2020. április 2. csütörtökÁron
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az ortodox egyházat Kolozsváron is hidegen hagyják a koronavírus-fertőzés miatti óvintézkedések

2020. március 22. 16:47, utolsó frissítés: 16:47

Romániába huszonöt napja jelent meg a koronavírus-járvány, azóta több százan lettek fertőzöttek és vasárnap két súlyos betegséggel küzdő beteg halálát is okozta. Az ország óvintézkedések sorát rendelte el, és rövidesen életbe lép egy részleges kijárási tilalom is, mindeközben azonban nem mindenki értette meg a helyzet súlyosságát.

Az ortodox egyház tagjai sok helyen nem tartják tiszteletben az előírásokat, így például a kolozsvári katedrális pópái szintén megtartották az áldoztatás szertartást, ezzel kockáztatva az összegyűlt hívek, hozzátartozóik, ismerőseik és polgártársaik testi épségét. A cluj24.ro felvételei arról tanúskodnak, hogy a szertartás adott pontján a hívek ugyanabból a serlegből, ugyanazzal a kanállal részesültek a szentségből. A borba mártott, majd arany edénybe helyezett kenyeret – hitük szerint oltáriszentséget – egy aranykanál segítségével a hívek szájába helyezték. Ez azt is jelentheti, hogy amennyiben egyikük nem tudott betegségéről, mert még nem jelentkeztek a tünetek, nagyon sokukat megfertőzhette.



Az eset nem példátlan, legutóbb Konstancán történt hasonló, ahol Teodosie Petrescu, tomisi (Konstanca) érsek is a szokásos módon végezte el az áldoztatási szertartást. (hírszerk./cluj24)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS