Bernády György kultuszának működése Marosvásárhelyen
György V. Imola 2011. október 08. 18:15, utolsó frissítés: 18:15A helyi elitek által ápolt kultusznak nagy szerepe van a marosvásárhelyiek önképének a kialakításában.
A rendszerváltást követően a marosvásárhelyi magyar közösség sok szempontból új alapokon szerveződött újjá. A helyi elit vezetésével kialakultak az új emlékezési mechanizmusok, azok tárgyi megjelenítése, megkezdődött és felerősödött az önkép kimunkálása, kijelölődött a „mi” határa. Ennek a jelenségnek fontos része volt a Bernády kultusz kiépülése.
Marosvásárhelyi szinten ennek a folyamatnak három, általam meghatározott korszakát sorolnám fel.
A legvilágosabban elkülöníthető korszak
a kultusz szerveződésében a kezdeti, közvetlenül posztkommunista időszak, amikor az emlékezés által a lokális etnikai identitás egyértelműen a román etnikum ellenében fogalmazódott meg. Ekkor alakult a közalapítvány, majd a kezdeményezések után ekkor került sorra a szoboravatás.
>> Bernády-sorozatunk első része: A boldog békeidők - Bernády emlékezetének mechanizmusai >>
Ekkor körvonalazódott erősen, már-már nacionalista jegyeket mutató élességgel a szimbolikus térfoglalási igény: (...) itt Vásárhelyen, ez nagy szlogen volt, hogy „miénk itt a tér”, a ’90-es évek elején ilyen nagy összejöveteleken azt mindig el is énekeltük.
A következőkben egy stagnálási időszak vette kezdetét, amikor a kultusz szervezése többnyire csak írott formában működött. A harmadik korszak pedig a napjainkig tartó emlékezetápolás, amikor a sajtó mellett
ritualizált megemlékezési szertartások
is helyet kapnak, ezeknek pedig a városlakók körében is visszhangja van. A kultikus események pedig mindig magukkal hozzák újabb és újabb emlékhelyek kialakítását.
A szimbolikus térfoglalás tehát folyamatos versengést idéz elő a helyi magyar és román etnikum között. Az egész alakos szobor engedélyeztetése után a Bernády Györgyöt követő Emil Dandea polgármesternek állítottak szobrot. Ezzel a gesztussal az emlékműállításban egyfajta alkusorozat kezdődött el a két etnikum között. Bernády György szobrát a Borsos Tamás és a Petőfi-emlékmű követte.
A Borsos-szoborért cserébe kértek egy román vonatkozású szobrot szintén a Vársétányon, de ez meghiúsult. Később viszont, a Rákóczi-szobor leleplezése csak úgy történhetett meg, hogy egy időben egy Mihai Viteazul-szobor felállítását is elfogadta a tanács. Legutóbbi alku Aranka György szobrát kísérte: most például, miután jóváhagyták az Aranka György szoborállítást (...) hamar megszavazták azt, hogy legyen egy Aurel Filimon szobor is a szomszédságában.
A szobrok elhelyezése, azaz a mentális térkép alakulása jellegzetes, a versengés és a térfoglalással kapcsolatos viták ebben is jól tükröződnek. A főtéren, az egykori Széchenyi-téren
a román etnikum emlékművei kapnak helyet.
A magyar történelmi vonatkozású szobrok kiszorulnak ebből a szférából, viszont nem kerülnek ki a régi magyar épületek, nemesi házak által formált térből. Mintegy kívülről körbekerítik a főteret.
Az említett szobrok mindegyike valamilyen módon kapcsolatban áll Bernády György kultuszával. A Bernády György Közművelődési Alapítvány tagjai vállalták magukra a történelmi emlékezet őrzését. Ha a szobrokat hivatalosan nem is az alapítvány állíttatja, de elkészítésük, engedélyeztetésük mögött a tagok állnak, akik a lokális történelmi múltat és az ezáltal alakuló lokális identitás ügyét felkarolják.
Az emlékműállítást illetően egyfajta kölcsönös párhuzamosság alakult ki a két etnikum között. Akadnak azonban olyan események is, amelyek nyilvános konfliktust generálnak, egyfajta vetélkedő párhuzamosságot alakítanak ki. Ez akár nyílt konfliktussal jár, akár rejtve van jelen, mindenképpen teret nyer a médiában.
De nemcsak az etnikumközi viták kapnak teret a médiában, hanem az emlékező írások is. A médiában, a nyilvános társadalmi szerepekben az elit minden esetben
törekszik az etnikai határ jelzésére,
olyannyira, hogy időnként az etnikai csoporttagság a hivatalosnak minősülő nyilvánosságban túlkommunikálttá válik. Az éves szertartások mellett a szervezők a médiában igyekeznek fenntartani a kollektív emlékezetet.
A Népújság című napilapban a megemlékezési ünnepségekről szóló tudósítások mellett évközben is megjelennek helytörténeti írások, utalások Bernády Györgyre és korára. A város adminisztrációjával kapcsolatos cikkekben általában szerepelnek az említett toposzok.
Még intenzívebbek az utalások, ha a közigazgatásban valami hibádzik, ilyenkor hasonló megfogalmazásokkal élnek, mint „Bernády atyánk ezt másképp gondolná”, „nem így lenne, ha [x,y] Bernády Györgyről venne példát”, ha súlyos felelőtlenségről van szó, „Bernády atyánk forog a sírjában”.
A kultusz szervezése, fenntartása tehát főként a média feladata.
Ezt megkönnyíti, hogy a szervező csoportnak több tagja is író, újságíró, publicista. A Bernády György Közművelődési Alapítvány tulajdonképpen a helyi értelmiségi réteg képviselőinek csoportja. A tagok között – újságírók, írók mellett – akad orvos, zeneszerző, üzletember, műépítész, tanár. Közös tulajdonságuk, hogy az RMDSZ helyi szervezetének képviselői, illetve többen megyei tanácsosok is. Ezt a tényt ismerve a városlakók tudatában a Bernády-kultusz némileg összefügg a politikummal.
A kultusz ismeretét, ápolását illetően a város magyar ajkú lakossága rétegenként szegmentálható. Az értelmiségi réteg és a középszintű szellemi foglalkozásúak elég széles köre ismeri Bernády György tevékenységét, és részt vesz az emlékezési eljárásokban.
A szakmunkások körében több csoport is van. Az egyik, akinek indíttatása van a történelmi múlt megismerésére, és autodidakta módon megszerzi az adott tudást, követi a sajtó híreit, időnként részt is vesz a rendezvényeken.
A másik csoport ismeri a Bernády-szobrot, esetleg hallott a nagyobb visszhangot kiváltott etnikumközi vitákról, ha kérdezik hozzáfűzi véleményét, de a kultusz iránt nem érdeklődik. A kultusz által körvonalazódó kollektív identitás elsősorban tehát a vezetőkre és az értelmiségiekre jellemző.
A tudatosan közvetített mi-tudat a magyar ajkú lakosság adott csoportjának önmagáról festett képe. Ezt az azonosságtudatot igyekeznek átadni a többi városlakónak. A kultusz esetenkénti túlzott kommunikációja is ezzel a törekvéssel magyarázható.
A lokális identitás erősítése érdekében Bernády György emlékezete néha más történelmi személyek emlékezetéhez is kapcsolódik, amint arról a szoborállítások esetén már szó volt. Március 15-i ünnepségek alkalmával is
elhangzik az építő polgármester neve,
szobránál zajlik az RMDSZ megemlékezési szertartása. A szobor mögötti Teleki-ház – amely 1848-ban Bem-tábornok szálláshelye volt – ilyenkor koszorúzási ünnepség helyszíne.
A szervezők sok esetben igyekeznek a kultuszt kiterjeszteni, Bernády tevékenységét és ezen túlmenően a város kulturális értékeit megismertetni a széles közönséggel is. A városhatárt túllépve Szovátán szintén működik egy Bernády György Közművelődési Egylet, amely kulturális rendezvények szervezését vállalja fel. Továbbá Bernády György festészeti gyűjteményét a szentendrei Művész Malomban is kiállították. A kultusz-szervező csoport tehát a kollektív emlékezés mindennapokon túli emlékezés szervét és keretét is igyekszik megteremteni.
Hogy a múlt ne tűnjön el nyomtalanul, a marosvásárhelyi elit bizonyítékokat keres, és megpróbálja meghatározni a két idősík közti történelmi különbségeket. Erre szolgál Bernády György és az általa meghatározott urbanizáció, a konjunkturális idő emlékezete.
Bernády György fellépésével a sokat hangoztatott boldog békeidő, a városépítés vette kezdetét, és tartott az első világháborúig. Azzal, hogy a helytörténetből ezt a kort különleges figyelemben részesítik, korszakfordulóként könyvelik el, egyben a lokális közösség egyidejűségét vagy időtlenségét hozzák létre.
A közösség felépíti saját térbeli és időbeli határait,
és egyben megteremti önmaga lokális kollektív identitását. Az emlékezés által rekonstruált múlt megőrzése érdekében bizonyos rituális szertartások jönnek létre, és ezek szimbolikus természetű, szabályok által irányított tevékenységeket határoznak meg, narratívákat termelnek, amelyek a saját múlt őrzését legitimálják.
A diskurzusok a szimbolikusan elfoglalt térhez való ragaszkodást is erősítik, a tér birtoklásának illúzióját keltik. Ez sok esetben az egymás mellett élő etnikai közösségek közti versengéshez vezet. Egyfajta párhuzamos létezés alakul ki az etnikumok között, mely hol egyenlő mértékű szimbolikus terjeszkedést, hol pedig versengő világokat, identitásokat jelent.
A legendás polgármester kultusza tehát különböző megnyilvánulásokat hív elő a helyi társadalomból. Alakja mindig az aktuális szituáció által meghatározott, nem végleges, hanem folyamatos, az állandó és változó elemek felhasználásával az újraalkotások sorozatában létezik.
Adott helyzetben, ha kell, a politikai reprezentáció, ha kell, az összetartozás, ha kell, a történelmi múlt megerősítésének eszközévé válik, azonban minden esetben eleget tesz a csoportkohézió igényének. Emlékezete a társadalmi csoport keretei közt zajló kommunikációban és interakcióban mindenképpen funkcionalitást nyer.