2019. december 13. péntekLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kiment az RMDSZ a Néppárt tisztújító kongresszusára, és mindenfélékért lobbizni kezdett

2019. november 20. 18:53, utolsó frissítés: 18:53

Az Európai Néppárt (EPP) zágrábi kongresszusán arra kérte az EPP több vezető politikusát, hogy támogassa a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést - nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

Az RMDSZ közleménye szerint, a szövetségi elnöknek "nem volt nehéz dolga" ebben.

"Nem kellett sokat győzködnöm Antonio Tajanit, aki az előző ciklusban volt az Európai Parlament elnöke. Antonio régi partnere szövetségünknek, olyan befolyásos vezető, aki nyitott az őshonos kisebbségek ügye iránt. Ő pontosan látja azt is, megtapasztalta, hogy a dél-tiroli modell a többség-kisebbség viszonyának rendezése mellett gazdasági növekedést és stabilitást is hozott, ami jó a többségnek és jó a kisebbségnek is" - közölte Kelemen, aki köszönetet mondott Tajaninak, hogy az RMDSZ mellett áll "ebben a menetelésben".

Kelemenen kívül természetesen a két RMDSZ-es EP-képviselő is ott van, valamint Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is.

Borboly Csaba elmondta, ő a Régiók Bizottságának (CoR) tagjaként van Zágrábban. "Mi is részt veszünk az európai jogalkotási folyamatban, és a legfontosabb célunk az, hogy közelebb hozzuk az uniós döntéseket az emberekhez. Ma a fiatalokról beszéltünk, munkahelyekről, vállalkozókról, lehetőségekről. Ezeken a területeken Románia nem tesz eleget! Úgyhogy bízom benne, hogy az Európai Néppártban olyan megoldásokat találunk, amelyek élhetőbb jövőt biztosítanak a fiatal generációnak itthon, Erdélyben!" -mondta Borboly.

Antal Árpád szerint ezen a kongresszuson el kell érni azt, hogy az Európai Néppárt határozottan foglaljon állást abban, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban ne csökkenjenek a támogatások. "Mi nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy kevesebb pénzből gazdálkodjunk, ugyanis ennek Kelet-Közép Európa lenne a vesztese."

A kongresszuson amúgy jelen van az RMDSZ nőszervezete is, ők meg bölcsődékért lobbiznak: "Románia nagyon rosszul áll a bölcsődei helyek számának tekintetében. Az Európai Néppárt kongresszusán arra kértük Frances Fitzgerald volt ír minisztert, jelenlegi EP-képviselőt, hogy az Európai Néppárt Nőszervezetével közösen dolgozzanak ki egy európai kerettörvényt a bölcsődehálózat kiépítésére, és rendeljenek EU-s forrásokat a szükséges infrastrukturális befektetésekhez. A családi élet és a szakmai élet közötti egyensúly megteremtéséhez biztosítanunk kell azt, hogy amíg a szülők dolgoznak, addig a bölcsődében, óvodában biztonságban tudják gyermekeiket. Ez kell legyen családpolitikánk egyik alappillére" -írják.

A Néppártnak amúgy tisztújító kongresszusa van, most fogják megválasztani az új elnököket és alelnököket a pártcsaládban. A néppártba tartozó magyar pártok közül a Fidesz nincs jelen, mivel idén felfüggesztették a tagságukat, a KDNP viszont igen.

Ezt azt jelenti, hogy a Néppártnak ezentúl nem lesz fideszes alelnöke, a most lejáró ciklusban a tíz közül az egyik alelnöki pozíciót az egyébként marosvásárhelyi Gál Kinga töltötte be. Az elnöki tisztségre, Joseph Daul helyére egyedül a Donald Tusk pályázik. (hírszerk)

Fotó: RMDSZ nőszervezete

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS