2019. december 6. péntekMiklós
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lesz az RMDSZ-nek szóvivője, mégpedig Hegedüs Csilla

2019. augusztus 29. 11:18, utolsó frissítés: 12:40

Hegedüs Csilla lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szóvivője - tudta meg lapunk RMDSZ-es forrásokból.

Érdeklődésünkre Hegedüs nem cáfolta az információt, de nem is volt hajlandó nyilatkozni, mondván, hogy ezzel kapcsolatban csak pénteken, a Szövetségi Küldöttek Tanácsának (SZKT) ülése után adnak bővebb információt.

Az RMDSZ elnökségének mindeddig nem volt szóvivője, így az RMDSZ Nőszervezetének jelenlegi ügyvezető elnöke lehet az első, aki betöltheti ezt a funkciót. Hegedüs legutóbb harmadik helyen szerepelt a Szövetség európai parlamenti választási listáján, és így nem nyert mandátumot.

Hegedüs Csilla 2010-ben kezdte az RMDSZ-ben való politizálást, 2010-2012 között Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tanácsosaként dolgozott, jelenleg a Szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. 2016 óta a Transylvania Trust alapítvány elnöke, 2001 óta vezeti a bonchidai Bánffy kastély felújítását. Oktatási és kulturális programok szervezője. 2008-ban a Bonchidai Bánffy kastélyban végzett értékmentő munkájáért Europa Nostra nagydíjban részesült az általa vezetett program.

Szerettük volna azt is megkérdezni, hogy megtartja-e mindezeket a tisztségeket, de még a kérdés feltevése előtt letette a telefont. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS