2022. október 7. péntekAmália
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Felkészületlenül érte a hazai felsőoktatást a bolognai rendszer

2010. június 04. 11:49, utolsó frissítés: 2010. június 15. 10:15

Minden átalakításnak vannak nyertesei és vesztesei – Románia egyelőre a vesztes oldalon áll, hangzott el a rendezvényen.


A Közéletre Nevelésért Alapítvány, a Jakabffy Alapítvány, a Transindex és az Erdély FM június 1-jén kerekasztal-beszélgetést szervezett a felsőoktatás jelenlegi helyzetéről, illetva az új tanügyi törvénnyel várható változásokról.

A résztvevők: Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia rektora, Péter László szociológus, a BBTE Szociológia tanszékének tanára, Veress Valér KMEI igazgató, oktatás kutatócsoport vezetője, Markó Béla miniszterelnök-helyettes felsőoktatási tanácsadója, Talpas Botond KMDSZ-elnök. A moderátor Kósa András, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatója. Alább a beszélgetés első részének szerkesztett átiratát közöljük, melynek a témája az, hogy a bolognai folyamatnak milyen hatása volt a hazai felsőoktatásra.


A beszélgetésen elhangzottak rövid összefoglalója:

– A bolognai rendszer felkészületlenül érte a romániai felsőoktatást


– Semmi másra nem jó, mint hogy azok a diákok, akik kiesnének az oktatási rendszerből, egy diplomát kaphassanak
– A mesterképző elveszítette súlyát, mivel a diákok közül sokan dolgoznak
– A tananyag két szint közötti strukturálásáról nem volt előzetes egyeztetés, ezért sok az ismétlés
– A pedagógusképzés sehogy nem illeszkedik a rendszerbe
– Három év után nem lehet olyan mélységű szakdolgozatot kérni a diákoktól, mint négy év után
– A mesterképzést rendszeresen elbliccelik a diákok, nem lehet őket tudományos munkába bevonni
– Minden átalakításnak vannak nyertesei és vesztesei – mi egyelőre inkább a vesztes oldalon állunk
– A bolognai folyamat nyertesei a nagy nyugati egyetemek, melyek elcsábítják a kelet-európai diákokat
– Nagyon sokan abbahagyják a mesterit az első év után
– A hazai felsőoktatásra egyáltalán nem jellemző a globális perspektíva és a hálózati gondolkodás


Kósa András: Ami az egyetemi struktúrát illeti, a közelmúltban volt egy nagyobb változás: a bolognai rendszerrel bevezették a három plusz kétéves képzést, továbbá a doktori képzés kizárólag nappali tagozaton történhet. Mit gondolnak, hogyan lehet a képzést az új rendszerben megfelelő színvonalon oktatni?

Dávid László: – A bolognai rendszer nem tett jót a felsőoktatásnak, és ez nem csak az én személyes véleményem, hanem a kollégáim véleménye is. Mindamellett hogy a Sapientiát igen hátrányosan érintette, számos olyan változást hozott, melyre a felsőoktatás nem volt felkészülve.

Először a Sapientiát ért hátrányról: a bolognai rendszer bevezetése előtt kiépítettünk egy 4, illetve 5 éves egyetemi képzést, ami tökéletesen működött. A bolognai rendszer bevezetése után pedig ezt a képzést licenszképzésként akkreditálták, azt is mondhatnám, hogy az egyetemet önkényesen főiskolává minősítették vissza.

Ami a romániai felsőoktatást illeti, a gond szerintem az volt, hogy a rendszer bevezetése nem volt kellőképpen átgondolt: lehet, hogy egy angolszász társadalomban több száz év tapasztalata helyretett dolgokat, de a romániai felsőoktatás messze nem így működik.



A bolognai rendszert azért erőltették rá a romániai felsőoktatási rendszerre, hogy azok a diákok, akik tanulmányi előmenetelük miatt menet közben kiesnének a rendszerből, egy oklevelet is kaphassanak. Ugyanakkor a kétszintű képzésnek az a veszélye, hogy a mesterképzőt nagyon sokan úgy végzik el, hogy közben dolgoznak: ez nem megfelelő minősítést, és főleg nem megfelelő minőséget jelent. A bolognai rendszerrel súlytalanná tették a mesterképzést.

Gondot jelentett az is, hogy hogyan szervezzünk át kétszintessé egy olyan képzést, ami eleve úgy volt kitalálva, hogy ha a hallgató nem rendelkezik megfelelő elméleti tudással, akkor a felsőbb éves előadásokat nem tudja meghallgatni? Az a helyzet állt elő, hogy míg első évekre eső elméleti alapozást meg kellett szüntetni illetve le kellett redukálni, a mesterképzőben újra fel kell zárkóztatni a hallgatót, aki gyakran nem rendelkezik az előadásoknak megfelelő háttértudással.

Magyarországon hosszú évekig dolgoztak azon, hogy a két szint tananyagát egyeztessék, kidolgozzák: Romániában ez nem történt meg. Most, évekkel a rendszer bevezetése után próbáljuk pótolni a hiányosságokat, egyeztetünk, alakítjuk ki azokat a kompetenciákat, tudásanyagot, amit alap- illetve mesterszinten ismerni kell.



Nem utolsósorban nagy gondot jelent a pedagógusképzés: a bolognai rendszerbe ez nem illeszkedik be, például nem világos, hogy alapképzéssel hova lehet elmenni tanítani? Tudjuk, hogy ez egy bűvös kör, hiszen ha a tanár nem megfelelően felkészült, akkor a hallgatói hogyan lesznek azok? A pedagógusképzés nem a bolognai rendszerben kellene történjen, hanem a teljes értékű képzést követően.

>> Korábbi, középiskolai oktatás-témájú kerekasztalunk szerkesztett átirata itt elérhető >>

Veress Valér: – A bolognai rendszerrel kapcsolatban valóban eléggé vegyesek a tapasztalatok. Mint minden átszervezésnél, első fázisban nagyobbrészt a hátrányok mutatkoznak meg. Fel kell adnunk egy bejáratott rendszert, és olyan problémákkal kell szembenéznünk, mint például az, hogy három év után nem kérhetünk ugyanolyan mélységű szakdolgozatot, mint négy év után.

A mesteri képzéseken gyakran hiányoznak a diákok, és azt szeretnék, ha a nappali képzést átszerveznénk látogatás nélküli, hétvégi vagy esti képzéssé. Az, hogy a diákok a mesteri közben dolgoznak, az élethosszig való tanulás szempontjából nem rossz, de a másik oldalon azt látni, hogy gondot jelent bevonni őket a tudományos munkába.



Másfél éve figyelem, hogy a mesteri képzéssel kapcsolatban milyen problémák vannak: kiderült például, hogy a heti óraszám jóval kisebb az alapképzésben szokásosnál. Így szellősebbé válik a képzés, és magától adódik, hogy a diák kezdeni akar valamit magával.

Persze tudjuk, hogy milyen szempontok vezérelték a reformfolyamatot: legyen minél egységesebb az európai oktatási rendszer. Csakhogy minden uniformizálásnak vannak nyertesei és vesztesei – mi pedig egyelőre, úgy tűnik, elég sokat veszítünk. Mindezt annak ellenére, hogy az egyetem az eddigi 4 év helyett 5 évig tart, tehát elvileg többet lehetne tanítani.


Ez azt jelenti, hogy alapképzésből mindenki mesterképzésre megy?

Veress Valér: – Nem megy mindenki mesterire. Bekövetkezik egy többnyire önkéntes szűrés – a diákok belátják, hogy ezt már nem lehet így csinálni. A mesteri képzéseket illetően egyébként Kelet-Európára egy további veszély is leselkedik: az itt alapképzést végzett diákok számára magától kínálkozik az a lehetőség, hogy a három év után menjenek tovább.

Így az uniós országok nagy egyetemei jóval többet tudnak profitálni az egységes felsőoktatási térségből, mint a kelet-európaiak: utóbbiak egymástól is csak nehezen tudnak diákot elcsábítani, a nyugati diákokat pedig végképp nem tudják keletre vonzani.


Hadd kérdezzem meg, a diákok hogyan látják ezt?

Talpas Botond: – Mivel mindenki a rendszer hiányosságait hozza elő, én is ezzel kezdeném. Most már az első olyan generáció is végzett, mely a bolognai rendszerben kezdte az egyetemet, és egyre többen kifogásolják a tananyag szerkezetét és összetételét. Egyre gyakrabban találkozni ismétléssel, annak ellenére, hogy a korábbi 4 éves képzés 3 évbe lett sürítve. Sokszor úgy oktatnak alapozó tantárgyakat a negyedik félévben, hogy az előző félévben arra alapozó tantárgyat kezdtek el tanulni.

Mivel a tanárok sokszor mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben ugyanazt az anyagot adják le, sokan el tudnak végezni egy második szakot is, vagy pedig egy kétéves mesterivel meg tudják szerezni ugyanazt a tudást, amit más hároméves alapképzésben szerez meg.



A mesteri képzésben rengeteg a tömbösített óra. Ez, a csökkentett óraszám és a szülők nyomása arra vezeti rá a diákokat, hogy egyetemmel párhuzamosan munkát vállaljanak. Érdekes megfigyelni, hogy noha sokan iratkoznak be mesterire az alapképzés elvégzése után, az első év után otthagyják az egyetemet, mivel nem képesek összeegyeztetni a munkavállalást a tanulmányokkal. Az egyetemeknek is gondot okoz egyébként az, hogy bár 20 hely volt meghirdetve, az első év után 10 diák otthagyja a képzést.


Péter Lászlót arra kértem meg, hogy az észak-amerikai rendszer ismerőjeként beszéljen arról, hogy az Egyesült Államok miben különbözik, mitől más, mint nagy hagyományú felsőoktatási tér?

Péter László: Az amerikai egyetemi rendszerről szóló ismertető úgy kapcsolódik a bolognai folyamathoz, hogy az európai oktatáspolitikusok, amikor a bolognai rendszert kitalálták, akkor a diplomák kompatibilizálása, a curriculumok valamifajta összhangba szervezése mellett az is nyomós érv volt, hogy a nagy amerikai egyetemekkel fel kell venni a versenyt az egyre globalizálódó munkaerőpiacon.

Én a Yale egyetemet láttam közelebbről, hiszen ott dolgoztam egy ideig. A Yale abban különbözik egy hazai egyetemtől, hogy egy kettős struktúrára épül: létezik a hagyományos oktatás – a hallgatók kevesebb mint fele tartozik ide – a másik pillér pedig a kutatás: a személyzet, oktatók dolgoznak itt, továbbá olyan kutatóintézmények is léteznek, melyek közvetítenek a multinacionális cégek és az egyetem mint tudásgyár között.



Az Egyesült Államokban van egyetem vagy főiskola: a főiskola (college) legtöbbször két éves, és College Degree-t (AD) szereznek azok, akik elvégzik. A főiskolai tanulmányokat lehet egyetemen folytatni: az egyetemi képzés 2+2 éves, azonban az első két évet elvégzők kaphatnak egy, a főiskolának megfelelő technikusi diplomát (AD). Négy év elvégzése után szerzik meg a Bachelor Degree-t (BA) – ez a mi alapképzésünknek felel meg. Utána kétéves mesteri következik (MA vagy MS), a doktori (PhD) pedig legalább 3 éves képzést jelent, és aktív kutatómunkát, publikálást feltételez.

Az egyetem első két éve úgynevezett vocational traininget tartalmaz: itt elsősorban szakmai tudást, már működő recepteket, azonnal alkalmazható technikákat oktatnak. Például szociológia területén adatelemzést tanítanak, ami egy, a közvéleménykutató szakmában hasznosítható gyakorlati jellegű tudás. Az igazi elméleti képzés a harmad- negyedéven történik.

A hazai egyetemeket elég nehéz összehasonlítani, már csak azért is, mert a Yale az Ivy League, az amerikai elit magánegyetemek szűk csoportjának tagja, és éves költségvetése 2,3 milliárd dollár a 2009-2010-es évre. Az Ivy League-ben szereplő nyolc egyetem összköltségvetése 20 milliárd dollár körül mozog.

A másik jelentős vonás – ami a hazai egyetemekből teljesen hiányzik – a globális perspektíva, továbbá a hálózatiság. A stratégiák, kutatói programok megalkotásakor nem gondolkoznak önálló intézményekben. A tanár mobilitás kérdését is úgy kezelik, hogy startból több egyetemben gondolkoznak. Ugyanakkor ezekre az egyetemekre hangsúlyosan jellemző a piaci logika, ami az oktatási piacon egyre hangsúlyosabban jelen van, és amire, úgy érzem, a hazai törvényhozók nem figyelnek kellő súllyal.

A kerekasztal-beszélgetés második része az új tanügyi törvény felsőoktatással kapcsolatos fejezeteit tartalmazza majd.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS