2019. október 18. péntekLukács
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tariceanu szerint a Gyurcsány-féle nemzeti vízum nem etnikai alapú

2005. január 17. 15:32, utolsó frissítés: 15:32

Közös magyar-román kormányülést tartanak az idén ősztől minden évben - jelentette be Gyurcsány Ferenc hétfőn, miután román partnerével tárgyalt Budapesten. Az első, a 2005-ös bukaresti tanácskozás témája a következő évtized régiós fejlesztési programja lesz - közölte a magyar miniszterelnök a Valin Popescu Tariceanuval tartott közös sajtótájékoztatón. A közös kormányülések komoly lépést jelentenek a magyar-román kapcsolatokban, és jelentősen hozzájárulnak európai integrációs terveink, közös céljaink megvalósításához - mondta a román kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szerint az a tény, hogy Tariceanu első hivatalos külföldi útja Budapestre vezetett, több mint gesztus: "annak bizonyítéka, hogy értjük: jövőnk, dolgaink össze vannak kötve". A magyar kormányfő szerint a kétoldalú kapcsolatokban Magyarország számára nem csak történelmi felelősség, hanem történelmi kötelesség is, hogy támogassa Románia európai uniós csatlakozását.

Elmondta, egyetértettek abban, hogy a következő időszak átfogó, nagy gazdasági-fejlesztési programjait úgy kell megfogalmazni, úgy kell elkészíteni a két ország Nemzeti Fejlesztési Tervét, hogy azok tartalmazzanak közös részeket, legyenek tekintettel egymásra. Abból induljanak ki, hogy ez egy nagy közös földrajzi, társadalmi, gazdasági régió, amelyben nem az elkülönülés, hanem az együttműködés legyen meghatározó. A román miniszterelnök külön nyomatékkal szólt arról, hogy a román kormánykoalíciónak fontos tagja az RMDSZ, hozzájárulása alapvető jelentőségű mind a román törvényhozási munkában, mind a két ország közti kapcsolatokban.

A magyar kormány által javasolt nemzeti vízumról Tariceanu újságírói kérdésre válaszolva elmondta: azt nem etnikai alapon tervezik megadni, hanem a szomszédos ország azon állampolgárainak, akik többször szeretnének Magyarországra utazni tanulás, vagy munkavállalás, gyógykezelés céljával, a családi kapcsolatok, a nemzeti kultúra és a nyelv erősítésére. Emlékeztetett: a magyar kormány nem támogatta a kettős állampolgárság automatikus kiterjesztését szolgáló népszavazást. A magyar miniszterelnök leszögezte: a magyar kormány a határon túli magyarok legális képviselőinek autonómiatörekvései mellett áll, Románia esetében a legerősebb és leghitelesebb szervezet, az RMDSZ kormányprogramba is került elképzelését támogatja, az ettől eltérő szándékokat nem.

A Verespatakon tervezett bányaberuházásra vonatkozó kérdést megválaszolva Calin Popescu Tariceanu leszögezte: a terv kivitelezése még nagyon kezdeti szakaszban van, a román kormány minden lehetséges gazdasági, pénzügyi, környezeti és társadalmi szempontot figyelembe vesz majd, és tekintettel lesz minden európai normára is. Kijelentette: arról biztosította magyar miniszterelnököt, hogy a magyar fél minden információt megkap, amelyet a beruházásról kér. Gyurcsány Ferenc "a dolgok jelenlegi állásában" megnyugtatónak nevezte, hogy Magyarország kifejtheti véleményét az ügyben és részt vehet a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítésében. Különösen fontosnak tartotta, hogy a tervvel kapcsolatban mindkét ország ugyanazt a nemzetközi egyezményt tekinti érvényesnek.

Gyurcsány Ferenc az MTI-nek a csíkszeredai konzulátus esetleges megnyitására vonatkozó kérdésére elmondta: mindkét országnak közös érdeke, hogy Románia román és magyar nemzetiségű állampolgárai könnyebben hozzáférjenek a konzuli szolgáltatásokhoz. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy a főkonzulátus megnyitása érzékeny politikai kérdés Romániában. "Azt kértem román partneremtől, hogy gondoljuk végig a lehetséges technikai megoldásokat. Ha van erre vonatkozó román javaslat, szívesen vesszük azokat, hiszen ők jobban ismerik, mi az, amit az ottani helyi és közélet elfogad. Nem konfliktusokat akarunk gerjeszteni, hanem megoldásokat találni" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Calin Popescu Tariceanu megjegyezte: meggyőződése, hogy a csíkszeredai főkonzulátus kérdésére is sikerül megoldást találni. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS