2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mindenképp előrehozottakat akar a PD

2005. augusztus 01. 10:56, utolsó frissítés: 10:56

Nyíltan bejelentette a Demokrata Párt (PD), hogy még az idén előrehozott választásokat akar és ki szándékszik zárni a volt humanista, most konzervatív pártot (PC) a kormánykoalícióból. Mindezt Adriean Videanu, a PD ügyvezetője, Bukarest főpolgármestere jelentette be.

A PNL-PD pártszövetség és a koalíció mai ülésere a demokraták kemény feltételekkel készülnek: a liberális párt vagy elfogadja a 2005-ös előrehozott választásokat, vagy az RMDSZ-szel együtt belemegy abba, hogy a PC-politikusok távozzanak a kormányból.

A demokraták kisebbségi kormányzásban gondolkodnak, ha a másik két koalíciós partner nem megy bele a választási megoldásba. A párt vezetői a 18 kisebbségi képviselő és a Nagy-Románia Pártból kizárt Corneliu Ciontu csoportjának szavazataira számítanak. Ciontu máris bejelentette: a választások ötletén kívül mindenben a koalíció mellett voksolnak.

"Mintsem hogy minden héten a választásokkal foglalkoznánk, jobban tennénk, ha dolgoznánk" – idézi a bukaresti sajtó Markó Béla RMDSZ-elnököt, ugyanakkor felróva, hogy csak a szövetség szenátorainak fele volt jelen múlt héten, a T. Ház rendkívüli ülésén. A hiányzók miatt az ellenzék leszavazta a koalíció három sürgősségi kormányrendeletét. (cotidianul)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS