HIRDETÉS

  • Utolsó frissítés: 10:30 GMT +2, 2004. szeptember 21.
  •  Itthon RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Megosztás:

Orbánt beengedték útlevél nélkül


HIRDETÉS



A zilahligeti református templom vasárnapi avatóünnepségre igyekezve a létavértesi átkelőn derült ki, hogy Orbán Viktor otthon felejtette az útlevelét – jelentette be Orodán Sándor határőrségi szóvivő. Orbánt a határ túloldalán már népes küldöttség várta, s annak tagjai kérték a román határőröket, hogy engedélyezzék a politikus beléptetését. Az ottani hatóságoktól azt a választ kapták, amennyiben a magyar határőrök hozzájárulnak ahhoz, hogy a politikus úti okmányok nélkül elhagyja az országot, ők készek bebocsátani.

A meghívók ezt követően kérték a határőrséget a méltányos eljárásra, és Béndek József, a határőrség országos parancsnoka egyedi engedélye alapján Orbánt kiléptették. Béndek az esetet utólag jelentette Lamperth Mónika belügyminiszternek, Orbán pedig köszönetet mondott a magyar és a román illetékeseknek. Orodán kérdésünkre elmondta: szükséghelyzetben bármely más utazó esetében is mód van méltányos eljárásra.

A templomavatón Orbán a "polgári kormány nemzetegyesítő politikájának" folytatását ígérte, és kifejtette: a mostani budapesti kormány gyengécske vagy talán nincs is, de híveit azzal biztatta, hogy fordulat várható, amellyel világossá lesz, hogy az anyaországi és a határon túli magyarok csak közösen boldogulhatnak. (népszabadság)



HIRDETÉS




Adatbank

február 9
Udvardy FrigyesVincze GáborBalogh Béni


2002. február 9.

Az idei Bolyai-napok keretében 57 tevékenységet szerveztek a Bolyai Líceum, illetve a Református Kollégium pedagógusai és diákjai, állapíthatta meg Bálint István igazgató. Csegzi Sándor alpolgármester hangsúlyozta, hogy az idei Bolyai-év első nagyszabású megmozdulása volt a Bolyai-napok rendezése. Az iskola legjobb tanulóit megjutalmazták. Szalkay József adta át a Bolyai Collegium Alapítvány által meghirdetett Vivat Academia! pályázat nyerteseinek a három-, két-, illetve egymillió lejes jutalmat a legsikeresebb dolgozatokért. Az ünnepi hét a diákok műsorával ért véget. Fellépett a Református Kollégium Csíki Ágnes vezette énekkara, a tanárok kamarakórusa, a IX-XII.-es diákok a Bolyaiak emlékét idéző irodalmi összeállítást mutattak be. /A Bolyai-napok záróünnepségén díjazták a legjobbakat. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2002. február 9.

Febr. 11-én a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes három hetes svédországi turnéra indul. Az együttes a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége meghívásának tesz eleget és hét svédországi településen ad elő válogatást táncaiból. Az együttes farsangi műsorösszeállítást is bemutatat a svédországi magyar- , illetve svédajkú nézők előtt. A turné első megállója Budapest, majd miután Komáromnál átlépik a magyar határt, a dunaszerdahelyi CSEMADOK területi választmánya fogadja az együttest. Svédországba előreláthatóan 14-én érkezik a csapat. Hazafele tartva, febr. 27-én Münchenben lének föl egy görög étteremben, majd burgenlandi és budapesti megálló után márc. 4-én hazatérnek Csíkszeredába. /(Daczó Dénes): Európába indulnak a székely táncosok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2002. február 9.

Domokos Géza neve az elmúlt évtizedekben összeforrott a Kriterion Könyvkiadó nevével. Ezért is ért mindenkit váratlanul a hír, miszerint ,,egykori" kiadója beperelte jogtalan név- és emblémahasználat miatt. Legutóbbi könyvén — Igevár. Kriterion-történet tizenhat helyzetképben elmondva — ugyanis szerepelt a Kriterion jellegzetes lovas emblémája, amit a kiadó jelenlegi igazgatója, H. Szabó Gyula nehezményezett, s beperelte a könyv két kiadóját, a Pallas-Akadémiát és a Polist. Már két tárgyalás, tájékoztatott Domokos Géza. Megérkezett a Román Szabadalmi és Védjegyhivatal szakvéleménye is, miszerint a két inkriminált kiadó nem követett el törvénysértést. A kiadó a nevet és az emblémát ugyanis 2001 májusában védte le, az Igevár pedig 2000-ben már megjelent. /Bogdán László: Furcsa perek - beszélgetés Domokos Gézával. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2002. február 9.

Orosz Raimond Lóránt lelkész augusztusban került a 268 lelket számláló irinyi református gyülekezetbe, melynek négy évig nem volt lelkipásztora. Első dolga volt, hogy felélessze azt, aminek még voltak gyökerei. Felújították a férfi énekkart, megalakult az asszonykórust. Külön foglalkozik a gyermekekkel és külön az ifjakkal. Az elmúlt évben tíz személyt temetett és csak egyet keresztelt. Gyülekezeti termet alakított ki. Iriny faluban a szülők kérték, hogy az iskolában is ő végezze a vallásoktatást. /Elek György: Gyülekezetet vállalni nagy felelősség. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 9./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2002. február 9.

A 2002-es kampány tétje, hogy Magyarországon folytatódik-e a FIDESZ-korszak, vagy jön a bal és jó esetben folytatódik az ingamozgás. A kampányban az erős bal-liberális elkötelezettségű sajtó is kiveszi a maga részét, minden előkerül, amivel a FIDESZ ázsióját rombolni lehet. Egy másik csapásiránya a FIDESZ ellen folyó médiahadjáratnak a párt 1993-as jobbfordulatával kapcsolatos. Ezt hivatottak terjeszteni Petőcz György könyve a Fidesz történetéről, melyben a FIDESZ-től elpártolt s az SZDSZ-ben kikötött politikusok, Fodor Gábor, Ungár Klára, Szelényi Zsuzsa, Hegedüs András és Molnár Péter mesélik el a FIDESZ-sztorit sajátos olvasatban, valamint az új botránykönyv, a dr. Kende Péter által szignált "A Viktor". Borbély Zsolt Attila a jobbratolódást evidenciaként látja. Amikor ugyanis 1993-ban a FIDESZ felvállalta a nemzeti jelzőt, a nemzeti gondolat felvállalása igencsak veszélyes volt. Ebben a korszakban a sajtó kb. 85%-a az Antall kormány, a "keresztény-nemzeti kurzus", a Horthy-mítosz rombolásával volt elfoglalva. Ekkor odaállni a nemzeti gondolat mellé politikai bátorságra vallott, amiért meg is fizetett a FIDESZ. 1993 nyarán a legnépszerűbb párt volt 30-40%-al, s nem kellett volna mást tegyen, mint hogy beálljon az ellenzéki MSZP—SZDSZ—FIDESZ egységfrontba. Ha kizárólag a hatalom kellett volna a FIDESZ-nek, akkor azt 1994-ben is megkaphatták volna. Ehelyett a FIDESZ vissza akarta adni a nemzeti politizálás társadalmi presztízsét és ezzel egy időben fellépett az MSZP szalonképesítése ellen is. És vesztett: az 1994-es választáson mindössze 7%-ot ért el. 1994 után eleve ellenszélben kezdte az építkezést a jobboldalon, szövetségben az MDF-el és a kereszténydemokraták jobbközépen álló részével. 1998-ban a jobboldal gyengébb társadalmi kapcsolatrendszerrel és beágyazottsággal, gyengébb gazdasági pozíciókkal és sokkal gyengébb sajtóval a háta mögött győzött. /Borbély Zsolt Attila: Anyaországi krónika. A Fidesz színeváltozása. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]









KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
@Endre. Ha kishittűségre, meg a lehető legegyszerűbb, legbejárhatóbb megoldásokra alapozunk akkor (...)
[arnold, 2010 február 9 17:04]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
@Endre Persze, van esély. Következetesen kell csinálni. Mondhatni azt, hogy szinte mindegy, hogy (...)
[Makkai Bence, 2010 február 9 16:50]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
Ti láttok reális esélyt arra, hogy olyan méretű városnapokat szervezzen Kolozsvár, amire nyár (...)
[Endre, 2010 február 9 15:41]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
@Endre: Épphogy inkább az idegeneknek kéne szóljon! Turistáknak, hogy jöjjenek és legyen mit (...)
[Sisak Tamas, 2010 február 9 13:59]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
Most olvasom és látom, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül...HERÉDI ZSOLT: A nyáron hibernáló (...)
[arnold, 2010 február 9 13:53]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
Herédi Zsolt cikkével szinte szó szerint egyetértek, szívemből beszélt. Miért nem lehet oda (...)
[Sisak Tamas, 2010 február 9 13:51]


SZAVAZÓGÉP

Melyik alkotás kapja a legjobb filmnek járó Oscart?

Avatar 5
The Blind Side 0
District 9 0
An Education 0
The Hurt Locker 0
Inglorious Basterds 2
Precious 0
A Serious Man 0
Up! 0
Up In the Air 0

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK
24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS