2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Orbán: régi ismerősöket köszönthetünk a román kormány soraiban

2005. január 18. 11:55, utolsó frissítés: 11:55

Romániában egy rendszerváltó párt győzött a választásokon, ami nagyfokú bizakodásra adhat okot számunkra – vélekedett Orbán Viktor a Calin Popescu Tariceanuval folytatott beszélgetése után. Orbán Viktor először gratulált a miniszterelnöknek a választási győzelemhez, majd elmondta: "örömünk azért is teljes, mert egyrészt régi ismerősöket köszönthetünk a román kormány soraiban, másrészt pedig egy rendszerváltó párt nyerte meg a választásokat Magyarországtól keletre, ami bíztatást jelent számunkra."

"A miniszterelnök úrral még a Liberális Internacionáléban eltöltött évekből ismerjük egymást, ezért véleményem szerint jó alapjai vannak egy gyümölcsöző kapcsolat kialakításának” – hangoztatta a volt miniszterelnök. A jelenlegi kormány több tagja is régi ismerőse a Fidesznek: Razvan Ungureanu külügyminiszter például többször megfordult a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.
Orbán hozzátette: a mostani látogatás nem hivatalos volt, inkább a kapcsolatfelvételt szolgálta, ezért érdemben és mélyebben nem is érintettek napi kérdéseket. (gondola)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS