2019. december 12. csütörtökPandora, Gabriella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Búcsút intünk ma a Dăncilă-kormánynak! Percről percre

2019. október 10. 10:42, utolsó frissítés: 14:41

Ahhoz, hogy Dănciláék bukjanak, 233 szavazatra volt szükség, ehhez képest 238-an szavaztak a kormány ellen.


A parlament csütörtöki együttes ülésen szavaz a Viorica Dăncilă miniszterelnök vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. Soha nem volt még ekkora az esélye annak, hogy megbukjon a Dăncilă-kabinet.

Az ülésen először felolvassák a bizalmatlansági indítvány szövegét, ezt követően többórás vita következik, amelyen a miniszterelnök és a parlamenti pártok szónokai kapnak szót, frakciójuk súlyával arányos időkeretben. A procedúrát a 465 képviselő és szenátor voksolása zárja.

A bizalmatlansági indítvány akkor eredményezi a kormány bukását, ha - a jelenlévők számától függetlenül - a törvényhozók több mint 50 százaléka, vagyis legalább 233 képviselő és szenátor megszavazza. A szavazás titkos, golyókkal zajlik.

Az ellenzék által múlt kedden beterjesztett bizalmatlansági indítványt 237 képviselő és szenátor írta alá. Ha a parlament megszavazza a bizalmatlansági indítványt, az államfőnek kell majd - a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetést követően - új miniszterelnök-jelöltet megbíznia kormányalakítással.

A reggeli órákban Ludovic Orban, a PNL elnöke azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy 239 támogató szavazatra számítanak a szavazáson, ezzel szemben Viorica Dăncilă miniszterelnök és a Szociáldemokrata párt (PSD) elnöke szerdán este úgy nyilatkozott az Antena 3 műsorában, hogy a párton belül rendkívül nagy a nyugalom, mivel mindenki úgy gondolja, hogy az indítvány nem fog átmenni a parlamenten.

Bár az ellenzéki pártvezetők mind optimisták, a politológusok és újságírók nem tennék rá a nyakukat, hogy átmegy az indítvány, az elmúlt napokban nagyon nagy volt a mozgás például a Pro Romania és a PSD között: több képviselő vándorolt egyikből a másikba, sőt, két Kolozs megyei képviselő azután ment vissza a PSD-be, hogy csak egy hete mentek át Victor Ponta alakulatába.

Szóval nem tudni, mit hoz a délután, a nemzeti liberálisok úgy számolnak, hogy 239-en fogják megszavazni az indítványt, a szociáldemokraták azt mondják, kizárt, hogy 227-nél többen legyenek, időközben ugyanis meggyőztek még néhány képviselőt és szenátort.

16:57, 2019. október 10.
Johannis egyeztetésre hívta a pártokat

Kaus Johannis államfő sajtónyilatkozatban üdvözölte csütörtökön, hogy a parlament megbuktatta a szociáldemokrata Viorica Dăncilă kormányát, és bejelentette: pénteken megkezdi az egyeztetést a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakításáról.

Johannis szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) „inkompetens” kormányának eltávolításával Románia nyer, a parlament pedig a májusi voksoláson kifejezett népakaratnak szerzett érvényt, elindítva a történelem süllyesztője felé a „hatalmával visszaélő” PSD-t, politikai érettséget tanúsítva.

A jobboldali elnök az előrehozott választásokat nevezte a legjobb megoldásnak, ám elismerte, hogy ehhez a jelenlegi parlamenti pártok konszenzusára lenne szükség.

Johannis jelezte: azon lesz, hogy az országnak mielőbb működőképes kormánya legyen. (mti)

16:33, 2019. október 10.
Dăncilă arra kéri az államfőt, hogy mielőbb nevesítsen egy új kormányfőt

Felhívást intézett Viorica Dăncilă miniszterelnök Klaus Johannis államfőhöz, hogy mielőbb nevesítsen egy új kormányfőt.

„A bizalmatlansági indítvány átment. A pártok összefogtak, hogy elfogadtassák, és néhány párttársunk is elárult bennünket. De nem gond, mi teljesítettük kötelességünket” - fogalmazott Dăncilă, miután a parlament 238 támogató szavazattal elfogadta a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt.

Hozzátette, az ellenzéknek haladéktalanul a parlament elé kell állnia egy új összetételű kormánnyal, Johannis elnöknek pedig mielőbb ki kell neveznie az új miniszterelnököt.

Arra a kérdésre, hogy lemond-e kormányfői tisztségről, Dăncilă azt mondta, ha a bizalmatlansági indítványt elfogadja a parlament, a kormánynak „automatikusan” mennie kell.

16:14, 2019. október 10.
Mi következik most, hogy megbukott a kormány?

Bár a Dăncilă-kabinet elleni bizalmatlansági indítvány átment, ez egyáltalán nem jelenti, hogy egyik napról a másikra kikerülne a kezükből minden hatalom. Alapvetően három opció is valószínű:

Johannis kinevezhet gyorsan egy kormányfőt

Klaus Johannis államfőnek most az a dolga, hogy a következő napokban egyeztetésre hívja a parlamenti pártok vezetőit. Elég valószínű, hogy ezek végén felkéri a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, Ludovic Orbant, hogy legyen miniszterelnök, és akkor ő megpróbál maga köré parlamenti többséget gyűjteni. Ha sikerülne neki, akkor már a jövő héten lenne új kormányunk, és mindenki nyugodtan készülhetne az elnökválasztásokra.

A másik opció, hogy Johannis kivár

Lehet, hogy addig fogja az államfő húzni az új kormányfő kinevezését, amíg le nem járnak az elnökválasztások. Ez esetben Dănciláék ügyvivő kormányként folytatják tovább minimum december elejéig. Ilyenkor a kormánynak csak adminisztratív jogkörei maradnak.

A legkevésbé valószínű, de megeshet, hogy előrehozott választásokra kerül sor

Ehhez az kell, hogy Johannis kétszer is javasoljon a parlamentnek kormányfőt, és kétszer ne szavazzák meg. Ekkor az államfő kénytelen lenne feloszlatni a parlamentet, és előrehozott választásokat kiírni. Amellett, hogy ezt egyedül a Mentsétek Meg Romániát párt szeretné, van egy anyagi vonzata is: egy képviselő vagy szenátor egy év alatt körülbelül 50 000 eurónyi juttatást kap, erről nem szívesen mondanának le. Ha pedig feloszlik a parlament, akkor nincs munka, és nincs gázsi.

Nagyon úgy tűnik, hogy patthelyzet lesz, mert többen is jelezték, hogy egy átmeneti kormányban nem szívesen vennének részt. Így a ma már elég jelentős számú ember fölött rendelkező Victor Ponta is, aki azt mondta, hogy a jobboldallal, azaz a PNL-vel, USR-vel és PMP-vel semmiképp nem szövetkezne, az RMDSZ is inkább kimaradna, az USR meg hol azt mondta, hogy kormányra lépne, hol azt, hogy nem.

Victor Ponta egyébként azt szeretné, ha továbbra is a PSD kormányozna, azt mondta, javasolni fog a pártnak néhány jelöltet, és Dăncilă nélkül lehetne tovább folytatni a kormányzást, úgy, hogy a Pro Romania és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) is támogatná őket. Csakhogy ekkor meg Klaus Johannis államfő kerülne patthelyzetbe, aki már három PSD-kormányt kinevezett, és a negyediket nagyon nem vennék jól a szavazói.

Amennyiben Ludovic Orbannak nem sikerül megszavaztatnia magát a parlamentben, az is előfordulhat, hogy Johannis az USR-t kéri fel a kormányalakításra. Igaz, ez kényelmes lenne PNL/nek, mert akkor ellenzékből lehetne támadni, hiszen az USR jelenti a nagy veszélyt a jobboldali párt szavazóinak elszívására. Csakhogy az megint nagy kérdés, hogy Barnáéknak sikerülhet-e parlamenti többséget összegyűjteni. Johannistól az USR felkérése csak akkor lenne logikus lépés, ha előrehozott választásokat akarna elérni, de ez a fenti anyagi okok miatt elég népszerűtlen gondolat lehet a parlamenti képviselők és szenátorok között.

4. A legkevésbé valószínű, hogy technokrata kormány lesz

Klaus Johannis azt is megtehetné, hogy pártokon kívüli jelöltet javasoljon a kormány élére, aki így aztán szakértői kormányt alakíthat. Ez azért nem valószínű, mert Johannis pártjának vezetője, Ludovic Orban már jelezte, hogy ő akar lenni a kormányfő. Másrészt Johannis 2016-ban már meglépte ezt, amikor kinevezte Dacian Cioloșt, és az nem volt egy túl nagy népszerűségnek örvendő tett, tekintve, hogy löketet adott az USR-vonal megerősödésének is hosszú távon. (k.á.)

15:00, 2019. október 10.
Orban: Véget ért a rémálom

Véget ért az a rémálom, amelyben Románia élt - mondta a legnagyobb ellenzéki párt, a PNL elnöke, miután a parlament együttes ülése megszavazta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

"A rémálom, amelyben Románia élt, véget ért (...). Köszönöm Klaus Johannis államfőnek, hogy döntő módon vett részt ennek az indítványnak a sikkerre vitelében, köszönöm a PNL-s kollégáknak, hogy mind eljöttek szavazni" -mondta Orban.

Orban szerint: "a PSD olyan szinten űzött gúnyt az országból, amileyn az elmúlt harminc évben még sosem volt tapasztalható."


14:35, 2019. október 10.
Vége: megbukott a kormány!

Csütörtökön a két ház együttes ülésén szavaztak a Viorica Dăncilă miniszterelnök vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. Gyakorlatilag a PSD-n kívül minden párt a kormány ellen fordult, úgyhogy a mostani parlamenti ciklusban soha nem volt még ekkora az esélye annak, hogy megbukjon a Dăncilă-kabinet.

Ahhoz, hogy Dănciláék bukjanak, 233 szavazatra volt szükség, ehhez képest 238-an szavaztak a kormány ellen.

Az RMDSZ képviselői és szenátorai is mindannyian megszavazták a kormány leváltását.

Most az következik, hogy Klaus Johannis államfő egyeztessen a pártokkal, és a végén kinevezzen egy új kormányfőt.

14:20, 2019. október 10.
244-en voksoltak a kormány elleni bizalmatlansági indítvány szavazásán

Összesen 244 parlamenti képviselő és szenátor voksolt a kormány elleni bizalmatlansági indítvány csütörtöki szavazásán. Ahhoz, hogy a kormány megbukjon összesen 233 támogató szavazatra van szüksége a bizalmatlansági indítványnak. A PSD politikusai jelen voltak a szavazáson, hogy biztosítani tudják a kvórumot, de nem szavaztak, leszámítva azokat a PSD-s képviselőket, akik korábban már aláírták a bizalmatlansági indítványt.



13:55, 2019. október 10.
Három PSD-s képviselő is megszavazhatta a bizalmatlansági indítványt

A Szociáldemokrata Párt (PSD) három képviselője korábban aláírta, és csütörtökön szavazott is a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szavazásán. Mihăiţă Găină és Sorin Bota PSD-s képviselők jelen voltak és szavaztak a bizalmatlansági indítvány szavazásán, és ugyanígy tett Petrea Gabriel, a PSD ifjúsági szervezetének az elnöke is.

Mihăiţă Găină egyébként Petre Dea mezőgazdasági miniszter keresztfia, a miniszter egyébként jelezte, hogy nem fog szavazni, írja az Adevărul. A miniszterelnök korábban jelezte, hogy a PSD képviselői és szenátorai jelen lesznek a szavazáson, hogy biztosítsák a kvórumot, de nem fognak szavazni. Így annak tükrében, hogy a fenti PSD-sek korábban aláírták a bizalmatlansági indítványt, nagy valószínűséggel meg is szavazták azt. (hírszerk)


12:28, 2019. október 10.
Ponta: A kormány tevékenysége holnap véget ér

A kormány már nem létezik, péntektől megszűnik a tevékenysége - jelentette ki a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitáján Victor Ponta képviselő, a Pro Románia párt vezetője.

„Ez egy nagyon furcsa indítvány: elméletileg a kormány megbuktatása a célja, de valójában már nincs kormányunk. Arról nem is beszélek, hogy nincs belügyminiszterünk, nincs tanügyminiszterünk, környezetvédelmi és energiaügyi miniszterünk. A kormány már nem létezik, és akármit tesznek, holnap véget ér a tevékenysége. (...) Még soha nem hallottam olyan kormányfőről, aki felhívott volna száz törvényhozót, azt állítva, hogy miniszterek lesznek. (...) Azt hiszem, el kell temetnünk egy halottat” - jelentette ki Ponta.

„Dăncilă asszonytól megtudtam, hogy nagyon rossz ember vagyok. Valóban rossz vagyok, mert 2014-ben feltettem az európai parlamenti jelöltlistára. De egy másik rossz ember, Liviu Dragnea tette meg miniszterelnöknek” - mondta a Pro Románia vezetője.(agerpres)

12:26, 2019. október 10.
Dan Barna: a parlament ma érettségizik az állampolgárok előtt

„A parlament egyféle politikai érettségi vizsgája” a bizalmatlansági indítvány, vélte Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke csütörtökön, az indítvány parlamenti vitáján.

„Románia parlamentje ma teszi le a politikai érettségi vizsgát az állampolgárok előtt. Ma esélyünk van sikeresen vizsgázni, és egész Románia figyel minket. Miniszterelnök asszony, az ön kinevezése hiba volt. Akkor sem támogattuk önt, ma sem tesszük. Ön semmiféle szempontból nem volt felkészülve a kormányfői tisztségre, és az elmúlt másfél évben sem tanult nagy dolgot, bár erre nagyon sok lehetősége lett volna. Ön az elmúlt 30 év egyik legalkalmatlanabb kormányát vezeti” - mondta Dan Barna a plénum előtt.(agerpres)

12:13, 2019. október 10.
Kelemen Hunor: kifulladt a mostani kormányzás

Kelemen Hunor szerint egyértelmű, hogy a mostani kormány nem rendelkezik kellő belső forrásokkal – sem szakmaiakkal, sem politikaiakkal, és nem rendelkezik a kormányzáshoz szükséges „üzemanyaggal” sem.

„Ma nem látjuk a jó kormányzás feltételeit. Ez nem egy személyes kérdés: nem szabad így értelmezni. Egyszerűen arról szól, hogy kifulladt a mostani kormányzás. (…)Ha a kormány nem ülteti gyakorlatba a hatályos jogszabályokat, egyértelmű, hogy nincs kellő ereje a kormányzáshoz. A másik lehetőség meg az lehet, hogy nem akar megfelelni a törvényeknek – bár meg vagyok győződve arról, ha a józan eszemre támaszkodom, hogy erről szó sem lehet. (…) Másrészt az ALDE kormányból való kilépésével a kormány összetétele is megváltozott. Ha be akarjuk tartani az Alkotmányt és azokat a szabályokat, amelyek egy demokratikus állam működését szabályozzák, és mi úgy gondoljuk, hogy mindenkinek kötelessége betartania a törvényeket, a kormánynak egy bizalmi szavazást kellett volna kérnie a koalíció szétesését követően. De másfél hónap alatt ez nem történt meg, a politikai válság egyre csak mélyül, és ez súlyos következményeket is maga után von”- mondta el az RMDSZ elnöke a bizalmatlansági indítvány csütörtöki vitáján a parlamentben.
Forrás: RMDSZ.roForrás: RMDSZ.ro


Kelemen Hunor szerint a kormányválság bizalmatlanságot kelt mind a társadalomban, mind pedig a külföldi partnerekben.

„A bizalmatlanság növekszik, a költségvetési hiány finanszírozási költségei növekszenek, hatalmas kamattal veszünk fel kölcsönt a pénzügyi piacokról, ami kétszer vagy akár háromszor is több mint a régió más országaiban. A kölcsönöknek pedig nem is a beruházások finanszírozása a célja. (…)Egy ilyen helyzetben csak egyetlen ésszerű és felelősségteljes hozzáállás lehet: a változtatás és az új esély megteremtése egy új csapattal. Nem a pártokért, nem a politikusokért, nem az államelnökért, hanem minden egyes állampolgárért, és minden egyes állampolgár jövőjéért. Röviden és őszintén ez az oka annak, hogy aláírtuk és megszavazzuk a bizalmatlansági indítványt. (…) A következő egy év leforgása alatt három választást kell megszerveznünk, a következő kormánytól pedig ezek az elvárásaink: tisztességes adminisztráció sürgősségi kormányrendeletek nélkül, a költségvetés kiegyensúlyozott kezelése és mindhárom választás becsületes és időben való megszervezése. Ez tiszteletet jelentene az állampolgárok irányába, tiszteletet a társadalom irányába, és felelősséget a jövőért”- fejtette ki álláspontját a szövetség elnöke.

11:41, 2019. október 10.
Dăncilă amatőrnek és felelőtlennek nevezte a bizalmatlansági indítvány aláíróit

Ugyanazok az amatőr, felelőtlen emberek írták alá a bizalmatlansági indítványt, akik úgy akarják megbuktatni a kormányt, hogy közben nem „végezték el házi feladataikat” - jelentette ki Viorica Dăncilă miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitáján.
Fotó: Inquam Photos / George CalinFotó: Inquam Photos / George Calin


„Körbenézek az üléstermen és ugyanazokat az amatőr és felelőtlen embereket látom. Nem sokat változtak az utóbbi hasonló alkalom óta, amiből én személyesen azt hittem, hogy okulni fognak. Azt hittem, megértették, hogy nem jöhetnek a parlamentbe kormánybuktatási céllal anélkül, hogy elvégezték volna a házi feladataikat, nem nézhetnek keresztül az állampolgárokon. Kötelező módon kabinetjavaslattal és kormányprogrammal kellene idejönniük, ha újjá akarják építeni Romániát” - mondta a miniszterelnök.

Viorica Dăncilă azt is kifejtette: „Románia legfelelőtlenebb államelnöke” elvakult harcot folytat a kormány ellen és saját nemzete ellen tevékenykedik, Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) volt elnöke pedig csatlakozott ehhez a kudarcra ítélt kezdeményezéshez, szégyenletesen besétált a Victor Ponta, a Pro Románia párt elnökének csapdájába, és ez politikai karrierje végét jelenti.

A kormányfő szerint az ellenzék még az államfő és a PSD volt koalíciós partnerének támogatásával sem képes semmi jót létrehozni, mert „semmiféle terve nincs” Románia számára, és egymással csatároznak ahelyett, hogy az ország és lakosság érdekeit tartanák szem előtt.

Dăncilă „hamis állítások inkoherens elegyének” nevezte a bizalmatlansági indítvány szövegét, amely - szerinte - szubjektív, demagóg, és pontosan érzékelteti a kezdeményezés komolytalan voltát.(agerpres)

11:04, 2019. október 10.
Elkezdődött a bizalmatlansági indítvány vitája

A plénumülésen 298 parlamenti képviselő van jelen, jelentette be az ülésvezető, Marcel Ciolacu képviselőházi elnök.

A teremben jelen van Viorica Dăncilă kormányfő, kabinetének tagjaival együtt.

Az indítványt Cristian Seidler, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője olvassa fel a plénum előtt.

A Románia újjáépítéséhez sürgősen meneszteni kell a Dăncilă-kormányt! címet viselő bizalmatlansági indítványt 237 törvényhozó írta alá a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Népi Mozgalom Párt, a Pro Románia, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a nemzeti kisebbségek soraiból, illetve Ludovic Orban liberális elnök szerint két szociáldemokrata is.

Az indítvány kezdeményezői szerint a jelenlegi kormány az utóbbi 30 év 'legkártékonyabb kormánya', az ellenzék pedig "a legjobb megoldást fogja kínálni a románok számára".

10:56, 2019. október 10.
Élőben lehet követni a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáját

A parlament alsóházában zajlik éppen a Dăncilă-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS