Egy politikusi életpálya Erdélyben: Kohn Hillel (1891–1972) 2.
Gidó Attila 2013. október 26. 10:30, utolsó frissítés: 10:31Az orvosi jelentés szerint Dachauban vérhasban elhunyt (de valójában kimenekített) Kohn az erdélyi zsidó vezetők között az első, aki békejobbot nyújtott a magyaroknak.
Solomonovski Buchenwaldban
1944 nyarán a váciak mellett Szegedről és az ország többi börtönéből is a budapesti fogházba szállították a zsidó politikai elítélteket azzal a céllal, hogy a fővárosi gettóval együtt deportálják őket. A budapesti zsidók deportálására már nem került sor, a mintegy 1300 politikai foglyot viszont a nyilas hatalomátvétel után Komáromba vitték.
>> Egy politikusi életpálya Erdélyben: Kohn Hillel (1891–1972) 1. rész >>
A fővárosból 1944. október 22. és 24. között érkeztek meg a Csillagerődbe az első politikai foglyokat tartalmazó szállítmányok,
és november 7-én kezdődött meg a haláltáborokba való szállításuk.
A kezdeti napokban a vonatszerelvények útiránya Kaufering, Dachau egyik altábora volt, a november 14-e után érkezett transzportokat viszont már mind Dachauban regisztrálták.
A november 11-én bevagonírozott Kohn Hillel 1500 férfi fogolytársával együtt 14-én érkezett meg Dachauba. Közülük mintegy 1200-an voltak politikai foglyok. A körülményekről csak annyit jegyez meg szűkszavúan, hogy rongyokba öltöztették, és nagyon rosszul bántak velük, december 6-án pedig egy részüket (a szintén Buchenwaldból felszabadult Raţiu/Róth Lajos szerint 80 személyt) áthelyezték Buchenwaldba. A Komáromból és a korábban Spanyolországból, valamint francia internálótáborokból érkezett rabokból népesebb magyar csoport alakult itt ki. Nem sokkal megérkezése után
Kohn vérhasban elhunyt – az orvosi jelentés szerint.
Decemberre a földalatti kommunista szervezkedésnek több buchenwaldi egészségügyi dolgozót és orvost sikerült beszerveznie, és segítségükkel emberek életét menthették meg. A meghalt foglyok számai helyett a kivégzésektől, szelektálásoktól megmenteni kívánt személyek sorszámát iktatták. Ez történt Kohn Hillel esetében is, akire vezető kommunista lévén az SS vadászott. Ő egy vérhasban kimúlt lengyel fogoly, Solomonovski számát kapta meg, és annak alteregójaként élt a felszabadulásig.
Hillel véleménye szerint nagyon sok társa életét a nemzetközi kommunista szervezetekkel tartott titkos kapcsolat, és az ezek útján érkező segítség mentette meg. Maga Kohn is tagja volt a Buchenwaldban működő illegális nemzetközi antifasiszta komité vezetőségének. A december 6-a után Buchenwaldban maradt 3 MKP tag és 16 tagjelölt, valamint a többi politikai fogoly nagy része megérte a felszabadulást.
A felszabadulás napján a koncentrációs tábor összeülő Nemzetközi Komitéjába Kohnt is beválasztották, emellett pedig a Magyar Komité vezetője volt. Beszédeket tartott, és aktívan kivette részét az ún. Pártnapok megszervezésében. A felszabadított, de még
a táborban vesztegelő rabok magyar–román közös kulturális programmal ünnepelték meg
az első szabad május 1-jét.
Fennmaradt Kohn május 12-én, a magyar kommunista sejt gyűlésén elmondott beszéde a nemzetközi helyzetről és a kommunistákra váró új feladatokról. Beszédében még egyértelműen a háború alatti területi fogalmakat használta, és a magyar kommunista szervezeti életre helyezte a hangsúlyt. A legsürgősebb feladatok között említette a fasizmus maradványainak kiirtását, a földosztást, a magyar ipar államosítását, az oktatási reformot, az új alkotmány meghozatalát és a demokratikus külpolitika megvalósítását (azaz a Szovjetunióhoz való viszony szorosabbra fűzését).
A beszéd után néhány nappal, május 18-án a kommunista csoport tagjai közös nyilatkozatot írtak alá Emlékezzünk Buchenwaldra címmel. A szignók között Kohn Hillel neve mellett Gál Ernő és Gyöngyösi Nándor is megtalálható. Lényegében ennek a nyilatkozatnak a folytatásaként tartották meg a háború után évtizedeken keresztül Kolozsváron a Memento Buchenwald Egyesület április 11-i találkozóit.
Párthatározat alapján Hillel 1945. május 25-én indult haza Buchenwaldból, hogy felgyorsítsa a magyar (magyarországi és észak-erdélyi) túlélők szervezett hazaszállítását. Hat nap alatt jutott el Budapestre, ahol június 6-án írásban is benyújtotta az MKP Központi Bizottságának a koncentrációs táborról szóló beszámolóját.
A Demokrata Zsidó Komité élén
Közvetlenül az orosz csapatok észak-erdélyi bevonulása után, 1944 őszén sorra épültek ki a holokauszt alatt megsemmisített zsidó intézményes keretek. Habár az életben maradt deportáltak csak később, 1945 folyamán kerültek haza, a munkaszolgálat alól felszabaduló zsidók visszatérése már 1944 októberével megkezdődött. Ezzel együtt tematizálódott az erdélyi sajtóban a zsidóság tragédiája, anélkül viszont, hogy a pusztulás tényleges adatairól tudomása lett volna bárkinek is. Az első konkrét információk a haláltáborok borzalmairól csak 1945 januárjában jelentek meg az újságokban, februárban pedig már nyilvánvalóvá vált, hogy a deportáltak többsége életét vesztette.
A politikai érdekképviselet kereteit az 1944 októberében létrehozott Demokrata Zsidó Népközösségek (DZSN) és a cionista szervezetek teremtették meg. Kohn Hillel 1945. júniusi hazaérkezésekor már nagyjából kiépült/újjáépült, a háborút megelőző időkkel csak részben egyező, egymással laza kapcsolatban álló zsidó intézményi, szerkezeti hálók működtek Észak- és Dél-Erdélyben.
A Zsidó Népközösségek mellett, melyek észak-erdélyi szervezetei az 1945. márciusi, Kolozsváron megtartott nagygyűlésükön alakították meg fedőszervezetüket, júliusban megjelent a kommunisták által létrehozott Bukarest központú Demokrata Zsidó Komité (Demokrata Zsidó Bizottság, Comitetul Democratic Evreiesc) is. Az utóbbi szervezet létrejötte főként annak köszönhető, hogy az RKP-nak nem sikerült teljes mértékben kiterjeszteni ellenőrzését a Zsidó Népközösségekre, és szüksége volt egy olyan általa irányított érdekképviseleti szervezet fenntartására, amelyen keresztül totális befolyást gyakorolhatott a zsidó népességre.
A Komiték megalakulása egyben a Népközösségek elsorvasztását, illetve beolvasztását vonta maga után. Az 1945. szeptember 19. és 20. között Kolozsváron megtartott konferenciájukon a Demokrata Zsidó Komité bukaresti központjához való csatlakozásukról döntöttek. A DZSK Tartományi Központjának élére Kohn Hillelt, alelnöknek pedig Neumann Sándort választották meg.
A kegyvesztetté vált Kohn Hillel „pártbüntetésből” került a Demokrata Zsidó Komiték észak-erdélyi Tartományi Központjának élére. Ugyanis az RKP határozata szerint mindazok, akik részt vettek az 1943-as ún. kolozsvári monstre perben, nem vállalhattak pártfunkciót. Ez a határozat természetesen érvényes volt Kohnra is, akit ráadásul
a per során tanúsított magyar nacionalista magatartással is vádoltak,
és még 1945-ben kizárták a Pártból. Korábbi politikai karrierjéhez viszonyítva tehát, új pozíciója mindenképpen mellékvágánynak számított, de ugyanakkor másfajta megnyilatkozást is igényelt. Az erdélyi kommunista mozgalom, a Kommunista Párt tagjaként mindeddig háttérbe szorult Kohn zsidósága. 1945-ben viszont egy olyan regionális szervezet élére került, mely etnikai alapon szerveződött. A specifikusan holokauszt utáni zsidó problémák felvállalásával pedig a Népközösségek és a Komiték az etnikai jelleg mellett az elszenvedett traumák révén felépülő sorsközösségre is építettek.
Mint a Demokrata Zsidó Komité tartományi elnökének, Kohnak is szerepe volt abban, hogy 1945 után a Zsidó Népközösségek beolvasztásával és
a cionista szervezetek működésének akadályozásával a zsidó közösségi élet fokozatosan pártirányítás alá került.
Az is igaz viszont, hogy Kohn egyre kevésbé tudta felvállalni a Kommunista Párt által diktált követendő vonalat, és mindinkább egyetemi karrierjére koncentrált.
A politikailag „mellékvágányra” került Kohn Hillel háború utáni pályáját a Bolyai Egyetemen betöltött professzori szerepkör és a különböző gazdasági, történelmi vonatkozású témákban folytatott kutatások határozták meg. Petru Groza határozott kiállásának köszönhetően nevezték ki 1946-ban a Jog- és Közgazdasági Kar professzorának, ahol politikai gazdaságtant adott elő. Tevékenységében mindvégig visszaköszöntek a politikai megnyilatkozásaiban felvállalt eszmék, nézetek. A neve alatt futó mintegy ötven szakcikk, könyv vagy kutatás olyan aktuális (és elvárt) gazdasági problémákkal foglalkozott, mint a munka termelékenysége, a kizsákmányolás, kapitalizmus, mezőgazdasági kistermelés stb.
Következtetések
Kohn Hillel szellemi, ideológiai formálódását több fiatalkori tényező is meghatározhatta. Az ortodox családi háttér, a szigorúan vallásos apai nagyapa, akinek a házában csak héberül beszélhettek a családtagok, magyarázhatják szellemi fogékonyságát a zsidó nemzeti eszmék iránt. Hillel olyan konzervatív zsidó családból származott, amely integrálódott ugyan a magyar társadalomba és kultúrába, de nem asszimilálódott teljesen, mindvégig megőrizte zsidó öntudatát. Jellemző módon az első világháború után fellendülő erdélyi cionizmus a kevésbé asszimilálódott ortodoxia körében örvendett nagyobb népszerűségnek.
A hitközségi elnöki funkciót is betöltő Kohn nagyapa és Hillel nagybátyja 1900 körüli emigrálásával szimbolikus kötelékek teremtődtek számára Palesztina, illetve a nemzeti zsidóság irányába. Így korai, 1910 körüli bekapcsolódása a mozgalomba nem véletlenszerűen történt, hanem a család több generációján keresztül hagyományozódó vallási-közösségi zsidó identitás továbbfejlődésének eredménye.
1922-ben cionista ismeretségi köréből választott magának párt, és Kasztner Rizával kötött házassága révén rokoni kapcsolatba került a mozgalomban fontos szerepet betöltő Kasztner testvérekkel, de ugyanakkor a baloldali ideológiával is ekkor ismerkedett meg. Ilyen értelemben pályafutása egyik kulcsának a házasságokat lehetne tekinteni. Első házassága révén a baloldali cionistákkal került kapcsolatba, majd feleségének korai elvesztése után főként baloldali csoportosulásokban fejtett ki tevékenységet. Második felesége révén tulajdonképpen már „beházasodott” a zsidó nemzeti mozgalomtól független kommunista mozgalomba, hiszen Herskovics Irén apja ismert kommunista volt.
Az előzmények és Hillel későbbi ideológiai formálódása viszont többről is árulkodnak. A családban hagyományozódó erős zsidóságtudat nem tekinthető politikai cionizmusnak, ahogy a nagyapa kivándorlása sem egyéb, mint az Írás, a Törvény betartása (visszatérés Izrael földjére). Az Unitárius Gimnáziumban tanuló, majd a Házsongárdi temető régi sírköveiről publikáló fiatal Hillel kezdeti „cionizmusa” kultúrcionizmushoz hasonlítható.
Az első világháborút megjárt és a katonák körében egyre inkább terjedő antiszemitizmust megtapasztalt erdélyi zsidó tisztek és altisztek közül hazatérésük után többen is részt vettek a Zsidó Nemzeti Szövetség megszilárdításában (Fischer Tivadar, Schwartz Miksa, Adler Jenő, Antal Márk, Salamon Jakab, Deutsch Mór). A radikálisabb nézeteket valló Fischerékkel Kohn nem tudott egyetérteni, ebből adódtak későbbi konfliktusai is a háború előtti cionista generációt felváltó új vezetőkkel. És így kerülünk közelebb annak a kérdésnek a megválaszolásához is, hogy hogyan jutott el Kohn Hillel a cionizmustól a kommunista mozgalomig. Hillel
nem találta meg a helyét a politikai cionizmust hirdető, zsidó etnikai alapon szerveződő Zsidó Nemzeti Szövetségen belül.
Ezért sodródott a baloldali cionista szervezetek irányába, innen pedig az illegálisan működő Kommunista Pártba, és ezért lehetett alkalmas a részben kulturális, részben pedig etnikai színezetű Demokrata Zsidó Komité vezetői tisztségére is.
Az Egységben vagy különböző nyilvános felszólalásokon (pl. a DZSN kolozsvári vagy az MNSZ székelyudvarhelyi kongresszusa) elfoglalt álláspontja a nemzetiségi együttélés kérdésében Kohn holokauszt utáni világképének kulcsa lehet. A Demokrata Zsidó Népközösség és a Demokrata Zsidó Komité munkájába való kényszerű, de vállalt bekapcsolódás az etnikai politizáláshoz való visszatérésként értelmezhető. Kohn internacionalizmusban feloldódó zsidósága és magyar kulturális kötődése 15–16 év után, 1945-ben a holokauszt traumájával kiegészülve éledt újra. Ezen együttes tapasztalatok egy olyan kettős, zsidó etnikai és magyar kulturális identitás kialakulását eredményezték, mely a Párthoz való hűséggel és egy átideologizált nemzetfelfogással egészült ki. Kohn egyértelműen kettéválasztotta a magyar és a zsidó népet, Ti és Mi képekkel élt, de ugyanakkor egy kulturális közösségről is beszélt. Hasonló változás ment végbe az erdélyi zsidó értelmiség tagjainak többségében is.
Kohn nyitottságát a magyar–zsidó viszony rendezésére (ő volt az erdélyi zsidó vezetők között az első, aki békejobbot nyújtott a magyaroknak) a magyar diplomáciai források is kihangsúlyozzák. Egy 1946 márciusában Kolozsváron járt magyar miniszteri tanácsos jelentésében, a februárban megtartott kolozsvári zsidó nagygyűlés mellett a Kohn Hillellel folytatott személyes beszélgetéséről is beszámolt. Kohn a gyűlésen feltűnést keltő beszédében a zsidóságot a magyarsághoz fűző közös nyelvről és kultúráról beszélt, a fasizmus rémtetteinek felelősségét pedig relativizálta. Azt hangsúlyozta, hogy téves lenne a magyar nép egészét fasizmussal vádolni. Hasonló módon nyilatkozott a magyar miniszteri tanácsosnak is arról biztosítva őt, hogy az erdélyi zsidóság többsége nem szakadt el a magyar kultúrától, a sebek behegedésével pedig a két nemzetiséget összekötő szálak újból „elevenekké válnak”.
Kohn részt vett a Magyar Népi Szövetségnek az ugyanebben az évben Székelyudvarhelyen megtartott konferenciáján is, ahol a Demokrata Zsidó Népközösség nevében szólalt fel, és ismét a megbékélés szükségességét hangsúlyozta.
Álláspontja a későbbiekben sem változott a zsidó–magyar viszonyt illetően. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos nézeteire egy Dános Miklósnak adott 1971-es interjújából következtethetünk. Itt azt fejtegette, hogy a megoldás keresésében a marxizmus–leninizmus által meghatározott irányvonalakat kell követni. Véleménye szerint koránt sem tekinthető befejezettnek a nemzetiségi kérdés megoldása, ahogy a társadalmi fejlődés sem tekinthető soha befejezettnek.
Kohn Hillel az újrakezdés reményével tért haza a haláltáborból. Pártkizárása és hosszú ideig tisztázatlan pártviszonya (csak 1959-ben veszik vissza) lehetetlenné tették a politikai életbe való visszatérését. Kizárása után hosszú ideig zaklatták, nyomoztak utána, többek között azért, mert 1949–1951 folyamán pozitívan tanúskodott a vezető magyar értelmiségiek perében (Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, Demeter János). Petru Grozához és Miron Constantinescuhoz fűződő barátságának köszönhetően többször is megmenekült a letartóztatástól.
Az esély arra, hogy taníthasson és tudományos tevékenységet folytasson, meghagyta a „túlélés” és a mozgalmi múlt levezetésének lehetőségét. Kohn élete egy olyan közéleti ember pályája volt, aki hosszú ideológiai és mozgalmi utat járt be a cionizmustól a kommunizmusig, a döntéshozó pozícióktól a marginalizálódásig. Az utópizmus felé hajló ideológiába vetett hite, az e melletti helytállásának és holokauszt alatt elszenvedett kínvallatásoknak és börtönéveknek értelme kérdőjeleződött meg a kommunista diktatúra kiépülésével. Gáll Ernő szerint maga a helytállás erkölcsi értéke is kétségbe vonható, mivel téves politikát szolgált.
Kohn, kiábrándulása ellenére nem vált lázadóvá. Nem volt ellenálló, a rendszernek ellenszegülő, ő a mellőzésben és a tudományos életbe való visszavonulásában is megmaradt a rendszer hűséges katonájának. Mindebben határtalan optimizmusa, életigenlése is erősítette.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS

Magyarország továbbra is sárga zónás, onnan érkezve karanténba kell vonulni

Megújult az ótordai református templom

Bukaresten kívül már csak Kolozs és Ilfov megye piros zónás

Hamis negatív teszteredményeket árult, de lebukott a csaló
