2019. december 12. csütörtökPandora, Gabriella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ezúttal hogyan szerepelt Kelemen Hunor a Kárpátokon túl?

2019. november 11. 14:36, utolsó frissítés: 15:47

Az RMDSZ számára a Kárpátokon túlról jelentős számú szavazatot hozó EP-választások után sokakban merült fel kérdésként, hogy a szövetség jelöltje vajon hogyan teljesített a Regátban. Ezért megnéztük, hogy az adatok jelenlegi feldolgozottsága (hétfő délben) szerint mennyi szavazatot szerzett Kelemen Hunor az említett területeken.

Az már most is látszik, hogy a szövetségnek nem sikerült úgy teljesíteni, mint a májusi EP-választáson, akkor közel 35 ezer szavazatot kaptak, míg egy gyors számolgatás után jelenleg valamivel több mint 18 ezer szavazattal áll az RMDSZ államelnök-jelöltje, és ezek az adatok már nem fognak annyit változni, hogy érdemben változzanak az arányok.



Legalább ennyire érdekes kérdés - lévén, hogy úgy tűnik, Kelemen Hunor közel 30 ezerrel kapott több szavazatot, mint a 2014-es államfőválasztás első fordulójában -, hogy az öt évvel ezelőtti eredményeihez képest hogyan alakult a RMDSZ-re leadott voksok száma a Kárpátokon túli területeken. Mint kiderül, ez a két adat már közelebb áll egymáshoz, mint az EP-választások esetében, mivel öt évvel ezelőtt 23.283 szavazott kapott a szövetség államfőjelöltje az adott megyékben, ami nagyjából 5.000 szavazattal több, mint ahogyan a hétfő déli eredmények szerint állnak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS