2020. aug. 12. szerdaKlára
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A szovjet katona képe a kolozsvári emlékezetben

Lakatos Artur 2011. augusztus 20. 11:28, utolsó frissítés: 2011. szeptember 15. 14:51

A Vörös Hadsereg szervezett, hivatalos rekvirálásai mellett a katonák magánakcióztak is, raboltak, fosztogattak. Kolozsváron sok esetben a városi csőcselék is csatlakozott a tomboló oroszokhoz.


Az 1944-es frontátvonulás során Kolozsvár, mint szabad városnak nyilvánított település, nagy mértékben megmenekült a háborús károktól. Nem menekültek viszont azoktól az „élményektől”, amelyeket a Második Ukrajnai Front és ennek katonái okoztak a „felszabadítás” folyamán. A cenzúra, valamint a megszálló csapatoktól való félelem következtében a kor sajtójában nem jelenhetett meg objektív tájékoztatás ezekre az eseményekre vonatkozóan, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy bizonyos történések nem maradtak volna meg a lakosság emlékezetében. Ezen tanulmányunk az élő emlékezet és a levéltári források tükrében igyekszik egyfajta képet nyújtani az akkor történtekre.

Unghváry Sándor visszaemlékezései szerint október 12-e hajnalán találkozott a városvezetőség nevében Malinovszkij marsallal, aki szerinte nagyon barátságosan viselkedett, és mindössze egy kérést intézett Kolozsvár lakossága, illetve városvezetősége felé: egy kórházi épületet igényelt, mely legalább hatszáz ággyal legyen ellátva, a Torda környéki csaták sérültjei ellátása számára.

Az ideiglenes városvezetés igyekezett is a Vörös Hadsereg rendelkezésére bocsátani az egyetemi klinikák épületeit, de mivel ezek nem rendelkeztek elegendő számú ággyal, olyan egyezség született, melynek értelmében az ágyakat


maguk a katonák gyűjthették össze



a civil lakosságtól. Hogy ebben az „egyezségben” az ötlet mennyire volt a helyiek kezdeményezése, csak sejthetjük. Tény az, hogy ezzel megnyílt a lehetőség – erkölcsi szempontból is – a szovjet katonák előtt a rekvirálásra.

Unghváry még megjegyzi, hogy első nap csak az est leszálltát követően indultak el rekvirálni, a következő napokban azonban már nem voltak ennyire szégyellősek. A rekvirálásokat, rablásokat típusuk szerint két kategóriába soroljuk: a Vörös Hadsereg szervezett, hivatalos akciói, illetve a katonák magánakciói, rablásai.

Az előbbi típusú megnyilvánulásokról az állami szervek hivatalos jellegű kimutatásokat készítettek, melyek nagy része megtalálható a Kolozsvári Állami Levéltárban, a megye Prefektusi Hivatalának fondjában. Ezek értelmében a szovjet katonák


elsősorban élelmiszereket és élő állatot,

főképp lovakat rekviráltak, ami jelentős kárt okozott a helyibeliek gazdaságának.

Egy ilyen jegyzőkönyv szerint, például egy Kolozs megyei községben 1944. augusztus 23. és 1945 szeptembere között a Vörös Hadsereg katonái a lakosságtól a következő javakat vették el: 4 ló, 16 juh, 7 sertés, 500 kg árpa, 16.930 kg zab, 1100 kg kukorica, 28.200 kg különböző fajtájú gyümölcs, 3 szekér, 340 liter különböző fajta szeszesital, 37 szárnyas, 18 pár cipő, 31 különböző fajta ruhadarab, 1 mezőgazdasági gép 1420 pengő értékben, 67 db háztartási eszköz, 23 drb. különböző más tárgy, összesen 102.410 pengő értékben. Egész Egeres járás területén 1945. június 4-ig összesen 483 lovat rekviráltak el, a kimutatások szerint.

Több helységben az illetékes szervek listákat állítottak össze a károsultakról. Egy ilyen hivatalos lista készült például Nádasdaróc esetében, 1945. július 11-én:



Megeshet, hogy nem minden kárpótlási igény valós, de ugyanakkor az is megtörténhetett, hogy félelemből nem mertek egyes eseteket bevallani. Azt, hogy ezeket a megnyilvánulásokat még a helyi kommunistaszimpatizánsok sem nézték jó szemmel, illusztrálja az, hogy egy egyetemi sejtgyűlésen nyíltan szóvá is tették, hogy a Vörös Hadsereg katonáinak egy része nemcsak a termés és a háztáji gazdaság legértékesebb részét veszi el, hanem azt, amit nem tud elhurcolni, szabotázsszerűen megsemmisíti.

Ugyanakkor nagyon sok esetben szabad rablás ténye is fennáll a megszálló hadsereg katonái részéről. Kolozsváron sok esetben a városi csőcselék is csatlakozott a tomboló oroszokhoz, sőt egyes esetekben még biztatták is őket. Lakatos István szociáldemokrata politikus egy ilyen esetről beszél, mikor


helybeli asszonyok pálinkát adtak szovjet katonáknak,

cserébe arra kérve őket, hogy géppisztolyozzák le az ékszerboltokat védő zsalukat és lakatokat, hogy aztán rávethessék magukat a prédára.

A legfontosabb célpontok közé tartoztak az élelmiszerboltok is. Általános jelenség volt, hogy ha betörtek egy boltba, megittak mindent, ami iható volt, legyen az alkoholos vagy alkoholmentes ital, így előfordult az is, hogy a gyümölcskompótokról leitták a levet, magát az eltett gyümölcsöt meghagyván.

Nemcsak boltok estek áldozatául a szovjet katonák gyűjtőszenvedélyének, hanem magánlakások is. Asztalos Lajos visszaemlékezései szerint elsősorban azokat a házakat-lakásokat szemelték ki, melyek gazdagabbaknak tűntek első látásra. Azoknál a házaknál, ahol a lakók bezárkóztak és nem nyitották ki a kaput, dörömböltek, de nem törtek be. Ahova viszont behatoltak, nagyon sok esetben nemcsak raboltak, hanem erőszakkal be is költöztek egy időre.


Az oroszok órák iránti érdeklődéséről,

valamint egyfajta rafináltsággal párosult faragatlanságáról rengeteg történet létezik. A Lakatos testvérek, Béla és György, ekkor 6, illetve 5 évesek voltak, és a Hajdú utca 3. szám alatt laktak édesanyjukkal. Amikor az oroszok behatoltak a házukba, éppen az óvóhelyen tartózkodtak. A veszély elmúltával visszatértek otthonukba. Ekkor látták, hogy szegényes házukból eltűnt a nagy falióra, valamint a látogatók megitták a befőtteket, az üvegeket pedig összetörték. Nagyobb veszteség érte a szomszédot, a gazdagabb Tánczos családot, ennek szép lovát vitték el, helyébe otthagyva egy kiöregedett gebét.

Egy másik esetben egy órásmester komoly életveszélyben forgott, mivel részeg orosz katonák fegyverrel fenyegették, és nem akarták megérteni, miért nem tud az órás a különböző házakból összeszedett faliórákból karórákat készíteni. Tyukodiék házába egy orosz katona azzal az ürüggyel hatolt be, hogy puskákat keres. Davaj katyusa! – ordította, de mivel nem adtak át egy puskát sem (a békés polgári családnak nem is volt ilyesmije), azzal kárpótolta magát, amit csak talált. Már érkezésekor a nyakában lógott egy lánccal felakasztott felhúzható ébresztőóra. Általában véve elmondhatjuk, hogy az orosz katonák különös érdeklődést tanúsítottak az órák iránt, és minden alkalmat megragadtak a megszerzésükre.



Gyakoriak voltak a szovjet katonák által az utcán végrehajtott rablások is. A bevonulást követő napokban például valahogy megtudták a katonák, hogy a Dermata munkások fizetéseiket veszik fel, úgyhogy


a gyár előtt várták és ott helyben ki is rabolták őket.

Ezek a megnyilvánulások nagyon kellemetlenek voltak a Vörös Hadseregről és a Szovjetunióról kialakult kép szempontjából, főleg helyi kommunisták és olyan személyek számára, akik társadalmi szerepük megerősítését remélték a szovjet hatóságok révén elérni. Ennek megfelelően megpróbáltak a rablásokról hallgatni, illetve kihangsúlyozni azt az állítást, mely szerint maguk a rablók nem is igazi szovjet katonák, hanem mindenféle bűnözői elemek, akik a helyzetet kihasználva lopott szovjet katonai egyenruhát öltöttek magukra.



A kor írott forrásai tükrében úgy tűnik, ennek volt is valami valóságalapja, hiszen a mindenkori bűnözői rétegek képesek kihasználni egy adott konjunktúra által nyújtott lehetőségeket. Egy, a Világosságban megjelent cikk például arról beszél, hogy szovjet katonáknak beöltözött cigányokat fogtak el a mérai parasztok, akik felismerték őket, és miután átadták őket az illetékes hatóságoknak, visszaadták a kardosi román parasztoknak a hamis katonák által elvett lovakat.

Egy különösen erős bűnbandát fogtak el Zentelkén is, Kalotaszentkirály községben. A 14 fős, fegyveres banda vezetője több rablás mellett három gyilkosságot is beismert. Egy 1945-ös kommunista sejtgyűlésen pedig egy jobban értesült aktivista azt az információt osztotta meg elvtársaival, hogy a rendőrség az Unió hotelben


hamis szovjet tiszteket fogott el,

akik a valóságban nem voltak mások, mint ókirályságbeli román tolvajok. Lebukásukat annak köszönhették, hogy miután végigrabolták a várost, a zsákmányból nagy mulatságot rendeztek a hotelben, melynek során berúgtak, és egymás között hangosan tökéletes románsággal beszéltek, ami környezetüknek szemet is szúrt.

Amint látjuk, nem kizárt, hogy ténylegesen egyes, a szovjet katonáknak tulajdonított rablásokat valójában helybéli bűnözők követtek el, de abszolút mindent még sem lehet kizárólag ezek számlájára írni.

A szovjetek figyelmét azok az intézmények sem kerülhették el, amelyek nem rendelkeztek kereskedelmi profillal. Így például a bevonulást követően ideiglenes katonakórház számára foglalták le a Református Kollégium internátusát. Ez a tény több szempontból is hátrányosan érintette az intézményt:nem használhatták az internátus helyiségeit , a Vörös Hadsereg nem fizetett semmiféle használati díjat és a szovjetek ott tartózkodása következtében rengeteg ingó dolog is eltűnt.

A Kollégium által, a Polgármesteri Hivatalhoz intézett, 1946. augusztus 6-án keltezett levélben arról panaszkodtak, hogy 1944. 10. 11-1946. 06. 17 között a szovjetek írásos dokumentum felmutatása nélkül, de a Polgármesteri Hivatal tisztviselőinek jelenlétében vették használatba az internátust. Amennyiben „rendesen” bért fizettek volna a helyiségek használatáért, két év alatt ez a következő összegekre rúgott volna: az internátus használatáért 18.200.000 lej, a tornaterem használatáért 1.000.000 lej. Az eltűnt javakra vonatkozóan, 1947. február 28-án a következő leltárt terjesztette fel az intézmény a Megyei Tanfelügyelőséghez:



A rablásoknál is súlyosabb eseményt jelentettek a bevonulást követő deportálások, melynek során több ezer – pontos szám mai napig nem ismert – kolozsvári magyar férfit szállítottak huzamosabb időre közmunkára a Szovjetunióba, akik közül sokan soha nem tértek haza.



Magának a deportálás jelenségének több kiváltó oka is lehetett. Demény Dezső szerint egy előre kigondolt terv alapján ment végbe. Murádin János a témának szentelt tanulmányában három lehetséges okot nevez meg. Malinovszkij marsall tartott Sztálintól, mivel az előre kitűzött célokat nem a tervezett időben teljesítette. Ebből kifolyólag


„hadifoglyokkal” kívánta eltúlozni

a magyar-német ellenállás arányait. Egy másik lehetséges ok a kollektív bűnösség és megtorlás elve lehetett, melynek elrettentő példáját a szovjetek a civil lakosságon keresztül is illusztrálni kívánták. Azok a rémhírek is közrejátszhattak, melyek szerint a városban visszamaradt német és magyar civil ruhás katonák szabotázsakciókat kívánnak végrehajtani a Vörös Hadsereg ellen.

Az áldozatokat több helyről gyűjtötték össze. Tyukodi Lajos 16 éves ipari iskolás tanuló sétált, amikor a szovjet katonák megállították, és fél órásra tervezett sétája több éves szibériai kényszermunkává változott, ahonnan nyomorékon, két mankóval tért haza. Szerencsésebb volt Unghváry Sándor, akit szintén megállítottak a katonák, de Malinovszkij salvus conductusát felmutatva megmenekült.

Csőgör Lajos alprefektus igazolványát mutatta fel legelőször az őt megállító katonáknak, akik megnézték, és intettek, hogy ettől még nyugodtan beállhat a sorba. Az ő esetében is salvus conductusra volt szükség. Az Unitárius Kollégium tanári kara éppen ülésezett, amikor rájuk törtek a szovjet katonák, és kivétel nélkül elhurcolták a jelenlevőket, szerencséjükre azonban Tordán találtak egy menekülési lehetőséget. Jó gyűjtőterületet jelentettek a gyárak: csak a Dermatából 815 munkást hurcoltak el.

Mivel a szovjeteket igazából nem a személyek, hanem a számok érdekelték, egy-egy fogoly elhalálozása vagy sikeres szökése esetében a találomra útjukba kerülő civileket kényszerítették be a fogolytranszportba. Egy ilyen, egyszerre tragikus és komikus eset történt Balázsfalván, ahol a vonatnak jelző román vasutast ragadták meg a katonák és emelték be a vagonba.


A deportálásoknál jóval enyhébb jelenség volt

a civil lakosság helyi kényszermunkáztatása. A Tordaszentlászló melletti csata maradványainak eltakarítására több száz embert hajtottak ki munkára a környező falvakból. Lakatos István emlékirataiban hosszas vitákról ír, melyek során megpróbálták meggyőzni a szovjet katonai vezetőket arról, hogy ne ők hajtsák (brutális módon) közmunkára az embereket, mivel a Szakszervezeti Tanács ezt jobban meg tudja szervezni. Lakatos szerint végül is sikerrel járt, az átlagemberekben viszont megmaradt a félelem.



A Magyar Népi Szövetség egyik női aktivistája 1945 májusában arról informálta feletteseit, hogy nagy nehézségek árán sikerült meggyőznie Tordatúr lakosságát arról, hogy ne meneküljenek az erdőbe a szovjet katonák elől, mert csak rémhír, hogy deportálni akarnak mindenkit Szibériába.

A háborús körülmények közötti megnyilvánulásokon túl a szovjet katonáknak volt egy másik arca is. Nem egy alkalommal megmutatkozott a szovjet katonák emberi oldala is, például


legtöbbjük szerette a gyerekeket

és ajándékokat adtak nekik, főleg napraforgómagot. Tyukodi Rozália egy másik lányon a városban felismerte azt a szoknyáját, amely akkor tűnt el, több más holmival egyetemben, amikor az oroszok kirabolták a házat. Valószínűleg udvarlás során kapta ajándékba az illető katonától. Az üzemeket őrző katonáknak rendszeresen járt hazulról a Pravda és az Izvesztyija, melyeket kiolvasásuk után örömmel adtak át helybeli érdeklődőknek.

Balló András orvos háza úgy menekült meg a kirablástól, hogy injekciókat adott be az ezt igénylő katonáknak. Ezek kezdetben kevésbé bíztak benne – a visszaemlékezések szerint legelső alkalommal a szóban forgó katona két egyforma ampullát nyújtott át és követelte, hogy az orvos először saját magának adja be az injekciót, bizonyítva ezzel jóhiszeműségét és azt, hogy nem fogja őt sem megmérgezni –, később azonban kimondottan megszerették, és helybéli ellenségeitől is megvédték.

1946. december 1-ének estéjén, a sétatéri Kioszkban megtartott bálon olyan esemény történt, mely tökéletesen illusztrálja: az itt tartózkodó szovjet katonák teljes mértékben szocializálódtak a helybéli lakosokkal, ennek minden pozitív és negatív velejárójával együtt. A kiváltó okot a helybeli Hoda Sándor és a székelységből Kolozsvárra szakadt Ambrus Márton konfliktusa jelentette.

Ambrus pár nappal a bál előtt megverte Hodát, aki ezért a bosszúállás lehetőségét kereste. Mivel tudta, hogy Ambrust megtalálja a bálban, odaindult barátaival, szolgálaton kívüli orosz katonákkal, hogy ezt az étteremből kivigyék és a parkban megverjék. Többen is Ambrus segítségére siettek, és általános tömegverekedés alakult ki, melynek során az orosz katonák lőttek is. Szerencsére halálos áldozat nem volt, mindössze két személyt – egy lőtt sebű magyart, és egy megbicskázott orosz katonát – kellett csak kórházba szállítani, maradandó sérülést egyikük sem szerzett.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS