2022. szeptember 25. vasárnapEufrozina, Kende
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az udvarhelyi vár: a Székelytámadt vártól a Csonkavárig

Sófalvi András 2012. szeptember 08. 08:58, utolsó frissítés: 2012. szeptember 10. 10:20

A késő középkorban és a fejedelemség korában Udvarhely város, Udvarhelyszék és az egész székelység történelmének meghatározó eleme volt az erődítmény.


A kezdetekben udvarhelyi várként, később Székelytámadt várként, majd lerombolása után, a 18. századtól Csonkavárként emlegették. A székely történelem jelentős epizódjai kapcsolódnak az építményhez, ugyanakkor a mezőváros életére is kihatott a vajdai, majd fejedelmi igazgatás alatt lévő vár és a hozzá tartozó uradalom. A Csonkavár ma is a városkép jellegzetes színfoltja.

>> Történelem rovatunk korábbi írásai >>

A középkori település északi peremén, a Nagy-Küküllő és a beletorkoló Varga-patak által közrefogott enyhe kiemelkedésen álló épületegyüttes jelentőségét növelik azok a feltételezések, melyek szerint területén római castrum állott, illetve alatta keresendők


a városnak nevet adó kora Árpád-kori királyi curtis



(udvarház, udvarhely) maradványai. A 19. század végén a vár belső épületeinek helyén iskolát építettek, ezáltal a továbbiakban jelentős mértékben behatárolva a régészeti kutatások lehetőségeit és eredményességét. Így hát – írott források híján – a vár korai történetéről a továbbiakban is csak feltételezésekre hagyatkozhatunk.

Az udvarhelyi vár előzményeiről dokumentált adatokkal is rendelkezünk. Ennek tekinthető a középkori domonkos kolostor, amelyet – noha csak 1497-ben említenek először – Orbán Balázs leírása és alaprajza késő román kori, kora gótikus egyházi épületként ábrázol. A feltételezett kora Árpád-kori udvarház területén a késő Árpád-korban már biztosan álló kolostorépület létrehozásában akár a királyi alapítás ténye is megkockáztatható. A reformáció idejéig működő domonkos kolostor épülettömbjének négyszöge határozta meg a késő középkori és fejedelemség kori vár formáját. A 16. század végén rövid ideig a jezsuiták, majd a következő század elején a ferencesek tevékenykedtek benne. Az 1620-as években készült várleltárakban még jól kirajzolódik a kolostorépület és -templom képe. A kolostort fokozatosan átalakították a vár belső épületeivé, a templom egyik részében


Bethlen Gábor idején református imatermet képeztek ki.

(A kisebbségbe került udvarhelyi katolikusok az ígéretek ellenére nem kaptak bebocsátást a vártemplomba.)



Udvarhelyi várról csak a 15. század végétől beszélhetünk. Szükségtelennek tartjuk részletezni, hogy az 1301. évi említésű un. castrum Vduord-ról köztudott, hogy egy 19. századi oklevél-hamisítvány szüleménye. Báthori István erdélyi vajda és székely ispán 1492-ben – mint azt több oklevél is tanúsítja – várépítkezésbe kezdett Udvarhelyen. Az esemény mögött egy olyan székelyföldi váruradalom létrehozásának terve körvonalazódik, amely a székely ispán vármegyei területeken fekvő honor-birtokai mellett (radnai vár, Görgény vára, Királykő vára, Törcsvár, Höltövény vára) az ispán hatalmát közvetlenül erősítette volna a székelység fölött. E várbirtok kialakításának szándékát jól jelzik a székelyek panaszlevelének részletei, pl., hogy a vajda székely falvakat foglaltatott le malmokkal, kaszálókkal és más székely örökségekkel együtt. Hasonló jellegű építkezésre valamivel korábban – feltehetően szintén az erdélyi vajdaságot és székely ispánságot 1479-től betöltő Báthori István kezdeményezésére – Marosvásárhelyen is sor került, bár ekkor még nem történtek az udvarhelyihez hasonló jogsértések és kihágások. A két építkezés közötti hasonlóság főként abban rejlik, hogy mindkét esetben


egy-egy kolostor megerősítéséről, várrá való átalakításáról volt szó.

Nem kétséges, hogy a vajda mindkét esetben a török elleni védekezést is szem előtt tartotta, viszont a történtek távolabbi célok felé mutatnak. Kérdéses mindkét esetben a vajdai hatalom és az egyházi jog, kolostori élet összeférhetősége, lévén, hogy a külső erődítési munkálatokon kívül a kolostor mellett egy vajdai-ispáni rezidencia építése is megkezdődhetett. A székelyek azt is elpanaszolták, hogy a várban velük házakat tapasztattak, ahová székely embereket vittek és tartottak fogva, egy székely nemesnek a feleségét úgyszintén ide hurcolták. Mindezek a tényezők a várfalakon belüli világi épületek meglétét feltételezik. A kolostor feltehetően folyamatosan működött, hisz – mint fentebb utaltam rá – a 15. század végén írott forrás említi.





galeria_8331.jpg
A vár Orbán Balázs alaprajzán és a mai állapot (Vofkori György nyomán)
galeria_8332.jpg
A Hajdú-ágyútorony és a Telegdy-bástya légifelvételen
galeria_8333.jpg
A keleti ágyútorony délről
galeria_8334.jpg
A bejárat küszöbe és a kapuszerkezet rögzítő eleme felülnézetben
galeria_8335.jpg
Fénykép 1860-ból, a vár délről
galeria_8336.jpg
G. M. Visconti 1699. évi felmérése az udvarhelyi várról (Sebestyén György nyomán)


A székelység panaszának eredményeképpen II. Ulászló 1493. január 19-én elvette a vajdaságot Báthori Istvántól és Losonczi Lászlóra, valamint Drágfi Bertalanra ruházta át. A vajda által okozott sérelmek egyik sarokpontja éppen a várépítés ténye volt, és – mint hangsúlyozták – a székelység körében soha nem hallott dolog, hogy másvalaki várat építtessen körükben („in medio nostri Castellum erexit”). Az oklevélnek ez a passzusa vezetett annak a toposznak a kialakulásához, miszerint a székelység nem lett volna várépítő nép. Ezzel szemben itt pusztán arról van szó, hogy


a székelység nem tűrte valamely külső hatalom (esetünkben a vajda) várépítését

a Székelyföldön, mivel ez nem fért össze a terület és a székelység jogi természetével.

A vajdai építkezések konkrét elemeiről semmi biztosat nem tudunk. Az 1980-as években, illetve a 2002-ben folyt régészeti kutatások a keleti ágyútorony alatt egy korábbi, ívelten húzódó falmaradványt hoztak napvilágra, mely a torony északkeleti oldalánál ma is látható. Az épületelem a Székelytámadt vár előtti építkezések (római castrum, királyi udvarház, középkori kolostor, középkori vár) közül jellege alapján leginkább a Báthori-féle várépítkezéshez köthető. Nem ismerjük pontosan a munkálatok kezdetének idejét, melyek az okleveles adatok alapján csupán 1492-ben kezdődhettek el, ennek ismeretében pedig megállapítható, hogy a kivitelezés csak kis mértékben valósult meg. E szempontból nem mellékes az a tény, hogy a 16. század második felében – a 17. század elején nem az egykori várat, hanem a kolostort jelölik meg, mint a fejedelmi várépítkezés előzményét.

Az 1562. évi székely felkelést és annak kimenetelét nevével beszédesen kifejező Székelytámadt vár a 16. század második felében


a fejedelmi hatalom egyik legfőbb székelyföldi bástyája lett.

Élére a fejedelemtől közvetlenül függő várkapitányt neveztek ki, aki familiárisai (várnagy, udvarbíró stb.) révén látta el katonai és igazgatási tevékenységét. A vár őrzése a közszékelyek soraiból toborzott gyalogpuskások (pedites pixidarii) vagy vörös darabontok feladata volt.

A felkelés után közvetlenül elkezdett munkálatok 1571-ben még tartottak, az udvarhelyi közszékelység ugyanis ekkor kötelezte magát arra, hogy évente három hétig szolgálja a vár építését.

A szabálytalan négyszög alakú vár a tornyok és bástyák kiugrásaival együtt kb. 105x120 m területet foglalt el. Keleti és déli sarkánál egy-egy sokszögű, többszintes ún. ágyútorony emelkedett. A keleti, Hajdú-„bástya” a vár legteljesebb formájában fennmaradt védműve szabálytalan nyolcszög alakú volt és három szinttel rendelkezett. Emeleteit gerendafödémek tartották, a várbelső felé néző oldala pedig nyitott volt. Az 1620. évi leltár a tornyok tetőszerkezetének koszorúgerendáit is számba vette, ezek tehát fedve voltak. A torony alsó szintjén három nagyméretű, falba mélyedő ágyúállás található, teherkiváltó árkádívekkel lezárva. A középső, keleti ágyúállásból hármas lőrésrendszer, míg a két szélsőből kettős lőrések nyíltak. A kiugrasztott árkádívek fedezésére az első szinten sarkantyútagokat, illetve falszorost és 1 m vastag külső falat hoztak létre. A külső fal, amely feltehetőleg az egész várat övezte, eredetileg az első szint magasságáig emelkedhetett (a torony első szintjének sarkai nincsenek kváderrel kirakva). A második szinten hármas, X alakú lőrések váltakoztak egyágú lőrésekkel.

Az udvarhelyi vár keleti és déli tornyai speciális megoldásúak. A keleti torony két felső szintje egyértelműen egy ágyútorony képét mutatja, az alsó szint pedig, fedezékbe épített ágyúállásaival, földdel feltöltött falszorosával egy bástya jellemzőit hordozza magán. A védművek ily módon történő sajátos kiképzését funkcionális tényezők magyarázzák.


A vár a keleti és déli oldalról volt a legsebezhetőbb,

az oldalozás lehetősége mellett ily módon lehetett növelni a tűzerőt. A történeti kutatásban időnként felbukkanó nézet szerint az udvarhelyi vár ágyútornyai a Báthori-féle építkezés idején készültek. Az ágyúvédművek magyarországi megjelenését és elterjedését elemző történeti, régészeti és művészettörténeti összehasonlító kutatások alapján azonban az állapítható meg, hogy az egységes építésű ágyútornyokat a 16. század közepe előtt nem emelhették. Az udvarhelyi vár komplex ágyútornyai páratlanok a térségben. Összetett védelmi jellemzőik és rendszerben való alkalmazásuk mögött egyértelműen az 1562-től datálható fejedelmi befolyás látható – meglátásom szerint az ágyútornyok a Székelytámadt vár legkorábbi védművei.



Az 1620. évi leltárból, G. M. Visconti és Orbán Balázs felméréseiből kiderül, hogy a déli ágyútorony és a vár bejárata között kettős fal húzódott boltozott kazamatával. Ennek folytatásában, egy félkör alakú torony és a nyugati bástya között nyílt a vár bejárata, kettős kapuval, előtte felvonóhíddal. Az 1629. évi leltár „felvonó-kaput”, a „várkapu előtt az híd végénél” „sarampó” kaput, a kapuközben tömlöcöt, valamint egy „drabant-házat” említ. Orbán Balázs leírása alapján a „külső kapun belől egy menedékesen felmenő hosszú folyosó (E) volt melynek belső végét a második belső kapu (F) zárta el”. A régészeti kutatások 1982-ben az egykori kapubejárat belső oldalán az újkorban elfalazott kapu helyét, a nyugati bástya oldalfalát, benne egy lőrést (?) hoztak napvilágra, hitelesítve Orbán Balázs felmérését. 2009-ben a vár bejárata előtt nyitott szelvényben sikerült feltárni a kapuszerkezet néhány eredeti elemét. 2,25 m relatív mélységben felszínre került a vár eredeti küszöbköve, előtte habarcsos járószinttel. Feltehetően erre a szintre támaszkodott a várárkon átívelő felvonható híd. A küszöböt képező fal iránya egy síkba esik a félkör alakú torony nyugati oldalában eredeti helyzetében álló rögzítő-kő mozgástengelyével, melynek segítségével a felvonható kaput vertikálisan működtették. A küszöbkő vonalának függőleges meghosszabbítása a nyugati bástya keleti oldalának falszövetén is kirajzolja az egykori kapuszerkezet lenyomatát. Tehát


a külső kapu eredetileg egy függőlegesen felvonható szerkezet volt,

egyik rögzítő köve a félkör alakú torony nyugati oldalán 3 m relatív magasságban in situ helyzetben áll ma is. A boltozott kapubejárat legkisebb szélessége 1,60 m, eredeti magassága nem ismert.

A bejárat melletti nyugati, szabálytalan rombusz formájú Bánffy-bástya az ó-olaszbástyás rendszerű hadiépítészet eredménye. Az 1620. évi leltár adatai szerint a bástya három szintjét fafödém választotta el egymástól, koszorúfáinak számbavétele pedig közvetve mutatja, hogy fedett volt. A jelentősen átalakított bástya északkeleti oldalának udvarszintjén ma egy nagyméretű ágyúlőrés nyílása ismerhető fel. Az északi sarkon álló Telegdy-bástya előzménye négyszögű volt, akárcsak a Bánffy-bástya („kettei négy szegre mutat”), és korábban is ez volt a legnagyobb a vár védművei közül. Az 1620. évi leltár a korábbi bástya külső kerületét 36 ölben (1 öl = 1,896 m) adja meg, előtte köpenyfallal („köz kőfal”), tehát a déli és keleti tornyokhoz hasonlóan itt is falszoros húzódott. Az ágyútornyok építésével párhuzamosan vagy ezt követően kezdték el a Bánffy- és Telegdy-bástyák emelését. Míg az utóbbi elég egyértelműen Telegdy Mihály várkapitánysága (1567-1570) alatt épülhetett, addig az előző Bánffy Pál (1564-1567) várkapitány vagy Bánffy Farkas nevéhez köthető, utóbbi 1583-ig töltötte be a tisztséget.


A vár történetének fordulópontja Mihály vajda rövid erdélyi uralma volt.

1599 őszén a várhegyi és udvarhelyi várakat lerombolták, a Székelytámadt várat a csíkiak égették fel. Több korabeli tanúvallomás is megőrizte a pusztító eseményt. A romokban heverő udvarhelyi vár történetében 1621-ben következett be változás, ekkor Kornis Ferenc, Udvarhelyszék királybírája kapta meg zálogba a fejedelemtől. Előtte, 1620 januárjában a várról leltár készült, mely a fejedelemség kori külső vár leírásának legfontosabb forrása (adatait a fentiekben gyakran idéztem). Egy 1623. évi forrásból megtudjuk, hogy Kornis Ferenc a várat „régi romlott és elpusztult állapotjából restauráltatta”, ez lényegében az északi bástya újraépítését és a vár belső épületeinek részleges átépítését jelenthette. Az új Telegdy-bástya új-olasz rendszerben épült, formája hegyesszög, melyet a kurtinák felőli oldalakon két félkör alakú füllel láttak el. A nyugati fül mellett ma egy nagyméretű, befalazott ágyúlőrés látható, a 19. században módosított északkeleti várfal – Visconti és Orbán Balázs ábrázolásának megfelelően – egy ugyanilyen lőrést takar a délkeleti oldalon.

1629-ben és 1630-ban újabb inventáriumok készültek. Ezekből kiderül, hogy a vár


hadászatilag meglehetősen hiányosan volt felszerelve,

pl. nincsen említés ágyúkra, viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az utóbbi leltárakban alig esik szó a tornyokról és a bástyákról. 1620-ban a belső vár „város piaca felől való oldalában” volt a fegyvertár, később a kapu fölötti épületterekből írnak össze fegyvereket. Az 1630. évi leltár szerint a félkör alakú toronyban puskaport tároltak.

A leltárak és más 17. századi források röviden utalnak a vár körüli vizesárokra, a vár palánkjára, illetve a vár hídjára, kapuszerkezetére. Egy 1644. évi összeírás részletesen megőrizte az udvarhelyi vártartomány birtokait, a szolgálatára rendelt jobbágyokkal és különféle haszonvételekkel. Ismeretlen körülmények folytán I. Rákóczi György idejében a várat tűz érte. 1661. októberében a török bosszúhadjárat áldozata lett az udvarhelyi vár is, Evlia Cselebi török krónikás leírása szerint „mikor ezért mi a várhoz érkeztünk, azt elpusztulva találtuk”.

Az inventáriumok részletesen leírják az ún. belső vár épületelemeit, a kolostorból átalakított palota traktusait – ezek térbeliségükben ma már nem tanulmányozhatók, ugyanis az iskolaépítést megelőzően a földfelszínig visszabontották őket. Azonban a leltárak, Orbán Balázs leírása, valamint a 19. század második felében készült fényképek révén viszonylag plasztikus képet alkothatunk róluk. A Kornisok halálával,


a 17. század második harmadától az udvarhelyi vár gyakran cserélt gazdát,

Kékedy Zsigmond, majd a Kemény, Bornemissza családok, Szentpáli János, illetve a fejedelem tulajdonában találjuk. Erdély Habsburg kézre kerülésével szerepe újra felértékelődött, így volt ez pl. 1690-ben Thököly csapatainak udvarhelyi átvonulásakor. A század végén több forrás utal a várban teljesítendő szolgálatokra, illetve a szükséges építkezésekre. 1697-ben a székelység „az vár építésére való erőltetése miatt” emelt panaszt a Guberniumnál. Egy 1699. szeptember 1-én kelt irat az udvarhelyi várban szükséges javításokat sorolja fel, eszerint a hidat pl. teljesen ki kell javítani. Az ágyútornyos, olaszbástyás, vizesárokkal övezett várat G. M. Visconti olasz hadimérnök 1699. évi felmérése még használatának idején ábrázolja.

Az udvarhelyi várnak utoljára a Rákóczi szabadságharc idején volt katonai funkciója, ez alatt hol labanc, hol kuruc kézen volt, míg 1706-ban Pekry Lőrinc le nem romboltatta. Azóta a neve: Csonkavár...

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS