2019. október 21. hétfőOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Belháború az MPP-ben: nyílt levélben kérik Mezei János lemondását

2019. október 09. 10:40, utolsó frissítés: 10:40

Nyílt levélben szólította föl az MPP több prominense Mezei János pártelnököt a lemondásra. Okként azt jelölik meg, hogy a párt vezetősége nemrégiben éppen azokat "állította a vádlottak padjára, akik ez elmúlt időszakban eredményeket mutattak fel, a nemzetpolitika koordinátái szerint képviselték a pártot, illetve a szabálytalanságokra hívták fel a figyelmet".

A nyílt levél aláírói, akik között ott van a párt két parlamenti képviselője, Bíró Zsolt és Kulcsár-Terza József is, ugyanakkor Pethő István választmányi elnök, valamint a Kovászna és Hargita megyei szervezet elnökei is, megjegyzik, hogy "az elnökkel szembeni bizalmatlanság tetten érhető a szervezetek java részénél és a párt közmegítélésében is. Nem sikerült új programmal, új politikai irányvonallal előállnia, sőt az MPP korábban elért eredményei is veszélybe kerülnek".

A nyílt levél megemlíti azt is, hogy a székelyudvarhelyi szervezet legutóbbi Közgyűlésének Alapszabályba ütköző lebonyolítása során a vezetőség megpróbálta kizárni a székelyudvarhelyi szervezet elnökét, Gálfi Árpádot, és a pártból is akarták zárni.

A mostani nyílt levél azért furcsa, mert szeptember végén cikkeztünk arról, hogy egy választmányi ülésen majdnem sikerült leváltani az elnököt, aki bizalmi szavazást kért maga ellen, de végül a Mezei pártiak és a Mezei ellenesek megegyeztek abban, hogy félreteszik a köztük feszülő ellentéteket.

A választmány akkor arra jutott, hogy a székelyudvarhelyi helyzet kihatással van a párt megítélésének egészére, ezért annak megnyugtató rendezése elsődleges kérdés. A testület tegnapi döntése értelmében meg kell ismételni az ottani tisztújító választást, erre 30 napon belül sort kell keríteni, annak megszervezését és lebonyolítását az MPP Országos Választmányára bízták.

A nyílt levél megjegyzi, hogy "a Magyar Polgári Pártot a politikai pluralizmus iránti igény, a választás szabadságának gondolata hozta létre. Az erdélyi magyar többpártrendszer olyan érték, amelyre szüksége van közösségünknek, a választópolgárok bölcsessége pedig több esetben visszaigazolta, hogy értik és támogatják ezt a nemzetpolitikával is összhangban lévő programot és cselekvési tervet. Az MPP addig őrzi meg létjogosultságát, ameddig a választás szabadságának jegyében úgy viszonyul a politikai verseny és együttműködés kérdéséhez, hogy az nem csak a magyar érdek érvényesítését, hanem a magyarok közötti békességet is erősítse".

(hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS