2019. november 17. vasárnapHortenzia, Gergő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fekete-Győr András az USR PLUS rendezvényén: bűnt követ el, aki figyelmen kívül hagyja a kisebbségek kérdését

2019. november 04. 10:18, utolsó frissítés: 10:18

Fekete-Győr András, a magyarországi Momentum elnöke magyarul és angolul is felszólalt az USR-PLUS hétvégi kolozsvári kampányrendezvényén (románul is próbálta legalább üdvözölni az egybegyűlteket), és a politikai kultúra megváltoztatásának szükségességét hangsúlyozta.

Dan Barna, az USR PLUS 2020 Szövetség államfőjelöltje vasárnap este kolozsvári választóival találkozott. A Florin Piersic moziban tartott eseményen bemutatta azt a 10 programpontot, amit elnökként meg akar valósítani, amennyiben megnyeri a választásokat. Az eseményen részt vett Dacian Cioloș volt miniszterelnök is, a Renew Europe jelenlegi frakcióvezetője, aki a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje lesz a jövő évi parlamenti választásokon.

Fekete-Győr AndrásFekete-Győr András


A Momentum elnöke felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy úgy Romániának, mint egész Európának a politikai kultúra megváltoztatására van szüksége, illetve a román-magyar kapcsolatok normalizálásáról beszélt.

"Fontosnak tartom, hogy Románia és Magyarország egymással baráti kapcsolatban legyen, óriási történelmi felelősség ez, a mi felelősségünk, hogy jó viszonyban tudjuk rendezni közös dolgainkat. Sem a világpolitika, sem Európa helyzete nem engedi, hogy különálljunk, hogy ne működjünk együtt. Együtt kell küzdenünk az orosz fenyegetéssel itt Közép-Európában, és együtt kell küzdenünk itthon és Brüsszelben egy erősebb, egy egységesebb és egy emberibb Európáért" - fejtette ki felszólalásában.

Hozzátette, hogy hisznek abban, hogy a kicsinyes ellenségeskedésen felül lehet emelkedni, társak tudnak lenni, és a fölöttük lévő hatalmasok összecsapásában bátran és erélyesen védik majd a román és a magyar nemzet közös érdekeit.

"Most nem túl jó a viszony Románia és Magyarország között, pedig korábban még közös kormányülések is voltak. Nem normális dolog, hogy Brüsszelben kell kijárni, hogy szóba álljanak egymással a szomszédok. Az a normális, hogyha két ország, amelynek legtöbbször közösek az érdekei, nem a gyűlöletet gerjeszti, hanem karöltve küzd magáért és a másikért. Magyar politikusként ez nem csak lehetőség számomra, hanem kötelesség is" - fejtette ki.

Fekete-Győr a romániai kisebbségek érdekében is felszólalt. "Szerintem bűnt követ el, aki figyelmen kívül hagyja a kisebbségek kérdését" - hangsúlyozta. "Okom van remélni, hogy az újonnan alapított demokratikus pártok, mint amilyen az USR-PLUS is, végre érdemben tudnak foglalkozni ezzel a kérdéssel. Jogszabályokon alapuló, elvi egyetértés kell létrejöjjön kisebbségi kérdésben, és nem esetei adok-veszek alku, mint ahogy eddig is, és jelenleg is működik. Ez itt Romániában különösen érzékeny kérdés, elég saját nemzettársaimnak Erdélyben élő tagjaira gondolnom" - tette hozzá.

A magyar politikus véleménye szerint a romániai magyar kisebbségek védelme az USR-PLUS segítségével végre a helyére kerülhet, tulajdonképpen csak annyi a kérdés, hogy lehet-e egy olyan Romániát létrehozni, amelyben minden lakó jól tud élni, és úgy érezheti, hogy tiszteletben tartják őt és az identitását. "Olyan Romániát, amely minden polgárának, nemzetiségtől függetlenül, a közös szeretet otthona lehet, ahol biztonságban érzi magát. Én úgy hiszem, hogy lehetséges" - mondta még a Momentum elnöke. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS