2024. március 4. hétfőKázmér
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Tüntettek a kismamák a kormány GYES-csökkentő törekvése ellen

Dunai László, Kertész Melinda 2010. december 08. 17:33, utolsó frissítés: 17:33

Csíkszeredában, Kolozsváron és Bukarestben, a kormány épülete előtt tiltakoztak a kismamák a kétéves GYES megtartása érdekében.


Több tucat babakocsis szülő tiltakozott szerdán 11 órától Bukarestben, a kormány épülete előtt, a gyermeknevelési szabadság fizetett időtartamának csökkentése ellen. A Mame pentru mame családvédő szervezet kezdeményezéséhez az országszerte működő civil szervezetekben tevékenykedő szülők százai csatlakoztak: Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is utcára vonultak. Eközben a kormánykoalíció tagjainak


álláspontja továbbra sem közeledett

a GYES-sel kapcsolatban. Az egyik, bukaresti tiltakozáson résztvevő anyuka elmondta, a szülők szerint a két éves gyermeknevelési időtartam mellett meg kell tartani a fizetés 85%-át kitevő GYES-t, amely felső határának nem kellene 4 ezer lejnél alacsonyabbnak lennie.



Csíkszeredában 11 óra környékén kezdtek gyülekezni a szülők és a sajtó képviselői a Szabadság téren. „Szép számban összegyűltünk, 150 anyuka vett részt. Várandósak is eljöttek, és apák, családorvosok, nagymamák, nagypapák, de járókelők is csatlakoztak hozzánk. 187 személy írta alá azt a kérvényt, amelyben követeléseinket megfogalmaztuk” – mondta el kérdésünkre Tiboldi Bea, a csíkszeredai megmozdulás szervezője. A támogató aláírásokkal ellátott dokumentumot benyújtották a prefektushoz. Iktatták a kérvényt, Ladányi László pedig megígérte, hogy a kormány válaszát továbbítja a csíkszeredai kismamáknak” – mesélte el Tiboldi Bea.



galeria_45.jpg
galeria_46.jpg
galeria_47.jpg
galeria_48.jpg
galeria_49.jpg


Tiboldi elmondta, az anyukák beszélgetéséből kiderült, hogy egyrészt azért tartják fontosnak a két éves gyermekgondozási időtartam érvényben maradását, mert a gyermek szellemi fejlődése szempontjából fontos, hogy az élete első éveit az anyuka, apuka közelébe töltse, családi körben nőjön fel, idő előtt ne kerüljön be az intézményrendszerbe. A szülők egybehangzó véleménye szerint


nem a bölcsődék kevés száma

miatt nem értenek egyet a rendelet-tervezettel, hanem az a tény, hogy súlyos következményei lehetnek hosszú távon a gyerekek fejlődése szempontjából.

>> A kérvény szövege itt érhető el. >>

Tiboldi Bea elmondta, az egyházaktól is várják a morális támogatást, hiszen a családnak megtartó szerepe van. Fontos lenne, hogy az egyházak támogassák a szülőket.

Sepsiszentgyörgyön is benyújtottak egy petíciót a prefektúrára a tüntető kismamák. Itt összesen 172 aláírás gyűlt össze.



Kolozsváron az Életfa Családsegítő Egyesület és a Parinti Clujeni román szülőket tömörítő szervezet tagjai ugyancsak 11 órától szerveztek békés tüntetést. A kismamák és kispapák a Főtéren gyülekeztek, ahonnan a csoport átvonult a Kolozs Megyei Prefektusi Hivatal épülete elé.

A 100-150 fős felvonulás során egyetlen hangos szó sem hangzott el és egyetlen transzparens sem libbent a levegőben. A résztvevők rendszerint gyermekükről beszélgettek.



galeria_32.jpg
11 körül gyülekeztek a kismamák a Főtéren
galeria_33.jpg
Jóformán még el sem kezdődött a békés felvonulás, ez a kisbaba máris megszomjazott
galeria_34.jpg
"Vajon mi lehet az a nagy fekete golyó, amibe anya beszél?"
galeria_35.jpg
Dokumentálás van folyamatban
galeria_36.jpg
Kukucs
galeria_37.jpg
A nagymami valami finomat ad


Lépten-nyomon a sajtónak nyilatkozó anyukákat lehetett látni és sokan azt suttogták, hogy más esetben nem engednék fotózni vagy filmezni a gyermeküket, de


most kivételt tesznek.

Miután a prefektúra elé érkezett a tömeg, eleredt az eső. Amilyen csendben kezdődött, olyan csendben is ért véget a tüntetés: ki a cukrászdába tért be, ki pedig a lurkókat vitte haza lefektetni, mert elérkezett az alvásidő.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS