2020. november 29. vasárnapTaksony
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Tudatlanok az erdélyiek csángóügyben: „ha román vagy, menj haza”

szerk. 2013. augusztus 03. 09:00, utolsó frissítés: 2013. augusztus 04. 16:02

Erdély nélkül a csángókérdést megoldani nem lehet – hangzott el az oktatási programról szervezett beszélgetésen.


A csángó kérdés “mérhetetlen összetettségét és bonyolultságát” villantotta fel a 24. Tusványoson A moldvai magyar oktatás helyzete és jövője című beszélgetés, amelynek konklúziója az volt, javítanivaló lenne a kérdéshez való hozzáálláson, Magyarországon a talán túlzó elvárások, Erdélyben pedig a széleskörű társadalmi közömbösség szorulna újragondolásra. Egymásra kellene találni, Erdély nélkül a csángókérdést megoldani nem lehet – vonta le a következtetést Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke.

Minden csángó embert, aki vissza akar térni a magyar kultúrához, segíteni kell – emlékezett vissza volt tanára tanácsára Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke. 2001-2005 között az RMPSZ vállalta a felelősséget a moldvai magyar csángó oktatási programért a magyar állammal szemben, annak képviselői kérésére, egészen addig, amíg az oktatási program akkori vezetője, Hegyeli Attila és társai létre nem hozták a keresztszülő programot – idézte fel a kezdeteket Lászlófy a 24. Tusványoson szervezett kerekasztalon.

Akkor RMPSZ-elnökként úgy érezte, ez már túlságosan szerteágazó számukra, és közös megegyezéssel a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vette át a koordinációt. Ez 2011-ig tartott, amikor szintén a magyar kormány felkérésére az RMPSZ-nek ismét át kellett vennie a program irányítását. Lehetőségeink szerint igyekeztünk az elmúlt tanévet úgy szervezni, hogy a 48 alkalmazott a 2190 gyermek oktatását biztosíthassa, iskolában közülük 1006-an, iskolán kívül pedig 1329-en – mondta Lászlófy.

Szerinte a Hegyeli Attila nevével fémjelzett korszaknak az volt a nagy és jelentős eredménye, hogy



meghonosodott, elismertté vált a program,

„utat tört”, megkezdődött az oktatási program iskolába történő „bevonulása”. Mi ezt az utat akartuk tovább folytatni, és hisszük, a jövőt az jelentené, ha minden magyar csángó gyerek iskolai szinten, hivatalosan tanulhatna magyarul, illetve léteznének olyan középiskolák, amilyen volt az ötvenes években Bákóban, ahol folytathatnák magyar nyelvű tanulásukat – fejtette ki. Az iskolán kívüli oktatásnak a hagyományok megőrzésére, az archaikus nyelvre kellene fókuszálnia, az iskolai oktatásban pedig arra összpontosítanának, hogy segítsenek a pedagógusoknak, hogy ezt a nehéz feladatot minél jobb körülmények között betölthessék – tette hozzá.

Az erdélyi magyar közvéleményben elterjedt az a nézet, hogy a moldvai csángók asszimilációja már annyira előrehaladott, hogy nem érdemes a kérdéssel foglalkozni, míg Magyarországon viszont talán túlságosan is idealizált kép él a csángókról, és többek között emiatt tesznek erőfeszítéseket az ügyben – vetette fel Diószegi László moderátori minőségében.

Ferencz Éva, Külsőrekecsinben tanító kézdivásárhelyi pedagógus még féléve azt válaszolta volna erre, hogy az erdélyiek nagy része a munkaerőt látja a csángókban, akik a betakarításban segítenek, illetve egy plusz érdekességet Csángóföldben, ahová el lehet vinni a távolról érkező rokonokat, barátokat. Erdélyben is jellemző, hogy egy mitikus, archaikus világnak tekintik a Csángóföldet, amiért valamilyen szinten felelősséggel is tartozunk meg nem is, vagy éppen úgy tekintik a csángókat, hogy nekik is van egy sorsuk, oldják meg.

Ezen sokat a szervezetek sem tudnak változtatni, például furcsa, hogy a keresztszülő programot Erdélyben kevesen támogatják, pedig vannak tehetős emberek, talán áldoznának is erre a célra, de lehet, egyszerűen nem tudják, talán mert


a program PR-tevékenysége inkább Magyarországot célozta

– vélte a pedagógus. Diószegi hozzátette, Magyarországon a keresztszülői szerepet vállaló személyek nagy része nem mondható tehetősnek, sok köztük a nyugdíjas ember.

Márton Attila, a csángó oktatási program koordinátora erdélyiként már Csángóföldön telepedett le, 2002 őszén érkezett Lészpedre székelyföldiként. Úgy látták az elején, az a feladat, hogy ugyanúgy meg kell tanítani magyarul írni-olvasni a csángó gyerekeket is, mintha Székelyföldön lennének, de ráébredtek, sokkal többről van szó, nagy hangsúlyt kell fektetni a hagyományápolásra, vissza kell tanítani azt a kincset, ami megvan a néprajzi gyűjteményekben, könyvekben, az élő archaikus nyelvjárást megőrizve.

Valóban úgy tűnik, a székelyek túl sokat nem mozdítanak a csángó oktatási program ügyében, de ha közelebbről megnézzük, egy székelyföldi pedagógus tehet a legtöbbet a programban, tekintettel arra, hogy vidéken, falun sok régies kifejezés él még a Székelyföldön, amit Csángóföldön újra felfedezhetnek – vélte. Ezek a pedagógusok beszélik a román nyelvet olyan szinten, hogy a beépített szavakat azonnal ki tudják szűrni, és ha sikerül az iskolába bevezetni a magyar oktatást, sikerrel helytállnak a román tannyelvű intézményben is. Egyfajta „átmenetet” képeznek az „archaikus magyarok” és a magyarországiak között.

Ferencz Gabriella, aki a Csíkszeredában továbbtanuló csángó diákok kollégiumát vezeti, elmondta, az a tapasztalata,


a székely közösség elég elutasító a csángó diákokkal.

Minden székely családban van egy elképzelés, hogy kik a csángók, miért élnek ott, ahol élnek, sok a téves információ, hallott már olyant is, hogy „míg mi álltuk a sarat, ők a könnyebb utat választották és elfutottak”. Kevés székely megy el megézni, hogyan élnek azok a magyarok, akiknek ősei a madéfalvi veszedelemkor vagy még hamarabb kerültek Moldvába, és hogy élték meg az elmúlt évszázadokat.

Sajnos az iskolában a tanárok is gyakran hangot adnak ennek az ellenszenvnek, addig, amíg nem ismerik meg a diákokat, volt olyan is, hogy a tanár felállította a diákot és azt mondta neki, „ha román vagy, menj haza”. Ez mind annak tudható be, hogy nem ismerik a történelmet, nem néznek utána. Gyakran szervezünk rendezvényeket, elvisszük a tanárokat a bentlakásba, ahol a gyerekek megmutathatják a kultúrájukat, hallhatják, hogyan beszélgetnek egymás közt a gyerekek csángó dialektusban, amit elhallgatnak az iskolában; kommunikációval ezen a fajta ellenérzésen lehetne változtatni – fejtette ki Ferencz Gabriella.

Ahogy Márton Áron is tanította, emberként kell a csángókhoz is közeledni, mint bármilyen más magyarhoz vagy más nemzetiségűhez, a tudatlanság és a rosszul tájékozottság okozza azt, hogy sokan tévesen ítélik meg még mindig a csángókat – vélte Lászlófy. Ez ellen tehetünk mi is, ha nem miszticizáljuk a kérdést, ha nem „megváltani” akarjuk őket, mert ez csak árthat – tette hozzá. Alázat és szolgálat a két kulcsszó, aki ezeket nem ismeri, az ne menjen se Csángóföldre, se máshova oktatni – szögezte le. Lehetséges a csángó gyerekeknek is, hogy tökéletesen beilleszkedjenek egy székelyföldi oktatási intézménybe, és mire elvégzik, egyeseknél semmilyen nyelvi vagy más különbséget, hátrányt nem lehet észlelni – vélte.

2012-ben az MCSMSZ a programot átadta az RMPSZ-nek, sok híresztelés volt akkor, hogy milyen a csángó oktatási program – mi a valóság? - kérdezte Diószegi Márton Attilától.


Nem azon áll vagy bukik a program, hogy ki irányítja

– válaszolt a koordinátor. Nyilván, sokkal jobb nekünk, ha egy szakmailag felkészült, szakmai hátteret biztosító szervezet koordinálja a programot, de igazából a moldvai oktatókon áll vagy bukik az oktatás sikere, akik minden nap a faluban következetesen elvégzi a munkáját, nap mint nap tudatosítják a gyerekekben, hogy jó magyarul beszélni, érdemes, van jövő ebben, tudnak úgy is érvényesülni, és igazából megduplázódik az esélyük – tette hozzá.

Az utóbbi másfél évet értékelve azt mondta, sikerült javítani azon, hogy tudják a pontos gyereklétszámot, nemcsak körülbelülit, minden gyerek be van iratkozva, érzi ennek a súlyát. Ez papírmunka, de fontos, hogy a gyerek is érezze, ez komoly dolog, nemcsak bemegyünk délután a játszóházba, hanem ez egy oktatási program – fogalmazott. Nem kellett egy oktatási helyszínt sem bezárni azért, mert változás történt; ha vannak is nézeteltérések, sikerült ezt megbeszélni az oktatókkal, megmaradt a rendszer, minden oktatási helyszínen gördülékenyen folytatódott az oktatás, a gyerekek igazából nem éreztek meg semmit, nem maradt el a karácsonyi ajándékozás sem – sorolta Márton Attila.


Bejelentette, szeptembertől két új oktatási helyszín is lesz,

Szőlőhegy és Újfalu, lesz gyerek is, van ingatlan, fél éve elkezdték az előkészületeket, felmérték az igényt a közösségben. Az egyetemistákat tovább támogatja a pedagógusszövetség, külön ösztöndíjalapot hozott létre nekik, a Jáki Sándor Teodóz Alapot, amit tényleg csak azok az egyetemisták kapnak meg, akik megérdemlik, kitűztünk számukra egy tanulmányi eredményt célként, amit el kell érni – mondta.

Meg tudtuk oldani a gyerekek nyári táboroztatását is, nem hagytuk magukra azokat a pedagógusokat, akiknek nincsenek külföldi, magyarországi kapcsolatai, olyan támogatóik, akik megszervezik és az anyagi hátteret biztosítják egy jutalomtáborhoz, meghirdettük a Pillangó tábort, amelyre pályázhattak – közölte.

Korábban gyakran kerültek be jószándékú magyarországi fiatalok romántudás hiányában a programba és nem voltak annyira eredményesek, illetve volt olyan is, hogy egyesek 1-2 évre mentek csak Moldvába tanítani képesítés nélkül – mi a helyzet jelenleg a pedagógus-utánpótlással? - kérdezte Diószegi. A pedagóguszszövetség álláspontja az volt,


annak az oktatónak, aki a helyszínen megállja a helyét,

meg kell adni minden lehetőséget, hogy ott tudjon maradni, gyökeret tudjon verni, betelepedjen mint néptanító, aki aztán akár a közösséget is meg tudja szervezni – mondta el Márton Attila. Tavaly túljelentkezés volt a megüresedett helyekre, azokat választották, akiknek megvolt a megfelelő szakképesítése, ez várhatóan most is így lesz, versenyvizsgát hirdetnek, és a szakképesítetleneket várhatóan le tudják cserélni szakképzett oktatókkal – magyarázta.

Néha embert próbáló körülmények közé kerülnek a Moldvában oktató pedagógusok, miért cserélte le kézdivásárhelyi katedráját egy ilyen feladatra? - kérdezte Diószegi Ferencz Évától, aki 19 évig a Nagy Mózes Gimnáziumban oktatott. Petrás Incze János is ott tanult a kantai gimnáziumban, ő volt az, aki 1841-ben először hivatalosan is felhívta a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét a csángók ügyére, azt írta, iskolára, kántorra, orvosra és papra van szükség, hogy fennmaradjon a közösség – mondta Ferencz Éva.

Személyes indíttatásáról elmondta, magyar-angol szakosként angol tanított, „kifogyott” alóla a magyaróra, és úgy érezte egy idő után, túl sok volt a globalizációból, „úgy éreztem, megfizettem a nagy világrendnek, amivel tartozom, most már kicsit magammal akarok foglalkozni és a mieinkkel, így jelentkeztem a csángó oktatási programba”.

Igyekezett fegyelmezni magát, hogy ne legyenek elvárásai, „ami van, azt úgy fogadjam, és abból próbáljak építkezni, ami a rendelkezésemre áll”. Szembesült újoncként azzal a konfliktussal, ami a helyszínen az oktatási program koordinációja körüli változásokból is eredt; Külsőrekecsinben ez sokszorozott volt, mivel az épület az MCSMSZ tulajdona, a programot viszont az RMPSZ működteti. Iskolában tanít Külsőrekecsinben, a román kollégák nagy többsége Bákóból jár be, 30 km-ről. A csángó falvakban nagyon nagy szükség lenne értelmiségre, ám benyomása szerint ezek


a román tanárok nem azonosulnak a közösséggel,

nem tekintik feladatuknak a gyerekek nevelését, az intézmények – polgármesteri hivatal, rendőrség – is nagyrészt magára hagyja a közösségeket, nem igazán törődnek azzal, mi történik ezekben a falvakban.

„Nem hiszem, hogy ezek a csángó falvak ne tudnák idővel kitermelni a saját értelmiségüket, ahhoz viszont nem elég, hogy van 50 pedagógus, akinek a vállán nyugszik ez az egész csángó kérdés” – vélte. Ha azt tekintjük, 26 helyszínen folyik magyar oktatás, nagyon jó dolog, de ha azt nézzük, hány olyan település van, ahol nincs, akkor már nem ilyen pozitív a kép – tette hozzá. Szerinte előbbre lennénk, ha már 1990 után az erdélyi magyar döntéshozók elkezdenek foglalkozni a kérdéssel.

Ferencz Gabriella nem tartja előremutatónak azt a hozzáállást Csíkszeredában, amikor egy odakerült 15-16 éves csángó gyereknek az identitását firtatják, viszont neveléssel, a magyar kultúrához való kapcsolódás erősítésével lehetne kialakítani bennük a csángó értelmiségi tudatot, ugyanakkor amíg rossz a gazdasági helyzet Csángóföldön, nehéz elvárni is, hogy „hazamenjenek” és otthon felvállalják ezt a szerepet.

A résztvevők nagyon fontosnak nevezték az egyház szerepét is csángókérdésben. Mint Diószegi elmondta, fontos lépések történtek, például a iasi-i római katolikus püspökségnek van egy határozata, amely előírja, ha valahol Moldvában alkalomszerűen kérik magyar mise celebrálását, azt meg kell engedni. A Teleki László Alapítvány több alkalommal is szervezett ilyen magyar nyelvű misét csángó falvakban.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS