2020. február 20. csütörtökÁlmos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kizárta homofób, fasisztaszimpatizáns Iași megyei alelnökét az USR

2020. február 13. 13:24, utolsó frissítés: 13:25

Marian Curmei szerdáig a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) Iași megyei szervezetének alelnöke volt. Szerdán azonban a párt egyhangú szavazással megfosztotta a pozíciójától. Az ok: Curmeinek túlságosan szimpatikus volt Antonescu marsall politikai öröksége, emellett homofób megnyilvánulásai is voltak.

Curmei nem az USR-ben kezdte a pályafutását, hanem tagja volt már a Gabriel Oprea által grundolt Románia Haladásáért Országos Szövetségnek (UNPR) is. 2018-ban egy olyan szöveget osztott meg a közösségi médiában, hogy az "az országban, amelyben élünk, sokkal valószínűbb, hogy egyszer csak Ion Iliescu-szobrokat állítsanak fel, ahelyett, hogy például rehabilitálnák Ion Antonescu marsallt". Ehhez csatolta is a marsall portréját. (Antonescu úgy ismert, mint aki Romániában pogromot kezdeményezett a zsidó és a roma lakosság ellen.)

2019-ben aztán még azzal is bekerült a hírekbe, hogy a Facebook-oldalán olyan gyerekekről osztott meg fotót, akik USR-jelvényt viseltek.

A politikus kizárást Cristină Prună, az USR alelnöke megerősítette a G4 Mediának. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS