2023. december 6. szerdaMiklós
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A Zsidó Demokratikus Komité működése a Székelyföldön 1945-1953

Novák Csaba Zoltán 2013. szeptember 14. 11:10, utolsó frissítés: 11:38

A kivándorlás ellenes propaganda 1948–tól egyre szélsőségesebb formát öltött. A cionistákat a kispolgársággal és a kulákokkal együtt emlegették, a népi demokrácia legveszélyesebb ellenségeiként.


Az RKP a hatalom megtartása és a társadalom ellenőrzése és mobilizációja érdekében a szovjet mintát követve tömegszervezeteket hozott létre minden társadalmi és etnikai csoport számára. A tömegszervezetek fő feladata a megcélzott közösségek, társadalmi, politikai mobilizációja, a kommunista párt melletti felsorakoztatása volt. A hatalom fontosnak tartotta a zsidó közösség megszervezését is. E célból támogatta, illetve „integrálta” az 1945-ben megalakult Zsidó Demokratikus Komitét (ZsDK). Az 1930-as népszámlálási adatok szerint a négy székely megyében (Háromszék, Maros-Torda, Csik, Udvarhely) 15 268 izraelita felekezetű állampolgár élt. A székelyföldi zsidóság a nagyobb városokban Marosvásárhely, Csíkszereda, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Szászrégen, Maroshévíz (nem a hagyományos Székelyföld részei de szervezetileg ide számították) rendelkezett népesebb közösségekkel, amelyek közül a legnagyobb a marosvásárhelyi volt 5215 taggal.

Ugyanakkor a régió nagyobb falvaiban is léteztek zsidó közösségek. A vészkorszak, a deportálások a Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdélyt, a Székelyföldet sem kerülte el. A székelyföldi zsidóság deportálására 1944 tavaszán került sor. A Székelyföld több mint 15 ezres lélekszámú zsidóságának is elpusztult a többsége. A munkaszolgálatosok egy része viszonylag korán hazaérkezett, a deportáltaknak viszont még várniuk kellett a hazatérést jelentő felszabadításra. A Joint (The American Jewish Joint Distribution Committee) 1944 novemberében összeírta az észak-erdélyi megyék zsidó lakosságát. Kolozs megyében 1500, Bihar megyében 2000, a székelyföldi megyékben kb. 50-50 zsidót, Maros-Torda vármegyében pedig 400-800 zsidót regisztráltak. A sajtó 1944 novemberétől 1945 végéig folyamatosan tudósított a visszatérő deportáltakról, munkaszolgálatosokról. 1946-ban a repatriáltakkal együtt Csík megyében mindössze 120, Udvarhely megyében pedig 160 zsidó élt. Csíkszereda városában a jelentés 43 zsidó családról (66 személy) tett említést. Háromszék megyében a jelentések, összeírások kb. 120-125 zsidóról, plusz 20 repatriáltról tettek említést. Sepsiszentgyörgyön pedig ebben az időszakban 60 zsidó lakost regisztráltak.



galeria_12977.png
Ünnepi felvonulás Marosvásárhelyen. (Fotó via Centropa)
galeria_12978.jpg
Csernovits Sámuel, aki nem hagyta el az országot (Fotó via Centropa)
galeria_12979.jpg
Agitátorok és aktivisták képzése Marosvásárhelyen (Fotó via Centropa)

A deportálásokból és a munkaszolgálatról visszatérők többségének a legelemibb megélhetőségi lehetőségeket is nélkülözniük kellett az első hetekben, hónapokban. Elszállásolásukról, ellátásukról a nagyobb településeken újjászerveződött hitközségek és az újonnan magalakult Zsidó Demokratikus Népközösség gondoskodott. A visszatérőknek a súlyos egészségügyi problémák mellett még a teljes vagyoni kifosztottsággal is szembe kellett nézniük. A szerencsésebbeknek sikerült visszaszerezni a régi lakást vagy valami újat szerezni.


A háború, illetve a vészkorszak traumájának feldolgozása még akkor is problematikus lett volna, ha a régió történetében viszonylag politikai szélcsend állt volna be. A vészkorszak nemcsak a romániai társadalom, hanem a hazai zsidóság számára is teljesen új konstellációt teremtett. Az új helyzetre a megosztott zsidóság különböző válaszokat adott. A politikai helyzet radikalizálódása, a kommunisták előretörése viszonylag rövid idő alatt döntésre kényszerítette az ország zsidó közösségét. Dönteniük kellett az integráció vagy az emigráció kérdésében, hogy a gazdasági, politikai aktivitást, a mobilizációt vagy az emigrációra való várakozást, a társadalmi élettől való távolmaradást választják. Az integrációs stratégiát követők egyik csoportját a munkásmozgalomhoz csatlakozók jelentették.


A szovjet bevonulást követő napokban Észak Erdélyben megalakultak a Zsidó Demokratikus Népközösségek helyi szervezetei. Marosvásárhelyen 1945. február 20-án került erre sor. Az alakuló gyűlésen nyilvánosan is megfogalmazták a ZsDN céljait: egységesen képviselni a zsidók speciális problémáit, „de nem elkülönülve, hanem a demokratikus szervezetekkel karöltve.” Ami a ZsDN politikai irányvonalát illeti, kijelentették, hogy a ZsDN elutasít mindennemű antiszemita megnyilvánulást, elkötelezi magát a népi demokrácia mellett. Az RKP a szovjet mintát követve 1945. június 22-én, egy új zsidó tömegszervezetet hozott létre, a Zsidó Demokratikus Komitét (Comitetul Democratic Evreiesvc -CDE), amelyhez csatlakoztak az észak erdélyi ZsDN szervezetei is. A komitéra azért volt szükség, mert a már működő ZsDN-et nem minden esetben sikerült megfelelő kommunista ideológiával kitölteniük. A komité szoros kapcsolatot tartott fenn a kommunista mozgalommal, ennek ellenére a zsidóság egységes képviselőjeként próbálta meghatározni önmagát. Az Egység újság 1946-os nyitócikkében a ZsDK észak-erdélyi vezetője Kohn Hillel ekképp fogalmazta meg a komiték létrehozásának szükségességét. „A kezdeti, érzelmi hatások alatt létrejött egységnél a zsidóság nem állhat meg. Tovább kell azt fejleszteni egy öntudatos, harcos, szervezett, cselekvő egységgé.”

A ZsDK, az RKP-hoz hasonlóan országos, tartományi, megyei, városi és járási szervezetekből tevődött össze. A székelyföldi megyei szervezetek a Kolozsvári tartományi, központi szervezethez tartoztak. Az 1946-os választások előtt a ZsDK egyértelműen a baloldali pártok által (a kommunisták vezérletével) létrehozott Demokratikus Pártok Blokkját támogatta. 1946. június 1-2. között az észak-erdélyi ZsDK Kolozsváron regionális tanácskozást tartott, amelyen a székelyföldi szervezetek is képviseltették magukat. Maros megyét Blumm Adolf elnök, Benczel Béla alelnök, Udvarhely megyét Frank István, Csík megyét pedig Hirsch Miksa képviselték.


Zsidó integrációs stratégiák

A ZsDK vezetősége a szervezet egyik legfontosabb küldetését a megmaradt zsidóság társadalmi, politikai és gazdasági integrációjának megvalósításában látta. Mindezeknek a megvalósulását kommunista rendszerrel való együttműködéstől remélték hangoztatva, hogy „ az egyforma munka- és jövedelem feltételek kiküszöbölhetik a maradék antiszemitizmust, ezzel az improduktív rétegeket is munkába lehet állítani.” E célból a deportálásból visszatért kisebb közösségeket már 1945 folyamán próbálták munkába, termelésbe állítani. A ZsDK elképzelése szerint a munkába állítással, az új, gyakorlatias mesterségek megtanulásával kerülhetett volna sor a zsidó integráció következő fontos lépésére, a társadalmi újrarétegződésre. Marosvásárhelyről az Egység így tudósít, 1946-ban. Marosvásárhelyen 1946-ban kerül bejegyzésre a Renaşterea termelő és fogyasztási szövetkezet. A család nélküli ifjak számára leány, illetve fiúotthont hoztak létre. „Hazajövetelük után összeszedték a gazdátlan gépeket, szerszámokat, anyagokat és megteremtették a most már kitűnően prosperáló férfi és női szabászatot, gyermekjátékgyárat, asztalos, cipész és szövőműhelyt.”


A kommunista hatalomátvétel után megváltozott a tömegszervezetek szerepe. A pártnak ezek után nem integrációs szervezetként volt szüksége rájuk, hanem egyszerű propaganda, végrehajtó szervezetként kezelte őket. 1949 februárjában Paul Iscovics, a ZsDK országos vezetőségének egyik tagja kijelentette, hogy át kell szervezni a szervezetet. Kijelentette, hogy a szervezetnek 1945-ben az volt a feladata, hogy segítse a beilleszkedést és orvosolja a szociális gondokat, a sajátos zsidó problémákat. Ezt a küldetést a ZSDK többé-kevésbé sikeresen elvégezte, de az 1947-es nagy változásokkal megváltozott a szerepe. Az RKP megvalósította az egyenlőséget az országban, de a ZSDK nem minden területen tudott azonosulni ezzel a politikával, többek között azért, mert „a cionizmus formájában magába olvasztotta a nacionalista, burzsoá politikát, nem világosította fel kellőképpen a zsidókat, nem volt a ZsDK vezetőségében kellőképpen képviselve a munkásosztály.” A jelszó: „le kell leplezni és meg kell bélyegezni minden nemzeti és elszigetelődési irányzatot, mely a dolgozók osztályöntudatának gyengítésére és a harci egység megbontására vezet.”

Ezek után egyre gyakoribbá váltak a nyilvános, leleplező jellegű népgyűlések. 1951-től kezdődően a zsidó közösségi jelleg szinte teljesen eltűnt a szervezet nyilvános életéből. 1950-től a hivatalos utasítások a ZsDK szerepét már csak annyiban jelölik meg, „kötelességük a zsidó dolgozókat ahhoz, hogy fokozzák hazafias, forradalmi éberségüket, hogy jobban megismerjék a béke és a szocializmus ellenségeinek visszataszító ábrázatát, hogy vissza tudják verni, szét tudják zúzni azok minden mesterkedését.” 1949-1950-ben a kivándorlási láz miatt A ZsDK és ezen belül működő csoportok tagsága rohamosan csökkent. A szászrégeni káderiskolából a zsidó hallgatók fele tűnt el néhány hónap alatt jelentik 1949-ből.


Propaganda a kivándorlás ellen

Az integrációt néha már erőltetett módon is hirdető ZsDK, annak ellenére, hogy jogosnak tartotta a zsidó állam létrehozását, már a kezdetektől, szinte “természetszerűen” kivándorlás ellenes propagandát folytatott. Az első időszakban 1945-1948 között inkább a sajtóban és a különböző rendezvényeken való felszólalásokban emeltek hangot a kivándorlás ellen. A kivándorlás ellenes propaganda 1948–tól egyre szélsőségesebb formát öltött.

A cionistákat a kispolgársággal és a kulákokkal együtt emlegették, a népi demokrácia legveszélyesebb ellenségeiként. A sajtóban és a különböző rendezvényeken kifejtett kivándorlás-ellenes propaganda sikertelensége oda vezetett, hogy a ZsDK agitációs csoportjai egy sajátos propaganda akcióba kezdtek. Az aktivistái házról házra jártak meggyőzni az embereket, rávenni az itt maradásra. Izraelt a kizsákmányolás a kapitalisták által uralt országként jelenítették meg. Hangsúlyozták, hogy azok a zsidók, akik Izraelt akarják nem szabad hazát akarnak, hanem valójában szabad piacot és korlátlanul kizsákmányolható munkaerőt akarnak “Jártak a zsidó családokhoz meggyőzni őket, hogy ne menjenek el. Én is vettem részt néhány ilyen kampányban. Három-négy családhoz volt beosztva egy személy, általában ismerősökhöz. Elmentünk és elmondtuk, hogy nem kell elmenni, itt is jó lesz” - meséli az egyik egykori aktivista.

A kampányolás nem hozott látványos eredményeket. 1952-ben Marosvásárhelyről jelentik, hogy a tavaly júliusban 12 csoport nyolcvan családot látogatott meg de mindössze 13 személy mondta vissza a kivándorlást. Ugyanebből a jelentésből az is kiderül, hogy az összes székelyföldi településen (Gyergyószentmiklós, Csíkszereda) hasonló a helyzet. 1950–ben Maros megyében 3238 zsidó élt (Marosvásárhely 2115, Szászrégen 657, Maroshévíz 342, más település 342). Ezek közül 2482 személy kérelmezte a kivándorlási engedélyt.


A ZsDK-át, a többi tömegszervezethez hasonlóan 1953-ban számolták fel.

A végső szót a január 14-i Politikai Büró ülésen mondta ki a pártvezetés, miszerint: „a tömegszervezetek csak akadályozzák a tömegek internacionalista szellemben történő nevelését”. A vádpontokhoz tartozott még az a megállapítás is, miszerint a ZsDK eltávolodott az RKP-tól. A legsúlyosabb vádaskodások addig a pontig is eljutottak, miszerint a ZSDN tagjai a kapitalista Nyugatnak kémkednek. A szervezetnek az egység szellemében kellet volna cselekednie, de sosem sikerült - a régiónkban sem - megvalósítani a zsidó egységet. A Hitközségeken kívül más, főleg cionista szervezet is működött. A székelyföldi zsidóság kis létszáma miatt mindennapi jelenség volt a különböző zsidó szervezetek közötti átfedés és viszonylag könnyebb volt egyfajta egységes fellépést is elérni. Csíkszeredában pl. egy helyen található a ZSDN, a Cionista Szövetség, a Csíkszeredai Hitközség és az Amerikai Zsidó Világkongresszus képviselete is. A ZsDK egyik fontos szerepe volt a más nemzetiségekkel való kapcsolattartás, mint a zsidók integrációjának egyik alapfeltétele. A beérkezett és a szervezet által megfogalmazott panaszok arról tanúskodnak, hogy az évszázadok során kialakult és a két világháború között felfokozott antiszemitizmust a rendszerváltás sem tudta teljes mértékben felszámolni ebben a térségben sem. A marosvásárhelyi zsidók, akik különböző munkahelyekre lettek beosztva, gyakran panaszkodnak a ZsDK helyi iratai szerint a munkahelyen megnyilvánuló antiszemitizmusról.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS