2020. aug. 12. szerdaKlára
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fiatalok és a szex: nem elég közölni, hogy a gyereket nem a gólya hozza

B. D. T. B. D. T. 2015. október 05. 09:37, utolsó frissítés: 2015. október 06. 09:08

A civilek ismét a szexuális nevelés tantárgyként való bevezetéséért harcolnak, mivel szerintük így lehetne megelőzni a vasluihoz hasonló tragédiákat.


Míg a legtöbb európai országban a szexuális neveléssel kapcsolatos témák megtárgyalása része az iskolai tanterveknek, Romániában még mindig nem történt előrelépés ezen a téren.

Az iskolai szexuális nevelés, a párkapcsolatokra való felkészítés, a nem kívánt terhesség elleni védekezés megfelelő módozatainak ismertetése híján a lehető legmegbízhatatlanabb forrásokból tájékozódnak a romániai tinédzserek. Egyrészt (mint korábbi riportunkból is kiderült) könnyedén megtalálják a módját, hogy interneten olyan “tilos” 18+ tartalmakat fogyasszanak, mint amilyen a pornó, emiatt teljesen eltorzított kép alakulhat ki benne a szexualitásról, a saját testükhöz és a másik emberhez való viszonyról.

Egy olyan mikrovilág alakulhat ki egyes tinédzser közösségekben, ami a felnőttek világának torzképévé válva tág teret ad az erőszak különböző formáinak, ahol az a “menő srác”, aki minél több csajt “megdöntött”, viszont az a lány, aki hasonlóan viselkedik, enyhén szólva ambivalens megítélés alá esik, lekurvázzák. Senkiben föl sem merül a szereplők közül (hiszen gyerekekről van szó), hogy a kockázatkereső viselkedés eme tünete mélyén vajon milyen trauma talán nem is tudatosított emléke húzódik meg. Videók, fotók készülnek, zsarolásra és egyéb játszmákra alkalmat adva, miközben sem a készítő, sem a szereplő nincs tisztában a lehetséges következményekkel.

Napirenden vannak a zaklatás, lejáratás, pletyka, a bántalmazás különböző formái, a “felnőttek” (tanárok, szülők) számára többnyire láthatatlanul. A képmutatás magasfoka, ha ezek után egy-egy nagyobb botrányt kavaró eset a közbeszédben úgy csapódik le, hogy “a mai fiatalok nem tisztelik az értékeket”, “a közösség hagyományait”, és még egy olyan borzasztó eset kapcsán is, mint a vaslui nemi erőszak, az áldozathibáztatás lesz a reakció.


A gyerekek nagyon pontosan látják és utánozzák a mintákat, amelyeket ez a társadalom közvetít, a médián és saját szűkebb környezetük viselkedésén keresztül. Ezért, ha az iskolában sem jutnak hozzá olyan információkhoz, készségekhez, amelyek révén (sok-sok önálló munkával persze) esélyt kapnak önmaguk és a társas kapcsolatok természetének, dinamikájának megismerésére, a médián keresztül közvetített tartalmakhoz való kritikai viszonyulásra, és ott sem találkoznak olyan diskurzusokkal, amelyekben a szexualitás nem tabu, lehet róla beszélni, ugyanakkor a másik ember nem eszközként, tárgyiasítva jelenik meg, hanem mint egyenrangú, vágyakkal, szükségletekkel, félelmekkel ugyanúgy rendelkező személy, mint ők maguk, akkor valójában felnőttként épphogy a “hagyományos”, fennálló rendet erősítik tovább.

Ezt a kritikus helyzetet érzékelve a szexuális nevelés kötelező, és minden diák számára hozzáférhető tantárgyként való bevezetését szorgalmazza a romániai iskolákban 67 civil szervezet. Szeptember végén nyílt levéllel fordultak az oktatási minisztériumhoz, a Neveléstudományi Intézethez, az egészségügyi, valamint az ifjúsági és sportminisztériumhoz, és azt kérik, dolgozzanak ki egy stratégiát a szexuális nevelés tantárgyának bevezetésére.





“Olyan társadalomban élünk, amely masszívan közvetít eltorzított információkat a szexualitásról a média csatornáin keresztül, amelyekből hiányoznak a felelősségre, a saját test működésének megértésére és az intim kapcsolatokban elengedhetetlen tiszteletre vonatkozó elemek. A román államnak a fiatal generációk nevelése során kötelező átadnia a nők és férfiak közti tiszteletre és egyenlőségre, a másság elismerésére, a vonzalom és szexualitás természetére vonatkozó ismereteket, amely révén a gyermekek és fiatalok megérthetik önmagukat és a körülöttük élőket” – áll a nyílt levélben, amelyet a tíz szervezetet tömörítő, Koalíció a Nemek Közti Egyenlőségért és a ”Sexul versus Barza” Egyesület kezdeményezett, és további 56 civil szervezet támogatott aláírásával, köztük az Országos Diáktanács (CNE), a Romániai Ifjúsági Tanács (CTR) és a Romániai Egyetemistaszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR).

A szexuális nevelés nemcsak annyi, hogy közlöd: “a gyereket nem a gólya hozza”

A szervezetek javasolják, hogy Románia vegye át az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szexuális nevelés-definícióját, amely szerint ez feltételezi a szexualitás kognitív, érzelmi, szociális, interaktív és fizikai aspektusainak az ismeretét is. A szexuális nevelés az adott életkorú gyerek számára megfelelő kell legyen, ugyanakkor tudományosan igényes, hogy felvértezze a gyermekeket és fiatalokat információkkal, kompetenciákkal és pozitív értékekkel a saját szexualitásukról, az egészséges kapcsolatokról, és a saját és mások szexuális egészségének tiszteletben tartásáról.

A civil szervezetek szerint az utóbbi év aggasztó eseményei és a statisztikák láttán végre meg kell húzniuk a hatóságoknak is a vészharangot. A szexuális nevelésnek a partnerek közti tiszteletre és a szexuális erőszak bármilyen formájának kizárásán alapuló viselkedésre kell alapoznia, ily módon a jövőben megelőzhetőek lennének az olyan esetek, mint a vaslui. 2012-ben a 15 éven felüli romániai nők majdnem egyharmada tapasztalta meg a szexuális vagy fizikai erőszak valamilyen formáját, ezt a statisztikát nem elfogadni, hanem javítani kell.

A megfelelő szexuális nevelés ugyanakkor felvértezi a fiatalokat azokkal az ismeretekkel, amelyek révén elkerülhetik a HIV-fertőzést, és megelőzi az olyan eseteket, mint ami tavaly októberben történt. A Segarcea-eset során egy HIV-beteg fiatal más személyeket fertőzött meg, és ennek nyomán kollektív pánik tört ki a településen. Megfelelő szexuális neveléssel azon is lehetne változtatni, hogy jelen pillanatban Romániában a HIV-betegek az egyik leginkább diszkriminált társadalmi csoport.


Nálunk van a legtöbb kiskorú anya

A szexuális nevelés sürgős bevezetése amiatt is szükséges, hogy az Európai Unióban továbbra is Románia vezet a nem kívánt tinédzserkori terhességek arányát illetően, az európai átlagnál háromszor több ilyen eset történik az országban. A szervezetek nyílt levelükben leszögezik, a szexuális nevelésnek azelőtt kell elkezdődnie, mielőtt a gyermekek elkezdik a szexuális életet.

A romániaiak esetében ez átlagosan 15 és fél éves korban történik meg. 2010-es adat szerint Romániában a szexuálisan aktív 15–18 évesek több mint 60%-a soha nem használt semmilyen fogamzásgátló eszközt. Ugyanebben az évben a 15-19 éves lányok körében a szülési ráta 30 volt az 1000-hez. Hollandiában például, ahol működik az iskolai szexuális nevelés, ez az arány 5 az 1000-hez, Németországban 9 az 1000-hez, Dániában 6 az 1000-hez, Franciaországban pedig 10 az 1000-hez.

2014-ben 18.600, 19 éven aluli nő szült Romániában, közülük 662 még a 15 évét sem töltötte be. A Világbank adatai szerint e téren 2007 óta semmiféle javulás nem mutatkozik. Tízből három romániai nő a 15-49 éves korosztályból soha életében nem használt terhességmegelőző módszert, és csupán felük használt modern módszereket a teherbeesés megakadályozására.

A szexuális nevelésnek a WHO szerint fontos szerepe van a gyerekek és fiatalok ellen elkövetett szexuális visszaélések beazonosításában és jelzésében is, főleg ha családon belüli erőszakról van szó. A bántalmazott fiatalok így szembesülhetnek azzal, hogy ami velük történt, az rossz, és minél előbb segítséget kell kérniük.

A fiataloknak fontos megtanulniuk a női és férfi szaporítószervek működését, a megfelelő higiéniát, a szexuális kapcsolatok természetét, a szexuális élvezet megtapasztalásában mutatkozó különbségeket is. Ugyanakkor a szexuális irányultságok különbözőségét is meg kell érteniük, hogy tisztába kerüljenek saját nemi identitásukkal, és tiszteletben tartsák másokét, legyenek azok heteroszexuálisok, homoszexuálisok, biszexuálisok vagy transzneműek. Ily módon az aláíró szervezetek szerint csökkenne a melegekkel szemben tanúsított diszkrimináció Romániában (az Országos Diszkriminációellenes Tanács felmérése szerint jelen pillanatban a romániaiak 31%-a elutasítja a homoszexuális személyek társaságát).


Papíron már működnie kéne?

Románia aláírta az ENSZ Népesség és Fejlődés Akciótervét, amely előírja a szexuális nevelés és a hozzáférhető és minőségi családtervezés biztosítását mindenki számára. Az iskolai szexuális nevelés kötelezettségét mondja ki a 2004/272. gyermekvédelmi törvény is.

Ennek ellenére a romániai iskolákban semmi nem változott. A szervezetek ezért nyilvánosan felszólítják az oktatási minisztériumot, fogalmazza meg hivatalos álláspontját az iskolai szexuális nevelésről. Az Oktatástudományi Intézetet pedig kérik, a curriculumba foglalják bele a szexuális nevelés tantárgyat.

Ne fosszanak meg újabb generációkat a minőségi szexuális neveléshez való jogtól! – áll a felszólításban. Ehhez kapcsolódóan minőségi tankönyvekre és a tárgyat a jövőben tanító pedagógusok továbbképzésére van szükség – szögezik le.

A civilek üdvözlik, hogy az egészségügyi minisztérium 2020-ig érvényes stratégiájába bekerült célként a nem kívánt tinédzserkori terhességek és abortuszok számának csökkentése, valamint a tinédzserek informálásának terve is. Ezt kiegészítve azt kérik, hogy az egészségügyi és oktatási minisztérium közösen oldja meg, hogy a fiatalok ingyenesen férjenek hozzá a modern fogamzásgátlási eszközökhöz, beleértve a falusi iskolákat is, tegyék a kiskorú lányok számára lehetővé az ingyenes abortuszt és ezt megelőzően és utána is az ingyenes pszichológiai konzultációt. Az iskolai orvosi rendelőkben pedig szórják széles körben a szexuális úton terjedő betegségek és fertőzések elkerülésére vonatkozó információkat.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium a 2015-2020-ra vonatkozó ifjúsági stratégiában elismeri, az egyik nagy kihívás Romániában a 19 éven aluli lányok körében a szülések és abortuszok csökkentése. A stratégia ennek érdekében előirányozott egy oktatási csomagot a szexuális nevelésről, külön intézkedéseket tartalmaz a hátrányos helyzetű fiatalok felvilágosítására és családtervezéshez való hozzáférésük javítására, valamint a HIV-fertőzések megelőzésére. Az aláíró szervezetek felszólítják az ifjúsági minisztériumot, tegyen eleget a stratégiában vállalt kötelezettségeinek.

A szexuális nevelés kötelező tantárggyá tételét tavaly is kérte több civil szervezet. Akkori diagnózisuk most is érvényes: a szexuális nevelés biztosítására csupán elszórt próbálkozások történnek civil szervezetek részéről, az iskolában pedig egyedül az Egészségügyi nevelés című, választható tantárgy keretében történik némi említés a szexualitásról. Arra vonatkozóan pedig nincsenek publikus adatok, hogy ténylegesen mi történik terepen – hívták fel a figyelmet.




A szervezetek önkéntesei flashmobot is szerveztek szeptember 28-án Bukarestben, ahol követelték a szexuális nevelés bevezetését. Mivel szárítóra kihúzott női fehérnemű volt a flashmob egyik vizuális eleme, a csendőrség megbüntette őket – tudósított a Pro TV. Az oktatási minisztérium illetékesei jelezték, megfontolják a követelést, de semmi konkrétum nem hangzott el egyelőre arról, hogy mikortól vezetnék be az iskolákba a tantárgyat.


Ortodox ellenkampány

Napok, sőt órák alatt az ortodox egyház is lereagálta a civil szervezetek kezdeményezését. Igazán profi ellenpropaganda-anyagaikat állítólag az Ifjú Ortodoxia Egyesület fiataljai készítették, és a szekuláris szexuális neveléssel ellentétben az “életre” és családalapításra való nevelést, szüzességet, illetve a “perverzitások”, azaz elsősorban a homoszexualitás elutasítását propagálják.



Az ifjú ortodoxok plakátjai nagyrészt célba értek, vírusként terjednek megosztásokkal a neten.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS