2019. november 17. vasárnapHortenzia, Gergő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Folytatódik Adrian Coman kálváriája: nem kaphat útlevelet, mert azonos nemű a házastársa

2019. november 07. 13:00, utolsó frissítés: 13:22

Adrian Coman az év elején kérelmezte Románia New York-i nagykövetségén, hogy újítsák meg az útlevelét. A kérelemhez csatolta a házassági okmányait is, amely azt igazolja, hogy házastársi kapcsolatban áll Clai Hamiltonnal.

Coman kérését most utasította el az állam, azzal az indoklással, hogy mivel Romániában nem legális az azonos neműek házassága, ezért nem fogadhatják el az útlevél-kérelmét sem, mert nem ismerhetik el Hamiltont a házastársaként.



Adrian Coman és Clai Hamilton kilenc évvel ezelőtt házasodott össze Brüsszelben. A két férfi korábban az Európai Unió Bíróságán perelte a román államot, mivel Hamilton a román állampolgárságú Coman házastársaként igényelt tartózkodási és munkavállalási engedélyt a román hatóságoktól, ezt azonban megtagadták tőle.

Miután az Európai Unió Bírósága júniusban kimondta, hogy az uniós állampolgárok házastársaira is alkalmazni kell a "házastárs" fogalmát a szabad tartózkodáshoz való jog tekintetében, a bukaresti alkotmánybíróság is úgy döntött: a román hatóságok nem tagadhatják meg a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy uniós polgár azonos nemű házastársától. (adevărul/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS