2021. aug. 2. hétfőLehel
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Szász Jenő: ragaszkodni fogunk az MPP önállóságához

Kertész Melinda kérdezett:Kertész Melinda 2012. október 10. 16:34, utolsó frissítés: 19:32

A Nemzetstratégiai Intézet alapítója még nem döntött, mi lesz a pártelnökséggel. Mérlegel, és reméli, hogy a Transindex nem melegít golyókat.


Önt Orbán Viktor felkérte a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére. Ön azt nyilatkozta, hogy ez a feladat egész embert kíván. Ez azt jelenti, hogy Ön lemond a pártelnöki tisztségéről, és tisztújítás lesz a Magyar Polgári Párt szombati Országos Tanácsán?

- Nem ezt jelenti, vagy nem feltétlenül ezt jelenti. Azt jelenti, hogy komolyan veszem az intézet munkáját, és alázattal szeretnék ennek a munkának nekilátni.

Tehát Ön még nem döntött arról, hogy a pártelnöki tisztségről lemond-e vagy sem?

- Így van, még nem döntöttem, de ezt még mérlegelni is kell, a társaimmal is meg kell beszélnem, hogy hogyan megyünk tovább. Olyasfajta munkamegosztásban kell gondolkodni, amelynek következtében mindenhol, tehát Budapesten és otthon is jól mennek majd a dolgok.


Ez azt jelenti, hogy az egyeztetésekre néhány nap áll az önök rendelkezésére, hogy eldőljön, lesz-e tisztújítás, vagy sem.

- Így van.

Milyen napirendi pontjai lesznek az Országos Tanácsnak?

- Kiadunk egy politikai nyilatkozatot, amiben a magyarok szövetségének fontosságáról fogunk szólni, mint nemzeti válogatott, amely a nemzet szempontjából fontos ügyeket karol fel. Ilyen például a parlamenti választások is.

Amennyiben nincs válogatott, azaz nem gondolkodhatunk a magyar szervezetek együttműködésében, akkor azt gondolom, hogy a Magyar Polgári Pártnak ragaszkodnia kell a szervezeti önállóságához, és mint önálló szervezet beszélhetünk együttműködésről, elsősorban a hozzánk közelebb álló EMNP-vel, de természetesen az RMDSZ-szel sem zárjuk ki az együttműködés lehetőségét, sőt. De az MPP önállóságához ragaszkodni fogunk a kongresszuson. Azt gondolom, hogy mindezt az Országos Tanács egy dokumentummal is megerősíti.

Hogy kell elképzelni ezt az együttműködést? Ha jól értem, akkor jogi formája nem lesz.

- Ha az önkormányzati választásokkor mi jobboldali koalíciót sürgettünk, ez a néppárt miatt meghiúsult. Sőt, akkor gyakorlatilag az életünkre törtek, azt gondolták, hogy a jobboldalon belül a versenyt meg fogják nyerni. Az eredmények éppen az ellenkezőjét tükrözik: az MPP erősebb, nekünk van 7 polgármesterünk, nekik csak 2. Tehát ez nem 6-3, hanem 7-2, hogy az aktuális számokat nézzük. Nekünk megyei jogú városi és városi polgármesterünk is van, amíg az EMNP gyakorlatilag két falusi polgármesteri tisztséget nyert el.

Ha az önkormányzati képviselők számát elemezzük, akkor is kiderül, hogy a MPP-nek vagy 50-60 tanácsossal több tisztségviselője van, tehát egy szó mint száz, az MPP "a" jobboldali párt, és mint olyan, ennek az önállóságához ragaszkodunk.

Az önkormányzati választásokon koalíciós együttműködésben gondolkodtunk volna, de ezt a néppárt meghiúsította, és ha a jövőről és a parlamenti választásokról kell szólnom, akkor én magyarok szövetségéről, nemzeti válogatottról beszélek.

Ez jogilag milyen formában jöhetne létre?

A jogi kérdés másodlagos, én azt gondolom, hogy a politika az elveknek és a szándékoknak a kifejezése. Aztán, hogy erre milyen jogi formát találunk, az másodlagos kérdés, és ebbe nem is bonyolódnék most bele. Erre a megoldásra is van javaslatunk, de én azért nem hangoztatnám, mert az a fontos, hogy van-e politikai szándék. Az is válogatott, ha egy klubcsapatból 8-at hívnak be a válogatottba, és a másikból kettőt.

De a választási koalícióra szeptember 16. óta nincs lehetőség.

Itt ismét jogi kérdésről beszélünk, de képzelje el azt a helyzetet, hogy aláírnak a felek egy szándéknyilatkozatot, és azt mondják, hogy hat hónapon belül felállítják a magyarok szövetségét. Ami azt jelenti, hogy egy közös válogatottban, egy nemzeti minimum platformot felállítva képviseljük a magyarság ügyét a román parlamentben, 8-2 arányban. Merthogy az önkormányzati választásokon így dőltek el a dolgok.

És ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk és érvényesítsük ezt az arányt, beletesszük egy kalapba az indulni tudó szervezetek nevét, és megkérjük a Transindex munkatársát, hogy a kalapból húzza ki, hogy kinek a színeiben indulunk a választásokon. Ez egy abszolút logikus és racionális megoldás lenne. És ott van garanciaként az aláírt szándéknyilatkozat, ami szerint az elkövetkező hat hónap egy átmeneti időszak.

Ugyan nincs idő, hogy a választásokig egy új, önálló jogi személyt jegyezzünk be, de ha ez a szándék kifejezésre kerül, ezzel állunk ki a választók elé. A választói akarattal ezt megerősíttetjük, lepecsételtetjük, vagyis ők hitelesítik, a szerződő felek közötti tartalmat ők látják el a kézjegyükkel. Ezután már senki sem tud kitérni a szövetség elől. Hogyha szerencsénk van, és a Transindex munkatársa az MPP-t húzza ki a kalapból, akkor annak a színeiben indulunk. Én ezt szeretném. És ha nem melegítik fel ott a Transindexnél a golyókat a kalapban, akkor még esélyünk is van rá.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS