2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Băsescu továbbra is tagadja, hogy kapcsolata lett volna a Szekuritátéval

2019. szeptember 20. 18:12, utolsó frissítés: 18:12

Meg fogja támadni a legfelsőbb bíróságon a bukaresti ítélőtábla azon döntését, amelynek értelmében együttműködött a volt Szekuritátéval, jelentette be pénteken Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) európai parlamenti képviselője.

„Ez a bíró döntése, mint olyan ember, akinek fontos volt egy igazságszolgáltatási rendszer felépítése, csak legális úton támadhatom meg azt. Tehát meg fogom támadni a döntést a legfelsőbb bíróságon. Nem hiszem, hogy az, amit én tettem, a Szekuritátéval való együttműködésnek nevezhető, főként, mert a tengerészeti intézet dokumentumjairól van szó, és a velünk foglalkozó intézet a katonai kémelhárítás volt, amelyről, bevallom, 21 évesen fogalmam sem volt, hogy a Szekuritáté része. Bizonyos keserűséggel veszem ezt tudomásul, miután elítéltem a kommunizmust, megnyitottam a Szekuritáté irattárát és átadtam azt a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS). Most pedig egy ilyen döntést hozzanak ellenem...Megpróbálok a végsőkig elmenni, felhasználva minden alkotmányos jogomat a helyzet tisztázása érdekében” - nyilatkozta Băsescu a Digi24 hírcsatornán.

Arra a kérdésre, hogy megérdeklődte-e, hogy létezik-e a nevére szóló irat az archívumban, Băsescu így válaszolt. 'Nem, nem érdeklődtem meg, mert nem aggódtam. Tudtam, hogy nem volt illegális kapcsolatom a Szekuritátéval'.

A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) keresetének és kimondta: Traian Băsescu volt államfő együttműködött az egykori Szekuritátéval.

A döntés nem jogerős, fellebbezni a kiközléstől számított 15 napon belül lehet.

Az ügy legutolsó tárgyalásán, szeptember 5-én, Băsescu tagadta, hogy együttműködött volna a Szekuritátéval.

Traian Băsescu azt állította a tárgyaláson, hogy nem tudott róla, hogy fedőnevet kapott volna, és hangsúlyozta, hogy jelentéseit Traian Băsescu kapitányként írta alá.

"Nem tudtam róla, hogy a katonai kémelhárítás a Szekuritáté. Azt gondoltam, hogy ez a védelmi minisztérium egyik szolgálata"- védekezett a volt államfő.

Emlékeztetett, hogy a tengerészeti intézet diákjainak nem tiltották meg, hogy idegenekkel találkozzanak, így Mamaián gyakran érintkeztek csehszlovák fiatalokkal, illetve idegen kikötőkben is találkoztak külföldiekkel.

"A törvény arra kötelezett, hogy válaszoljak nekik (...) Ami a szankciókat illeti: egy katonai iskolából bármikor kizárhatnak" - mondta Băsescu, és megemlítette, hogy két jelentést adott Tudor kémelhárító ezredesnek.

A CNSAS szerint Traian Băsescu volt köztársasági elnök jelentett egyik kollégájáról a Szekuritáté egy összekötő tisztjének.

A bíróságra benyújtott dokumentumból az derül ki, hogy a Szekuritáté kijelölt egy alezredesi rangban levő összekötő tisztet, akinek Băsescu két darab, kézzel írt jelentést adott át. Az iratok szerint a volt elnök jelentései nyomán egyik kollégáját, a Szekuritáté javaslatára, nem nevezték ki olyan hajóra, amely elhagyta az ország felségvizeit.

A CNSAS szerint Băsescu kollaboráns volt, és 1975-ben jelentéseket írt a rendszerellenes tevékenységekről, az ország elhagyásának szándékáról, illetve az idegenekkel való találkozókról.

A bukaresti ítélőtábla május 29-én vette nyilvántartásba azt az ügyet, amelyben a CNSAS kéri a bíróságtól, hogy Traian Băsescu korábbi elnök esetében állapítsa meg a Szekuritáté kollaboránsa státuszt. (agerpres)

Nyitókép: National

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS