2021. január 25. hétfőPál
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az AMMOA vádol: az oktatást veszélyeztették az MCSMSZ hiányosságai?

2012. február 08. 16:14, utolsó frissítés: 16:14

A szövetség vagyona nincs biztonságban, véli a magyarországi magánadományok összegyűjtésére létrehozott alapítvány. Solomon szerint az AMMOA visszatartotta a támogatásokat.


Február 7-i dátummal A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) két nyilatkozatot is kiadott a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) oktatási programjának finanszírozása, az MCSMSZ vezérkara lemondásának előzményei és következményei kapcsán. Mint arról beszámoltunk, átmenetileg április végéig a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) vette át a csángóföldi magyar oktatási program irányítását és felügyeletét a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) megbízásából. Korábbi kormánynyilatkozatokból kiderült, az oktatási programot szándékaik szerint a jövőben működtető alapítvány "egy-két hónapon belül létrejöhet", és a programra a magyar kormány idén 70 millió forintot biztosít.

Nem a magyar kormány, hanem a civil támogatókat képviselő AMMOA kezdeményezte az új alapítvány létrehozását, amely a csángó oktatási programot működtetné – áll a Kármentés Moldvában című közleményben.

„A csángómagyar oktatás költségeit az elmúlt 10 évben alapvetően két forrásból fedeztük: a magyar állam és a civil támogatók pénzéből. A szocialista kormányok alatt jobbára a civil támogatók pénze fedezte az oktatás költségeit, de az utolsó évben a magyar állam már 70 millió forintot adott, a civil támogatásokat gyűjtő AMMOA pedig szintén 70 millió forint körüli összeget gyűjtött össze a moldvai célokra. Az AMMOA-t a csángó származású képzőművész, Petrás Mária és fia, Petrás Róbert alapította, kifejezetten azzal a céllal, hogy a moldvai csángómagyar oktatás költségeit fedezze. A két nagy támogató (a magyar állam és az AMMOA) együtt az oktatás költségeinek 94 százalékát adta (2011-ben kb. 140 millió forintot). Az AMMOA-t többezer kispénzű ember és számos cég támogatja, tőlük származik az évi kb. 70 millió forint” – írja az AMMOA kuratóriuma.

Felidézik, a pénz felhasználásának ellenőrzése céljából a két nagy támogató, a magyar kormány és az AMMOA 2011 tavaszán megbízta a Teleki László Alapítványt, hogy erdélyi szakemberek bevonásával ellenőrizze az MCSMSZ gazdálkodásának elmúlt 4 évét. Az ellenőrzés komoly könyvelési, gazdálkodási és koncepcióbeli hiányosságokat tárt fel, amelyek az oktatási program, 2200 moldvai csángó gyermek magyar nyelvű oktatását veszélyeztetik – állítja a közlemény.


„Az MCSMSZ több vagyontárgyára az ellenőrzés idején a román adóhivatal már jelzálogot tett. Azaz a támogatók pénzéből létrejött Magyar Házak és egyéb vagyontárgyak az MCSMSZ kezében nem voltak és nincsenek biztonságban” – áll a közleményben. Az MCSMSZ a Transindexnek egyébként határozottan cáfolta, hogy jelzálog lenne bármilyen vagyontárgyon.

Az ellenőrzés után, november 17-én döntött az AMMOA-kuratórium, hogy alapítványt hoz létre a kinti oktatási program működtetésére. Cáfolják, hogy az új alapítvány létrehozói ne ismernék a csángóföldi helyzetet, „hiszen vagy csángó származásúak – mint Petrás Róbert –, vagy tudósként foglalkoztak a csángókkal – mint Diószegi László”.

>> Interjúnk Diószegi Lászlóval, a Teleki László Alapítvány igazgatójával >>

„A Magyar Házak a támogatók pénzéből épültek, de az MCSMSZ felelőtlen gazdálkodása ezeket is veszélyezteti. Az új alapítvány azért szükséges, hogy az eddigi eredmények ne vesszenek el, azokat ne veszélyeztesse az MCSMSZ felelőtlen gazdálkodása és kommunikációja. Ezzel tartozunk az AMMOA és a csángó oktatás hűséges támogatóinak – akiknek a pénzéből az MCSMSZ vagyona létrejött –, valamint a még magyarul beszélő hatvanezer csángónak egyaránt” – áll a közleményben.


Zűrös pénzügyekről ír a lemondott AMMOA-elnök is

Az AMMOA a közleményhez csatolta Horváth Szilárd 2011. december 2-án lemondott AMMOA-elnök nyilatkozatát is. „Lemondásom alapvető okai az MCSMSZ vezetőinek szerződés- és szószegése, valamint az oktatás sikerességét és a támogatók pénzéből felhalmozott MCSMSZ vagyont is veszélyeztető moldvai gazdálkodási hiányosságok és szervezeti problémák voltak. Nem kívántam az MCSMSZ zűrös pénzügyeinek örvényeiben elmerülni” – áll a nyilatkozatban.

Horváth Szilárd 2006 óta volt az AMMOA kuratóriumának tagja, 2010-11-ben töltötte be az elnöki tisztséget.

Mint a nyilatkozat mellé csatolt tavalyi, a lemondást indokló levélből kiderül, Horváth azt nehezményezte: az MCSMSZ vezetői annak ellenére, hogy szerződésben vállalták, „a keresztszülő program magyarországi letéteményesének” az AMMOA-t tartják és hirdetik, egy általuk létrehozott, Csángóföldi Gyermekek Magyar Oktatásáért Alapítvány (CSOMA) nevű szervezetet ajánlották az újonnan belépő keresztszülők figyelmébe.

„A CSOMA alapítója és az MCSMSZ vezetője ugyanaz a személy, azaz a megoldás jogilag és etikailag is problémás, vagyis veszélyezteti a kinti oktatást” – teszi hozzá Horváth, felróva, hogy az MCSMSZ vezetése „kevés hajlandóságot mutat arra, hogy a pénzügyi jelentésben foglaltak lényeges pontjait végrehajtsa”. Mivel ilyen körülmények között megrendült a bizalom, és elnökként nem tudott felelősséget vállalni a kiutalandó pénzekért, lemondott – derül ki a levélből.

„Szívből támogatom az oktatás átszervezését, a moldvai magyar oktatást működtető új alapítvány létrehozását, mert meggyőződésem szerint csak így lehet biztonságban a támogatók pénzéből létrehozott MCSMSZ vagyon, amelyet így megszabadíthatunk az MCSMSZ felelőtlen gazdálkodásának és szervezeti problémáinak terhétől. Ráadásul az MCSMSZ nem képviseli a csángókat, hiszen a ’szövetséget’ uraló klikk csak a csángók egy szűk csoportját engedte be a szervezetbe (lásd az általam már akkor is bírált, 3 évvel ezelőtti botrányos tisztújítást), ezért az oktatási program mellett az MCSMSZ megújítása se várathat magára” – szögezi le a lemondott elnök február 5-i keltezésű nyilatkozatában.

(Háttér: 2009. április 26-án MCSMSZ-tisztújító közgyűlést szerveztek Bákóban, ám az elnökség indoklása szerint a gyűlést elhalasztották, mert a tagok nem várt létszámban jelentek meg, “amely megoldhatatlan lebonyolítási gondokat eredményezett”, és ez “működésképtelenné tette a közgyűlést”. Az MCSMSZ elnöksége június 14-re hívta össze és tartotta meg ismét a közgyűlést, 27 csángó értelmiségi pedig felhívást tett közzé, melyben többek közt kérték a sikertelen közgyűléssel kapcsolatos kiadások elszámolásának közzétételét.)


Solomon: az AMMOA létjogosultsága megszűnt

Az átvilágítást az MCSMSZ mindig is kérte, évekkel ezelőtt is, nekünk nem ezzel volt soha problémánk – szögezte le Solomon Adrián, az MCSMSZ lemondott elnöke, aki a szervezetet átmenetileg a várhatóan márciusban sorra kerülő tisztújító közgyűlésig vezeti, ám nem szándékozik ismét indulni.

Felidézte, az AMMOA létrejöttét az MCSMSZ kezdeményezte. „Felkerestük Petrás Máriát, hogy alapítson egy szervezetet, hogy azoknak a támogatóinknak, akik Magyarországról szeretnék a tevékenységünket segíteni, ne kerüljön a 40 ezer forint (egy általános iskolás csángó gyermek évi taníttatásának összege – szerk. megj.) külföldre utalása további 40 ezer forintba. Elvállalták a fiával, Petrás Róberttel, és több éven keresztül nagyon jól együtt tudtunk működni. Csakhogy az utóbbi időben az AMMOA úgy viselkedik, mintha ő maga volna a támogató. Nagyon nagy részben mi szerezzük a keresztszülőket, mi szerezzük a támogatókat, ők csak segítő szervezet. Az előző kuratórium olyan emberekből állt, akik maguk is keresztszülők, támogatók voltak. Ezért sem értem Horváth Szilárdot, akit egyébként mint a leglelkiismeretesebb keresztszülők egyikét ismertem meg” – magyarázta Solomon. Horváth többször járt Moldvában, ismeri a helyzetet, azt, hogy hogyan dolgozik az MCSMSZ, korábban mindig dicsérte tevékenységüket, ezért számára érthetetlen, miért változtatott véleményén a lemondott AMMOA-elnök.

A szerződésszegést nem az MCSMSZ kezdte – regált a CSOMA létrehozása kapcsán felmerült vádra Solomon. „Amikor tudom, hogy az AMMOA számláján van pénz, s nekem itt Moldvában nincs fedezet, hogy kifizessen a számlákat, hogy tudjak működni, akkor azt hiszem, ők kezdték el a szerződésszegést” – vélte.

Az AMMOA különböző indokokkal tartotta vissza a támogatásokat, vagy azt mondták, hogy lekötötték a pénzt, vagy hogy amíg az előző elszámolást nem kapják meg, addig nem utalják a következő összeget – tette hozzá. „Sokszor napi 12 órában dolgozik a pénzügyi felelősünk, és annyi papírt kérnek tőlünk, hogy hihetetlen. Egyszerűen nem tudtunk eleget tenni a követeléseiknek, de ha eleget tettünk, akkor is találtak valamilyen okot, ami miatt visszatartották.” Úgy tudja, jelenleg is van az AMMOA számláján 15 millió forint, amit nem utalt még át, mert nem döntött a kuratórium, hogy mennyit fordít saját működési költségeire, és mennyi marad Moldvának. „Aki az adója 1%-át felajánlotta, azt hiszem, azért tette, hogy Moldvába jusson, az oktatásra” – vélte.

Az új alapítvány, a CSOMA létrehozásának elsődleges célja az volt, hogy több lábon állhasson az MCSMSZ. „Sajnos az utóbbi években csalódtunk személyekben, olyan mértékben, hogy muszáj volt úgymond egy biztonsági szervezetet létrehozni, hogy ha végképp megromlik a viszony – ami be is következett – tudjuk folytatni. Hála Istennek, a lehetőségek leegyszerűsödtek olyan szempontból, hogy az MCSMSZ nyithatott egyenesen számlaszámot Magyarországon. Nem értem, mi a baj? Miért viselkednek úgy, mintha ők lennének az egyik fő támogató? Nem az AMMOA a fő támogató, hanem az a sok száz keresztszülő és támogató, akik a pénzt adják. Az AMMOA csak közvetítő, amely az MCSMSZ kezdeményezésére jött létre. Legmélyebb tiszteletem az alapítók és az egykori kuratóriumok iránt, ám most egy teljesen lecserélt kuratórium áll az AMMOA élén, és úgy tűnik, teljesen más irányba kezdett haladni, mint mi, számomra legalábbis teljesen érthetetlen okokból” – mondta.

Szerinte az AMMOA létjogosultsága megszűnt azzal, hogy a támogatások Magyarországról most már közvetlenül is eljuthatnak az MCSMSZ-hez. „Azon a címen, hogy ők ellenőrzik, hogy az adományok jó helyre jutnak-e, fenn akarják tartani saját létjogosultságukat” – tette hozzá.


Szó sincs jelzálogról

Felelőtlen gazdálkodással, és ha valóban akkora káosz lenne, sikerült volna elérni azt, amit 10 év alatt megvalósított az MCSMSZ? – tette fel a kérdést. „Mindenről elszámoltunk, félreértés ne legyen. Volt egy olyan időszak, amikor csak a keresztszülős befizetésekre számíthattunk. A Fidesz kormányra kerülése után is megmaradt a magyar állami támogatás, csak az összeg egyre késett. Olyan is volt, hogy az elszámolási határidő is lejárt, s még mindig nem kaptuk meg a pénzt. Tavaly nagyon sok hónap telt el úgy, hogy nem utalták a támogatást. Kénytelen voltam magánkölcsönökhöz folyamodni ahhoz, hogy tudjunk fizetéseket adni és a legsürgősebb számlákat kiegyenlíthessük. A román állam felé a bérek utáni járulékokat nem tudtuk kifizetni. Egy idő után ez már hatalmas összegre rúgott, 200.000 lej volt” – idézte fel.

A pénzügy – bár adott halasztást, majd halasztás utáni halasztást is – emiatt lefoglalta a szövetség gépkocsiállományát, ám jelzálogról szó sem volt. Likviditási probléma volt mindössze – mondta Solomon. Azóta rendezték az összes tartozást, kivéve egy 4 millió forint adósságot egy magánszemélynek.

Egyesek aggódnak, hogy egy szervezettel megtörténhet, hogy lefoglalja a román állam a vagyonát, ám egy alapítvánnyal ugyanúgy megtörténhet, ha ilyen adóssága van – mondta.

Felvetésünkre, hogy a helyzet tisztázása érdekében tegyék az MCSMSZ honlapján publikussá az elszámolásokat, azt mondta: a több tíz kilónyi, dossziékba és dobozokba pakolt iratot – az AMMOA és a magyar kormány felé külön elkészített elszámolást – lehetetlen digitalizálni, akkora mennyiség.

„A jó Isten tudja, hogy mennyit dolgoztunk, hogy a Magyar Házak megépülhessenek. És az AMMOA-nak volt a legkevesebb része benne” – mondta keserűen. Annyit szeretne csupán, hogy a magyar oktatás ne sérüljön, mert „nem kis munka, idő és energia van benne”.

Az egész ügy „egy megcsinált történet”, egyeseket közülünk Magyarországon persona non gratanak nyilvánítottak – mondta Solomon. „Azok az emberek, akik évek során rengeteg időt, pénzt áldoztak a moldvai magyar oktatásra, most nem értik, mi történt, és megdöbbenve követik a fejleményeket, és én nem tudok mit tenni, ezért is mondtam le. Sem a törvény, sem az erkölcs, sem saját indíttatásom nem engedi meg, hogy átadjam az MCSMSZ vagyonát egy másik alapítványnak” – szögezte le. Bár az RMPSZ vette át az oktatási program irányítását és felügyeletét, Solomon megerősítette, hogy akár az MCSMSZ-hez, akár a CSOMA-hoz az oktatásra célzottan érkező támogatásokat természetesen az oktatásra is fordítják a továbbiakban is.

Solomon Adrián végül leszögezte: a továbbiakban a maga részéről nem kíván résztvenni a kölcsönös vádaskodásokban, és a sajtóban nem fog reagálni ebben a témában.


Az AMMOA cáfolja, hogy visszatartotta volna a támogatásokat

Az AMMOA február 7-i második nyilatkozatának aláírói: a kuratórium tagjai (Adamikné Kovács Katalin, Antal Gábor, Kéménczi Mária, Mátrai Zoltán, Pécsi L. Dániel), Horváth Szilárd, az AMMOA kuratóriumának volt tagja és elnöke, valamint Petrás Róbert, az AMMOA alapítója. Ebben cáfolják, hogy visszatartották volna az MCSMSZ-nek szánt támogatásokat, és azt írják, „az elmúlt három hónapban több részletben kb. 14 millió forintot (legutóbb 2012. január 19-én csaknem 6 millió forintot) bocsátott az MCSMSZ oktatási programjának rendelkezésére”.

A moldvai magyar oktatási program legnagyobb civil támogatója 2006 óta több mint 320 millió Ft készpénzzel, valamint több tíz millió forint értékű adminisztratív munkaidővel és önkéntes munkával támogatta az oktatási programot – írják.

Felidézik, hogy a 2011 nyarán az MCSMSZ-nél végzett „pénzügyi ellenőrzés súlyos tartalmi és formai gazdálkodási szabálytalanságokat tárt fel (alkalmatlan számviteli rendszer, nyilvántartások és vagyonleltár hiánya, súlyos könyvelési szabálytalanságok, stb.). Az ellenőrzés megmutatta, hogy az átláthatatlan, szabálytalanul könyvelt, fontos nyilvántartásokat nélkülöző működés alkalmat ad akár súlyos visszaélések elkövetésére is. Például jelenleg maga az MCSMSZ sincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen elemekből álló, mekkora értékű vagyonnal rendelkezik” – írják.

„Az MCSMSZ számláira az ellenőrzés idején a román adóhivatal (adó- és járuléktartozások miatt) már végrehajtást vezetett és fenyegető veszély volt az MCSMSZ autóinak és ingatlanainak lefoglalása is. Azaz a magyar adóforintokból és civil támogatók adományaiból létrejött magyar házak és egyéb vagyontárgyak az MCSMSZ tulajdonában nincsenek biztonságban” – folytatódik a közlemény.

A 2010 őszén létrehozott CSOMA nevű szegedi bejegyzésű alapítvány létrehozásának és magyarországi népszerűsítésének célja szerintük az volt, hogy az MCSMSZ „megkerülje az AMMOA szigorú elszámolási rendszerét és átterelje az eddig AMMOA-hoz érkező támogatásokat a feltehetően semmiféle elszámolási rendszert nem működtető CSOMA részére”.

„Az AMMOA fenntartja javaslatát egy új szervezeti struktúra létrehozására, amely biztosítja az oktatási program folytonosságát és a támogatások cél szerint történő felhasználását. Célunk egy Romániában bejegyzett alapítvány létrehozatala, mely együttesen érdekeltté teszi az oktatási programban a támogatókat, a programot megvalósítókat és a moldvai magyarságot is. Az új alapítvány pénzügyi és szakmai tekintetben felügyelné az oktatási programot, de a program operatív lebonyolítását az MCSMSZ volt alkalmazottai (köztük a jelenlegi tanárok) végeznék. Ellentétben az MCSMSZ híreszteléseivel, az új alapítvány létrehozása és működtetése minimális többletkiadást eredményez, amely sokszorosan meg fog térülni a hanyag és pazarló gazdálkodás kiküszöbölésével” – áll a közleményben.

„Az oktatás személyi állományának átadásával az MCSMSZ ténylegesen abbahagyta moldvai oktatási tevékenységét. Ennek következtében az AMMOA – az átmeneti időszakban, amíg az oktatási program véglegesnek szánt szervezeti kerete fel nem áll - támogatóinak szándékát a lehető legpontosabban figyelembe véve határozza meg támogatási politikáját, és dönt a moldvai magyar oktatási program más szervezeten keresztül történő támogatásáról. A fentiekre figyelemmel felhívjuk az oktatási program valamennyi támogatójának figyelmét arra, hogy a jelenlegi helyzetben Magyarországról kizárólag az AMMOA szigorú elszámolású és biztonságos rendszere tudja azt garantálni, hogy a civil támogatók pénze valóban a moldvai oktatás támogatását szolgálja” – zárul a Budapesten keltezett közlemény.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS