Tempfli levele Tőkésnek: magánélet vagy politika?
szerk. 2010. május 14. 18:44, utolsó frissítés: 2010. május 19. 15:05Tempfli József Tőkés László válása kapcsán írt az EP-képviselőnek. Két szakértőt: Bíró Bélát és Bakk Miklóst szólaltattunk meg az ügyben.
Két hete nagy port kavart az erdélyi – és magyarországi – sajtóban az a levél, amelyet Tempfli József címzett Tőkés Lászlónak, az EP-képviselő válása kapcsán. A levél .pdf formában (innen letölthető) eljutott az erdélyi magyar sajtó minden orgánumához, azzal a megjegyzéssel: szerzője azt eredetileg magánlevélnek szánta.
“Később a tudomásomra jutott, hogy levelemet egy harmadik személy, történetesen újságíró is olvashatta, ezért úgy érzem helyesnek, hogy a levél tartalmát a széles közvélemény is megismerhesse” - állt a levélhez csatolt, szintén Tempfli József által aláírt szövegben.
A levelet többek között az Új Magyar Szó idézte cikkében, ezt az írást vette át a Magyar Távirati Iroda (MTI) is. Tőkés László sajtófőnöke, Demeter Szilárd közleményben reagált az ÚMSZ cikkére, idézve többek között a római katolikus püspökség álláspontját, amely “teljes mértékben elhatárolódik Tempfli József nyugalmazott püspök levelétől és annak nyilvánosságra hozatalától, a római katolikus egyház mint ahogy eddig, ezután sem kíván senki magánéleti problémáiba beleszólni”.
Ugyanakkor hozzátették: “(...)Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester asszony (...) azzal kereste fel a nyugalmazott katolikus püspököt, hogy Tőkés Edith a kétségbeesés szélén áll, a reformátusok nem védik meg őt, ezért kérnék a Tempfli atya által biztosítandó védelmet”. Bíró Rozália az MTI kérdésére telefonon határozottan cáfolta a vele kapcsolatos állítást. (az előbbi mondat hibás idézetet tartalmazott, ezért Bíró Rozália kérésére javítást eszközöltünk - szerk. megj., 15:04, 19.5.2010)
A Transindex politológiai, társadalomtudományi szakértők segítségét kérte a levél és kontextusa értelmezéséhez, akik közül ketten: Bíró Béla újságíró, egyetemi adjunktus és Bakk Miklós politológus, egyetemi adjunktus vállalták, hogy megszólalnak az ügyben. A továbbiakban kettejük véleménye olvasható.
Bíró Béla: Erkölcs és politika
Tempfli püspök és Tőkés László kapcsolatának hátterét nem ismerem. Az azonban a levél egy explicit passzusából is bizonyosnak látszik, hogy megszületésében a két felekezet közti nézetkülönbségek is szerepet játszanak (lásd válás!). Politikai implikációk sem zárhatóak ki, amennyiben Tőkés László személye révén az új magyar hatalom sokkal szorosabban kötődik az erdélyi reformátussághoz, mint a katolikus felekezethez.
A kérdésfelvetés mindazon által a fentiektől függetlenül is jogosultnak látszik, s egy normális demokráciában nem is maradhat el. Tőkés László karizmája ugyanis nem csak papi hivatásával függött össze, hanem erkölcsi radikalizmusával is. Az akkor még püspök-politikus európai választásokon elért sikere első sorban annak volt köszönhető, hogy székelyföldi választói az erkölcsi promiszkuitással vádolt „hivatásos politikusokkal” szemben a politika erkölcsi tisztaságát, az egyenes beszédet, a meg nem alkuvást, az egyéni és nemzeti tisztességet látták a jelöltben megtestesülni.
Vélekedésük elsősorban azon a civilkurázsin alapult, melynek Tőkés László 1989 decemberében tanújelét adta. Ezt a bátorságot a későbbiekben Tőkés sokak által érzékelt emberi gőgje, hiúsága, rajongói iránti tiszteletlensége sem árnyékolhatta be. (Nem emlékszem például egyetlen olyan nyilvános összejövetelre sem, melyen Tőkés László ne várakoztatta volna meg lelkes híveit.)
Feltehetően ez az oka annak, hogy a házasságával kapcsolatos botrányok, a házastársak közti nyilvánossá vált és kölcsönös gyűlölködés, engem sem igazán lepett meg. Azok közé tartoztam, akik jóval korábban is aggódtak amiatt, hogy az erkölcsi parancsolatok jegyében fellépő politikus morális alkata potenciális veszélyt jelenthet a képviselni szándékolt értékekre is. A veszély annál jelentékenyebb, mivel nyilvánvaló: a romániai magyar közösség (és minden más közösség) közösségként való fennmaradása valóban erkölcsi kategóriák függvénye. Ezt ma már a nyugat-európai szakirodalomban is mind többen látják.
Az, ha valaki a pátosszal vallott erkölcsi kategóriákat, a másik ember (és a másik közösség) emberi (és közösségi) méltóságának tiszteletét, a kölcsönösség és az alázat keresztény parancsát csak másokra tartja érvényesnek, sőt az erkölcsöt a másként gondolkodók megbélyegzésének és nem önnön életvezetésének elvi alapja gyanánt használja, csakis a közösség politikai, kulturális, hitéleti törekvéseinek lejáratását eredményezheti.
Igen, Tőkés László joggal állapítja meg, hogy a magyar kérdés európai árfolyama meglehetősen alacsony. De vajon ennek – a nyugati államok Trianon miatti lelkiismeret-furdalása és önnön kisebbségeiktől való félelme mellett – nem lehet-e az egyik oka éppen azoknak az embereknek az erkölcsi minősége, a személyközi kapcsolatokban megnyilvánuló érzéketlensége, akik a kérdést Nyugat Európában forgalmazzák?
Az a tény, hogy fölmerülhet a gyanú: Tőkés László a testvérével mondatja el a feleségéről azt, amit ő – az egyértelmű megbotránkoztatás kockázata nélkül – nem mondhat el, s amire a Tempfli püspök által kifogásolt hallgatás is vallani látszik, meglehetősen aggasztó.
Kétségtelen, hogy vannak az emberi együttélésnek olyan határhelyzetei, melyek – egyébként nem a felek alkatától függetlenül – megoldhatatlanoknak vagy időről-időre majdnem megoldhatatlanoknak mutatkoznak. (Ezt több mint negyven év boldog házasélet után is állíthatom.) Ezért végső esetben a házasság felbontása sem tekinthető erkölcstelennek. Legalábbis önmagában. Az azonban, hogy a válás közös megegyezéssel, egymás emberi méltóságának tiszteletben tartásával történjen, továbbra is alapvető erkölcsi követelmény marad. És meggyőződésem, hogy kellő tapintattal és empátiával valóban megoldható.
A tapintat és az empátia hiánya azonban olyan emberi fogyatékosságok, melyek egy politikus esetében katasztrofális következményekkel járhatnak. A képviselt közösségre nézve is, illetve főként arra. (Lásd Magyarország!) A politika és az erkölcs értékei mindazonáltal nem azonosak. De nem is függetleníthetőek egymástól. És végképp nem akkor, ha valaki éppenséggel egybemosásukat tartaná kívánatosnak.
Következésként aligha tekinthető a házastársi szennyesben való méltatlan turkálásnak, ha valaki erre figyelmeztet.
Bakk Miklós: Merre moralizáljon Tőkés?
Azt hiszem, bármilyen elemzése, minősítése Tempfli József Tőkés Lászlóhoz címzett levelének, akár annak tartalmára, akár a küldő vagy címzett szándékaira nézve olyan hiba, amelyet messze el kell kerülnünk. Bármilyen morális igazságot kívánnánk itt megosztani, az óhatatlanul az ügy politikai kontextusába épül be, ami tovább erősíti azt az egyre dominánsabb észleletet, hogy a moralizálás itt most a politika álruhája.
Mindazonáltal, épp ezt szem előtt tartva, van néhány tanulsága az ügynek. El lehet gondolkodni azon, hogy annyi hazai politikus magánéleti válsága (válása) közül miért ez bulvárosodott a legerőteljesebben, és miért épp ebben látnak többen több politikai lehetőséget, mint más politikusok hasonló magánéleti megpróbáltatásában.
Ugyanis mifelénk is inkább az európai politikai stílus és mentalitás terjed, amely – szemben az amerikaival – nem tulajdonít kiemelt hitelesítő erőt a politikus magánéletének, szemben közéleti tetteivel, megnyilatkozásaival. Persze, mondhatnók: Tőkés László kivétel, hiszen ő egyházi személy (volt), és egyébként is, az erőteljesen moralizáló nyelvet az erdélyi politikában ő honosította meg.
Nos, szerintem épp ebben van a tanulság. Tőkés László valóban moralizálja a politikát, de ha jobban odafigyelünk, ennek a moralizálásnak a csapásiránya sohasem a magánélet, a magánerkölcs, hanem valami hiányzó közéleti éthosz számonkérése. Vagyis a moralizálása inkább politikai nyelv és nem etikai szigor (ahogy ez az amerikai közéleti szereplőkkel szemben viszont hangsúlyosabb szokott lenni).
Persze, lehet arról vitázni, hogy mire jó egy ilyen politikai nyelvezet, úgymond „korszerű-e”, a tény azonban az, hogy egyelőre „van rá igény”, és sokan látnak benne táborszervező erőforrást. Azt hiszem, ennek a nyelvezetnek a jövője még nem dőlt el. Ha abba az irányba változik, hogy alkalmas lesz a nálunk alakuló demokrácia hiányzó morális alapjának számonkérésére, akkor a modern értékkonzervativizmus megteremtője lesz Erdélyben. Ha ez nem sikerül, akkor megmarad egy politikai zárvány nyelvezetének. Addig is: Tőkés László épp magánéleti válsága kapcsán gondolkodhat el, merre is terelje a politikában moralizáló hajlamát.