2019. december 7. szombatAmbrus
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen Hunor: alacsony a bizalom a PNL iránt az RMDSZ-ben

2019. október 23. 15:42, utolsó frissítés: 15:44

Alacsony a bizalom a PNL iránt az RMDSZ-ben, az elmúlt években ugyanis a liberálisok folyamatosan támadták a szövetséget és az erdélyi magyar közösséget, ezért az RMDSZ csupán írásos együttműködési megállapodás alapján hajlandó támogatni a Nemzeti Liberális Párt által létrehozandó kormányt – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ államfőjelöltje erről az Erdélyi Magyar Televízió Sajtóprés című elemzőműsorában beszélt. Úgy értékelte, bár a hét eleji tárgyalásokon a PNL vezetői ígéretet tettek az RMDSZ által támasztott feltételek teljesítésére, köztük a kisebbségi jogokat szabályozó hatályos törvények maradéktalan alkalmazására, ennek ellenére „ragaszkodnak az írott szóhoz.”

A PNL-vel szembeni jelenlegi alacsony bizalmi szintet növelni kell, és ehhez egy írásos együttműködési megállapodás a legjobb forma – mutatott rá Kelemen, aki egyben megerősítette azt is, a jelenlegi helyzetben az RMDSZ nem kíván része lenni a PNL-kormánynak, ám biztos abban, hogy a szövetség megkerülhetetlen politikai tényező lesz a következő időszakban.

- Az RMDSZ nem megy kormányra, nincs ilyen szándékunk a következő egy évben, ugyanis jelenleg ennek nincsenek meg a feltételei, de ha a parlamenti választások után lehetőségünk lesz, akkor a kormányzás eszközével élni szeretnénk. (...) Nélkülünk nincs kormányalakítás, nincsen többség, még csak döntőképes jelenlét sincs – szögezte le.

Az RMDSZ elnöke kifejtette azt is, hogy az USR-vel ennél nehezebbnek látja a bizalmi viszony kialakítását.

„Az USR egy nemrég alakul párt, amelynek nincs egységes értékrendje, de főként nem jobboldali párt: az USR-ben vannak konzervatív emberek, de vannak nagyon kőkemény neomarxisták, akik még a vagyoni kérdéseket is újragondolnák, és az egyéni tulajdonjogot megszüntetnék. Az USR-ben a neomarxistától az anarchistán keresztül a konzervatív politikusig minden van. Vannak olyan politikusaik, akikkel jól együttműködünk, másokkal meg nem. Meglátjuk, mi lesz 2020-ban” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. A Sajtóprés rendkívüli bukaresti kiadása szerdán este 8-tól lesz látható az ETV-ben. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS