2021. április 22. csütörtökCsilla, Noémi
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Egy politikusi életpálya Erdélyben: Kohn Hillel (1891–1972) 2.

Gidó Attila 2013. október 26. 10:30, utolsó frissítés: 10:31

Az orvosi jelentés szerint Dachauban vérhasban elhunyt (de valójában kimenekített) Kohn az erdélyi zsidó vezetők között az első, aki békejobbot nyújtott a magyaroknak.



Solomonovski Buchenwaldban

1944 nyarán a váciak mellett Szegedről és az ország többi börtönéből is a budapesti fogházba szállították a zsidó politikai elítélteket azzal a céllal, hogy a fővárosi gettóval együtt deportálják őket. A budapesti zsidók deportálására már nem került sor, a mintegy 1300 politikai foglyot viszont a nyilas hatalomátvétel után Komáromba vitték.

>> Egy politikusi életpálya Erdélyben: Kohn Hillel (1891–1972) 1. rész >>

A fővárosból 1944. október 22. és 24. között érkeztek meg a Csillagerődbe az első politikai foglyokat tartalmazó szállítmányok,




és november 7-én kezdődött meg a haláltáborokba való szállításuk.

A kezdeti napokban a vonatszerelvények útiránya Kaufering, Dachau egyik altábora volt, a november 14-e után érkezett transzportokat viszont már mind Dachauban regisztrálták.

A november 11-én bevagonírozott Kohn Hillel 1500 férfi fogolytársával együtt 14-én érkezett meg Dachauba. Közülük mintegy 1200-an voltak politikai foglyok. A körülményekről csak annyit jegyez meg szűkszavúan, hogy rongyokba öltöztették, és nagyon rosszul bántak velük, december 6-án pedig egy részüket (a szintén Buchenwaldból felszabadult Raţiu/Róth Lajos szerint 80 személyt) áthelyezték Buchenwaldba. A Komáromból és a korábban Spanyolországból, valamint francia internálótáborokból érkezett rabokból népesebb magyar csoport alakult itt ki. Nem sokkal megérkezése után


Kohn vérhasban elhunyt – az orvosi jelentés szerint.

Decemberre a földalatti kommunista szervezkedésnek több buchenwaldi egészségügyi dolgozót és orvost sikerült beszerveznie, és segítségükkel emberek életét menthették meg. A meghalt foglyok számai helyett a kivégzésektől, szelektálásoktól megmenteni kívánt személyek sorszámát iktatták. Ez történt Kohn Hillel esetében is, akire vezető kommunista lévén az SS vadászott. Ő egy vérhasban kimúlt lengyel fogoly, Solomonovski számát kapta meg, és annak alteregójaként élt a felszabadulásig.

Hillel véleménye szerint nagyon sok társa életét a nemzetközi kommunista szervezetekkel tartott titkos kapcsolat, és az ezek útján érkező segítség mentette meg. Maga Kohn is tagja volt a Buchenwaldban működő illegális nemzetközi antifasiszta komité vezetőségének. A december 6-a után Buchenwaldban maradt 3 MKP tag és 16 tagjelölt, valamint a többi politikai fogoly nagy része megérte a felszabadulást.

A felszabadulás napján a koncentrációs tábor összeülő Nemzetközi Komitéjába Kohnt is beválasztották, emellett pedig a Magyar Komité vezetője volt. Beszédeket tartott, és aktívan kivette részét az ún. Pártnapok megszervezésében. A felszabadított, de még


a táborban vesztegelő rabok magyar–román közös kulturális programmal ünnepelték meg

az első szabad május 1-jét.

Fennmaradt Kohn május 12-én, a magyar kommunista sejt gyűlésén elmondott beszéde a nemzetközi helyzetről és a kommunistákra váró új feladatokról. Beszédében még egyértelműen a háború alatti területi fogalmakat használta, és a magyar kommunista szervezeti életre helyezte a hangsúlyt. A legsürgősebb feladatok között említette a fasizmus maradványainak kiirtását, a földosztást, a magyar ipar államosítását, az oktatási reformot, az új alkotmány meghozatalát és a demokratikus külpolitika megvalósítását (azaz a Szovjetunióhoz való viszony szorosabbra fűzését).

A beszéd után néhány nappal, május 18-án a kommunista csoport tagjai közös nyilatkozatot írtak alá Emlékezzünk Buchenwaldra címmel. A szignók között Kohn Hillel neve mellett Gál Ernő és Gyöngyösi Nándor is megtalálható. Lényegében ennek a nyilatkozatnak a folytatásaként tartották meg a háború után évtizedeken keresztül Kolozsváron a Memento Buchenwald Egyesület április 11-i találkozóit.

Párthatározat alapján Hillel 1945. május 25-én indult haza Buchenwaldból, hogy felgyorsítsa a magyar (magyarországi és észak-erdélyi) túlélők szervezett hazaszállítását. Hat nap alatt jutott el Budapestre, ahol június 6-án írásban is benyújtotta az MKP Központi Bizottságának a koncentrációs táborról szóló beszámolóját.


A Demokrata Zsidó Komité élén

Közvetlenül az orosz csapatok észak-erdélyi bevonulása után, 1944 őszén sorra épültek ki a holokauszt alatt megsemmisített zsidó intézményes keretek. Habár az életben maradt deportáltak csak később, 1945 folyamán kerültek haza, a munkaszolgálat alól felszabaduló zsidók visszatérése már 1944 októberével megkezdődött. Ezzel együtt tematizálódott az erdélyi sajtóban a zsidóság tragédiája, anélkül viszont, hogy a pusztulás tényleges adatairól tudomása lett volna bárkinek is. Az első konkrét információk a haláltáborok borzalmairól csak 1945 januárjában jelentek meg az újságokban, februárban pedig már nyilvánvalóvá vált, hogy a deportáltak többsége életét vesztette.

A politikai érdekképviselet kereteit az 1944 októberében létrehozott Demokrata Zsidó Népközösségek (DZSN) és a cionista szervezetek teremtették meg. Kohn Hillel 1945. júniusi hazaérkezésekor már nagyjából kiépült/újjáépült, a háborút megelőző időkkel csak részben egyező, egymással laza kapcsolatban álló zsidó intézményi, szerkezeti hálók működtek Észak- és Dél-Erdélyben.

A Zsidó Népközösségek mellett, melyek észak-erdélyi szervezetei az 1945. márciusi, Kolozsváron megtartott nagygyűlésükön alakították meg fedőszervezetüket, júliusban megjelent a kommunisták által létrehozott Bukarest központú Demokrata Zsidó Komité (Demokrata Zsidó Bizottság, Comitetul Democratic Evreiesc) is. Az utóbbi szervezet létrejötte főként annak köszönhető, hogy az RKP-nak nem sikerült teljes mértékben kiterjeszteni ellenőrzését a Zsidó Népközösségekre, és szüksége volt egy olyan általa irányított érdekképviseleti szervezet fenntartására, amelyen keresztül totális befolyást gyakorolhatott a zsidó népességre.

A Komiték megalakulása egyben a Népközösségek elsorvasztását, illetve beolvasztását vonta maga után. Az 1945. szeptember 19. és 20. között Kolozsváron megtartott konferenciájukon a Demokrata Zsidó Komité bukaresti központjához való csatlakozásukról döntöttek. A DZSK Tartományi Központjának élére Kohn Hillelt, alelnöknek pedig Neumann Sándort választották meg.

A kegyvesztetté vált Kohn Hillel „pártbüntetésből” került a Demokrata Zsidó Komiték észak-erdélyi Tartományi Központjának élére. Ugyanis az RKP határozata szerint mindazok, akik részt vettek az 1943-as ún. kolozsvári monstre perben, nem vállalhattak pártfunkciót. Ez a határozat természetesen érvényes volt Kohnra is, akit ráadásul


a per során tanúsított magyar nacionalista magatartással is vádoltak,

és még 1945-ben kizárták a Pártból. Korábbi politikai karrierjéhez viszonyítva tehát, új pozíciója mindenképpen mellékvágánynak számított, de ugyanakkor másfajta megnyilatkozást is igényelt. Az erdélyi kommunista mozgalom, a Kommunista Párt tagjaként mindeddig háttérbe szorult Kohn zsidósága. 1945-ben viszont egy olyan regionális szervezet élére került, mely etnikai alapon szerveződött. A specifikusan holokauszt utáni zsidó problémák felvállalásával pedig a Népközösségek és a Komiték az etnikai jelleg mellett az elszenvedett traumák révén felépülő sorsközösségre is építettek.

Mint a Demokrata Zsidó Komité tartományi elnökének, Kohnak is szerepe volt abban, hogy 1945 után a Zsidó Népközösségek beolvasztásával és


a cionista szervezetek működésének akadályozásával a zsidó közösségi élet fokozatosan pártirányítás alá került.

Az is igaz viszont, hogy Kohn egyre kevésbé tudta felvállalni a Kommunista Párt által diktált követendő vonalat, és mindinkább egyetemi karrierjére koncentrált.

A politikailag „mellékvágányra” került Kohn Hillel háború utáni pályáját a Bolyai Egyetemen betöltött professzori szerepkör és a különböző gazdasági, történelmi vonatkozású témákban folytatott kutatások határozták meg. Petru Groza határozott kiállásának köszönhetően nevezték ki 1946-ban a Jog- és Közgazdasági Kar professzorának, ahol politikai gazdaságtant adott elő. Tevékenységében mindvégig visszaköszöntek a politikai megnyilatkozásaiban felvállalt eszmék, nézetek. A neve alatt futó mintegy ötven szakcikk, könyv vagy kutatás olyan aktuális (és elvárt) gazdasági problémákkal foglalkozott, mint a munka termelékenysége, a kizsákmányolás, kapitalizmus, mezőgazdasági kistermelés stb.



Következtetések

Kohn Hillel szellemi, ideológiai formálódását több fiatalkori tényező is meghatározhatta. Az ortodox családi háttér, a szigorúan vallásos apai nagyapa, akinek a házában csak héberül beszélhettek a családtagok, magyarázhatják szellemi fogékonyságát a zsidó nemzeti eszmék iránt. Hillel olyan konzervatív zsidó családból származott, amely integrálódott ugyan a magyar társadalomba és kultúrába, de nem asszimilálódott teljesen, mindvégig megőrizte zsidó öntudatát. Jellemző módon az első világháború után fellendülő erdélyi cionizmus a kevésbé asszimilálódott ortodoxia körében örvendett nagyobb népszerűségnek.

A hitközségi elnöki funkciót is betöltő Kohn nagyapa és Hillel nagybátyja 1900 körüli emigrálásával szimbolikus kötelékek teremtődtek számára Palesztina, illetve a nemzeti zsidóság irányába. Így korai, 1910 körüli bekapcsolódása a mozgalomba nem véletlenszerűen történt, hanem a család több generációján keresztül hagyományozódó vallási-közösségi zsidó identitás továbbfejlődésének eredménye.

1922-ben cionista ismeretségi köréből választott magának párt, és Kasztner Rizával kötött házassága révén rokoni kapcsolatba került a mozgalomban fontos szerepet betöltő Kasztner testvérekkel, de ugyanakkor a baloldali ideológiával is ekkor ismerkedett meg. Ilyen értelemben pályafutása egyik kulcsának a házasságokat lehetne tekinteni. Első házassága révén a baloldali cionistákkal került kapcsolatba, majd feleségének korai elvesztése után főként baloldali csoportosulásokban fejtett ki tevékenységet. Második felesége révén tulajdonképpen már „beházasodott” a zsidó nemzeti mozgalomtól független kommunista mozgalomba, hiszen Herskovics Irén apja ismert kommunista volt.

Az előzmények és Hillel későbbi ideológiai formálódása viszont többről is árulkodnak. A családban hagyományozódó erős zsidóságtudat nem tekinthető politikai cionizmusnak, ahogy a nagyapa kivándorlása sem egyéb, mint az Írás, a Törvény betartása (visszatérés Izrael földjére). Az Unitárius Gimnáziumban tanuló, majd a Házsongárdi temető régi sírköveiről publikáló fiatal Hillel kezdeti „cionizmusa” kultúrcionizmushoz hasonlítható.

Az első világháborút megjárt és a katonák körében egyre inkább terjedő antiszemitizmust megtapasztalt erdélyi zsidó tisztek és altisztek közül hazatérésük után többen is részt vettek a Zsidó Nemzeti Szövetség megszilárdításában (Fischer Tivadar, Schwartz Miksa, Adler Jenő, Antal Márk, Salamon Jakab, Deutsch Mór). A radikálisabb nézeteket valló Fischerékkel Kohn nem tudott egyetérteni, ebből adódtak későbbi konfliktusai is a háború előtti cionista generációt felváltó új vezetőkkel. És így kerülünk közelebb annak a kérdésnek a megválaszolásához is, hogy hogyan jutott el Kohn Hillel a cionizmustól a kommunista mozgalomig. Hillel


nem találta meg a helyét a politikai cionizmust hirdető, zsidó etnikai alapon szerveződő Zsidó Nemzeti Szövetségen belül.

Ezért sodródott a baloldali cionista szervezetek irányába, innen pedig az illegálisan működő Kommunista Pártba, és ezért lehetett alkalmas a részben kulturális, részben pedig etnikai színezetű Demokrata Zsidó Komité vezetői tisztségére is.

Az Egységben vagy különböző nyilvános felszólalásokon (pl. a DZSN kolozsvári vagy az MNSZ székelyudvarhelyi kongresszusa) elfoglalt álláspontja a nemzetiségi együttélés kérdésében Kohn holokauszt utáni világképének kulcsa lehet. A Demokrata Zsidó Népközösség és a Demokrata Zsidó Komité munkájába való kényszerű, de vállalt bekapcsolódás az etnikai politizáláshoz való visszatérésként értelmezhető. Kohn internacionalizmusban feloldódó zsidósága és magyar kulturális kötődése 15–16 év után, 1945-ben a holokauszt traumájával kiegészülve éledt újra. Ezen együttes tapasztalatok egy olyan kettős, zsidó etnikai és magyar kulturális identitás kialakulását eredményezték, mely a Párthoz való hűséggel és egy átideologizált nemzetfelfogással egészült ki. Kohn egyértelműen kettéválasztotta a magyar és a zsidó népet, Ti és Mi képekkel élt, de ugyanakkor egy kulturális közösségről is beszélt. Hasonló változás ment végbe az erdélyi zsidó értelmiség tagjainak többségében is.

Kohn nyitottságát a magyar–zsidó viszony rendezésére (ő volt az erdélyi zsidó vezetők között az első, aki békejobbot nyújtott a magyaroknak) a magyar diplomáciai források is kihangsúlyozzák. Egy 1946 márciusában Kolozsváron járt magyar miniszteri tanácsos jelentésében, a februárban megtartott kolozsvári zsidó nagygyűlés mellett a Kohn Hillellel folytatott személyes beszélgetéséről is beszámolt. Kohn a gyűlésen feltűnést keltő beszédében a zsidóságot a magyarsághoz fűző közös nyelvről és kultúráról beszélt, a fasizmus rémtetteinek felelősségét pedig relativizálta. Azt hangsúlyozta, hogy téves lenne a magyar nép egészét fasizmussal vádolni. Hasonló módon nyilatkozott a magyar miniszteri tanácsosnak is arról biztosítva őt, hogy az erdélyi zsidóság többsége nem szakadt el a magyar kultúrától, a sebek behegedésével pedig a két nemzetiséget összekötő szálak újból „elevenekké válnak”.

Kohn részt vett a Magyar Népi Szövetségnek az ugyanebben az évben Székelyudvarhelyen megtartott konferenciáján is, ahol a Demokrata Zsidó Népközösség nevében szólalt fel, és ismét a megbékélés szükségességét hangsúlyozta.

Álláspontja a későbbiekben sem változott a zsidó–magyar viszonyt illetően. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos nézeteire egy Dános Miklósnak adott 1971-es interjújából következtethetünk. Itt azt fejtegette, hogy a megoldás keresésében a marxizmus–leninizmus által meghatározott irányvonalakat kell követni. Véleménye szerint koránt sem tekinthető befejezettnek a nemzetiségi kérdés megoldása, ahogy a társadalmi fejlődés sem tekinthető soha befejezettnek.

Kohn Hillel az újrakezdés reményével tért haza a haláltáborból. Pártkizárása és hosszú ideig tisztázatlan pártviszonya (csak 1959-ben veszik vissza) lehetetlenné tették a politikai életbe való visszatérését. Kizárása után hosszú ideig zaklatták, nyomoztak utána, többek között azért, mert 1949–1951 folyamán pozitívan tanúskodott a vezető magyar értelmiségiek perében (Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, Demeter János). Petru Grozához és Miron Constantinescuhoz fűződő barátságának köszönhetően többször is megmenekült a letartóztatástól.
Az esély arra, hogy taníthasson és tudományos tevékenységet folytasson, meghagyta a „túlélés” és a mozgalmi múlt levezetésének lehetőségét. Kohn élete egy olyan közéleti ember pályája volt, aki hosszú ideológiai és mozgalmi utat járt be a cionizmustól a kommunizmusig, a döntéshozó pozícióktól a marginalizálódásig. Az utópizmus felé hajló ideológiába vetett hite, az e melletti helytállásának és holokauszt alatt elszenvedett kínvallatásoknak és börtönéveknek értelme kérdőjeleződött meg a kommunista diktatúra kiépülésével. Gáll Ernő szerint maga a helytállás erkölcsi értéke is kétségbe vonható, mivel téves politikát szolgált.

Kohn, kiábrándulása ellenére nem vált lázadóvá. Nem volt ellenálló, a rendszernek ellenszegülő, ő a mellőzésben és a tudományos életbe való visszavonulásában is megmaradt a rendszer hűséges katonájának. Mindebben határtalan optimizmusa, életigenlése is erősítette.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS