2021. március 6. szombatLeonóra, Inez
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az RMDSZ eredménye nem katasztrófa, de még lehet

2009. december 01. 10:02, utolsó frissítés: 10:02

Mozgósításban lemaradt az RMDSZ, a második forduló előtt pedig nem kommunikálja elég erőteljesen, hogy Geoanára kell szavazni.



Moderátor: – Mit lehet elmondani az első forduló előtti választási kampányról?

Bakk Miklós: – A kampány elemzésével nem foglalkoztam, egy általánosabb dolgot szeretnék elmondani. A romániai alkotmányos rendszer, és ebből következően a politikai versenyek természete egy érdekes fordulóponthoz érkezett. Idén volt először a parlamenti választásoktól független államfőválasztás, és ezt a versenyt példátlanul perszonalizálttá tette.

Ez Európában amúgy nem egy újszerű dolog: a modern, mediatizált demokráciákban a XX. század utolsó felétől egyfajta vezéresedés ment végbe. Az érdekes az, hogy melyik az a pozíció, mely vezéresedik az ilyen versenyek révén? Az erős parlamentáris rendszerekben a kormányfői pozíció vezéresedett. Romániában világos, hogy a vezéresedés az államfői pozíció irányában mutatkozik meg. Kérdés, lesz-e ennek alkotmányjogi konzekvenciája?

A választások stratégiai tétje véleményem szerint az, hogy Románia visszafordul-e a parlamentáris rendszer irányába, ahol a parlamentben levő pártok és köztük az államfőtől függetlenül létrejövő koalíciók diktálnak, avagy az államfő marad meghatározó a kormányzó csapat összeállításában? Visszatérve a kampányra, a vezéresedés tehát egy újszerű fordulata és környezete a kampánynak. Ez nagyon új és nem előnyös helyzetbe hozta Kelemen Hunort, az RMDSZ politikusai ugyanis nem az éles vitahelyzeten felnőtt politikusok.




„Cár atyuska” típusú politikai kultúra a romániai

Kiss Tamás: – Én is úgy látom, hogy van egy masszív és éles feszültség az alkotmány által körülírt elnöki funkció és a között, ahogy ezt a funkciót a közvélemény reprezentálja. Romániában alkotmányjogi szempontból egyértelműen nem egy elnöki rendszer, abban az értelemben, ahogy Franciaországban, vagy az Egyesült Államokban az. A döntő ebből a szempontból, hogy nem az elnök irányítja a végrehajtó hatalmat.

Különböző közvélemény-kutatások viszont azt mutatják, hogy a lakosság több, mint kétharmada gondolja úgy, hogy az elnöknek kell vezetnie, illetve az elnök vezeti a végrehajtó hatalmat. Sőt, a megkérdezettek több mint 40 százaléka (közel fele) gondolja úgy, hogy az igazságszolgáltatás megfelelő működtetése az elnöki jogkörök közé tartozik.

Úgy néz ki tehát, az elnöki funkció percepciója egyáltalán nincs összhangban az alkotmányos berendezkedéssel. Sőt, a hatalmi ágak szétválasztásának elvével sincs összhangban, ami abból is látszik, hogy az igazságszolgáltatást is elnöki hatáskörben látják/szeretnék látni a választók.

Bakk Miklós: – A kampány során mindenki elfogadta, hogy az elnökjelöltek közpolitikai kérdésekről vitatkoztak, holott ezek a kérdések rájuk tulajdonképpen nem tartoznak. A társadalom nagyobb értékválasztásai és a külpolitikai orientáció kérdései lehettek volna racionálisan azok a kérdések, melyekről hatáskörük, alkotmányjogi státusuk alapján az elnökjelöltek vitázhattak volna. Ehelyett azonban olyan közpolitikai kérdésekbe mentek bele, amelyek a pártokra, a kormányra tartoznak, és ezt mindenki elfogadta. Ebben is látható, hogy burkoltan ugyan, de pártok közötti versengés folyt, azaz a parlamenti és az államfőválasztás szétválasztása nem hozta meg – kérdezhetném: még? – a várt változást.


A romániai politikai kultúra nem tudja áthidalni az alkotmány pontatlanságait

Székely István: – Emlékezzünk vissza a különböző kormányokra: már a '90-es években is világos volt, hogy az államelnök alkotmány által meghatározott jogosítványai nincsenek összhangban az államelnök közvetlen megválasztásával. A közvetlen választás olyan nagy, személyhez kötött politikai legitimitást ad, amit a politikában akkor is kamatoztatni lehet, ha ennek alkotmányjogi feltételei nincsenek meg.

A helyzet még élesebb lett a 2003-as alkotmánymódosítással, mely visszavett az államelnöki jogosítványokból. Nagyon érdekes, hogy azt látjuk, az alkotmány pontatlanságait a romániai politikai kultúra nem tudja áthidalni.

Ha megnézzük a különböző nyugat-európai alkotmányokat, ott sincs részletesebben kibontva például az államelnök szerepe a kormányalakításban. A magyarországi alkotmány erről annyit mond, hogy az elnök tárgyalásokat folytat a parlamentbe bekerült politikai pártok képviselőivel, és annak a személynek ad mandátumot, akiről világossá válik, hogy parlamenti többséget tud maga mögött.

Romániában kialakult egy kétharmados parlamenti többség, mely megnevezte a miniszterelnök-jelöltjét. Ezt azonban az államfő teljes egészében negligálta. Ez politikai-kulturális kérdés, jelenleg a politikai kultúra nem szankcionálja azt az elnököt, aki nem kéri fel azt a személyt kormányalakításra, akit a parlament kétharmada megnevez.

Ez tipikus ázsiai modell: hogyha kelet-nyugati tengelyen helyezzük el a kérdést, akkor minél keletebbre megyünk, annál gyakrabban találkozunk „cár atyuska” típusú politikai kultúrákkal.

A történések ugyanakkor nem igazolták vissza annak helyességét, hogy a parlamenti választásokat szétválasztották az elnökválasztásoktól: az elmúlt év bizonytalan, átmeneti helyzetet jelentett, ahol mindenki tudta, bármi történik, azt az államfő irányából újra lehet gombolni. Románia tehát elvesztegette az elmúlt egy évet csak azért, mert nem végleges a hatalmi képlet.



Könnyebb az alkotmányt módosítani, mint a politikai kultúrát

Kiss Tamás: – Szerintem egy nagyon érdekes kérdés és egyben egy alapkérdés, hogy ezt alkotmányjogi kérdésként, vagy a politikai kultúra problémájaként értelmezzük. Pragmatikus szempontból mindenképpen az előző megoldást látom életképesebbnek. A politikai kultúrát megváltoztatni sokkal hosszadalmasabb és kétségesebb folyamat, míg az alkotmány egyértelművé tétele procedurálisan és technikailag sokkal kézenfekvőbb. Ha ilyen a politikai kultúra, akkor egy olyan alkotmány kell, mely ezeket a dolgokat sokkal világosabban szabályozza, és nem hagy játékteret attól függően, hogy az éppen aktuális elnöknek milyen a politikai illetve személyes habitusa.

Bakk Miklós: – Ezt én egy dologgal egészíteném ki: az alkotmánybíróság, ha ennek intézményi, eljárási, hatásköri és személyi feltételei adottak lettek volna, közbeléphetett volna az alkotmány értelmezésével kapcsolatban, például abban a kérdésben, hogy milyen mértékig kötelező konzultatív véleményeket az államfőnek figyelembe venni?

Egy apró részlet, például, amire egy kitűnő jogászprofesszor hívta fel a figyelmem, és amit – úgy tűnik – még a jelenlegi román alkotmánybírák sem ismernek: jogelméletileg különbség van a jog és a hatáskör között. Băsescu végig az államfő jogáról, jogköréről beszélt, hogy lépéseinek diszkrecionális jellegét megindokolja, holott neki hatásköre alapján kell eljárnia. A hatáskör viszont azt jelenti, hogy a döntésnek valóban van szabadságfoka, egy diszkrecionális összetevője, de ehhez kapcsolódóan felelőssége is van a közjogi döntéshozónak és bizonyos, az alkotmány egészének az értelmezéséből adódó korlátai is vannak. De hát nálunk egyelőre a simán textuális alkotmányértelmezés uralkodó.


Perszonalizáció vagy társadalmi beágyazódottság?

Barna Gergő: – Én a perszonalizálódáshoz szólnék hozzá, ugyanis azt hiszem, ez a perszonalizáció már rég folyik: legalábbis ezzel magyarázható az, hogy ha az eredményeket nézzük, akkor azt látjuk, hogy a nagyobb pártok jelöltjei kisebb-nagyobb eltérésekkel a párteredményeket hozták. Én nem látom azt, hogy a jövőben lesz olyan jelölt, aki pártokon felül vagy párton kívül fel tud nőni, és jelentős eredményt tud elérni.

Kiss Tamás: – Mindenképp igaza van Gergőnek, hogyha perszonalizációról beszélünk, akkor paradoxon az, hogy a pártok támogatottságára álltak be az eredmények: Băsescu sem tudott ennél többet hozni.

Bakk Miklós: – A perszonalizációt a kampány stílusára értettem: a kampány olyan személyiségi szférákat hozott be a versenybe, amelyek korábban nem voltak jelen a kompetíció jellegét adó karaktervonások között.

Kiss Tamás: – Ilyen szempontból talán érdemes tenni egy megkülönböztetést. A kampánynak van egy látható és egy nem látható oldala. És érdemes lenne talán körüljárni, hogy milyen jelentőségük van a mozgósításban a pártoknak, párttámogatásnak, pártstruktúrának, annak, hogy az egyes pártok helyi struktúrája hogyan épül be a helyi vállalkozói, illetve önkormányzati szférába. Mert szerintem az, hogy a polgármestereken és vállalkozókon keresztül ment a mozgósítás, annyira, hogy az már helyenként a törvényesség határait súrolta, nem a perszonalizáció fele, hanem a társadalmilag nagyon beágyazott pártstruktúrák irányába hat.

Bakk Miklós: – A kampány mediatizált részét itt el kell választani a mobilizációs, infrastrukturális részétől. Utóbbi szempontból a pártok ereje kerül előtérbe, de mediatikusan az erős perszonalizáltság volt az előtérben. A perszonalizáltság az egyes jelöltek eredményét alapvetően nem növelte vagy csökkentette a pártrészesedéshez képest, viszont drámaiságánál fogva megnövelte a részvételt.

Szász Alpár Zoltán: – Minél komplexebben és tágabb összefüggésekben vizsgáljuk a dolgokat, annál érdekesebb dolgokra lehet rátapintani a kampány, a perszonalizáció és az eredmények viszonylatában. Annak, hogy a pártok beágyazódnak a társadalomba, van pozitív és negatív olvasata is. A negatív olvasat szerint pártokrácia van kiépülőben vagy már ki is épült, a pozitív olvasat szerint pedig azt mondhatjuk, lám 20 esztendő után eljutottunk oda, hogy elmondhatjuk: a parlamentben van 4 párt, amely kellőképpen intézményesült.




Az 5 órás hírek és az OTV alakítják a politikai kultúrát

Kovács Péter: – Úgy látom, Romániában a politikai kultúra úgy alakul ki, hogy az emberek nézik az 5 órás, jobb esetben a 7 órás híradót vagy az OTV-t, és ennek alapján próbálnak következtetéseket levonni, preferenciákat kialakítani. Én nem hinném, hogy a választók több, mint 5%-a olvassa el a jelöltek politikai programját, mielőtt eldöntené, melyik áll hozzá a legközelebb.

Az emberek fejében az államfő az államnak a főnöke, és erre erősített rá Traian Băsescu, amikor a „játékos elnök” vagy „preşedinte jucător” fogalmát bevezette. Érdekes, hogy gyakran használják a „şeful statului” kifejezést: ő a mi főnökünk, mindannyiunk főnöke.

Erre kampánytechnikailag nagyon ügyesen ráerősített Băsescu a referendummal, mintegy azt állítván: én ott vagyok fenn, minden, ami alattam van, az szenny, közösen utáljuk azt, ami van, ugye szeretnétek, ha politikus többet nem lenne a világon?

Meggyőződésem, hogy a választási eredmény nagyon nagy része a mozgósításon múlik. Érdekes lenne lemérni, mi lenne, ha a választások napján egyik párt sem „dolgozna”, és itt elsősorban nem a törvénytelenségekre gondolok: hogyha szólok a szomszédomnak, hogy menjen el szavazni, az nem törvénytelen. A másik kérdés az, hogy kampány nélkül mi lenne az eredmény? Mennyire beágyazódottak ezek a párt- és személyi preferenciák?


Minek tulajdonítható a váratlanul magas román részvétel?

Barna Gergő: – Kérdés szerintem az, hogy a médiakampánynak tulajdonítható-e a magas részvétel? Én azt gondolom, nem: ez sokkal inkább a pártapparátus utolsó napokban történő mozgósításának az eredménye. Mi sem vártunk ennyire magas részvételt, tekintetbe véve, hogy az utóbbi periódusban egyre kevesebben mentek el szavazni. Érdekes, hogy a közvélemény-kutató cégek sem mértek magasabb részvételt, mint az előbbi választások esetén.

Kiss Tamás: – Kovács Péter területi szervezetekért felelős alelnök javítson ki, ha nem így van, de szerintem igazából az RMDSZ a mozgósításban, a pártstruktúra által vezérelt utolsó hétben nem bírta a versenyt.

Kovács Péter: – Az EP-választásokon sajnos Băsescu feladott nekünk néhány labdát Sólyom László látogatásával meg az intézményvezetők eltávolításával kapcsolatban, ez azonban most nem volt meg. Újra megpróbáltuk a magyar összefogás üzenetét mozgósítóként felmutatni, továbbá használtuk a régi szlogeneket: például azt, hogy annyian vagyunk, ahányan szavazunk.

Ez elég volt ahhoz, hogy a magyarok nagyságrendileg ugyanannyian menjenek el szavazni, mint az elmúlt 5 választáson tették, azonban nem volt elég ahhoz, hogy a magyarok ugyanolyan arányban menjenek el, mint a románok. Az utóbbi 5 választáson 400 ezer szavazatot kaptunk, ez a szám plusz-mínusz 7 százalékkal változott ebben a periódusban. Ez volt, amikor 8,92 százalékot, máskor 3,83 százalékot jelentett.


A területi szervezetek mennyire voltak partnerek a mozgósításban?

Kovács Péter: – A területi szervezetek teljesítménye vegyes. Kolozs megyében például a demokraták mellett mozgósított a megyei elnök, amikor beült Băsescu mögé. Hogy Kolozs megye ne maradjon egyedül, szintén rosszul teljesített Udvarhelyszék és a Nagybánya központú területi szervezet, ahol bizony nem csak kampányban akadoznak a dolgok.

De annak ellenére, hogy Hargita és Kovászna megyék az országos részvételi rangsorban hátul kullogtak, ha azt nézzük, hogy saját magukhoz képest mennyi magyart vittek el szavazni, akkor elöl vannak. Csík terület országosan az első, ami a magyar részvételt illeti. Ahol jól működik a szervezetünk, ott jó volt a mozgósítás, ahol nem, ott gyengébb volt az eredmény.

Székely István: – Ami a mobilizációs képességet illeti, egy választás mindenféleképpen látlelet az RMDSZ állapotáról. Világosan látszik, hogy a román pártok elsősorban az önkormányzatokon keresztül mobilizálnak, nem pedig pártstruktúrán keresztül.

Ez a váltás az RMDSZ-en belül nem történt meg: a mobilizáció döntő hányada továbbra is pártstruktúrán keresztül történik, ezt pedig nem tartom jó dolognak, főleg kisebb településeken, ahol az önkormányzat és ennek kisugárzása meghatározó.

A polgármesterek, alpolgármesterek különféle okok miatt egyfajta politikafelettiséget, függetlenséget próbálnak meg eljátszani, ebbe pedig nem fér bele az, hogy ők aktívan részt vegyenek a kampányban.

Székelyföldön igaz, hogy RMDSZ vagy MPP színekben indul a polgármesterjelöltek 99 százaléka, azonban megválasztásuk után ki-ki megpróbál kilépni ebből a stigmából, mondván, hogy ő nem politizál, mert a politizálás automatikusan az RMDSZ vagy az MPP politikájával való azonosulást jelenti.

A székelyföldi polgármesterek úgy vélik megszerezhetőnek következő mandátumukat, hogy kilépnek a pártkeretből, és független imidzset alakítanak ki magukról. Interetnikus környezetben még inkább igaz ez: létezik egy olyan felfogás, miszerint az adminisztráció vezetése nem összeegyeztethető a pártpolitikával: ő nem magyar politikus, hanem szakember.


A helyi koalíciók felülírják az országos szintű célokat

Időnként a pártstruktúra keretei között történő mobilizációba is homokszemek kerülnek. Előfordul, hogy az országos érdeket, mely világos, konkrét, egyértelmű célok kitűzésében jelenik meg, a helyi koalíciók miatt felülírják. Az önkormányzati választásokon nem alakult ki egységes országos képlet, és látszik, hogy ott, ahol más koalíció született, mint országos szinten, ott az eredmények is rosszabbak. Az RMDSZ által kitűzött célokat kisebb mértékben hozzák.

Persze nem csak a helyi érdekek vagy helyi koalíciók esetében írhatják felül az országos érdeket. Hiszen vannak az RMDSZ országos vezetőségével szemben megfogalmazott kritikák, és a vezetőségtől eltávolodott megyék közt is vannak rosszabb eredmények. Én például nem tudom mivel magyarázni Szatmár megye teljesítményét.

Kiss Tamás: – Szatmár nem is olyan gyenge. Bihar szerintem gyengébb.

Székely István: – Szatmár olyan értelemben gyengébb, hogy az elmúlt 10 év választásait sorban nyerte.

Kiss Tamás: – Általában jó átlagot hoznak, az önkormányzati választásokat szokták nyerni. Illetve parlamenti választásokkor 2000-ben volt olyan helyzet, hogy elvittek 2 szenátori és 3 képviselői mandátumot. Ez azonban az újraosztásnak köszönhető, ugyanis a Demokratikus Konvenció nagyon jó eredményt ért el a megyében, de országosan kiesett.

Barna Gergő: – Területi szervezetek, kötődés, mobilizációs képesség tekintetében van értelme egymáshoz hasonlítani a megyei szervezeteket egy választáson belül. Itt pedig evidens, hogy Szilágy megye vezet.


Térjünk át a választási eredmények értékelésére. Gergő, tudnál néhány szót mondani a román pártokról, illetve az RMDSZ teljesítményéről?

Barna Gergő: – A román pártok nagyjából azt az eredményt hozták, amit a parlamenti választásokon lehetett látni. Látszik, hogy Crin Antonescu városon, értelmiségiek körében tarolt, míg Băsescu támogatottsága csökkent városon és nőtt vidéken.

Az RMDSZ esetében az látszik, hogy a fiatalok, városiak, értelmiségiek szavaztak román jelöltekre, jelentősebb mértékben, mint korábbi választásokon. Hogyha összességében nézzük, az RMDSZ eredménye nem katasztrófa, de még lehet. És most nem csak a második fordulóra gondolok, hanem általában a jövőre nézve.

Kovács Péternek teljesen igaza van, az RMDSZ rendszerint 400 ezer szavazat körüli eredményt hoz. Csak nagyon veszélyes logika, amikor ehhez kezdjük hasonlítani az eredményt, mert láttuk, hogy ez a szavazatszám magas román részvétel mellett 3,8 százalékot jelent. Beszélni kell arról, hogy ez milyen valószínűséggel fordulhat elő egy elkövetkező parlamenti választáskor?

Szerintem az eredmény a választás tétjével függ össze: egyértelmű, hogy a románok számára az elnökválasztás tétje sokkal nagyobb, mint a magyarok körében. Az RMDSZ egy közvetett érdeket próbált eladni a választóknak, és tapasztaltuk 2004-ben, a Năstase melletti felszólításkor meg a referendum kapcsán is, hogy ez nem működik. Érdekvédelmi szervezetként nem lehet közvetett érdeket eladni a választóknak. Pártként, erős apparátussal lehet hogy keresztül lehet vinni, ez történt a román pártok esetében.

Bakk Miklós: – Valóban érdekes kérdés a tétek percepciója a választók részéről. A magyar választók számára az Európai Parlamentbe való bejutás, mint tét, jóval erőteljesebb volt, mint a román választók számára, ez viszont az államfőválasztáskor megfordult: úgy tűnik, a román választók érezték sokkal fontosabb tétnek azt, ki lesz az ország elnöke.


130 ezer magyar szavazott román jelöltre

Szász Alpár Zoltán: – A részvételi adatokhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy lehet örülni annak, hogy az önkormányzati, európai parlamenti és román parlamenti választásokon tapasztalt részvételhez képest felszálló trend tapasztalható, azonban hogyha a 2004-es elnökválasztások első fordulójához hasonlítjuk, akkor a részvételi arány 2-3 százalékkal kisebb.

Ami a magyar szavazatokat illeti, kicsit játszadozni kellene a számokkal: a 2007-es EP-választásokkor 460 ezer, a 2008-as helyhatósági választásokkor 516 ezer, valamint most 370 ezer. Én ehhez az exit poll becslések alapján még hozzáadnék 50 ezer magyar szavazatot, ami megoszlott Traian Băsescu, Mircea Geoană és Crin Antonescu között. Azt mondom, a magyar szavazatok 6,5-8 százaléka nem Kelemen Hunorra, hanem más jelöltre adatott le.

Barna Gergő: – A településszintű adatokból kiindulva, hogyha azt feltételezzük, hogy településen belül nem különbözik a magyarok és a románok részvételi aránya, akkor a magyarok számára 48 százalékos részvétel jön ki, ami szerintem nem igaz: ennél kevesebb volt.

Készítettem egy regressziós modellt, amiből az derül ki, hogy a választókorú magyarok 44 százaléka vett részt a választásokon – az országos részvétel 54,4 százalék, az erdélyi részvétel pedig 51,7 százalék volt. Hogyha ebből becsüljük Kelemen Hunor teljesítményét, akkor azt mondhatjuk, hogy az érvényesen szavazó magyarok 74 százaléka szavazott a magyar jelöltre. Ez visszaigazolja a közvélemény-kutatásainkat, és bár becsült adatokon alapszik, én plauzibilisnak tartom.

Ami a korábbi magyar jelöltek teljesítményét illeti, Frunda György 1996-ban az érvényesen szavazó magyarok szavazatainak 89 százalékát kapta, 2000-ben 90 százalékát. Markó Béla a voksok 80-81 százalékát kapta. A Hunor 74 százalékával kapcsolatban azt mondhatjuk tehát, hogy az átszavazás 26 százalékos volt, a magyarok negyede szavazott román jelöltre. Számokban ez úgy néz ki, 500 ezren vettek részt a választáson, és 130 ezer szavazott át.

A baj az, hogy ha parlamenti választásokkor megismétlődik a mostani részvétel, a magyarok 44 százaléka járul urnához, és 95 százalékuk szavaz az RMDSZ-re, akkor azzal nincs meg a küszöb átlépéséhez szükséges 5 százalék.

Szász Alpár Zoltán: – Azt, hogy román jelöltekre szavaztak a magyarok, lehet pozitívan is értékelni: vannak még tartalékok. Nem kell feltétlenül pesszimistának lenni. Én úgy érzem, talán 4 potenciális célja volt az RMDSZ-nek a jelöléssel, és ebből kettőt megvalósított. Egy újszerű programmal állt ki az erdélyi magyarok felé, ez az egyik pozitívum. Továbbá sikerült megismertetni a közvéleménnyel egy új politikusát.

Ugyanakkor Kelemen Hunor kizáródott az elnökjelöltek tévévitájából, és általában nem hiszem, hogy Kelemennek sikerült volna azt a célkitűzését teljesítenie, hogy a magyarság egy új ajánlattal jelenjen meg a románság felé. És hát van mozgósítás: a szavazatok, amelyek elvesztek. Az RMDSZ kultiválni akarta a rá szavazás folyamatosságát (akár az MPP ellenében is távlatilag). Ez nem sikerült, de megjegyzendő: abban, hogy ez így történt, az SZNT és az MPP is – ellenkező értelmű üzeneteivel – sajnos közrejátszott.


Kelemen Hunor azért esélytelen, mert magyar?

Kovács Péter: – Amikor megmértük Kelemen Hunor profilját, negatívumként azt említették, hogy magyar, a másik, hogy esélytelen. Én ezt a két dolgot nem tudom különválasztani: azért esélytelen, mert magyar. Ez volt az embereknek a fejében, és talán ezzel lehetne legkönnyebben megmagyarázni a 3,83 százalékos eredményt: mi, magyarok, úgy érezzük, kevesebb az esélyünk, és a magyar jelöltnek is kevesebb az esélye.

Ezen túl mi 5 síkon kampányoltunk, és úgy gondolom, 3 síkon mindenképpen sikeresek voltunk. Az egyik a médiajelenlét: valóban kimaradtunk az utolsó pénteki vitából, de Kelemen Hunor júniustól kezdve nagyon intenzíven jelen volt a médiában és megállta a helyét: az, amit Frunda elkezdett, hogy a magyarok büszkék lehettek rá, most is bejött.

Másrészt az internetes jelenlétet is sikeresnek tartjuk, hiszen RMDSZ-szinten mindenképpen előzménytelen volt az internetes kampány. Ebből megítélésem szerint sokkal többet nem tudtunk volna kihozni. Végül pedig a jelölt mozgása is nagyon jól működött: egyértelmű volt, hogy egy jelölttel nem tudjuk többször körbejárni Erdélyt, és door-to-door kampányt sem lehet folytatni.

Ettől függetlenül rengeteg helyen jelen volt, nagyon sok véleményformálóval találkozott. Országos kampánykaravánokkal próbáltuk pótolni Kelemen Hunor hiányát, ők végezték a door-to-door kampányt.

Volt két másik dolog, ami sántított: az egyik a kültéri jelenlét. Nagyon erős kültéri jelenléttel szerettük volna pótolni azt, hogy csak egy jelöltünk van. Saját magunkhoz képest, tudván, hogy miből mennyit rendeltünk, jobban kellett volna látszanunk, de nem tudtuk felvenni a román pártokkal a versenyt banner, plakát, óriásplakát, szórólap stb. terén. A három nagy párt eszméletlen pénzösszegeket költött – egy párt egyetlen megyében többet költött, mint mi az egész kampányban.

Az ötödik sík pedig, ahol rengeteget kell dolgozzunk, az a helyi aktíva bevonása a kampányba. Lehet, hogy túlzottnak tűnik majd ez a párhuzam, de Obama azért volt sikeres, mert olyan jelölt volt és olyan üzenettel rendelkezett, hogy rá tudta venni a helyi aktívát, hogy önkéntesen dolgozzon: vigye a hírt, győzködjön embereket, hogy miért kell elmenni szavazni, stb.

Mi egyenesen a legalsóbb szinttel próbáltunk kommunikálni, volt egy több ezres SMS és e-mail adatbázisunk, de ez nem volt elég ahhoz, hogy falvakban például a tiszteletes azt mondja, hogy bejött a postaládámba, hogy mi a fő üzenet a héten, és az annyira tetszett, hogy mondta is tovább.


Sikerült kirajzolni Székelyföld körvonalait az érvénytelenül leadott szavazatokból?

Barna Gergő: – Nem lehet kirajzolni, és én bele sem akarok menni ebbe a vitába. Én Hargita megyét néztem meg részletesen, ott pedig nagyon jó eredményt ért el az RMDSZ annak ellenére, hogy ott van leginkább az alternatív szervezetek melegágya. Erdély-szinten Kelemen Hunor 74 százalékot kapott, Hargita megyében azonban a magyarok 87 százaléka voksolt rá. Átszavazás Hargita megyében nem volt jellemző. Az átszavazás összefügg a magyarság számarányának csökkenésével – szórványban szavaztak sokan más jelöltre.

Szász Alpár Zoltán: – Nem is az átszavazást érzem problémának. Székelyföld részvételi arányát tekintve a vezető megyék között volt, most pedig nincs. Székelyföldön a távolmaradás a probléma, nem az átszavazás.

Barna Gergő: – Igazad van, valószínű hogy a többféle felszólítás zavart okozott a székelyföldi fejekben. Egyesek azt mondták, Băsescura kell szavazni, mások szerint autonómiára kell voksolni, megint mások szerint az RMDSZ-re kell ütni a pecsétet. Mivel Székelyföldön nem igazán tesznek különbséget ezen szervezetek súlyát tekintve, ez káoszt okozott.

Székely István: – Székelyföldön az elégedetlenség részvétel-csökkenésben, nem pedig átszavazásban csapódik le. Ami az érvénytelen szavazatokat illeti, Kovászna és Hargita megyékben a 2004-es elnökválasztás első fordulójában abszolút számokban nagyobb volt az érvénytelen szavazatok száma a 2009-es elnökválasztás első fordulójánál, persze, meg kell jegyezni, hogy 5 évvel ezelőtt a részvétel is nagyobb volt.

Ha az arányokat tekintjük, akkor idén valamennyi növekedés van: 0,2 százalékkal nőtt az érvénytelen szavazatok aránya Hargita megyében, Kovászna megyében pedig 0,4 százalékkal több érvénytelen voksot adtak le. Azt kell tehát mondanom, hogy a „rajzoljuk ki Székelyföld határait érvénytelen szavazatokkal” elképzelés helyességét a választások nem igazolták vissza. Ezt csak azért mondom, mert úgy tudom, a második fordulóra is van ilyen kezdeményezés.


A magyarok már nem szavaznak automatikusan

Kiss Tamás: – Szerintem Barna Gergő mondott egy fontos dolgot: abból, hogy 2004-ben nem sikerült egyértelműen Năstaséra szavaztatni a magyarokat, valamint az elnök felfüggesztésekor sem úgy szavaztak a magyarok, ahogy az RMDSZ szerette volna, az következik, hogy közvetett érdek mentén nem mozgósíthatók magyarok. Vagy legalábbis nem mozgósulnak automatikusan.

Ezt körül kellene járjuk, mert úgy érzem, az RMDSZ-es fejekben e tekintetben nagy káosz van. Teljesen egyértelmű, hogy már nem működnek a '90-es évekbeli viszonyok: a mozgósított közösség modellje, amikor a közösség úgymond figyelt az ő vezetői szavára, és abba az irányba ment, amerre a vezetők mondták.

Ebből a mozgósítottságból, illetve az elit a kilencvenes években keletkezett politikai tőkéjéből azért maradt valami. Annyi maradt, hogy az érdek-képviseleti dologra (vagyis, hogy ott legyünk a parlamentben, az EP-ben) automatikusan leszavaznak az emberek. De ami ezen túl van, a politikai alkukban, abban, hogy milyen román jelöltet éri meg támogatni, nos, ezekben a témákban nem működik ez az automatizmus.

Én azonban ebből nem azt a következtetést vonom le, mint az RMDSZ-vezetők többsége, hogy akkor most félni kell Băsescutól (félni kell ettől, vagy félni kell attól), hanem azt, hogy a mormogó, sunnyogó kommunikáció nem megy. Az a fajta kommunikáció, amit a referendum kapcsán láttunk, és ami várható Mircea Geoană támogatása kapcsán is, nem fogja elérni a magyar szavazók ingerküszöbét.


Kemény hasalás várható a második fordulóban?

Már nem lehet sunnyogni, mormogni, mert a magyarok már nem figyelnek a vezetők szavára. Legalábbis akkor nem lehet mormogni, ha az RMDSZ valóban le akarja a magyarokat szavaztatni egyik vagy másik irányba (jelen esetben Geoanăra). Nem az van, hogy mindannyian feszülten hallgatjuk a marosvásárhelyi rádiót, hogy vezetőink mit mondanak, mit kell csinálni, hova menjünk, hol tüntetünk. Egy sajtótájékoztató, ahol ráadásul nem is fogalmaznak kelőképpen világosan, már nem elég. A közvetett érdekek esetében nagyon erőteljesen kell kommunikálni, világos téteket kell adni és ezek mentén kell mozgósítani a magyarokat.

Parlamenti, EP-választásokkor a magyarok automatikusan leszavaznak, hogy a magyarság érdekei képviselve legyenek, de más tekintetben erőteljes, határozott kampánykommunikáció nélkül nem mennek az automatizmusok. És ha nem csal az orrom, e miatt várható egy nagyon kemény hasalás a második fordulóban.

Székely István: – A politika iránti odafigyelés nagymértékben lecsökkent. Az az utalásos kommunikáció, kódolt üzenet, mely egyfajta odafigyelést, empátiát feltételez a hallgató részéről, már nem működik. Ezért nagyon világosan meg kell mondani, hogy mi a teendő, és ez miért jó a választónak.

Bakk Miklós: – És erről vitázni kell, olyan értelemben, hogy ha egyértelműen fogalmazol, biztosan kihívsz ellenkező irányú véleményt. Ezeket a vitákat azonban vállalni kell, hiszen ez a perszonalizált verseny arra mutat rá, hogy azok a politikusok tudnak jól megjelenni a médiában, akik erőteljesen fogalmaznak, és vállalják is a vitákat.

Kovács Péter: – Elméletben ezek nagyon szép gondolatok, hogy kiállunk a mikrofon elé, és akkor az emberek meg fogják tudni.

Kiss Tamás: – Kiállni a mikrofon elé nem elég, hanem meg kell tölteni plakátokkal egész Székelyföldet.

Bakk Miklós: – Kis kommentárként a sunnyogás stratégiájához elmondanám, hogy véget ért az a korszak, amit ez a sunnyogás jellemzett. Nagyon nehéz ezt meghaladni, mert úgy látom, a meghatározó emberek fejében ez még mindig nagyon erőteljesen jelen van.

Ez az attitűd még a rendszerváltás előtt alakult ki, akkor volt jellemző ez az összekacsintás, kettős beszéd: mi rátok kacsintunk, s ti már abból értitek, hogy mi, vezetők mit miért teszünk. Arról szól ez, hogy van egy problémátlan magyar érdek, amit a diktatúrában nem lehetett kimondani, de megértése már kacsintással mozgásba hozható volt. A rendszerváltáskor ez nagyon erős felhajtóerőként működött, és erre épült rá az egész RMDSZ-koncepció, mobilizációs stratégia. Mára ez azonban már kiürült. Először 2007-ben, az államfő leváltásával kapcsolatos referendumkor volt egy erőteljesebb intés, jelzése ennek, de nem úgy tűnik, hogy az RMDSZ levonta volna a konklúziót.


Környezet, ahol viták nincsenek

Kovács Péter: – És akkor mit csináljunk, mondjuk azt, amit az emberek hallani akarnak?

Kiss Tamás: – Nem, az RMDSZ mondja azt, amit úgy gondol, hogy mondania kell, csak mondja erőteljesen.

Bakk Miklós: – És menjen szembe azokkal, akik ezt másként gondolják. Itt tulajdonképpen az van, hogy mi sunnyogunk, de nem engedünk mást sem szóhoz jutni. Tehát egy olyan környezetet alakítunk ki, ahol viták igazából nincsenek.

Kovács Péter: – Megítélésem szerint nem ment rosszul a kampány, mégsem sikerült átvinni a köztudatba azt, amit szerettünk volna. Mekkora esélyünk van 10 nap alatt, nagyrészt kiürült zsebbel, nem kevés olyan polgármesterrel, aki jól tudja, hogy az egész település imádja Orbán Viktort és Traian Băsescut, meggyőzni a magyarokat? A polgármester nem fog szembemenni saját közösségével...

Szász Alpár Zoltán: – Ha valahol, hát pont Székelyföldön kell elmondani, hogy Băsescunak mi a véleménye az autonómiáról. Egyszerűen azt kell mondani, ez az ember nem azt képviseli, ami nektek tetszik, ébredjetek fel. Akkor is, ha szembe kell menni a népakarattal.

Barna Gergő: – Az emberek még mindig elvárják az RMDSZ-től, hogy információkat kapjanak. Az alacsony végzettségű, vidéki emberek nem tudják, mi a politikai helyzet, mi a teendő, és elvárják, hogy az RMDSZ részéről legyen kommunikáció. Volt egy erőteljes első fordulós kampány, utána pedig hétfőn mintha elvágták volna a filmet: nincs semmi. Az emberek nem látják, hogy miután elmentek Kelemen Hunorra szavazni, akkor most mi van?

Persze nem azt kell mondani, hogy Mircea Geoană a legvagányabb ember. Viszont fontos lenne, hogy Kelemen Hunor elmondja, úgy látja, a programját csak egy ilyen politikai helyzetben lehetne valamilyen szinten megvalósítani.


Az értelmiség tartózkodó, ami a kormányzást illeti

Székely István: – Más probléma, hogy vannak a politikai elit által világosan megfogalmazott célok, mint például a kormányzás. Erről a politikai elit azt gondolja – elsősorban a kritikus sajtó okán – hogy a közvélemény számára illegitim cél. Szerintem mivel magyar szempontból nincs tétje az elnökválasztásnak – Kelemen Hunorból nehezen lesz államelnök – világosan el kell mondani, hogy azért kell erőt felmutatni, hogy kormányra tudjunk kerülni.

Ugyanakkor nem lehet azt csinálni, hogy 2004 és 2007 között Băsescu áldásos felügyelete alatt kormányzunk, nem mondjuk el, hogy mi a bajunk vele 3 év alatt, utána pedig a referendum hajrájában néhány hét alatt próbáljuk a közvélemény róla alkotott képét átalakítani. A politikai elit dönthet 24 óra alatt arról, hogy 180 fokos fordulatot hajt végre, de az ilyen gyors irányváltásokat nem lehet átvinni, választásokon érvényesíteni.

Kovács Péter: – Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának megítélése kettős: egyrészt a magyarok 80 százaléka támogatja, hogy kormányra menjünk, másrészt pedig folyton azt halljuk, hogy hát persze, az RMDSZ már megint ott akar lenni a húsosfazék mellett.

Székely István: – A választók döntő többsége támogatja a kormányzást, az írástudó, médiafogyasztó értelmiség tartózkodóbb ebben a kérdésben. Az első fordulóban ezzel lehetett volna valamilyen elsődleges tétet adni az elnökválasztásnak. De az RMDSZ most sem mondja, hogy egy PSD-PNL-RMDSZ kormánykoalíció kell vezesse a következő években az országot, és ennek ára, hogy ne Băsescu legyen az elnök.


A székelyek nem az MPP miatt szavaznak Băsescura

Barna Gergő: – Ne hanyagoljuk el a politikai következményeket: hogyha a székely megyékben Băsescu nyer, miközben az RMDSZ végig azt kommunikálta a sajtóban, hogy Geoanára kell szavazni, akkor az lesz, hogy lám mi volt a felhívás eredménye.

Kiss Tamás: – A román pártok, az elemzők, mindenki azt fogja mondani, hogy az RMDSZ nem képviseli a magyarságot. Mi több, néhány hét múlva az RMDSZ vezetők is a Szövetség mély válságaként fogják megélni a gyenge eredményeket. Ahogy ez a referendum kapcsán történt. Holott szerintem elsősorban nem erről van szó, csupán annyiról, hogy az RMDSZ nem kommunikált, vagy ha igen, akkor nem szerencsés módon tette.

Székely István: – Várható, hogy az MPP teljes erejével ráfordul majd Băsescu kampányára, az elnökválasztás második fordulója eredményének értelmezése pedig arról szól majd, hogy ki uralja Székelyföldet? Az RMDSZ a szavazzunk Geoanára felhívással, vagy az MPP a szavazzunk Băsescura kommunikációval volt sikeres?

Kiss Tamás: – A székelyek pedig nem az MPP miatt szavaznak majd Băsescura, hanem egyszerűen azért, mert csak őt ismerik, az RMDSZ pedig nem kommunikált világosan.

Az anyagot dog on wheels fotóival illusztráltuk, forrás: Flickr.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS