Egy katolikus főúr, Gyerőffy György Apafi Mihály udvarában
Bartha Zoltán 2013. április 06. 11:27, utolsó frissítés: 22:40Gyerőffy György az Erdélyi Fejedelemség aranykorának egyik utolsó képviselője, az ő karrierjét követjük végig a családja felemelkedésétől a fejedelemség Habsburg kézre kerüléséig.
A Kolozs megyei Gyerőffy család a Mikola nemzetség tagjaként, a már jelentős vagyonra és befolyásra szert tett Mikola és Kemény, valamint a kisnemesi szintre visszasüllyedt Kabos és Radó családokkal állt rokonságban. A nemzetséget alkotó családok a 14. század elején önállósodtak, ekkortól beszélhetünk a Gyerőffy családról is, amely csakhamar két főágra szakadt: a szamosfalvi és a vásárhelyi ágra. Ezen utóbbi ág a 14. század folyamán újabb ágakra bomlott fel, amelyek egy-egy, a család által birtokolt település nevét vették fel előnévként. Így alakul ki előbb az inaktelki, a kiskapusi, majd a 15. század végén a zutori mellékág.
A szamosfalvi ág tagjai már a 14. század elején a helyi és a vármegyei politikai élet hangadóivá válnak,
az 1437-es jobbágylázadás vezetőivel megkötött augusztus 6-ai kolozsmonostori egyezmény aláírói között találjuk őket. Ez nem meglepő, mivel a lázadás az ők birtokaikat is érintette, így érdekeltek voltak a lázadás mielőbbi rendezésében.
A 15. század elejétől a család vásárhelyi ága kezd egyre aktívabb közéleti szerepet játszani, ám fontosabb közéleti tisztségeket majd csak az 1467-es erdélyi nemesi lázadás leverése után kapnak meg. A felkelés során a Gyerőffyek és a Mikola nemzetséget alkotó többi család is megmarad a király hűségén.
A reformáció elterjedésekor a család továbbra is katolikus vallású maradt, noha birtokaik lakossága a református hitet követte. 1541 után a család vezető egyénisége, a vásárhelyi előnevet viselő Gyerőffy Gáspár lett, aki Mikola Erzsébetet vette feleségül. Gáspár több évig tartó pereskedést folytatott Kolozsvárral a Malomárkon levő szamosfalvi malomért. Úgy ő, mint fia, János az erdélyi fejedelmek hűséges hívei voltak. Ennek jutalmaként, szinte megszakítás nélkül Kolozs megye ispánjai, fejedelmi tanácsadók és nagykövetek voltak. Gáspár sírját nem ismerjük, felesége a vásárhelyi templomban, János végső nyughelye pedig a kiskapusi templomban található.
János hasonló nevű fia ugyancsak Kolozs megyei ispán és országgyűlési küldött volt. Felesége, Apafi Margit révén atyafiságba került a kor legbefolyásosabb családjaival. Kettejük egyetlen életben maradt gyereke,
Gyerőffy György talán a család legismertebb tagja.
Gyerőffy György pontos születési idejét és helyét nem ismerjük, de minden valószínűség szerint Vásárhelyen vagy Szamosfalván született, ahol a családjának kúriái voltak, valamikor az 1630-as évek vége felé. Erre az enged következtetni, hogy mikor 1657-ben tatár fogságba kerül, még nőtlen volt. Apja, Gyerőffy János Kolozs vármegyei ispán volt, míg anyja, Apafi Margit, Apafi György és Petki Borbála leánya volt. Testvére, Mihály, 1662-ben Erdély fejedelme lett.
György, mint a kor többi nemes ifjúja, fejedelmi apródként kezdte. Közben kiváló nevelésben részesült. Korán megtanult latinul és valószínűleg németül is. A gazdálkodással a család kiterjedt birtokain, míg a fegyverforgatással minden bizonnyal a szamosújvári várban ismerkedett meg, melynek apja, mint Kolozs vármegyei ispán, a főkapitánya is volt.
Még fiatalon részt vett II. Rákóczy György 1657-es, katasztrofálisan végződött lengyelországi hadjáratában, minek során az erdélyi nemesség színe-java tatár vagy lengyel fogságba esett. II. Rákóczy György csapatait bekerítették, a fejedelem maga és serege szabad elvonulása fejében súlyos feltételeket tartalmazó szerződés aláírására kényszerült. A korabeli diplomáciai szokásoknak megfelelően a megállapodás teljesítéséig (többek között egymillió kétszázezer forint kártérítés kifizetése) kezeseket kellett állítania. A két jótálló a fejedelem rokonságából került ki: Gyerőffy György a fejedelem, Apafi István pedig a rendek záloga volt. Gyerőffy így megmenekült a nagy futást követő szégyenteljes hazatéréstől és a tatár rabság szenvedéseitől is. Rákóczy azonban nem fizetett, mivel szerinte az erdélyi sereget a tatárok karjaiba vezető lengyelek megsértették az egyességet. A két túszt a dél kelet lengyelországi Lanczut várában őrizték. Mivel a fejedelem nem volt hajlandó kifizetni a váltságdíjukat, majd a szászfenesi csata után (1660) már nem is volt, aki fizessen, a fogvatartottaknak maguk kellett előteremteniük a pénzt. A fejedelem mindössze annyit tehetett bátyjáért és unokatestvéréért, hogy adófizetési kötelezettségeiken enyhített és a katonaállítás alól is mentesítette birtokaikat. Gyerőffy György és Apafi István tízévi távollét, mondhatni fogság után, végül saját költségükön váltották ki magukat, és 1667 novemberében kerültek haza.
Gyerőffy György, hogy kifizethesse a váltságdíjat, kénytelen volt eladni összes ingóságát. Birtokait kifosztották, iratait elvették, ezért, hogy anyagi helyzetét valamiképpen rendezze, kénytelen volt a fejedelemi családhoz fordulni némi anyagi támogatásért. A teljes kárpótlás érdekében az országgyűléshez fordul, mely 1670-ben neki ítélte Rákóczy György feleségének, Báthory Zsófiának a szilágysomlyói birtokát.
A neki juttatott szilágysomlyói uradalomra azonban Bánffy Dénes is igényt tartott, minek következtében kettejük között egy hosszan elhúzódó pereskedés vette kezdetét. Bánffy Dénes 1674-ben hűtlenség vádjába esett és ezért fej és jószágvesztésre ítélték. Gyerőffy György mindent megtett, hogy a fejedelem őt nevezze ki a Bánffy vagyon felkutatását, lajstromozását és lefoglalását felügyelő bizottság élére. Gyerőffy igyekezett is minél nagyobb darabot kihasítani magának a Bánffy jószágokból.
Egy 1675. április 30-án keltezett, gróf Balassi Imre által írt levél Doboka vármegye egyik főispánjának mondja Gyerőffy Györgyöt, e tisztség mellé
1679-ben megkapja a Kolozs vármegyei főispánságot is, mely hivatalt élete végéig viselt.
Az erdélyi országgyűlés szükség esetén, nehéz periódusokban bizonyos feladatok ellátására rendkívüli tanácsokat, úgynevezett deputációkat állított fel. Ezeket olyan kényes ügyek esetén hozták, mikor sem a fejedelem, sem az országgyűlés nem akarta magára vállalni a felelősséget. Ilyen deputáció felállítására kerül sor 1680-ban is, azzal a céllal, hogy a Portát lecsendesítsék az 1679-i somlyói katonák és a váradi török helyőrség közti összetűzések miatt. Ennek Bethlen Miklós és Elek, Gyerőffy György, Tholdalagi János, Bethlen Pál, Macskási Boldizsár, Mikó István és Petki János volt a tagja. Ugyanekkor pótfeladatként számot kellett vegyenek a még számot nem adott perceptorokon, fő bírákon és alispánokon. A delegáció 1681 februárjáig működött, majd a török veszély enyhülésével feloszlatták.
>> Itt olvasható az Adatbankban a szerzőnek a témában írt egyik részletesebb dolgozata: Gyerőffy György élete levelezése tükrében >>
1681-ben a fejedelmi család elérkezettnek látta az időt, hogy megkezdje az ifjú Apafi Mihálynak a Porta által erdélyi fejedelemként való elismerését. A tárgyalások 1681 végén kezdődtek és 1682 elejéig tartottak. Noha a Fejedelemnek volt állandó követe Konstantinápolyban, a fejedelmi család jobbnak látta, ha ezzel a rendkívüli feladattal egy megbízható személyt bíz meg. A választás természetesen Gyerőffy Györgyre esett, mivel, mint tapasztalt politikusra, de főleg, mint közeli rokonra kényes adatokat is rábízhattak. Így 1681 és 1682 fordulóján, Gyerőffy követként tevékenykedett a Török Birodalomban. A szultáni firmánt 1684. augusztus 2-án (török időszámítás szerint 1095. saban evr.) adta ki IV. Mehmed szultán, az ezzel érkező török követeket Gyerőffy kísérte végig az országon, a költségeket a fejedelmi udvar állta.
1685-ben az országgyűlés újra deputációt állít fel a császári katonák elszállásolása végett, melynek Gyerőffy György is tagja volt. A deputáció egészen 1690-ig tevékenykedett, mikor is, ugyancsak országgyűlési rendelettel feloszlatták.
1690-ben Apafi Mihály meghalt, és Erdély a Habsburg Birodalom részévé vált. 1691. január 10-én, az erdélyi országgyűlés határozata alapján Gyerőffy Györgyöt, vejét: Gyulaffy Lászlót, valamint Keresztesi Sámuelt és Tholdalagi Jánost a Gubernium tagjainak nevezték ki. A tisztségükben I. Lipót császár és király 1692-ben erősítette meg őket.
A Habsburg-seregek Erdélyben történő elszállásolásának irányítására az országgyűlés biztosokat nevezett ki, ám a sok túlkapás és visszaélés miatt az 1691 decembere-1692 márciusa közti országgyűlés két főbiztost nevezett ki, akik a biztosokat ellenőrizték, felettük teljes hatalommal bírtak. A két főbiztos Apor István Brassóban, míg Gyerőffy György Kolozsváron ellenőrizte a hadak elszállásolását.
1694 januárjában még életben volt, amikor is, mint tanácsos és Kolozs megyei főispán meghívást kapott a februári országgyűlésre, de betegsége meggátolta az itteni részvételét. 1694. március 11-én halt meg a Kolozsváron levő házában. Innem a holttestét Szamosfalvára vitték, ahol 14-én helyezték koporsóba és temették el ugyanazon hónap 21-én a családi sírboltba. A haláláról és temetéséről Cserei Mihály tudósít szűkszavúan. Ezen kívül semmiféle adat nem maradt meg temetésével kapcsolatban, noha abban a korban a hozzá hasonló főurakat hatalmas pompával temették el.
Gyerőffy György az unitárius vallású Kemény Katát vette feleségül, kettejük házasságából három fiú és két lány született.
Mikor 1694-ben meghalt, a régi Erdély már nem létezett. Bornemissza Anna 1688-ban halt meg, a felesége halála miatt búskomorságba esett Apafi Mihály 1690-ben követte a sírba. Teleki Mihály 1692-ben a zernyesti csatában vesztette életét. Az ország már a Habsburg fennhatóság alá tartozott, mindenhol császári csapatok állomásoztak.
Ő volt az utolsó képviselője a régi Erdélyi Fejedelemség aranykorának.
Így jogosan mondható el, hogy személyében nem csak egy nagy múltú család tagja és a fejedelemség egyik nagy politikusa szállt a sírba, hanem vele együtt a régi Erdélyt is eltemették.