2019. december 13. péntekLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A miniszter azt ígéri, hogy meg fogják kapni decemberi fizetésüket az egészségügyben dolgozók

2019. november 12. 12:55, utolsó frissítés: 12:55

Sajtóközleményben tett ígéretet kedden Victor Costache egészségügyi miniszter, hogy az ágazat dolgozói időben megkapják decemberi fizetésüket.

„Megvolt az első megbeszélésem a pénzügyminiszterrel, amelyen jelen volt Ludovic Orban kormányfő és Raluca Turcan kormányfőhelyettes is. A pozitív költségvetés-kiigazítás szükségességéről tárgyaltunk, annak érdekében, hogy ki tudjuk adni a fizetéseket és ki tudjuk egészíteni az egészségügy keretösszegét a megkezdett projektek folytonossága érdekében. Az egészségügyben dolgozók meg fogják kapni a munkájuknak megfelelő béreket a törvény előírásai szerint” - idézi a közlemény Victor Costache egészségügyi minisztert.

Ludovic Orban november 7-én úgy nyilatkozott, hogy nincs elegendő pénz sem az egészségügyi programokra, sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) költségvetésére. A kormányfő akkor azt mondta, az egészségügyi miniszternek csapatával együtt fel kell mérnie, mekkora összeggel kell kiegészíteni a tárca költségvetését. Egyelőre biztos, hogy nincs elegendő pénz az év lezárására sem az egészségügyi programok, sem a CNAS büdzséjének tekintetében. „Így aztán természetesen nincs pénz a fizetésekre sem” - mondta Orban.

Az egészségügyi miniszter akkor azt válaszolta, megoldást kell találni egy pozitív költségvetés-kiigazításra. Becslése szerint körülbelül négymilliárd lejre van szüksége a szaktárcának. (agerpres)

Nyitókép: pexels.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS