Bejárható-e tolószékkel Csíkszereda központja?
Bakk-Dávid Tímea 2010. október 01. 09:31, utolsó frissítés: 11:34A Hargita Megyei Mozgássérültek Szövetsége tagjaival mi is leteszteltük, hogyan lehet bejutni mozgássérültként a közhivatalokba vagy szolgáltatói egységekbe.
A kisebbségi jogok érvényesítéséről általában mindenkinek elsőként az anyanyelvhasználat jut eszébe, a magyar nyelv használata közigazgatásban, oktatásban, a magyar utcanév- vagy helységnévtáblák, kulturális vagy területi autonómia, a döntési jogkörök kiszélesítése a közösséget érintő ügyekben. Az etnikai és nyelvi diszkrimináció megszüntetéséért – örvendetes módon természetesen – egyre több csoport száll síkra. Ám létezik egy láthatatlan kisebbség, akiket nem nyelvük, identitásuk köt össze, hanem a fogyatékosságuk miatti, általánosnak mondható kirekesztés. Bár 2006 óta törvény garantálja számukra az akadálymentesítést a közintézményekben, a legtöbb helyen még mindig legutolsó helyen szerepel a prioritások listáján egy használható rámpa megépítése.
A fogyatékkal élők és köztük a mozgássérültek nem véletlenül „láthatatlan kisebbség”. Testi épségük érdekében inkább otthon maradnak, hiszen segítség nélkül nem tudnak közlekedni: nincsenek vagy használhatatlanok a járdalejárók, az épületek nagy részébe lehetetlen bejutni tolószékkel, vagy ha sikerül, a liftek hiánya vagy alkalmatlansága miatt az emeleti iroda már elérhetetlen marad.
Tudtad, hogy kerekesszékkel közlekedni nagyon sok mozgássérült meg sem tanul emiatt? Nem akarja, hogy állandóan másokra szoruljon, ha elmegy számlákat fizetni vagy bevásárolni, vagy csak egyszerűen friss levegőt szívni a közeli parkban. Ám ez egy ördögi kör, a kiszolgáltatottság megmarad, hiszen a sérült így csak a családtagokra vagy barátokra számíthat.
A mozgássérült gyerekek nagy része az iskolából is kimarad, és jó esetben magántanulóként folytatja tanulmányait. Az ok triviális: a tanintézetekben – gondoljunk csak nagymúltú gimnáziumaink több száz éves, patinás épületeire a rengeteg lépcsősorral – nehézkes vagy éppen lehetetlen közlekedni számukra. Kevés fogyatékkal élő gyerek jár iskolába, így a többség sem szembesül a problémával, nem tanul meg figyelni egy megváltozott képességű ember sajátos igényeire.
A legjobb és legegyszerűbb módszer arra, hogy az egészséges emberek megismerjék a mozgássérültek helyzetét, ha maguk is tolószékbe ülnek, és megpróbálnak közlekedni a járdákon, utakon, intézményekben. Hargita megyében, egész pontosan Csíkszeredában azután indult el változás e téren, miután a Hargita Megyei Mozgássérültek Szövetsége néhány évvel ezelőtt nyílt nap keretében kerekesszékbe ültette az intézményvezetőket. „Feladatokat” is kaptak, amit teljesíteniük kellett, például számla kifizetése. Bizony esések, balesetek is voltak, ám a következmény ma már tisztán érezhető:
Csíkszereda áll a legjobban a székelyföldi városok közül,
ami a közintézmények akadálymentesítését illeti. Józsa Csaba, a szervezet alelnöke és Koszti Alfonz ügyintéző végigkalauzolt a központban néhány intézményben. Negyed 12-kor indultunk el, és fél 2-re értünk vissza a mintegy 1,5 km-es útról. A több mint kétórás út során rámpákat, járdafelhajtókat, liftet, sőt vécét is teszteltünk.
Csaba a motoros kerekesszékkel jobban haladt, ám a rendelkezésemre bocsátott klasszikus, kézzel hajtott kocsi minden kis zökkenőt, szintkülönbséget megérez. Egy ilyen székkel egy 2 centiméteres szintkülönbséget már nem biztos, hogy lehetséges kezelni. A teszt során többször az mentett meg az eséstől, hogy letettem a lábam, sokszor Alfonz segített, megtolt, de olyan is volt, hogy kiszálltam, hogy gyorsabban haladjunk a következő célpontig.
A központi irodából indultunk, az első rámpa, amit én is kipróbálok, az egyik bank előtt található. Használhatatlan – figyelmeztet Csaba jó előre.
A dőlésszög annyira nagy, hogy amint megpróbálnék rajta elindulni, azonnal hátraesek. Alfonz szerencsére ott áll mögöttem, hogy kivédje a balesetet.
2006 óta egyébként nem szabadna kiadni építkezési engedélyt (új építkezésre, átalakításra), ha a bejárhatóság nincs biztosítva – nemcsak középületek, de például üzletek esetében sem. A legtöbb helyen valóban van rámpaszerűség, de vagy túl meredek, vagy megközelíthetetlen, vagy mikor felérsz, kifele nyílik az ajtó és nem is tudsz befordulni. Vagy olyan csúszós, hogy télen lehetetlen használni.
Ezért is fontos lenne legalább az, hogy minden bizottságban, amely a középületeket veszi át, legyen egy mozgássérült is, aki ellenőrzi a rámpa használhatóságát. A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete egy tavaly óta zajló projekt keretében nemrég képzést szervezett a megyében élő mozgássérülteknek, hogy vegyenek részt ezekben a bizottságokban.
A Hargita Megyei Mozgássérültek Szövetsége, a Soros Oktatási Központ és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság közös projektje keretében rendszeresen monitorizálják az akadálymentesítés megvalósítását a megyében. Megfigyeléseiket, a fogyatékkal élőkkel folytatott megbeszélések erdeményét Túlélési zóna címmel is összegzik egy nemrég megjelent kiadványban. Ebből többek közt az is kiderül, a polgármesteri hivatalok túlnyomó többségében a vonatkozó törvényeket nem tartják be, sőt nem is ismerik a kötelezettségeiket. A számonkérés helyett a mozgássérültek mégis inkább dialógust szorgalmaznak, mert ez segíti jobban az akadálymentesség ügyét, derül ki a Lázár Csilla projektkoordinátor által szerkesztett kiadványból.
Megkeresték mind a 67 polgármesteri hivatalt a megyében, és felkérték, működjenek együtt az akadálymentesítés kiszélesítése érdekében. Rendelkezésükre bocsátottak egy tanácsi határozattervezetet, amelyben a bejárhatóságot előmozdító intézkedések szerepelnek, például hogy azok a magánvállalkozók, akik megoldják üzletük akadálymentesítését, ingyen kapják meg a területet, amelyre a rámpát építik.
A projekt kezdete óta 13 helyi tanács fogadta el a határozatot – közli Koszti Alfonz.
A megyei tanács épületéhez vezető rámpa teljes mértékben a normák szerint épült: még pihenők is vannak, ahol a tolószéket a visszacsúszás veszélye nélkül meg lehet állítani. Pont annyira széles, hogy tolószékkel meg lehet fordulni, de a korlátot is elérem.
Odabent van lift – újságolják kísérőim, de mielőtt fellelkesülnék, kiderül, hogy egy régi felvonóról van szó, amibe segítség nélkül lehetetlen bejutni. Valaki meg kell nyomja neked a hívógombot, ugyanakkor beszállásnál és kiszállásnál is tartania kell az ajtót, nehogy rádcsukódjon. A tervek szerint kicserélik egy modern liftre – meséli Csaba.
A műemlék épületek esetében azonban az átalakítást nem engedélyezik: például a polgármesteri hivatalban nem is szerelhetnének liftet. Ezért miután az alagsoron keresztül a kerekesszékes bejut az épületbe, a kapus lehívja azt a személyt, akit keres.
A Sapientián nincs rámpa, ott is a kapus jön ki segíteni, ha egy mozgássérült be akar jutni az egyetem épületébe. Ki akartuk próbálni, de végül erre nem jutott idő; közben Csaba felidézi, mekkora kálvária volt számára Kolozsváron a BBTE-n vizsgázni angolból (nézd meg itt 2004-ben készült fotóriportunkat a kolozsvári közintézmények tolószékes tesztjéről.)
Az emberek roppant segítőkészek, sokan felajánlják, hogy feltolnak; az intézmények bejáratánál legtöbbször a kapus vagy a biztonsági őr előzékenyen ajtót nyit, és elkalauzol odabent. Ám a cél az lenne, hogy önerőből legyen képes a mozgássérült állampolgár is elintézni a saját dolgait; sokan visszautasítják az ismeretlenek segítségét, mert megalázónak érzik azt – magyarázza Csaba.
Hargita megyében mintegy hétezer fogyatékkal élő személy tartanak nyilván, többségük mozgás- vagy látássérült. A mozgássérültek nagy többsége valamilyen baleset következtében kerül ebbe a helyzetbe, és évekbe telik, amíg fel tudja dolgozni a következményeket. Sokat számít a család, a barátok hozzáállása: ha másképp viszonyulnak hozzá, mint azelőtt, sajnálják, és nem tudják elfogadni szeretteik megváltozott fizikai állapotát, akkor az illető bezárkózik. Ő maga sem fogja tudni feldolgozni, és nem tud továbblépni.
A kerekesszékesek a biciklisekkel osztják meg ezt a sima aszfaltsávot a járdán. Akkor van probléma, ha egy gépkocsi felparkol – mondja Csaba, hozzátéve: szerencsére nagyon jól működik a büntetési rendszer, a parkolókért felelős cég azonnal bírságol, ha valaki nem tartja be az erre vonatkozó szabályokat. És valóban: út közben több kerékbilincselt autót is láttunk, amelyek a mozgássérülteknek fenntartott helyeket foglalták el.
„Sokan panaszkodnak is emiatt, még olyan barátaim is, akiknek a családjában van mozgássérült. Nekik azt szoktam mondani, leginkább nekik kellene betartaniuk a szabályt, hiszen ismerik a helyzetet.” Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson azonban még mindig gyakori, hogy mozgássérült helyre, járdára, feljáróra parkolnak.
Koszti Alfonz szerint lassan-lassan egyre inkább tudatosodik az emberekben, hogy figyelniük kell a fogyatékkal élőkre. Csengőket szerelnek a bejáratokhoz, kiteszik a kék matricát. „Az érzékenységet csak úgy lehet fokozni, ha van valaki, aki folyamatosan figyelmezteti az embereket az érvényben lévő törvényekre. Hargita megyében 1997-től foglalkozik a mozgássérült szervezet a témával, a jogok érvényesítésével. Ám ahol nincs ilyen érdekvédelmi szervezet, aki állandóan jelen van, cirkuszol, ha kell, ott nincs eredmény” – véli Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Csíkszeredában a néhány éve zajló járdafelújítások során mindenhol feljárókat építettek, a város nagyon jól áll e téren. Még a tömbházak között is, a blokknegyedekben is nagyjából megoldott ez.
Ám aki olyan tömbházban él, emeleten, ahol nincs lift, az nem tud közlekedni. Az új, állami pénzből épített tömbházakban már figyelnek erre. A régi tömbházakban lakóknál olyan egyedi, költséges és sokak számára hozzáférhetetlen megoldások lehetségesek, mint például amit Csaba is alkalmazott: földszinti lakásához külön bejáratot építtetett, ahol be tud járni.
A csíkszeredai városi buszok egy részét használhatják mozgássérültek is, de ez elenyésző – meséli Csaba. Ha vonatozni akar a tolószékes, elvileg igényelhet speciális vagont utazása előtt néhány héttel a CFR-től, ám mivel a peronok sincsenek akadálymentesítve, marad inkább az autós közlekedés.
A szervezet tolószékkel, járókerettel, mankóval is ellátja a megyei mozgássérültjeit, Józsa Csaba szerint közel ezer tolószéket adtak ki eddig, és többezer járókeretet és mankót. A tagok szimbolikus összeget, 20 lejt fizetnek a tolókocsiért, és addig használhatják, amíg akarják. Az egészségbiztosító egyébként elvileg fizetné a kerekesszéket, ám például az elektromos széket nem biztosítják ingyen – márpedig sokan vannak, akiknek a keze is sérült, és az egyszerű székkel nem tudnának közlekedni.
„A legnagyobb gond az információhiány, nem tudják, milyen jogaik vannak. Minden fórumon reklámozzuk a szervezetet, hogy forduljanak hozzánk bátran” – tette hozzá Csaba.
Elekes Zoltán szerint a legnagyobb gond, hogy nagyon kevesen, a fogyatékkal élőknek csupán 4-5 százaléka kap munkát. 6 ezer nagykorú fogyatékkal élő van, és mindenkinek lehetne valami foglalkozást adni. Munkaközvetítő szolgáltatást terveznek beindítani, tanácsadók segítenek majd a sérülteknek, felmérik a képességeiket, és védett műhelyekben vagy munkaadóknál próbálnak meg állást találni nekik. A mozgássérült szervezetnek egyébként van védett műhelye, ahol 21 személy dolgozik, ám sokkal több hasonlóra lenne szükség.
Azok a cégek, amelyek 50-nél több alkalmazottal dolgoznak, kötelesek lennének felvenni két mozgássérültet – mondja Alfonz. Ám a törvény kibúvókat is biztosít; például oly módon, hogy a cég védett műhelyektől rendelhet terméket, így mentesül az alkalmazási kötelezettség alól. „A gond az, hogy sokszor nem is lehet találni megfelelő személyt, a fogyatékkal élők közt is sokan önbizalomhiánnyal küszködnek, vagy éppen fizikailag nem megközelíthető számukra a munkahely” – teszi hozzá Elekes Zoltán.
Fotók: B.D.T. és Koszti Alfonz