2017. július 24. hétfőKinga
25°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nyílt levél az erdélyi antiszemitizmus ellen

2005. március 10. 10:47, utolsó frissítés: 2005. március 15. 11:06

Az erdélyi antiszemitizmus ellen tiltakozott nyílt levélben a romániai magyar újságírók, civil értelmiségiek egy csoportja, az aláírók között van Eckstein-Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora is.

Az utóbbi hetekben több egyértelmû jele is volt annak, hogy egy újfajta, retorikájában, szótárában alighanem Magyarországról importált antiszemitizmus próbálja ki magát Erdélyben is. Ennek az új romániai magyar antiszemitizmusnak vannak nagyon nyílt és leplezetlen, zsigeri formái is, de kezdenek meghonosodni a Magyarországon már bejáratott kódok, kódrendszerek is - áll a levélben.

A romániai magyar társadalom felkészületlen az antiszemitizmus jelenségének kezelésére, és ezen változtatni kell - vallják az aláírók, akik szerint a problémára úgy kell rámutatni, hogy a tágabb nyilvánosság is megértse a jelenség súlyát.

Ez azért fontos, mert a romániai magyar társadalom csak így kaphat lehetõséget arra, hogy egy természetes és magától értetõdõ gesztussal folyamatosan normán kívül helyezze mindazt, aminek a tradicionálisan toleráns erdélyi szellemiségben nincs helye - írják az állásfoglalás szerzõi.

A levelet Ádám Gábor, Ágoston Hugó, Balázsi-Pál Elõd, Borbély Tamás, Eckstein-Kovács Péter, Gáspárik Attila, Gergely Edit, Haller István, Kelemen Attila Ármin, Parászka Boróka, Salamon Márton László, Schneider Tibor, Selyem Zsuzsa, Sipos Géza, Soós Károly Róbert, Spielmann-Sebestyén Mihály, Székely Csaba, Székely István, Szilágyi Gál Mihály és Szilágyi Júlia, Szokoly Elek, Ungvári Zrínyi Ildikó és Ungvári Zrínyi Imre írta alá.

A levél nem sokkal azután látott napvilágot, hogy a múlt hét végén az Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselõ kolozsvári elõadása ellen tiltakozók csoportjából - helyi fültanúk állítása szerint - antiszemita bekiabálások is hallatszottak.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik közelmúltban tartott ülésén egy küldött hangoztatott felszólalásában egyértelmûen antiszemita kijelentéseket. (mti, hírszerk.)

ItthonRSS