2020. november 29. vasárnapTaksony
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kelemen: a régiósításról május-júniustól lesz aktuális beszélni

Kertész Melinda Kertész Melinda 2013. január 18. 16:45, utolsó frissítés: 2013. január 21. 09:30

A Ponta-kabinet már idén kialakítaná az új közigazgatási régiókat, szám szerint nyolcat. Az RMDSZ egy 12 régiós terven dolgozik, a fejlesztési régiók mentén történő átszervezésért továbbra sem rajong.


Az USL-kormány tervei szerint még ebben az évben megtörténik Románia regionális átszervezése - közölte a Gândul és a Realitatea hírtelevízió. A tervek szerint megtartanák a jelenleg is működő fejlesztési régiókat, így a székelyföldi megyék Brassó, Szeben és Fehér megyével alkotnának egy közigazgatási egységet. Az USL vezetői szerint a régióátszervezés megvalósítása az év második felében lenne esedékes, szerintük csak ezen intézkedés révén valósulhat meg a valódi decentralizáció, hiszen így helyi szintre költözik a döntéshozatal. A régióátszervezés megvalósításához elengedhetetlen


az alkotmány módosítása,

hiszen a helyi és a központi szintű döntéshozatali fórumok mellett megjelenne egy köztes, harmadik szint, amelynek léte az ország alaptörvényében is meg kell hogy jelenjen. A kormány szintjén a projekt Liviu Dragnea kormányfő-helyettes, a közigazgatásért és regionális átszervezésért felelős miniszter kezében van, aki Victor Ponta támogatását is élvezi a kérdésben.


Az egyes régiókat egy régiótanács-elnök vezetné, akit közvetlen szavazással választana meg a régió lakossága. A régióelnök megválasztása azonban első körben nem közvetlen módon történne, hanem a megyei és helyi önkormányzati képviselők szavaznának. A 2016-os önkormányzati választásokon azonban már a régiók lakossága dönt vezetőjéről. A közvetlen szavazásig a megyei tanácselnököt töltenék be a régiók alelnöki tisztségeit. A régiók kialakítása nem vonná maga után a megyék felszámolását.

Székely István politológus, az RMDSZ főtitkár-helyettese egy Facebook-bejegyzésében úgy vélekedik, a régiósítás témája csak ürügyként szolgál az alkotmánymódosításra, illetve az alaptörvény módosításainak népszavazás útján történő szentesítésére, amelynek igazi tétje


a kormányforma parlamentáris köztársasággá

változtatása. Szerinte az EU-s források hatékonyabb felhasználása elsősorban nem ettől függ, a korrupció visszaszorítása pedig végképp nem.

"Szerintem az USL nagy kérdése a 2014-es elnökválasztás: a koalíciós egyezségek szerint az elnökjelölti tisztség a PNL-t illeti, azonban Antonescu megválasztása kétesélyes, főleg, ha a kormány a következő másfél évben éppen megszorít. Csakhogy a parlament által választott elnökhöz, a „parlamentáris köztársasághoz” alkotmánymódosítás kell, valamint érvényes és eredményes népszavazás" - írja Székely.

Szerinte azért kell az USL-nek egyéb, alkotmánymódosítást igényelő témákat is kitalálnia, mert az államfő közvetlen szavazással történő megválasztása népszerű az állampolgárok körében, ezért aligha lehetne őket könnyűszerrel rávenni arra, hogy erről a jogról lemondjanak.



Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Transindex megkeresésére azt nyilatkozta, a következő pár napban nem fog semmi történni a régiók átalakítása kérdésében, de március-áprilisban biztosan számíthatunk fejleményekre. A téma az alkotmánymódosítás mellett a tavaszi ülésszak fontos és szerves része lesz, majd legkésőbb az őszi ülésszak elején tervez erről szavazni a parlament. A régiósításra vonatkozó törvény gyakorlatba ültetéséig bizonyos lépéseket kell megtenni, az egyik ilyen lépés a régióknak az alkotmányba való foglalása lesz.

A sajtóban a mai nap folyamán nyilvánosságot kapott régiósítási terv megegyezik azzal, amit az USL eddig is hangoztatott, miszerint megtartanák a fejlesztési régiókat. Az RMDSZ-nek eddig sem volt erről pozitív véleménye. Változott a szövetség álláspontja valamilyen tekintetben?

Kelemen Hunor: - Nem, a mi elveink nem változtak, a szakértőink dolgoznak egy munkaanyagon, amely három alternatívát fog tartalmazni. Mindhárom több régiót foglalna magába, nem 8-at, hanem 12-t. Különböző rajzokat dolgoztak ki, számításokat végeztek a GDP függvényében, emellett figyeltek a különböző megyék és régiók között létező kulturális, történelmi, gazdasági kötődésekre is. Készülünk egy alapos, szakmailag is fenntartható tervezettel, nem tartjuk jónak és nem tudjuk elfogadni a nyolc régiós változatot, de hát nem rajtunk múlik ez jelen pillanatban.

Remélem, hogy a parlamenti vita során a plénumban sikerül az akaratunkat érvényesíteni, de mi nem a nyolc régiós változattal fogunk a parlamentbe menni. Egy-két héten belül elkészül az újabb szakmai anyagunk, amelyben most már nem a tizenhat, hanem egy tizenkét régiós változatról van szó. A havasalföldi és moldvai régiók kapcsán nem teszünk javaslatot, noha ezekre vonatkozóan is létezik elképzelésünk. Bennünket az erdélyi régiók érdekelnek jobban, és minden érvet előkészítünk a javaslatunk fenntartásához, a GDP-től kezdve munkanélküliségig, foglalkoztatásig, fejlettségi szintig, egyszóval egy nagyon komplex, érvekkel alátámasztott anyaggal fogunk előállni.


Az előzetes tervek szerint a régióelnököt a megyei és a helyi önkormányzati vezetők fogják megválasztani, csak a következő önkormányzati választásokon kerül sor közvetlen szavazásra. Elképzelhető, hogy létrejön egy egyezség az USL-vel, amelynek értelmében az RMDSZ-nek jut a Központi régió elnöki tisztsége, avagy még korai erről beszélni?

– Korai erről beszélni, de elfogadható álláspontnak tartom azt az elképzelést, hogy a régióelnököt és a régiótanácsot az önkormányzati vezetők válasszák meg. Én azt gondolom, hogy erről még nem volt egyeztetés, az Országos Önkormányzati Tanáccsal elkezdtük a konzultációt. Úgy látom, a többség hajlik arra, hogy ezt a változatot támogassuk, de valamiféle garanciát be kell vinni arra vonatkozóan, hogy a döntéshozatalban ott legyenek a magyar képviselők is. Mégis, korai erről beszélni, előbb látnunk kell, hogy mekkorák lesznek a régiók, valóban nyolc régiót alakítanak-e ki, illetve azt is tudni kell, hogy milyen mechanizmussal működnek, milyen kompetenciákat kapnak ezek a régiók, illetve, hogyan választják meg a vezetőit. Az év második felében, május-júniustól lesz aktuális erről beszélni.

RÉGIÓÁTSZERVEZÉS

» Traian Băsescu 8 megyében gondolkodik

» PC: ha a három székelyföldi megye egyesül, létrejön Románia Koszovója

» MPP: az RMDSZ ne járuljon hozzá az ország közigazgatási átszervezéséhez

» Borboly nem hagyta szó nélkül Florea nyilatkozatát

» Kelemen korainak találja most dönteni a közigazgatási régiókról

» Az SZNT is tiltakozik Románia tervezett közigazgatási felosztása ellen

» 21-én tanácskozna Basescu a parlamenti pártokkal és csoportokkal

» Nem született egyezség a kormánykoalícióban a régióátszervezés kapcsán

» Édler András a kormány ellen szavaz, ha Emil Boc a 8 régió kialakítását erőlteti

» Tamás Sándor civil engedetlenségi akciót kezdeményez, ha nem jön létre a sajátos statútumú Székelyfö

» Semjén Zsolt is ellenzi a PDL régióátszervezési tervét

» Régióátszervezés: bekérette a magyar nagykövetet a külügyminiszter Semjén állásfoglalása miatt

» A PDL nem fogja hagyni, hogy Székelyföld önálló régióvá váljon

» A románok véleményére kíváncsiak Hargita megyében

» Borboly: a székelyföldi régió létrehozása nem etnikai, hanem fejlesztéspolitikai kérdés

» Helyi referendumot akar a régiók átszervezéséről az ellenzék

» Ponta három forgatókönyvet képzel el az RMDSZ számára

» Kelemen a régió-átszervezésről: a problémát megoldani csak belülről lehet

» Basescu hajlandó lemondani az egykamarás parlamentről

» Az USL nem köt kompromisszumot Băsescuval: előrehozott választásokat akar

» Borboly Csaba bocsánatkérésre szólítja fel Dorin Floreát

» Nincs megállapodás a kormánykoalícióban a közigazgatás átszervezéséről

» Sürgősségi ülést tart az RMDSZ a régióátszervezés témájában

» Markó szerint nem elég, ha a két székelyföldi megye megőrzi státuszát

» Kelemen: a régióátszervezés nem egy kirakós játék

» Közigazgatási reform for dummies

» Elhalasztják a régióátszervezést

» Kelemen szerint nem biztos, hogy megtörténik a régióátszervezes a választásokig

» Csupán az igazság kedvéért

» Valóban Székelyföld a legszegényebb?

» Antal Árpád: Székelyföld nem szegény!

» Területfejlesztés: Románia csak mímeli, hogy úgy tesz, mintha

» Cseke Attila: a nyolc régióra való lebontás hibás döntés

» Hivatalosan is beindult a regionalizációs folyamat

» Dragnea: biztosan nem lesz székely régió

» Pénteken üléseznek az RMDSZ regionális önkormányzati tanácsai

» A jelenlegi régiókhoz ragaszkodik a regionalizációs bizottság

» Ungureanu a székelyföldi régió létrehozásáról: a szegénység konzerválása nem jó irány

» A regionalizációról tartottak konferenciát Csíkszeredában

» Csák László a regionális jelentésről: a szakértők a gombhoz varrják a kabátot

» Regionalizáció: három forgatókönyve is van Hargita Megye Tanácsának

» Markó: nincs szükség regionalizációra

» Régiók Bizottsága: helyes az RMDSZ megközelítése a regionalizáció kapcsán

» Regionalizáció: az RMDSZ-nek kötelessége felhívni a figyelmet a folyamat veszélyeire

» Liviu Dragnea szerint felelősségvállalással fogadja el a regionalizációs törvényt a kormány

» Regionalizáció: az ellenzék jóváhagyásával vállal felelősséget a kormány

» Borbély: elfogadhatatlan a parlament megkerülése a regionalizáció kapcsán

» Dragnea: az állampolgárok fogják megválasztani a régióelnököket

» Köztéri demonstrációkkal tiltakozna az EMNP a kormány regionalizációs tervei ellen

» Kelemen: utcára vonulhat a magyar közösség a régiósítási elképzelések miatt

» Területi reform – versenyképes Románia

» Észrevételek az USL regionalizációs elképzeléseihez

» Illúziók? - Történelmi esélyek

» Kelemen: le kell számolni a tévhitekkel a régióátalakítás kapcsán

» Kelemen a regionalizációról: még az sem világos, hogy mit akar a kormány

» Băsescu a régiósításról: Románia nem szövetségi állam

» Tamás Sándor: az RMDSZ az MPP-vel és az SZNT-vel közösen fog tiltakozni a régiósítás ellen

» Miniszterelnök-helyettes: az erdélyi magyaroknak nincs okuk tiltakozni a regionalizáció ellen

» Székelyföld-táblával és zászlóval várták Dragneát Bálványoson

» Dragnea: elképzelhető, hogy kettéosztanák a Közép-régiót

» Izsák Balázs: még Ceauşescu sem mellőzte az etnikai szempontot

» Dragnea nem zárkózik el az etnikai elv figyelembe vételétől sem

» Regionalizációról Bálványoson: még jó, hogy minden Olt-mentinek fontos a humor

» MPP: a kormány vegye figyelembe a magyar közösség igényeit is a régiósításkor

» Borbély: nagyobb prioritás a decentralizáció, mint a regionalizálás

további közviták »

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS