2023. március 26. vasárnapEmánuel
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kató Béla: semmi sem fog változni, de minden meg fog változni

Kérdezett: Kiss Gábor 2012. december 17. 16:30, utolsó frissítés: 17:56

Elsőként a kommunikáción változtatna Erdély pénteken megválasztott, 46. református püspöke, aki a közösség egyéni problémáit megismerve oldaná meg az általános gondokat.


Erdély 46. református püspökévé választották meg december 14-én, Kolozsváron Kató Béla sepsiilyefalvi lelkipásztort. Kató Béla megválasztása előtt nem nyilatkozott, azt mondván, hogy az egyházban nem kampányolunk úgy, mint a világban, és az emberek amúgy is a múltbeli tevékenységéért választanak meg valakit. Megválasztása után állt először a sajtó rendelkezésére.

2013. január elsejétől kezdődik meg a mandátuma, mi lesz az első lépés, ha elkezdi tevékenységét?

– Az egyházkerületi választások megerősített abban, hogy az egyházkerület tulajdonképpen a folytonosságra szavazott. Egyszóval azt is mondhatnám, hogy semmi sem fog változni, de minden meg fog változni, és ez azért van, mert új emberek kerülnek a vezetésbe, és nyilván, mindenki a maga habitusán keresztül fog a kérdésekhez hozzáállni. Az tény, hogy, ha csak az elmúlt 12 esztendőt vesszük, azalatt is nagyon sok minden megváltozott, de igazából az elmúlt 20 évre kell tekintenünk, amikor az erdélyi reformátusság lélekszáma több mint kétszázezerrel csökkent. Ez egy óriási szám, ezért újra kell gondolnunk a struktúráinkat. Különösen nagy változás van abban, hogy kevesebb emberrel ugyanazokat a feladatokat hogyan fogjuk ellátni. Ezért rendkívül sok mindent át kell gondolni, újra kell méretezni, és olyan új formákban, célokkal kell az egyház ügyét előre vinni, amelyik alkalmazkodik a mostani helyzethez.


A jövő reformátusságát csak akkor lehet megtartani, ha megszólítják az ifjúságot. Milyen stratégiája lenne erre?



– Az egyik német teológus mondta, hogy az emberek az egyházat tömegesen hagyták el, de egyenként térnek vissza. Ez azt jelenti, hogy minden egyes emberhez, és különösen a fiatalokhoz új formában, új nyelven kell szólni. Ehhez először is az oktatást kell nekünk támogatni. Az erdélyi magyar református egyház nem végez missziót a románság között. Ez azt jelenti, hogy az egyházunk csak úgy gyarapodhat, hogy ha valaki megszületik, és utána legalább konfirmációig anyanyelvű oktatásban részesül. Ha nem, később el fogja veszíteni őt az egyházunk. Ezért prioritásunk, hogy az ifjúsággal együtt legyünk. Ez nem csak az iskolát jelenti, hanem a vallásórákat, a konfirmációi előkészítőt, magát a konfirmációt, és közben számtalan sok programot, ahol felnevelhetjük a jövő egyházát.



Az a tapasztalat, hogy a fiatalok nem is annyira ebben a korban, hanem inkább a konfirmáció után távolodnak el az egyháztól. Van-e valamilyen elképzelése arra, hogy hogyan lehetne a "lekonfirmált" fiatalokat az egyházi életbe bevonni?

– Európai jelenség, hogy megkonfirmált fiatalok elkezdenek a maguk útján járni. Mi azt látjuk azonban, hogy ha az első 14-15 esztendőben az egyházban történik az életük, családban és közösségben élnek, miután az első gyerekük megszületik, és úgymond ezt a nyargalást, ami a fiatalokban megvan, hogy ide megyünk, oda megyünk, ezt látjuk, azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan később is visszatérnek. Tehát ezért az alapozás. Nyilván, nem biztos, hogy a fiatalok megszólítása történhet a hagyományos megszólítási csatornákon, hanem sokkal inkább használni kell azokat az eszközöket, amelyek ma már megszokottak a fiatalok életében. Tehát az internet világa az egyik lehetőség, de ez nem elég, hanem közösségekbe kell behozni a fiatalságot, és ezekben a közösségekben maximálisan megszervezni az életüket. Mert ha nem, akkor egyértelmű, hogy a világ különböző területein olyan sok hívás van, ahova elmehetnek, és hogyha a visszavezető ösvényt nem rajzoljuk ki, akkor nehezen fognak majd visszatalálni.


Az erdélyi református Egyházkerület gyülekezetei egyre inkább szórványosodnak. Vannak olyan gyülekezetek, ahol ma még talán vannak százan, de 20 év múlva már valószínű nem lesz se gyülekezet, se magyarság. Mit lehet ezekkel a gyülekezetekkel kezdeni?

– Már rég lemondtunk arról, hogy csak a tömbbel, vagy a tömegekkel foglalkozzunk, vagy ezekben éljünk. Minden egyes lelket számon kell tartanunk, és a rájuk szabott segítségnyújtást kell nekünk keresnünk. Ma az 550 gyülekezetünkből több mint 300 kis gyülekezet. Ez azt jelenti, hogy itt nagyon sok idős és komoly szociális gondokkal küszködő ember van. Mindent megpróbálunk azért, hogy a lelkészt, mint az utolsó magyar adminisztrátort megtartsuk ebben a faluban. Mert ha őt is kivesszük onnan, akkor hamar az egész falu még inkább a lejtőn megy lefelé. Ez nekünk azonban nagyon sok erőfeszítésünkbe kerül, és ehhez kell megtalálni azokat az új finanszírozási formákat, amivel ezt esetleg fent lehet tartani. Hosszú távon nem lehetséges, hogy minden egyes faluban meg tudjunk tartani valakit. Ezért valószínű a közeljövőben, a lelkipásztorok továbbképzésén keresztül megpróbáljuk őket nem száz százalékban lelkészként foglalkoztatni, hanem a lelkészi munkájuk mellett más olyan területeken is bevonni őket, ami megoldja a fenntartásukat is, de értelmessé is teszi az életüket, hiszen ha minden 50 embernek van egy külön lelkésze, az ma már luxusnak tekinthető. A mi világunk nem éppen a nyugati, más körülmények vannak, de nekünk, mivel az öregedő és fogyó közösségeink önmagukban nem tudják fenntartani azt a struktúrát, amit eddig fenntartottunk, ezért új módozatokat kell választani.


A református egyház alapja a család. Van-e valamilyen elképzelése arra vonatkozóan, hogy a református egyház hogyan tudná a családot, mint intézményt támogatni, felkarolni?

– Először is az igehirdetésen keresztül, az egy nagyon fontos eszköz, hiszen nagyon sok fiatal nem biztos, hogy az anyagi körülmények miatt nem vállal gyermeket, hanem a nyugati világban kialakult életforma miatt nem vállalja fel ezt. Elsősorban szólnunk kell ezekhez a fiatalokhoz, hogy a gyermekvállalás az Istentől való, és népünk életében csak ez hozhat valamilyen kimenekedést a válságból. És itt gondolok arra, hogy akár az adósságválságban, az anyagi válságban, a szociális válságban, mindenben meghatározó, hogy vannak-e örököseink, utódaink, vannak-e fiatalok, akik ezt az életszínvonalat, amit mi megteremtettünk, fenntartják, és azokat a célokat, amiket mi kitűztünk, tovább tudják vinni. Akinek nincs, nem lesz gyermeke, annak nincs jövendője.

Európában sajnos egyre kevesebb gyermek van. Ázsiában, délen pedig egyre több, és Európának ki kell nyitnia a kapuit, hogyha az életszínvonalát fenn akarja tartani. Ez ránk is érvényes, nekünk erről nyíltan kell beszélnünk, mindenki előtt, hogy ha ebben az áldozathozatalban, ami a gyermekáldás elfogadását illeti, nem változunk meg, akkor bármilyen tervet, nagy, bombasztikus dolgot kitalálhatunk, de nincs értelme, és nincs jövője.

A családok fenntartása és szaporulata alapkérdés, hiszen ezzel tudunk a közösségnek igazán szolgálni, és így tudunk jövőt építeni. Továbbá nagyon fontos a megélhetés is, hogy itt tudnak-e maradni a gyermekeink, ebben e térségben tudnak-e egzisztenciát teremteni, mert lehet, hogy vállalnak majd gyermeket, de nem ennek a közösségnek, hanem valahol más helyen teszik ezt.

És azt hiszem, ebben is sokat segíthetünk, hiszen ha nem egyébre gondolok, mint az egyház diakóniai munkája, a szociális munka, amit a társadalom nagyon is igényel, akkor az itt elvégzett és beindított programok nagyon sok embernek adhatnak munkát. Elmondhatom, hogy az elmúlt 12 évben a mi egyházunk a diakónia terén fejlődött. Lelkipásztori állásokat nem hoztunk tömegével létre, de szociális, diakóniai munkásokat nagyon sokat alkalmaztunk. És ez is egyfajta olyan munkahelyteremtés, amely családoknak ad egzisztenciát. Németországban a diakónia a legnagyobb vállalkozása az országnak, és ott a legnagyobb vállalatot is jelenti egyben. Nálunk is óriási igény van erre, és a jövendőben ilyen területen is kell mozogni. Viszont elmondhatom, hogy az egyháztól a társadalom ma ezt a fajta felelősségvállalást kéri, hogy a diakóniai munkában, a szociális munkában, az oktatásban, munkahelyteremtésben vegyen részt. Ezek nagyon fontos területek, viszont ezek nem hozzák egyértelműen az egyház megújulását.

Az egyház megújulása csak úgy történhet meg, ha belülről újul meg. Ez a belülről való megújulás azt jelenti, hogy Isten igazságát kell prédikálni, elhinni, és tovább adni. És amikor az Isten igazságát mondom, ez azt jelenti, hogy azt kell hirdetni, hogy Isten nem csak megteremtette ezt a világot, hanem számon tartja, őrzi, védi, és szereti benne az embert. Ha ezt mi hirdetjük, erről beszélünk, hirdetjük, akkor nagyon sok ember értelmesnek fogja látni és találni az életet. És ez az egyház elsőrendű feladata, hogy prédikál, hirdeti az evangéliumot, és ezt az igazságot adja tovább. A többi, amiről beszéltünk, és beszélünk, mind úgymond járulékos cselekedetek. Fontosak, az egyház ezek nélkül nem tudja elfogadtatni magát a világban, és nem lesz igazán őszinte, ha ezekben a tevékenységekben nem vesz részt, de az alaptevékenységét nem fogja tudni soha, senkinek átadni.



Az igazi nagy baj ma a világban és az egyházban, hogy néha elbizonytalanodik a küldetésében, és ez az igazi krízis, hogy mi se tudjuk néha, hogy milyen irányba megyünk, és mi a feladatunk. Sokszor láttuk azt, hogy az egyház bevonul a templomba, félrevonul, önmagába roskad, és nem meri teljes mellszélességgel felvállalni, hogy ő bizonyságot tegyen arról, amiről ő meggyőződött. Az egyház jövője csak úgy létezhet, ha mi teljes mellszélességgel fogjuk hirdetni, bemutatni értékeinket, meggyőződésünket a világban, még akkor is, ha néha konfrontálódni kell, hiszen látjuk, hogy a világban milyen folyamatok zajlanak le, és ezek a folyamatok sokszor nem egyeznek az alapértékeinkkel. Megváltoztak a körülmények körülöttünk, de mindezek ellenére szolgálnunk kell. És ha emellett határozottan kiállunk, és ezt az életünkkel is bizonyítjuk, nem csak beszélünk róla, akkor biztos, hogy lesznek emberek, akik újból és újból megjelennek, odajönnek, és ezáltal a közösség gyarapodik, és a szolgáltunkra akkor mindenképpen igényt fognak tartani, és ez hiteles is lesz.


Az elmúlt 6 évben püspökhelyettesként szolgált, bizonyosan átlátja az egyházban jelenleg zajló folyamatokat. Mi az, amit az elmúlt 6 évből meg kell tartani, mert jó, és folytatni kell, mi az, amit esetleg ki kell dobni, vagy javítani kell rajta?

– Úgy érzem, hogy a kommunikáció az első, amin változtatni kell. Nagyon sok jó dolog történt az elmúlt években, viszont nagyon sokszor nem tudtuk kellőképpen elmagyarázni se az egyháztagoknak, de még a kollégáinknak se, hogy az a folyamat miért volt szükséges. Ebben változtatni kell, minden eszközzel el kell mondanunk, nem csak a szószékről, hogy milyen szándékaink vannak, és sokat kell együtt beszélgetnünk. Az elidegenedés az egyházon belül is folytatódik, és jelen van. A lelkipásztorok, a kollégák egymásba vetett bizalmát kell nekünk erősíteni.

Nem az irodában és a püspöki hivatalban ülő püspökként szeretnék szolgálni. Nyilván erre is szükség van, hiszen egy adminisztrációt, egy struktúrát vezetünk, de ezt jól meg kell szervezni, le kell osztani, rá kell bízni a munkatársakra. Nekem az a feladatom, hogy a közösségeinkben járjak, ott legyek, halljak, és az egyéni problémákat megismerve, azokból lehet eljutni az általános felé, és abból szabályokat, törvényeket, projekteket lehet gyártani, és ezek fogják segíteni a közösséget abban, hogy fejlődjön, hogy a problémáit megoldhassa. Tehát a képviselet az, amit én igazán szeretnék tenni.

Egy intézményt vezetünk. Egy intézménynek vannak szabályai, törvényei, ezeket lehet finomítani, átalakítani, de ezeket be kell tartani, és be kell tartatni. Ez egy nagyon fontos feladata a püspöknek, és alapvetően a lelkipásztori szolgálatából adódik.

Ezt a két nagyon fontos területet szeretném erősíteni, átfogni, és ehhez kérem az Uram segítségét, hiszen nem könnyű, gondoljunk csak bele, a Fekete-tengertől a Királyhágóig, a Zsil völgyétől Besztercéig terjedő egyházat kell vezetni. Szeretnék eljutni minden lelkipásztorhoz, minden eklézsiába, hogy a szememmel lássam, és engem is a szemükkel lássanak, és ezáltal megismervén egymást, megismervén a problémákat, közös aggódásban, imádságban, törődésben, tervezésben, meg tudjuk oldani Isten segítségével ezeket a problémákat.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS