Romsics: a holokauszt és Trianon tragédiája ugyanolyan sebe a magyar társadalomnak
F.J. 2014. június 16. 12:41, utolsó frissítés: 13:30A keresztények nagy része nem tud együttérezni a holokauszttal, de az izraeliták sem tudnak azonosulni Trianon tragédiájával - ez a történész diagnózisa.
„Miközben a holokauszt ugyanolyan tragédiája a magyar társadalomnak, mint Trianon, és úgy gondolom, hogy a kettő között rangsort felállítani abszurdum lenne, a két magyarországi emlékezeti csoport nem képes a másik tragédiájával együttérezni. A magyarországi szociológiai felmérések szerint a keresztény, nem zsidó lakosság 48%-a nem tud vagy nem úgy tud azonosulni a holokauszttal, ahogy azt annak a túlélői elvárnák, míg a holokauszt túlélőiben azok a szimbólumok, amelyek a régi Magyarországhoz köthetőek, negatív reakciókat váltanak ki” – hangzott el Romsics Ignác magyarországi történészprofesszor szerdai, Kolozsváron tartott előadásán, amelyben a trianoni békeszerződés és a holokauszt emlékezetének és ezáltal a meghasadt magyar történelmi tudatnak az egymáshoz közelítéséről beszélt.
Romsics szerint ennek a történelmi tudathasadásnak fontos szerepe van abban, hogy egészen másként interpretálódik a magyar történelem a Hír TV-ben és az ATV-ben, de ez csapódik le a magyarországi nyomtatott sajtóban és az irodalomban is. Romsics szerint lehet, hogy illúzió és naivság a két történelmi tudat egymáshoz közelítése, de szerinte az egész magyar közösség számára kívánatos lenne egy távlatos, okos politikával ezeket a sebeket valahogyan gyógyítani, valamint arra figyelni, hogy az emlékezések ne a sebek feltépéséről szóljanak, valamint hogy ne a különbségek keresése legyen az uralkodó. „Ebben a magyar politika nem mindig jár el felelősen. Így, az én meglátásom szerint a megemlékezésekkor legtöbbször instrumentalizálják a múltat, és politikai haszonszerzésre használják fel azt” – tette hozzá.
Romsics szerint, ha visszafele nézzük az eseményeket, akkor azt látjuk, hogy a különböző elitcsoportok megpróbálták megsemmisíteni a többi elitcsoportot, és ezeknek a társadalmi csoportoknak a harcai egymásra rakódva a gyermekek és unokák történelmi tudatát is nagymértékben meghatározták. „Az elmúlt tíz vagy húsz évben a magyar politikai családok és identitáspolitikai közösségek jelentős részben nem aszerint alakultak ki, hogy mit gondolnak a jelenről vagy a jövőről, hanem a család, a felmenők hogyan élték át Trianont, a visszacsatolásokat, a második világháborút vagy 1956-ot” – mondta.
Romsics elmondta, hogy előadásában a Trianon és a holokauszt játssza a főszerepet, és szerinte annak ellenére, hogy első hallásra úgy tűnhet, hogy ez a kettő nem összetartozó, mégis sok hasonlóság van a kettő között, de legfőképpen az, hogy mindkettő a magyar társadalom sebe.
A gyökerek
A történészprofesszor szerint mindkét problémának a gyökerei messze nyúlnak vissza, egyik sem 1920-ban vagy 1944-ben kezdődött.
Romsics felidézte, hogy 1910-ben, a magyarok által végzett népszámlálás szerint 55%-os volt a Horvátország nélküli Magyar Királyságban a magyarok aránya. Ez az azt megelőző időkben nem jelentett problémát, hisz a rendi társadalomban jobbágyként mindegy, hogy milyen nyelvet beszéltek az emberek, és a nemességbe etnikai kisebbségként is be lehetett kerülni. Azonban a nyelvre alapozódó kultúra egyre inkább olyan identitásképző tényezővé vált, amelynek eredményeképpen kívánalommá vált, hogy azokon a területeken, ahol egy adott népesség képviseli a többséget, ott az magát akarja igazgatni és az ott található erőforrásokat kihasználni.
Romsics elmagyarázta, hogy a holokauszt gyökerei is messzire nyúlnak vissza. Már a középkor óta van izraelita lakosság Magyarország területén, amelyik 5%-os arányban van jelen a századforduló idején a magyar társadalomban. A zsidók részben Cseh- és Morvaországból, részben keletről, Oroszországból és Galíciából származnak. A nyugatról bejövők általában gazdagabbak és iskolázottabbak voltak, a keletről érkezők pedig szegényebbek, valamint kevésbé képzettek.
„Mindezek mellett fontos kiemelnünk azt, hogy ezek a személyek egy nagyon jelentős hozzájárulást jelentenek a magyar ipari, gazdasági és kulturális modernizációhoz. Abban a közösségben a tudás szerepe kicsit más, mint az akkori magyar középnemesség számára. Egész Magyarországon található rokonságuk, több nyelvet ismernek. Egy sikeres integrálódásról és felemelkedésről beszélünk. Az akkori magyar politika elvárta és akarta ezeket a folyamatokat, pontosabban emancipálni és magyarosítani szerették volna őket. És ebben sikerrel is jártak, hisz a Magyar Királyságban az az 55%-os magyar többség úgy jött ki, hogy a zsidók 90%-a izraelita magyarnak vallotta magát” – magyarázta. Romsics meglátásában a magyar társadalomban ez egyfajta frusztráltságot is okozott, hisz bizonyos társadalmi rétegek számára a zsidóság felemelkedése az ő hanyatlásukkal járt együtt.
Romsics felhívta a figyelmet arra, hogy a két vázolt folyamat két konfliktushoz vezetett: egy magyarok és nem magyarok, valamint egy zsidók és keresztények közötti konfliktushoz.
Trianon és az antiszemitizmus
Míg az első világháború előtt még úgy látták, hogy van remény a kiegyezésre a magyarok és zsidók között, és a magyar liberalizmus az állampolgári egyenlőség és antiszemitizmus jegyében járt el, az első világháború után ez gyökeres változásokon ment át.
A magyarországi kisebbségek szeparatizmusa az első világháború után, a nagyhatalmi támogatás miatt sikeres elszakadásokat eredményezett. A Trianoni szerződés aláírása után fellángolt az antiszemitizmus is. „A magyar társadalom szociális dühe megtalálta a célpontját. Már nem a minden etnikumban megtalálható zsivány kereskedőt vagy inkompetens vezetőt látták egyes emberekben, hanem a zsidót. Emellett a vidékiek szemszögéből az erkölcstelen életmóddal azonosított budapesti polgárság is hozzájárult a zsidók megítélésének a romlásához” – mondta Romsics.
Romsics felhívta a figyelmet arra, hogy míg Károlyi Mihály kormányában 30-40% a zsidó származásúak aránya, addig a Tanácsköztársaság népbiztosainak a tanácsának és a vezetőségének, valamint a végrehajtó hatalmának a kétharmada volt zsidó származású.
Egy ekkora elitváltást Romsics szerint nehezen nyelt le a magyar nemesség, amely eddig elfogadta, hogy az ipar és a kereskedelem nagyrészt a zsidó származásúak kezében van, de a nagybirtok és a társadalmi, valamint a politikai vezetés az övékben. „A Tanácsköztársaság idején a 70 holdnál nagyobb birtokokat elkobozzák, sőt a nagyobb lakásokba be kell fogadniuk a szegényebb polgárokat. #8221; – magyarázta Romsics.
"Az akkor hozott döntések a magyar felső és középső réteg olyan arculcsapását jelentették, hogy azt nem lehet elfogadni. Ehhez még hozzájárult a vörösterror is, amely az ellenállókkal számolt le könyörtelenül. A végrehajtó hatalom ekkor legalább 60 százalékban zsidó származású. Ekkor alakul ki az a téveszme is, hogy a kommunisták mind zsidók, és a kommunizmus zsidó ideológia" - mondta Romsics, majd hozzátette, hogy a vörösterrorra válaszul a Horthy Miklós Nemzeti Hadserege hasonlóképpen járt el. „Ez 1919 őszén már egy nagyon hangsúlyos antiszemita hullámmal is járt. Amikor végül ennek véget vetnek, akkor a numerus clausus bevezetésével állandósítják a diszkriminációt” – mondta.
Zsidótörvények, holokauszt és felelősség
A Trianon és a numerus clausus után a magyar liberális állameszményhez igyekeznek visszatérni, és a numerus claususon is enyhítenek. Azonban 1938-tól ez úgy változik meg, hogy egyenesen zsidótörvényeket hoznak, amelyek az egész zsidó közösséget sújtják, sőt, egy ponton túl a kikeresztelkedetteket is.
A Magyarországhoz visszacsatolt vagy az általa visszaszerzett területeken élő zsidóság a második világháború előtt üdvözli a magyar uralmat, miközben jelentős részük magyar érzelmű. Ezek a közösségek azzal szembesülnek, hogy a magyar uralommal együtt a zsidótörvények hatálya alá is kerülnek. „Ekkor még mindez visszacsinálhatónak tűnik. Az akkori magyar vezetésnek el kell ismerni azt az érdemét, hogy miközben a szomszédos országokban 1941-től már gőzerővel folyik a zsidók deportálása, a magyarországi zsidóság diszkriminálása ellenére nem engedik annak a fizikai megsemmisítését. Ekkor Magyarországon mintegy 800 000 fős zsidó közösség él, kitaszítva, azonban azzal a reménnyel, hogy ha vége lesz a háborúnak, ezek a szörnyűségek megszűnnek, és túlélik az időszakot” – magyarázta Romsics.
A német megszállással azonban megkezdődnek a deportálások, amelyek a 400 000-es vidéki zsidóságot sújtják legfőképpen. „A Magyarországhoz vissza nem került zsidók, például Dél-Erdélyben nagyobb arányban élik túl ezt az időszakot, mert ott addig leállítják a deportálásokat” – mondta.
"Ki a felelős? Ahhoz, hogy a zsidók szisztematikus deportálása megtörténjen, kellett a német megszállás. De azt sem szabad elfelednünk, hogy miután megtörtént a megszállás, ezeket parancsokat a magyar közigazgatás végrehajtotta. És azt sem, hogy a főispánok és polgármesterek kétharmadát lecserélik, van, akit internálnak, lecsuknak, például maga Bethlen István is bujdosni kényszerül. Ez az elitcsere is kellett ahhoz, hogy megtörténhessen a deportálás" - magyarázta.
Horthy passzívan figyeli a vidéki zsidóság deportálását, majd július elején leállítja a deportálásokat, és ezzel megmenti a budapesti zsidóságot. „Igen, Horthy Miklós nagymértékben felelős a vidéki magyar zsidóság haláláért, mert nem tett semmit a megakadályozására. És ugyanakkor döntő szerepe volt abban, hogy a budapesti zsidóság megmenekült. A vidéki zsidó lakosság 70%-a és a budapesti zsidóság 30%-a halt meg végül. A túlélők közül nagyon sokan vissza se térnek. Az a 150 000 körüli hazatérő zsidó népesség, akinek az apját, anyját, feleségét vagy a gyerekét megsemmisítették, egy olyan tragédián esett át, hogy az együttélés már nem vált egyszerűvé. A népbírósági perek mellett az önbíráskodások sem voltak ritkák” – magyarázta Romsics.
„Annak, aki gettóban van Pesten, a szovjet hadsereg felszabadító, és felszabadulásként éli meg a bevonulásukat. Ezzel ellentétben annak, akinek a gyereke a Kárpátokban harcol és ott esik el, vagy a szovjet katonák megerőszakolják, annak ez a hadsereg egy megszálló hadsereg. Ez egy más élményvilág, egy más hagyaték, amely a gyerekeken, unokákon keresztül a napjainkig gyűrűzik. Ez a két fő emlékezetközösség van Magyarországon. Ezen talán 1956-ban sikerült túllépni valamilyen mértékben, de az egész jelenségre inkább jellemző egy elfojtás. Nem igazán beszélnek tudatos, konstruktív módon erről, legtöbbször a politikai haszonszerzés eszközévé válik” – magyarázta Romsics.