Kiskorú áldozatok a tévében: miért nem oké?
B. D. T. 2013. november 17. 12:26, utolsó frissítés: 23:37Show keretében halmoztak el ajándékokkal egy családon belüli erőszakot elszenvedett anyát és kislányát. A deklarált cél az volt, hogy segítsenek, ám a trauma mediatizálásával a gyerek érdekei ellen cselekedtek – szögezik le a szakemberek.
Nyílt levélben tiltakozik a CNA-nál egy tévéműsor miatt több, a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozó civil szervezet és intézmény.
A szervezetek a Prețuiește viața című RTV-műsor október 20. és 27-i adásaival kapcsolatban emeltek kifogásokat. Egy kilencéves kislány és édesanyja tragikus esete kapott széles nyilvánosságot a műsor révén, az adásban a kiskorút megrázó helyzetekbe kényszerítették, kérdéseket téve föl neki családi helyzetéről.
A műsort elemző szakértők először is azt hangsúlyozzák, a gyerek osztálytársai, ismerősei megnézhették ugyanezeket a képsorokat, ami még sérülékenyebbé teszi az áldozatot, még ha ennek most sem ő, sem édesanyja nincs tudatában.
A műsorkészítők megszegték az audiovizuális médiára vonatkozó 2011/220. határozatot, melynek értelmében nem sugározhatnak 14 éven aluli kiskorúakkal készült interjúkat vagy nyilatkozatokat olyan drámai eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek az illető kiskorú tanúja volt. A 2013/257. törvény előírásai is sérültek, amely kimondja: a gyerekeket sem szülő, hivatalos képviselő, gondozó, szociális szolgáltatást nyújtó szervezet, közintézmény vagy magánintézet nem használhatja ki annak érdekében, hogy személyes/intézményes előnyben részesüljön vagy befolyásolja ezáltal közintézmények döntését.
Az anya saját döntése volt, hogy beszél családi drámájáról a nyilvánosság előtt, és ez egy bátor cselekedet, ám nem elfogadható, hogy egy gyereket kitegyenek az elszenvedett erőszak nyilvános leleplezésének – szögezik le.
A műsorkészítőknek ismerniük kell a kiskorúak védelmével kapcsolatos rendelkezéseket, és biztosítaniuk kell a gyerekek védelmét – érvelnek nyílt levelükben a szakemberek. A kiskorú helyzetével a szerkesztők tisztában voltak, mégis kiteregették a nyilvánosság előtt az ő jelenlétében; még akkor is, ha beleegyezett ebbe, még nem képes felmérni ennek következményeit azok teljes komplexitásában, ezért a felnőtteknek kellett volna a gyermek magasabbrendű érdekeit szem előtt tartania ebben a helyzetben. A deklarált cél az volt, hogy segítsenek a családon, ám a trauma mediatizálásával a gyerek érdekei ellen cselekedtek – szögezik le.
A szakértők nem ellenzik, hogy gyerekek szerepeljenek műsorokban, amennyiben ennek legális háttere világos minden érintett számára, és amennyiben a beleegyezésüket adják ehhez. Ám olyan helyzetekben, amikor egy kiskorú fokozottan sérülékeny helyzetben van – mint ahogy a műsorban is történt –, szükséges a kiskorú speciális és megfelelő felkészítése a műsor előtt, hogy megelőzhető legyen az érzelmi krízis kiprovokálása a filmezés ideje alatt, és a szülőt is megfelelően tájékoztassák arról, milyen következményei lehetnek a nyilvános médiamegjelenésnek. Ennek procedúráját szakértőkkel – pszichológusokkal és gyerek-pszichoterapeutákkal – kell kidolgozni.
A szakértők azt is kifogásolják, hogy a családon belüli erőszak esetét hogyan tematizálták a műsorban: azt sugallták, hogy a családon belüli erőszak eseteit meg lehet oldani kommercializált „kezeléssel”, ajándékokkal, ingyenbérletekkel és egyéb tárgyi vagy eszmei javakkal, figyelmen kívül hagyva, hogy az áldozatok elsődleges szükséglete a védelem és a biztonság.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy az esetet torzítva mutatták be az első műsorban, csak a másodikban korrigálnak, hogy az apa már a baleset előtt is erőszakos volt (tehát korábban közvetve jó ürügyet kínáltak föl az agresszornak). A műsorban egy mediátor promoválja a mediálás lehetőségét, annak ellenére, hogy a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a családon belüli erőszak eseteiben nem ajánlott ez a módszer. A felajánlott segítségeket a kiskorú jelenléte nélkül is fel lehetett volna kínálni az anyának – szögezik le.
Ne növeljenek nézettséget kiskorú áldozatokkal!
A televíziós műsorok szerkesztési politikáját felül kell vizsgálni a családon belüli erőszak eseteiben, meg kell előzni, hogy a nézettség növelése érdekében a gyermekeket ismételten traumatizálják. Az ilyen és ehhez hasonló „segítségnyújtó” műsorok sem a törvényt, sem az alapvető etikai normákat nem tartják be, és káros hatással vannak az áldozatokkal foglalkozó szakemberek munkájára, mivel félrevezetik a nézőközönséget az ilyen esetek „helyes megoldásaival” kapcsolatban.
A szakértők követelik a műsorkészítőktől, ne használjanak többé kiskorú áldozatokat a nézettség növelése érdekében. Sürgetik, hogy kiskorúak tanúvallomásának, nyilatkozatának felvétele előtt minden alkalommal a tévések, újságírók tegyék meg a megfelelő előkészületeket, legyenek felkészülve és tájékoztatva az alanyok; a szóban forgó esettel kapcsolatban pedig a CNA kötelezze a TVR-t és a műsort részben átvevő adókat arra, hogy vágják ki a kiskorúról szóló részeket a rögzített adásból és minden más médiaformátumból.
Egyértelmű törvényszegés történt
Szaktanulmányok sora, nemzetközi és hazai több éves szakmai tapasztalat bizonyítja, hogy az erőszakra való verbális visszaemlékezés, a traumatikus tapasztalatok „üresben” való elismétlése újra-traumatizáló hatású – hívta fel a figyelmet László Éva pszichológus, a nyílt levelet aláíró egyik szervezet, a kolozsvári Artemis egyesület képviselője. A törvény egyértelműen tiltja, hogy 14 év alatti gyerek nyilvánosság előtt legyen kitéve annak, hogy a traumájáról kérdezgetik – még ahhoz is a szülő írásos beleegyezése és a kiskorú beleegyezése kell, hogy egyáltalán az esetéről beszéljenek – hívja fel a figyelmet a szakember.
Örvendetes, hogy valakik segíteni akarnak az áldozatokon, akiknek minden segítség jól jön, de ezt professzionális alapokon kellett volna megszervezni, hiszen ha többet ártunk, mint használunk, akkor inkább ne csináljunk semmit – szögezi le a pszichológus, aki súlyos kihágásnak nevezte az esetet, főleg hogy a vonatkozó gyermekvédelmi jogszabályok nemrég voltak mediatizálva.
Ráadásul nem ez az első alkalom, hogy ezt a kislányt mindennek kitették (a műsorban van néhány másodperces bejátszás is, amelyben – állítólag egy híradóban – szintén sírva nyilatkozik a kislány – szerk. megj.) Vannak etikai, szakmai szabályok, amelyeket be kell tartani, mert ha úgy állunk neki, hogy a cél szentesíti eszközt, akkor megsemmisül a cél, azaz nemhogy segítenénk az áldozaton, hanem tovább rontunk a helyzetén.
Mit kellett volna tenni?
A gyereket egyértelműen nem szabadott volna a műsorban megszólaltatni.
A pszichológus részben elfogadja azt a médialogikát, ami a figyelemfelkeltés egyik fontos stratégiájaként alkalmazza az ehhez hasonló „könnyes kampányokat”, de hiányolja az etikai sík érvényesülését. A konfidencialitás kötelezettségét be kell tartani, és kész. Segíteni úgy is lehet, még ha esetleg nehezebben is jön össze, kevesebb lesz a szponzor, az ajándék – de az ajándékokkal való elárasztás amúgy sem hatékony, még ha mennyiségileg kevesebb is, de jobban irányozott (a kliens igényeihez igazított, vele együtt kidolgozott stratégián alapuló) valószínűleg hasznosabb lett volna. Az áldozatok érdeke és hosszú távú haszna is ezt követelte volna meg inkább.
Családon belüli erőszak áldozatai esetében az első megteremteni a biztonságot számukra, azután az események feldolgozása (ez esetben arról számolnak be, hogy az apa megakarta ölni a most 9 éves lányát), nem pedig a pl. kreativitásfejlesztés – szögezte le László Éva.
Súlyos szakmai hiba volt a műsorban a családon belüli erőszak diagnózisának háttérbe szorítása arra hivatkozva, hogy az agresszor beteg, egy baleset okozta sérülés következtében – attól még az erőszak megtörtént, csak mindez még annyit jelent, hogy fokozottabban segítségre van szüksége magának az agresszornak is, egész pontosan sürgős szakellátásra – hívja fel a figyelmet a pszichológus.
És mit akarunk mediálni a két fél között, ha az egyikük kontrollvesztett? A műsorban ráadásul csak a két felnőtt felet érintő törvényekről esik érintőlegesen szó, a gyermekvédelmi előírásokról semmit nem mondanak, és az sem hangzik el, hogy az áldozatoknak minden esetben joga van ingyenes jogi segítségnyújtásra a hatályos törvények szerint – sorolja az anomáliákat a pszichológus.
"A gyermeket, ha már behozzák a platóra, akkor tegyék, amikor a megoldásokról beszélnek. Ennek ellenére megtörténhet, hogy az érzelmi nyomás nagy - ezt a műsorvezetőnek, a producernek fel kell ismernie, és megoldást találni arra, hogy 'elegánsan', feltűnés nélkül háttérbe vonhassuk a gyermeket. Ezen kívül számos művészi, technikai megoldás van arra, hogy a történetet hitelesen mutassuk be anélkül, hogy az áldozatot lelkiekben 'mezítelenül' kiszolgáltassuk. Rengeteg gyermekbarát gyakorlat van erre: pl. a gyereket rajzolás közben filmezni és megkérni, hogy üzenetet mondjon a nézőknek, más gyermekeknek/felnőtteknek, akik a műsort nézik stb. - sorolta az alternatívákat a pszichológus. - Mindezt akár úgy, hogy az arcát nem filmezik totálban."
Az igazságszolgáltatás is gyerekbarátabb kellene legyen
Az Artemis a 2000-es évek eleje óta próbálja szorgalmazni, hogy az igazságszolgáltatás legyen gyermek- és áldozatbarátabb, az erőszakot elszenvedett kiskorúakat ne hallgassák ki többszörösen, hanem ideális esetben csupán egyszer kelljen elmondania tanúvallomását és csak nagyon indokolt estekben kiegészítő, pontosító vallomásokat tegyen.
Kolozsváron és Craiován elindult francia támogatással egy kísérleti projekt, amely azt a nyugati gyakorlatot próbálja bevezetni, hogy egyetlen kihallgatás legyen ilyen esetekben, a gyerekkel egyetlen személy beszéljen, a többi szakértő – a bírótól az ügyészig – a tükrös kihallgatószobán kívül hallgassa a vallomást, és amennyiben kérdése van, fülhallgatón tegye fel annak az egy személynek, aki bent ül a gyerekkel. Ez a gyakorlat is azt célozná, hogy a gyerek ne traumatizálódjon újra a többszöri elmeséléssel – ennek az elvnek az érvényesítése az igazságszolgáltatásban egyébként rengeteg procedurális változtatással is járna, törvényeket kellene majd módosítani. Viszont az audiovizális törvény és a gyermekvédelmi törvény létezik, érvényben van, és mégis előfordulhatnak hasonló súlyos törvényszegések.
"A médiában is szükség van egy sarkalatos szemléletváltásra: ahogy pl. egy cápatámadás áldozatát sem akkor faggatnak, miután az áldozatnak sikerült valahogy túlélnie, hanem először az 'élő sebeket' kell kezelni - sokszor életet menteni, és elég hiteles a történet, ha a sebhelyeket mutatják be -, így a lelki sebeknek a már beforrott, begyógyult és a megerősödött túlélő beszámolója is elég hiteles kell legyen. Az élő sebekben való késforgatásszerű megközelítések csak azt az előítéletet táplálják, hogy ha nem sírsz eléggé, nem is fáj - vagyis csak akkor szenvedtél el egy erőszakot, ha eléggé látványosan szenvedsz" - nyilatkozta a Transindexnek a pszichológus.