2020. október 25. vasárnapBlanka, Bianka
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szükséglakások épülnek Pataréten. A romák nem lelkesednek

Dunai László, Kertész Melinda 2010. október 04. 13:36, utolsó frissítés: 13:36

A Kolozsvár melletti szeméttelep lakói idegenkedve fogadják a nekik épülő lakásokat, mondván hogy azok túl kicsik, és „rossz a környék”.


Bár egyelőre csupán az itt-ott csámpás téglafalak emelkednek ki a környék pillepalack- és egyéb hulladék-szőnyegből, november végére elkészül az első rend moduláris szükséglakás, amely 18-20, a kolozsvári szeméttelep szomszédságában, a Pataréten életét tengető családnak szolgál majd ideiglenes lakhelyéül. Persze, ez csak abban az esetben, ha a környékbeliek igényt tartanak majd a nem túl tágas lakások négy nappali-hálószobájának egyikére. Bár a Cantonului utcában lakók számára a közművesített terület és a hőszigetelt ablak sem tűnik túl vonzónak, a Patarét utca környékén lakók azonban szívesen beköltöznének, viszont attól tartanak, nem tudnak eleget tenni a pályázati feltételeknek.

Június elején a helyi tanács úgy döntött, szociális lakások helyett


szükséglakásokkal próbál segíteni

a város szeméttelepe környékének lakóin. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere elmagyarázta, a perifériára szorultak között olyanok is élnek, akik már birtokoltak életük folyamán lakást, ám valamilyen okból elveszítették azt, így ők már nem jogosultak szociális lakásra. A városvezetés a közművesítést is megoldja: vizet, villanyt vezetnek be, és a csatornarendszerhez is csatlakoztatják a házakat. A projekt rendelkezésére álló 3000 négyzetméteres területet idővel 2700 négyzetméterrel toldják majd meg, amelyen további szükséglakásokat húzhatnak fel.



Kolozsvár szemétdombja felé vezető Patarét utca merőleges a sűrűbben lakott Cantonului utcára. Mindkettő a város perifériájának a peremén helyezkedik el. Amikor a Cantonului utcába érkezünk, a taxisofőr gyanakodva kérdi: biztos itt akarunk kiszállni? Amikor biztosítjuk, hogy boldogulunk, egy névjegykártyát nyújt át: hívjuk, ha visszaindulnánk, visszavisz a városba.


Alig haladunk néhány métert, egy tizenéves kislány kérdez rá: mit keresünk, majd készségesen elmutatja: menjünk előre a nagy kanyarig, aztán forduljunk balra, a Patarét utcába, menjünk végig rajta, majd bal kéz felől, a dombon megtaláljuk az építkezést. Bandukolunk a hol sáros, hol poros úton, szabályos időközönként elhúz mellettünk egy-egy, rettenetes port kavaró teher- vagy szemetesautó. Egy falka kutya minden alkalommal a gépkocsinak ront, vadul csaholva. Az út menti barakkokból kíváncsi fejek bukkannak elő. Egyik deszkavityillóban szól a manele, a szúnyoghálón át néhány táncoló sziluettet látni. A lak előtt, egy villanypóznához erősített kötélen gyerekruhák száradnak. Még néhányszor útbaigazítást kérünk, mert valószerűtlenül messzinek tűnik a keresett helyszín, de végül bebizonyosodik –


a Patarét utca végéig kell elmenni.


Az építkezéshez vezető legelőn néhány kisgyerek ugrál körbe egy szénát forgató negyvenes férfit, arrább egy ló legelész a hulladékok között. Az építőtelep felé vezető ösvényen műanyag palackokkal teletömött zsákok hevernek. Az építőtelepen több tucat munkás rakja a téglát, hordja a maltert: amint meglátnak, rögtön Sabău úrra, az építkezést vezető mesterre mutatnak – vele kell beszélni.

A két épülettestben 5-5 moduláris lakás mindenike négy szobát tartalmaz, ezeket a helyiségeket nappalira és hálószobára tagolják. Ezenkívül kicsempézett, felszerelt fürdőszobát is kialakítanak, ezen azonban osztozniuk kell a majdani lakosoknak – magyaráz az építőmester. Bár összkomfortosra tervezik a szükséglakásokat, csak nehezen férhet meg bennük négy család. „Legalább tető lesz a fejük fölött.


Jobb dolguk lesz itt télen, mint azokban a fabódékban, amiket ki sem lehet fűteni – vélekedik Sabău. Elmondta, az építkezéshez gyakran látogatnak ki a környékbeli kisgyerekek, a felnőttek csak ritkán érdeklődnek.

Marin, aki az imént a szénát forgatta, most a füvön ülve cigarettázik. Egy kisfiú és egy kislány bátorkodik közelebb. Mondja, a gyerekei. Tőmondatokban beszél, miközben a füstöt eregeti. A fiúcska még kicsi, de a lánya már járhatna óvodába. Erre azonban nincs lehetőség, mert a sárga busz, amely a Cantonului utcabeli gyerekeket viszi-hozza, ide, a Patarét utca legvégébe nem jön fel. Legyalogolni egy kilométer, nem bírná megtenni a kislány naponta ezt a távot. A gyereket egyedül nem engedheti el, még elüti valami. Neki pedig nem lenne ideje hozni-vinni, mert pillepalackot kell gyűjtenie.

„Hatezer (régi) lejt adnak kilójáért. Nem sok, de az a pénz is valami” – mondja. Mivel könnyűek az üvegek, csak 50-60 kilót tud naponta összegyűjteni. Nem sok ez a pénz, de mégis biztos jövedelem. Szociális segélyben nem részesül, a gyermekpénzen kívül nincs is más anyagi forrása. Nehéz munkát betegsége miatt nem tud végezni, ezért nem is keres munkahelyet. Így biztosan nem igényelhet szükséglakást, mert az csak azoknak jut, akik munkahellyel rendelkeznek. Pedig jobb volna ott lakni, mint a fakulipintyóban. Egyébként is úgy hallotta, a lakások a Cantonului utcabelieknek épülnek.

Az úton lefelé menet a bódéjuk előtt römizőkkel találkozunk, hárman drukkolnak nekik. Egy asszony is odajön. „Kérnénk mi, csak azokat a lakásokat nem nekünk építik. Kérdezősködjünk a Cantonului utcában. A beszélgetésnek egy kigyúrt alak vet véget: közli, itt ő a főnök, neki élelmiszerboltja és BMW-je van. Majd megkérdezi, hogy


a PRO tévétől vagyunk-e;

nemleges válaszra beéri azzal, hogy a neten nézné meg magát, amint az autóban pózol.


Ismét elindulunk a Cantonului utca irányába. 100 méterrel arrébb, éppen az ócskavas-begyűjtő központ előtt, egy piros kocsiból szedik ki az ócskavasat, odébb egy szekér elé fogott szamár lógatja a fejét. Lingurar Claudia és Alexandru egy részeg fazon társaságában hűsül egy fa árnyékában. Nem tudnak semmit a szükséglakásokról, de abban reménykednek, hogy a hivatal valahogyan változtat a sorsukon.

Ismét a Cantonului utcába érkezünk, a körülbelül fél kilométernyi hosszan kígyózó út menti barakkok közé. Maria asszony kijelenti, őt bizony ne költöztesse sehova semmiféle hivatal. A Patarét utcabeli szükséglakások messze esnek a buszmegállótól, a gyerekeket onnan az iskolabusz nem hordozza. A férjének pedig már 5 órakor el kellene mennie otthonról, hogy ne késsen el a munkából. Mert ők bizony dolgoznak, és a gyerekeket is iskolába járatják – hangsúlyozta. Aztán meg ő látta azokat a lakásokat, mégis hogy férhetne el egy olyan kis szobába 9 személy? – morfondíroz.



A szomszéd barakkra mutat: ott 11 személy lakik egy fedél alatt. Majd beinvitál, hogy nézzünk szét, sokkal tágasabb a tér, mint az új lakásokban. A baloldali szomszédhoz küld. Ők hívők és tisztességes emberek – mondja. Ferencz Elisabeta, a szomszédasszony megerősíti: biztos nem megy a Patarét utcába lakni, nem szereti azokat az embereket, akik a másik kolóniában laknak. Mi történik akkor, ha 110 kilós férjének valami baja lesz? Be se tudja vinni a városba az orvoshoz. Amellett nagy a család, nem férnének el a szükséglakás egyik szobájában. Vagy mi történik akkor, ha egy alkoholista költözik a másikba? „


8-10 osztályt, középiskolát végzettek

élnek ebben az utcában, a Pataréten azonban még a gyerekek is olyan szavakat használnak, hogy az ember haja égnek áll”– panaszolja.

Oana Buzatu, a polgármesteri hivatal szóvivője kérdésünkre elmondta, még nem tudni, mikor állítják össze azt a kritériumlistát, amely alapján kiosztják a szükséglakásokat. „Amikor az épületek befejezésének dátuma előreláthatóvá válik, a városi tanács határozattal fogadja el a szükséglakások kiosztására vonatkozó kritériumlistát. Ezt a mozzanatot a kérvényleadási időszak követi” – tájékoztat.

Elmondja, várhatóan azok használhatják majd a szükséglakásokat, akik eleget tesznek az elbírálási kritériumoknak – függetlenül attól, hogy a Patarét vagy a Cantonului utcában laknak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS