Az udvarhelyi vár: a Székelytámadt vártól a Csonkavárig
Sófalvi András 2012. szeptember 08. 08:58, utolsó frissítés: 2012. szeptember 10. 10:20A késő középkorban és a fejedelemség korában Udvarhely város, Udvarhelyszék és az egész székelység történelmének meghatározó eleme volt az erődítmény.
A kezdetekben udvarhelyi várként, később Székelytámadt várként, majd lerombolása után, a 18. századtól Csonkavárként emlegették. A székely történelem jelentős epizódjai kapcsolódnak az építményhez, ugyanakkor a mezőváros életére is kihatott a vajdai, majd fejedelmi igazgatás alatt lévő vár és a hozzá tartozó uradalom. A Csonkavár ma is a városkép jellegzetes színfoltja.
>> Történelem rovatunk korábbi írásai >>
A középkori település északi peremén, a Nagy-Küküllő és a beletorkoló Varga-patak által közrefogott enyhe kiemelkedésen álló épületegyüttes jelentőségét növelik azok a feltételezések, melyek szerint területén római castrum állott, illetve alatta keresendők
a városnak nevet adó kora Árpád-kori királyi curtis
(udvarház, udvarhely) maradványai. A 19. század végén a vár belső épületeinek helyén iskolát építettek, ezáltal a továbbiakban jelentős mértékben behatárolva a régészeti kutatások lehetőségeit és eredményességét. Így hát – írott források híján – a vár korai történetéről a továbbiakban is csak feltételezésekre hagyatkozhatunk.
Az udvarhelyi vár előzményeiről dokumentált adatokkal is rendelkezünk. Ennek tekinthető a középkori domonkos kolostor, amelyet – noha csak 1497-ben említenek először – Orbán Balázs leírása és alaprajza késő román kori, kora gótikus egyházi épületként ábrázol. A feltételezett kora Árpád-kori udvarház területén a késő Árpád-korban már biztosan álló kolostorépület létrehozásában akár a királyi alapítás ténye is megkockáztatható. A reformáció idejéig működő domonkos kolostor épülettömbjének négyszöge határozta meg a késő középkori és fejedelemség kori vár formáját. A 16. század végén rövid ideig a jezsuiták, majd a következő század elején a ferencesek tevékenykedtek benne. Az 1620-as években készült várleltárakban még jól kirajzolódik a kolostorépület és -templom képe. A kolostort fokozatosan átalakították a vár belső épületeivé, a templom egyik részében
Bethlen Gábor idején református imatermet képeztek ki.
(A kisebbségbe került udvarhelyi katolikusok az ígéretek ellenére nem kaptak bebocsátást a vártemplomba.)
Udvarhelyi várról csak a 15. század végétől beszélhetünk. Szükségtelennek tartjuk részletezni, hogy az 1301. évi említésű un. castrum Vduord-ról köztudott, hogy egy 19. századi oklevél-hamisítvány szüleménye. Báthori István erdélyi vajda és székely ispán 1492-ben – mint azt több oklevél is tanúsítja – várépítkezésbe kezdett Udvarhelyen. Az esemény mögött egy olyan székelyföldi váruradalom létrehozásának terve körvonalazódik, amely a székely ispán vármegyei területeken fekvő honor-birtokai mellett (radnai vár, Görgény vára, Királykő vára, Törcsvár, Höltövény vára) az ispán hatalmát közvetlenül erősítette volna a székelység fölött. E várbirtok kialakításának szándékát jól jelzik a székelyek panaszlevelének részletei, pl., hogy a vajda székely falvakat foglaltatott le malmokkal, kaszálókkal és más székely örökségekkel együtt. Hasonló jellegű építkezésre valamivel korábban – feltehetően szintén az erdélyi vajdaságot és székely ispánságot 1479-től betöltő Báthori István kezdeményezésére – Marosvásárhelyen is sor került, bár ekkor még nem történtek az udvarhelyihez hasonló jogsértések és kihágások. A két építkezés közötti hasonlóság főként abban rejlik, hogy mindkét esetben
egy-egy kolostor megerősítéséről, várrá való átalakításáról volt szó.
Nem kétséges, hogy a vajda mindkét esetben a török elleni védekezést is szem előtt tartotta, viszont a történtek távolabbi célok felé mutatnak. Kérdéses mindkét esetben a vajdai hatalom és az egyházi jog, kolostori élet összeférhetősége, lévén, hogy a külső erődítési munkálatokon kívül a kolostor mellett egy vajdai-ispáni rezidencia építése is megkezdődhetett. A székelyek azt is elpanaszolták, hogy a várban velük házakat tapasztattak, ahová székely embereket vittek és tartottak fogva, egy székely nemesnek a feleségét úgyszintén ide hurcolták. Mindezek a tényezők a várfalakon belüli világi épületek meglétét feltételezik. A kolostor feltehetően folyamatosan működött, hisz – mint fentebb utaltam rá – a 15. század végén írott forrás említi.
A székelység panaszának eredményeképpen II. Ulászló 1493. január 19-én elvette a vajdaságot Báthori Istvántól és Losonczi Lászlóra, valamint Drágfi Bertalanra ruházta át. A vajda által okozott sérelmek egyik sarokpontja éppen a várépítés ténye volt, és – mint hangsúlyozták – a székelység körében soha nem hallott dolog, hogy másvalaki várat építtessen körükben („in medio nostri Castellum erexit”). Az oklevélnek ez a passzusa vezetett annak a toposznak a kialakulásához, miszerint a székelység nem lett volna várépítő nép. Ezzel szemben itt pusztán arról van szó, hogy
a székelység nem tűrte valamely külső hatalom (esetünkben a vajda) várépítését
a Székelyföldön, mivel ez nem fért össze a terület és a székelység jogi természetével.
A vajdai építkezések konkrét elemeiről semmi biztosat nem tudunk. Az 1980-as években, illetve a 2002-ben folyt régészeti kutatások a keleti ágyútorony alatt egy korábbi, ívelten húzódó falmaradványt hoztak napvilágra, mely a torony északkeleti oldalánál ma is látható. Az épületelem a Székelytámadt vár előtti építkezések (római castrum, királyi udvarház, középkori kolostor, középkori vár) közül jellege alapján leginkább a Báthori-féle várépítkezéshez köthető. Nem ismerjük pontosan a munkálatok kezdetének idejét, melyek az okleveles adatok alapján csupán 1492-ben kezdődhettek el, ennek ismeretében pedig megállapítható, hogy a kivitelezés csak kis mértékben valósult meg. E szempontból nem mellékes az a tény, hogy a 16. század második felében – a 17. század elején nem az egykori várat, hanem a kolostort jelölik meg, mint a fejedelmi várépítkezés előzményét.
Az 1562. évi székely felkelést és annak kimenetelét nevével beszédesen kifejező Székelytámadt vár a 16. század második felében
a fejedelmi hatalom egyik legfőbb székelyföldi bástyája lett.
Élére a fejedelemtől közvetlenül függő várkapitányt neveztek ki, aki familiárisai (várnagy, udvarbíró stb.) révén látta el katonai és igazgatási tevékenységét. A vár őrzése a közszékelyek soraiból toborzott gyalogpuskások (pedites pixidarii) vagy vörös darabontok feladata volt.
A felkelés után közvetlenül elkezdett munkálatok 1571-ben még tartottak, az udvarhelyi közszékelység ugyanis ekkor kötelezte magát arra, hogy évente három hétig szolgálja a vár építését.
A szabálytalan négyszög alakú vár a tornyok és bástyák kiugrásaival együtt kb. 105x120 m területet foglalt el. Keleti és déli sarkánál egy-egy sokszögű, többszintes ún. ágyútorony emelkedett. A keleti, Hajdú-„bástya” a vár legteljesebb formájában fennmaradt védműve szabálytalan nyolcszög alakú volt és három szinttel rendelkezett. Emeleteit gerendafödémek tartották, a várbelső felé néző oldala pedig nyitott volt. Az 1620. évi leltár a tornyok tetőszerkezetének koszorúgerendáit is számba vette, ezek tehát fedve voltak. A torony alsó szintjén három nagyméretű, falba mélyedő ágyúállás található, teherkiváltó árkádívekkel lezárva. A középső, keleti ágyúállásból hármas lőrésrendszer, míg a két szélsőből kettős lőrések nyíltak. A kiugrasztott árkádívek fedezésére az első szinten sarkantyútagokat, illetve falszorost és 1 m vastag külső falat hoztak létre. A külső fal, amely feltehetőleg az egész várat övezte, eredetileg az első szint magasságáig emelkedhetett (a torony első szintjének sarkai nincsenek kváderrel kirakva). A második szinten hármas, X alakú lőrések váltakoztak egyágú lőrésekkel.
Az udvarhelyi vár keleti és déli tornyai speciális megoldásúak. A keleti torony két felső szintje egyértelműen egy ágyútorony képét mutatja, az alsó szint pedig, fedezékbe épített ágyúállásaival, földdel feltöltött falszorosával egy bástya jellemzőit hordozza magán. A védművek ily módon történő sajátos kiképzését funkcionális tényezők magyarázzák.
A vár a keleti és déli oldalról volt a legsebezhetőbb,
az oldalozás lehetősége mellett ily módon lehetett növelni a tűzerőt. A történeti kutatásban időnként felbukkanó nézet szerint az udvarhelyi vár ágyútornyai a Báthori-féle építkezés idején készültek. Az ágyúvédművek magyarországi megjelenését és elterjedését elemző történeti, régészeti és művészettörténeti összehasonlító kutatások alapján azonban az állapítható meg, hogy az egységes építésű ágyútornyokat a 16. század közepe előtt nem emelhették. Az udvarhelyi vár komplex ágyútornyai páratlanok a térségben. Összetett védelmi jellemzőik és rendszerben való alkalmazásuk mögött egyértelműen az 1562-től datálható fejedelmi befolyás látható – meglátásom szerint az ágyútornyok a Székelytámadt vár legkorábbi védművei.
Az 1620. évi leltárból, G. M. Visconti és Orbán Balázs felméréseiből kiderül, hogy a déli ágyútorony és a vár bejárata között kettős fal húzódott boltozott kazamatával. Ennek folytatásában, egy félkör alakú torony és a nyugati bástya között nyílt a vár bejárata, kettős kapuval, előtte felvonóhíddal. Az 1629. évi leltár „felvonó-kaput”, a „várkapu előtt az híd végénél” „sarampó” kaput, a kapuközben tömlöcöt, valamint egy „drabant-házat” említ. Orbán Balázs leírása alapján a „külső kapun belől egy menedékesen felmenő hosszú folyosó (E) volt melynek belső végét a második belső kapu (F) zárta el”. A régészeti kutatások 1982-ben az egykori kapubejárat belső oldalán az újkorban elfalazott kapu helyét, a nyugati bástya oldalfalát, benne egy lőrést (?) hoztak napvilágra, hitelesítve Orbán Balázs felmérését. 2009-ben a vár bejárata előtt nyitott szelvényben sikerült feltárni a kapuszerkezet néhány eredeti elemét. 2,25 m relatív mélységben felszínre került a vár eredeti küszöbköve, előtte habarcsos járószinttel. Feltehetően erre a szintre támaszkodott a várárkon átívelő felvonható híd. A küszöböt képező fal iránya egy síkba esik a félkör alakú torony nyugati oldalában eredeti helyzetében álló rögzítő-kő mozgástengelyével, melynek segítségével a felvonható kaput vertikálisan működtették. A küszöbkő vonalának függőleges meghosszabbítása a nyugati bástya keleti oldalának falszövetén is kirajzolja az egykori kapuszerkezet lenyomatát. Tehát
a külső kapu eredetileg egy függőlegesen felvonható szerkezet volt,
egyik rögzítő köve a félkör alakú torony nyugati oldalán 3 m relatív magasságban in situ helyzetben áll ma is. A boltozott kapubejárat legkisebb szélessége 1,60 m, eredeti magassága nem ismert.
A bejárat melletti nyugati, szabálytalan rombusz formájú Bánffy-bástya az ó-olaszbástyás rendszerű hadiépítészet eredménye. Az 1620. évi leltár adatai szerint a bástya három szintjét fafödém választotta el egymástól, koszorúfáinak számbavétele pedig közvetve mutatja, hogy fedett volt. A jelentősen átalakított bástya északkeleti oldalának udvarszintjén ma egy nagyméretű ágyúlőrés nyílása ismerhető fel. Az északi sarkon álló Telegdy-bástya előzménye négyszögű volt, akárcsak a Bánffy-bástya („kettei négy szegre mutat”), és korábban is ez volt a legnagyobb a vár védművei közül. Az 1620. évi leltár a korábbi bástya külső kerületét 36 ölben (1 öl = 1,896 m) adja meg, előtte köpenyfallal („köz kőfal”), tehát a déli és keleti tornyokhoz hasonlóan itt is falszoros húzódott. Az ágyútornyok építésével párhuzamosan vagy ezt követően kezdték el a Bánffy- és Telegdy-bástyák emelését. Míg az utóbbi elég egyértelműen Telegdy Mihály várkapitánysága (1567-1570) alatt épülhetett, addig az előző Bánffy Pál (1564-1567) várkapitány vagy Bánffy Farkas nevéhez köthető, utóbbi 1583-ig töltötte be a tisztséget.
A vár történetének fordulópontja Mihály vajda rövid erdélyi uralma volt.
1599 őszén a várhegyi és udvarhelyi várakat lerombolták, a Székelytámadt várat a csíkiak égették fel. Több korabeli tanúvallomás is megőrizte a pusztító eseményt. A romokban heverő udvarhelyi vár történetében 1621-ben következett be változás, ekkor Kornis Ferenc, Udvarhelyszék királybírája kapta meg zálogba a fejedelemtől. Előtte, 1620 januárjában a várról leltár készült, mely a fejedelemség kori külső vár leírásának legfontosabb forrása (adatait a fentiekben gyakran idéztem). Egy 1623. évi forrásból megtudjuk, hogy Kornis Ferenc a várat „régi romlott és elpusztult állapotjából restauráltatta”, ez lényegében az északi bástya újraépítését és a vár belső épületeinek részleges átépítését jelenthette. Az új Telegdy-bástya új-olasz rendszerben épült, formája hegyesszög, melyet a kurtinák felőli oldalakon két félkör alakú füllel láttak el. A nyugati fül mellett ma egy nagyméretű, befalazott ágyúlőrés látható, a 19. században módosított északkeleti várfal – Visconti és Orbán Balázs ábrázolásának megfelelően – egy ugyanilyen lőrést takar a délkeleti oldalon.
1629-ben és 1630-ban újabb inventáriumok készültek. Ezekből kiderül, hogy a vár
hadászatilag meglehetősen hiányosan volt felszerelve,
pl. nincsen említés ágyúkra, viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az utóbbi leltárakban alig esik szó a tornyokról és a bástyákról. 1620-ban a belső vár „város piaca felől való oldalában” volt a fegyvertár, később a kapu fölötti épületterekből írnak össze fegyvereket. Az 1630. évi leltár szerint a félkör alakú toronyban puskaport tároltak.
A leltárak és más 17. századi források röviden utalnak a vár körüli vizesárokra, a vár palánkjára, illetve a vár hídjára, kapuszerkezetére. Egy 1644. évi összeírás részletesen megőrizte az udvarhelyi vártartomány birtokait, a szolgálatára rendelt jobbágyokkal és különféle haszonvételekkel. Ismeretlen körülmények folytán I. Rákóczi György idejében a várat tűz érte. 1661. októberében a török bosszúhadjárat áldozata lett az udvarhelyi vár is, Evlia Cselebi török krónikás leírása szerint „mikor ezért mi a várhoz érkeztünk, azt elpusztulva találtuk”.
Az inventáriumok részletesen leírják az ún. belső vár épületelemeit, a kolostorból átalakított palota traktusait – ezek térbeliségükben ma már nem tanulmányozhatók, ugyanis az iskolaépítést megelőzően a földfelszínig visszabontották őket. Azonban a leltárak, Orbán Balázs leírása, valamint a 19. század második felében készült fényképek révén viszonylag plasztikus képet alkothatunk róluk. A Kornisok halálával,
a 17. század második harmadától az udvarhelyi vár gyakran cserélt gazdát,
Kékedy Zsigmond, majd a Kemény, Bornemissza családok, Szentpáli János, illetve a fejedelem tulajdonában találjuk. Erdély Habsburg kézre kerülésével szerepe újra felértékelődött, így volt ez pl. 1690-ben Thököly csapatainak udvarhelyi átvonulásakor. A század végén több forrás utal a várban teljesítendő szolgálatokra, illetve a szükséges építkezésekre. 1697-ben a székelység „az vár építésére való erőltetése miatt” emelt panaszt a Guberniumnál. Egy 1699. szeptember 1-én kelt irat az udvarhelyi várban szükséges javításokat sorolja fel, eszerint a hidat pl. teljesen ki kell javítani. Az ágyútornyos, olaszbástyás, vizesárokkal övezett várat G. M. Visconti olasz hadimérnök 1699. évi felmérése még használatának idején ábrázolja.
Az udvarhelyi várnak utoljára a Rákóczi szabadságharc idején volt katonai funkciója, ez alatt hol labanc, hol kuruc kézen volt, míg 1706-ban Pekry Lőrinc le nem romboltatta. Azóta a neve: Csonkavár...
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS

Magyarország továbbra is sárga zónás, onnan érkezve karanténba kell vonulni

Megújult az ótordai református templom

Bukaresten kívül már csak Kolozs és Ilfov megye piros zónás

Hamis negatív teszteredményeket árult, de lebukott a csaló
