalos, hogy miért csak most indítottak eljárást az ügyben.

Kérdésünkre, hogy tudomása szerint mennyiben veszik figyelembe ezt az előírást az oktatási intézmények, elmondta, hogy tudomása van arról, hogy vannak bukaresti egyetemek, amelyek levizsgáztatják román nyelvből azokat a felvételizőket, akik kisebbségi nyelven végezték a középiskolát. Ugyanakkor néhány erdélyi egyetem is alkalmazza ezt a gyakorlatot.

A CNCD elnöke elmondta továbbá, hogy a tanács döntést készül hozni az ügyben, miután Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke erre vonatkozó panaszt nyújtott be hozzájuk. Az elnök azt is kifejtette, hogy nagyon nehéz számukra együtt dolgozni az oktatási minisztériummal, mivel nem válaszolnak a leveleikre és nem bocsátanak a rendelkezésükre statisztikákat. (hírszerk)

Nyitókép: PSnews

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS