2019. december 7. szombatAmbrus
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az EMNP a hívei lelkiismeretére bízza az államfőválasztáson való a részvételt és a választást

2019. november 07. 18:21, utolsó frissítés: 18:29

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mind a hétvégi romániai elnökválasztáson való részvételt, mind pedig a szavazást a magyar közösség tagjainak lelkiismeretére bízza - derül ki a párt elnökségének csütörtöki közleményéből.

A kommünikében kifejtik: a romániai elnökválasztási kampányban a magyar közösség nevében induló jelöltet még 30 esztendővel a rendszerváltozás után sem "fenyegeti" a győzelem reménye, viszont az elnökválasztási kampány lehetőséget teremt a romániai közbeszéd napirendjére tűzni az erdélyi magyarság fontos ügyeit, valamint arra, hogy a közös célok minél több erdélyi magyar szavazópolgárt mozgósítsanak, felmutatva a közösség erejét.

„Az Erdélyi Magyar Néppárt ezért javasolt többpárti és össztársadalmi egyeztetést mind a jelölt személyének, mind az általa képviselt választási program tárgyában. A parlamenti képviselet monopóliumának birtokában ezt az egyeztetést a legnagyobb erdélyi magyar párt ismételten elmulasztotta, kampánya során pedig tetszetősnek látszó, de általános frázisokat puffogtató, a magyar sorskérdéseket szinte teljesen elhallgató üzeneteket adott jelöltje szájába, és eleve lemondott a közösség egy jelentős részének megszólításáról” - állapítja meg az EMNP.

A párt szerint nehéz helyzetben van, aki reálpolitikai megfontolások, és a politikai teljesítmény alapján szeretne dönteni arról: hogyan szavazzon az elnökválasztás első fordulójában.

Az EMNP ezért nem foglalt állást a szavazáson való részvétel és valamely jelölt támogatása tekintetében, hívei lelkiismeretére bízva a döntést.

„Tesszük ezt abban a reményben, hogy a jövő évi két - a magyar közösség szempontjából sokkal fontosabb - választásig sikerül kialakítani a sikeres szerepléshez elengedhetetlen akcióegységet” - zárul az EMNP országos elnökségének közleménye.(közlemény/MTI)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS