Hogyan ünnepeltek a szocializmusban a Hargita lábainál?
Demeter Csanád 2012. március 24. 11:24, utolsó frissítés: 2020. december 01. 12:51A megmozdulások koreográfiáját a legapróbb részletekig előírták, a részvétel pedig kötelező volt.
Az 1960-80-as években a kommunista ideológia előírásai alapján többféle ünnepszervezést különböztetünk meg. Külön kategóriát képeztek az állami ünnepek és az ún. nemzeti ünnepek, évfordulók, a gazdasági illetve történelmi megemlékezések, népünnepélyek. Az ünnepek megszervezését, lebonyolításuk forgatókönyvét a Román Kommunista Párt (RKP) Propaganda Osztálya és a Sajtófőigazgatóság dokumentumaiban találjuk meg.
Az első és legjelentősebb kategóriába tartoztak az évente megszervezett, „nagybetűs” ünnepek: május 1. (A dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja), május 9. (Románia állami függetlenségének kikiáltása), augusztus 23. (Románia fasiszta iga alól való felszabadulás napja), december 30. (A monarchia megdöntése és a Román Népköztársaság kikiáltása). Ezeket a megemlékezéseket az ország összes településein egy
egységes és szigorú rendelkezés alapján
kellett kötelezően megtartani. Nézzük meg, hogy szervezték meg 1969-ben Csíkszeredában az ország legnagyobb hivatalos ünnepének számító augusztus 23-át? Az ünnepély megszervezésének érdekessége abban áll, hogy nagyon precízen és mindenre kiterjedő figyelemmel igyekeztek végrehajtani az utasításokat.
Ha elolvasunk egy jegyzőkönyvet, szinte bele borzongunk, hiszen olyan részletességgel írja le a szervezés lépéseit, a kötelező jelszavak skandálásától a technikai eszközökig, hogy az már túllépi a mai értelemben vett bárminemű alkotói szabadság fogalmát.
Az ünnepség előkészítési tervében, amelyet két-három hónappal az esemény előtt állítottak össze, pontosan előírták, hogy a román, magyar, német és más nemzetiségek kötelessége aktívan részt venni a párttörténet egyik legjelentősebb eseményének a megünneplésén.
Leszögezték, hogy a rendezvény a megyeszékhelyen katonai felvonulásból és a munkásosztály demonstrációjából fog állni, ennek a megszervezésében pedig
részt kell vegyen az összes párt és állami szerv.
A forgatókönyv részletesen előírt minden mozzanatot, így a felvonuláson résztvevők számát és társadalmi összetételét. A csíkszeredai ünnepre 1 200 katonát, 1 100 hazafias gárdistát, 120 fiatalt a KISZ szervezetéből, 2 300 pionírt és iskolást, 1 100 amatőr művészt, 14 000 állami vállaltnál dolgozó munkást, 4 000 parasztot a termelőszövetkezetek részéről, 750 sportolót mozgósítottak, összesen több mint 25 400 személyt.
Az ünneplő elitet és a tömeget három emelvény, 150 pártvezetőnek helyet biztosító központi tribün szolgálta ki. Két másik díszszínpadon a fúvós zenekar és más művelődési csoportok kaptak helyet 100-100 személlyel. Az erre az alkalomra összeverbuvált 100 tagú fúvós zenekar feladata volt, hogy az ország himnuszával köszöntse az ünneplőket, majd az előírt repertoárból hazafias dalokat szólaltasson meg.
Az ünnepi műsor megszervezésére és lebonyolítására a pártvezetés 300 aktivistát mozgósított. A katonai felvonulás rendjének biztosítására egy 50 tagból álló díszőrséget bíztak meg. A vállalati propagandafelelősök feladatai közé tartozott, hogy ismertessék és betanítsák a vállalati dolgozóknak a propagandaosztály által eljuttatott jelmondatokat. A hatékonyság érdekében még
50 agitátort is kihelyeztek a színfalak közelébe,
akik hangos kiáltásokkal kellett buzdítsák a tömeget a jelmondatok kimondására. A felvonulási tér kihangosítására a telekommunikációs hivatal kapott megbízást, meghatározva a hangszórók (40 darab) teljesítményét (200 W, 110 V), és a használható mikrofonok számát (7 darab).
A helyi sajtó képviselői azt a feladatot kapták, hogy a lapokban buzdítsák az embereket a részvételre. A díszpáholyhoz készített román zászló méretei is figyelemre méltóak, hiszen a következő arányokkal kellett rendelkezniük: 1 500 m a piros színű, 500 méter a sárga és 500 méter a kék.
A délelőtti műsorszámokat sportrendezvények és fesztiválok egészítették ki. A helyi sajtóban így számoltak be az eseményekről: „(…) Soha ennyi nép még nem gyűlt össze Csíkszeredában, mint ezen a napon. Soha ennyi zászló nem hirdette az ünnepet az Olt menti városban. […] Vörös és nemzeti színű lobogók egészítik ki a hatalmas tér ünnepi köntösét. Az utcákon tengernyi nép várakozik a tiszteletadásra, vidám arcok, boldog, eredményeikre büszke emberek, románok, magyarok és más nemzetiségűek testvéri barátságban, közös harcban edzett elkötelezettségben.”
Az összes pénzügyi és anyagi költséget a városi néptanács a saját kasszájából finanszírozta, ami komoly anyagi kiadással járt. A helyi kereskedelmi egységek feladatai közé tartozott, hogy biztosítsa az ünnepségen résztvevőknek a zászlókat, a kitűzőket, a pártdicsőítő feliratokat.
A második kategóriát azok a történelmi megemlékezések jelentették, amelyek fontosak voltak az RKP kialakulásában, de
mégsem váltak állami ünneppé.
A legismertebbek január 24., február 16., március 6. és 31., amelyek a román állam, a munkáspárt létrejöttének fontosabb időpontjai, május 8. és június 11., az államosítás megvalósulásának dátumai, november 10., Doftánára való emlékezés, valamint december 1., az egységes Románia megteremtésének ünnepe.
Ezeknek a rendezvényeknek a megszervezésére előírták, hogy a kerek évfordulókkor, legtöbbször 10 évenként vagy 50 évenként kell megemlékezni, központilag jóváhagyott programmal.
A köztes években az ország minden helységében lehetőség adódott helyi konferenciákat, szimpóziumokat, művészi-kulturális rendezvényeket kezdeményezni, amelyeknek a programját a hatóságokkal előre engedélyeztetni kellett, majd a sajtóban, a rádióban és a televízióban is ismertetni.
Az alábbiakban megemlíthetjük az 1974-ben előirányzott évfordulókat: áprilisban 30 évessé vált az Egységes Munkafront (Frontul Unic Muncitoresc), 400 éves jubileumát ünnepelhették a török elleni harcairól híres Ion Vodă cel Viteaznak, 40 éve hozták létre a Demokratikus Diák Frontot (Frontul Studenţesc Democratic) és a Magyar Dolgozók Országos Szövetségét (MADOSZ), 50 éve, hogy létrejött a román Vörös Segély (Ajutorul Roşu), 30 éve alakult meg az Egyesült Szakszervezetek intézménye (Sindicatele Unice) és a román-szovjet barátság, 600 éve került trónra Petru Muşat, Moldva uralkodója valamint 40 éve zajlott le a gyimesi (Valea Ghimeşului) parasztfelkelés.
A harmadik csoportosításban azoknak a jelentős személyeknek a születési évfordulóit kellett megünnepelni, akik
jelentősen hozzájárultak a szocializmus kialakulásához.
A „klasszikusok” közül kiemelhetjük Karl Marx (május 5.), Friedrich Engels (november 28.) és V. I. Lenin (április 22.) születésnapját. Egy 1974-es dokumentum szerint, más „jelentős történelmi személyiségek évfordulóit” is megünnepelhették a Hargita megyeiek, mint pl: a 100 éve született Ştefan Gh. Nicolau akadémikusét, a 150 éve született Avram Iancu forradalmárét, Nicolaus Schmidt bánáti német proletár költőét, C. I. Parhon politikusét vagy a Heltai Gáspárét.
A negyedik besorolást a munkásosztály egyes csoportjainak a felköszöntésére tervezték: nőnap (március 8.), a fiatalok napja (március 21., május 2.), a Román Szocialista Köztársaság Fegyveres Erőinek Napja (október 25). Ezeken a dátumokon
a nemzeti jelleget is hangsúlyozni kellett.
Ezek mellett a sajtóban megjelenhetett olyan dolgozó kategóriák köszöntése is, akik „hasznos tevékenységet mutattak a szocializmus építésében” (pl. öntők, építészek).
Az utolsó kategóriába tartoznak azon események megünneplése, amelyek bizonyos jelentőséggel bírtak az elmúlt évtizedekben. Olyan politikai, tudományos és kulturális intézmények fennállását ünnepelték, amelyek 50 vagy több száz éve működnek (városok, iskolák, múzeumok). Ilyenek a helyi és regionális újságok megalapítási évének évfordulói.
Az 1974-es statisztika szerint ilyen eseménynek számított: a Máramaros megyei Kapnikbánya megalapítása (600 éve), a Fehér megyei Kudzsir-i vasgyár fennállásának 175. éve, a Szeben megyei Nagydisznód textilgyárának 100 éves működése.
A kulturális intézmények megalakulásának időpontjai közül, a 125 éves szebeni Természettudományi Múzeum, az 50 éves Farkaslaki Kultúrotthon, vagy a 25 éves Brassói Állami Színház megünneplését emelhetjük ki.
Évfordulót ünneplő iskolák közül megemlíthetjük a szentmárton-városfalvi általános iskolát Hargita megyéből, a nagyváradi gimnáziumot (275 éves) Bihar megyéből és a dettai líceumot Temes megyéből. A települések közül 1974-ben Kolozsvár municípium ünnepelhette az 1 850. (Kolozs megye), Bârlad municípium a 800. (Vaslui megye), Erzsébetváros (Szeben megye) születésnapját.
A ünneplendő sajtótermékek, amelyek még megjelenhettek, és jelentősebb múlttal rendelkeztek, a következők voltak: a 25 éves Luminiţa, a bukaresti Steagul Roşu, a szebeni Tribuna Sibiului és Neue Literatur, a marosvásárhelyi Vörös Zászló és a dévai Drumul socialismului.
Minden rendezvény megszervezésére konferenciákat, tudományos ülésszakokat rendeltek el, amiről a helyi média is beszámolt. Ezek az események ugyanakkor lehetőséget teremtettek arra, hogy az ország vezetőkáderei ellátogassanak az ország különböző településeire.
Népünnepélyek
Az ún. népünnepélyek szervesen kapcsolódtak az országosan meghirdetett forgatókönyvekhez, mégis bizonyos sajátosságokkal bírtak, ezért külön kategóriába is sorolhatjuk őket.
Hargita megyében a központi hatalom utasítására majdnem minden településen szerveztek kisebb-nagyobb összejöveteleket, ami főleg a pünkösdi időszakra esett, nem véletlenül. Ezzel próbálták a már hivatalosan nem létező búcsújárást ellensúlyozni és az embereket az egyházi szertartásoktól távol tartani.
A hetvenes évek végére négy nagyobb májusi fesztivált tartottak számon a helyi lapok, amelyek természetesen alárendelődtek a Megéneklünk Románia nevű országos fesztiválnak: a zsögödfürdői Tavasz a Hargitán folklórfesztivál, a gyergyószentmiklósi Magasbükk fesztivál, a székelyudvarhelyi Szejke fesztivál és a vlahicai (Szentegyháza) Nárcisz-fesztivál.
Ezek közül a legjelentősebb a Csíkszeredához tartozó zsögödfürdői rendezvény volt, amely átfogta az egész megye területét. A többi fesztivál helyi szinten valósult meg. Ezek a rendezvények egy előre kidolgozott forgatókönyv alapján zajlottak le, és amint a nevük is mutatja, a helység, illetve a megye szimbolikus jegyeit viselték.
A szervezésnél elengedhetetlen volt az agitációs propaganda eszközeinek bevetése. Ide tartoztak például a vasárnap reggeli zenés felvonulások, amely a közös ünneplés idejének eljövetelét hirdették, a sportrendezvények megszervezése, a folklór műsorok, a vendég együttesek szereplése, a megye előjáróinak beszédei, a kereskedelmi egységek jelenléte stb.
Az erdőkben vagy más szabadtéri helyeken felállított színpadokon műkedvelő együttesek mutatták be a műsoraikat, és az emberek együtt énekelhették az ismert népdalokat. A párt- és államideológia
eszközként használta az ünnepet,
hiszen a hangszórók segítségével mindenhova eljuttatta az ünnep és a párt üzenetét, még azok számára is, akik esetleg kirándulás céljából eltávolodtak az előadás helyszínétől. Mindenképpen sikerült elhitetni az emberekkel, hogy róluk szól ez a rendezvény, vagyis a dolgozók ünnepét ülik meg.
Ezt még jobban kihangsúlyozta az ünneplő tömeg étvágyát és szomjúságát kielégítő kereskedelmi egységek jelenléte. Következzen néhány adat: az 1979-es Tavasz a Hargitán folklórfesztiválon „5 ezer flekken, 10 ezer mititei (közismertebb nevén miccs), 100 kg virsli, 100 kg kolbász, 30 ezer üveg sör, 12 ezer üveg hűsítő, 2 ezer üveg borvíz, 6 ezer pohár fagylalt és egyéb édesség” (kürtőskalács) került eladásra a csíkszeredai állami kereskedelmi vállalat öt elárusítóhelyén.
Rossz idő esetén (ez elég gyakran megesett), a település művelődési házában tartották meg az előadást, természetesen szerényebb körülmények között. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az ilyen összejövetelek adtak hivatalos keretet a gyülekezési jog látszólagos alkalmazására.
Nézzük, hányan is vettek részt ezeken a fesztiválokon és milyen műsort kínáltak a rendezvények. Az 1967-től működő Tavasz a Hargitán fesztiválon átlagosan 70 ezer résztvevő fordult meg, több mint 30 együttes lépett fel és 6-8 órát tartott a műsor. Ehhez hasonlóan a Szejke fesztiválon körülbelül
3 ezer részvevő fordult meg évente,
akik nagyjából hasonló számú együttest nézhettek és hallgathattak végig. Ennek a rendezvénynek elengedhetetlen része volt a hagyományos „bivalyhúzta borvizes szekér” körútja, amely a helység nevezetes ásványvízforrását népszerűsítette. Az először 1967-ben megrendezett Magasbükk fesztiválon való részvételi arány megegyezik a székelyudvarhelyi rendezvény látogatottságának számával, ami természetesen a Csíki-medence lakosságát mozgósította leginkább.
Az említett négy népünnepség közül a vlahicai Nárcisz-fesztivál a „legfiatalabb”, mert az első ünnepélyt 1976-ban rendezték meg. Ez annak is tulajdonítható, hogy Szentkeresztbánya csak 1968-ban nyerte el városi státuszt.
Az első fesztiválról nem is találunk adatokat a sajtóban, csak két évvel később számolnak be róla, és akkor is a rendezvény hiányosságaira hívják fel a figyelmet az újságírók. Ennek ellenére a nyolcvanas évekre a nárciszmezőn tartott rendezvény a megye egyik legjelentősebb eseményévé vált.
A fesztivál műsorprogramjára a következőképpen emlékszik vissza a több mint 30 éve Szentegyházán oktató zenetanár: „kötelező volt román együtteseket meghívni, sőt nemcsak hogy kötelező, de ha színpadra léptettél egy székely néptánc együttest, akkor ennek ellensúlyozására legalább két román táncot is elő kellett adjanak. […] Emlékszem, alól volt a székelyruha, a nadrág, a csizma, felül pedig a katrinca (román viselet), mert a gyerekek, nem akartak annyiszor átöltözni.” A műsorok kínálatát tekintve egyértelműen kijelenthetjük, hogy
a népdalok és a néptánc játszotta a legjelentősebb szerepet,
ugyanakkor nagyon sok vers és vígjáték került bemutatásra. A fellépő együttesek nevét hosszas lenne felsorolni, hisz majdnem minden állami egységnek képviseltetnie kellett magát valamilyen formában (tánccsoport, dalárda, szavalók, fúvós egylet stb.)
Végezetül elmondhatjuk, hogy a szocialista népünnepélyek hagyományai továbbra is fennmaradtak, hiszen nagyon sok közkedvelt fesztivál ma is létezik, egyes esetekben csupán az elnevezéseiket módosították. Az itt dióhéjban bemutatott szocialista ünnepszervezés csak egy szemelvény a hatalom által irányított propaganda részének, hiszen a társadalom ellenőrzése és aktivizálása egy bonyolult és összetett rendszerben történt.