2020. aug. 12. szerdaKlára
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Rakétapajzs: drága, hatékonysága vitatott, de jól fel lehetett avatni

Sipos Zoltán 2012. május 22. 19:21, utolsó frissítés: 2012. május 23. 09:46

A vasárnaptól működő rendszer őse Reagan csillagháborús projektje, mely sosem működött, de legalább jó sok pénzbe került.


Csúcstechnológia és elszállt költségek, hosszas viták, több változtatás fémjelzi az Egyesült Államok által szorgalmazott rakétapajzs létrehozását, mely részlegesen ugyan, de vasárnap végre működésbe lépett.

Ennek első lépéseként az amerikai irányítás alól a NATO ramsteini parancsnoksága alá helyeztek egy Törökországban működő csúcstechnológiás radarrendszert, s ide került az SM-3-as elfogó rakétákkal felszerelt, a Földközi-tengeren állomásozó Aegis osztályú amerikai fregattok, valamint az elfogó rakéták irányítása.

Szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek: igencsak kérdéses, hogy a jelenleg üzemben álló rendszerek meg tudnák akadályozni, hogy egy Iránból indított ballisztikus rakéta célba jusson. Tervek szerint a rakétapajzs kiépítése négy fázisban folyna, és 2018-ra fejeződne be. Ekkortól lehet majd beszélni hatékony védelemről.


Deveseluban félrefordították



A projektben Románia is érintett: egy poros Olt megyei község, Deveselu használaton kívül álló katonai repülőterén 2015-ig elhelyezik az Aegis ballisztikus rakétavédelmi rendszer néhány elemét, egy radart és SM3-as elfogórakétákat. A rendszert 200 amerikai katona és civil szakértő szolgálja majd ki.



Egy sajtóbeszámoló szerint az avatás hamisítatlan balkáni hangulatban zajlott. Az amerikaiak érkezése előtt sebtében lekaszálták a füvet, hoztak ropit és üdítőt, előszedték a zászlókat, valamint felállítottak egy kis pódiumot.

Innen intézett rövid beszédet hallgatóságához John Gardner altábornagy, az Európában állomásozó amerikai csapatok parancsnokhelyettese. A szinkrontolmács azonban nem állt a helyzet magaslatán, így Gardner szavait így tolmácsolta: „nem hisszük, hogy Deveselu a legmegfelelőbb hely a rakétapajzs számára”.


Kezdetben volt a csillagháborús terv

A jelenlegi rakétapajzs őse a nyolcvanas években, Ronald Reagan elnöksége idején született. Az amerikai elnök valamilyen módon ki akart törni a hidegháborús erőegyensúlyt meghatározó ún. kölcsönös pusztulás elméletéből, miszerint egy esetleges atomháború mindkét fél teljes pusztulását jelenti, éppen ezért nem érdemes megindítani.

Az akkoriban forradalminak számító csillagháborús terv (Strategic Defense Initiative) szerint űrben elhelyezett lézerfegyverekkel pusztították volna el az Egyesült Államok fele tartó ballisztikus rakétákat.



A részleteiben rendkívül összetett és drága (1983 és 1993 között 44 millárd dollár) elképzelés azonban kezdetben megvalósíthatatlannak, majd – a Szovjetunió széthullásával és a hidegháború megszűnésével – értelmetlennek bizonyult.

A tervet a Bush-adminisztráció vette ismét elő: Lengyelországban nagy hatótávolságú elfogórakétákat állomásoztattak volna, Csehországban pedig egy radarállomás létesült volna annak érdekében, hogy megakadályozzanak egy Irán felől érkező csapást.


Oroszország az igazi célpont?

Persze könnyen meglehet, hogy Irán, mint fenyegetés, csupán ürügy volt: abban az időszakban az iszlám köztársaság még nem rendelkezett olyan rakétával, mely el tudta volna érni Közép-Kelet-Európát.

Ellenben a radar mélyen „belátott” volna az orosz légtérbe, könnyűszerrel ki tudott volna védeni egy orosz rakétatámadást. Ugyanakkor a rakéták robbanófejjel ellátva támadó funkciót is elláthattak volna. A rakétapajzsban így a kommunista blokk országai Oroszországgal szembeni védelmi garanciát láttak.



Vlagyimir Putyin orosz elnök több ízben is élesen kritizálta az elképzelést, kilátásba helyezve, hogy válaszként a Kalinyingrádi exklávéba, Lengyelország határához közel kis hatósugarú Iskander rakétákat telepít.

Az Egyesült Államoknak nem sikerült megszerezni a fontosabb európai NATO-szövetségeseik támogatását: Németországnak, Franciaországnak és Nagy-Britanniának az Oroszországgal való üzleti kapcsolatok fontosabbak, mint egy esetleges rakétacsapástól való félelem.

„Működőképtelen rendszer egy nem létező veszély ellen, olyan országokban, melyek nem akarják azt” – jellemezte Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter volt nemzetbiztonsági tanácsadója az elképzelést.


Okos védelem

2009-ben az Obama-adminisztráció végül elvetette az elképzelést, azonban a rakétapajzs-projekt nem állt le. Az Okos védelem (Smart Defence) gondolkodásmód keretében több lényeges ponton is változott az elképzelés: a nagy, Csehországban elhelyezendő radar helyett több kisebb, Iránhoz közelebbi, mozgó állomásban gondolkoznak.



Így már el lehet hinni, hogy a pajzs nem Oroszország, hanem Irán ellen irányul. Az európai partnereket azért is könnyebb megnyerni, mert az utóbbi években az iráni hadiipar már képes Európát valóban fenyegető ballisztikus rakétákat építeni.

További lényeges különbség, hogy az SM3-as elfogórakéták hatótávolsága kisebb, és kizárólag védelmi célokra használhatóak. Azok nem csak szárazföldről, hanem hajókról (Aegis osztályú fregattok) is bevethetők. Ennek köszönhetően a fegyverek telepítésével kapcsolatos diplomáciai huzavona lényegesen leegyszerűsödik, a hajókat pedig gyorsan oda lehet irányítani, ahol szükség van rájuk.

További előny, hogy ezek a mozgó célpontok nehezen semmisíthetőek meg. Hátrány viszont, hogy az amerikai fregattok drágák, és a hatékony védelemhez sok kell belőlük – éppen ezért az elfogórakéták egy részét szárazföldi bázisokra telepítik, Romániában és Lengyelországban. A tervek szerint 2018-ig az összes európai NATO-tagállamot védeni fogja a rakétapajzs egy iráni támadástól.

De persze tudni kell, hogy a rakétapajzs sem garancia semmire: Irán vagy bármely más "latorállam" nem csak ballisztikus rakétával, hanem akár egy jelöletlen konténerben is eljuttathatja atombombáját szinte akárhová a világon.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS