2020. szeptember 27. vasárnapAdalbert
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sikertelen az a társadalom, amely nem bízik polgáraiban - beszélgetés Kelemen Hunorral

Kertész Melinda kérdezett: Kertész Melinda 2016. május 05. 13:25, utolsó frissítés: 13:25

Az RMDSZ elnökét a belpolitikában új erőre kapott és egyre erősebben érezhető magyarellenesség kapcsán kérdeztük.


Egyre gyakrabban nyújtanak be a parlamentben olyan tervezeteket, amelyeknek a címzettje burkoltan vagy kevésbé burkoltan a magyar közösség. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezek a jogszabálytervezetek lassan nem magánakcióba menő törekvések: a román törvényhozók tucatjai írják alá ezeket.

Egyre gyakrabban születnek a magyar közösségi szimbólumok ellen bírósági határozatok, és amikor éppen nem az ingatlan-visszaszolgáltatást gátolják, akkor a székelyföldi elöljárók ellen az igazságszolgáltatás eszközeivel lépnek fel.

A december 1-jei kézdivásárhelyi történések azt mutatják, hogy a hatóságok – a hírszerzés, az ügyészség – attól sem riadnak vissza, hogy a show-műsor, a látványosság eszközét is bevessék. A parlament pulpitusától pedig legionárius költők sorait szavalják, a PNL egy legionárius nézeteket valló főpolgármester-jelölttel rukkolt elő – igaz, vissza is vonta, de ezzel az esetet nem tette meg nem történtté.

Persze, mondhatnánk azt, hogy választási év van, azonban ezt a kisebbségellenes trendet jó ideje a mainstream politika sem „szégyelli” diskurzusába beépíteni. Az utóbbi időszakban szinte kivétel nélkül minden RMDSZ-rendezvényen elhangzik: megrendült a magyarok biztonságérzete. Az új kisebbségellenes hullámról, okairól és az elmozdulási lehetőségekről Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével beszélgettünk.


Hogyan értelmezhető ez a hangulat a román állam viszonyulását tekintve: a román hatóságok az RMDSZ megerősödésétől tartanak, és erre érkezik a válasz, vagy ellenkezőleg, inkább az az oka a támadásoknak, hogy úgy érzik, megtehetik, mert meggyengült az érdekképviselet?

Kelemen Hunor: – Szerintem nem az a kérdés, hogy ők azt érzik, hogy meggyengült vagy megerősödött az RMDSZ, mert mindkét állításra lehet érveket találni: arra is, hogy erősebb, mint máskor, és arra is, hogy gyengébb. A 2012-es választások után 120 emberrel lett magasabb a parlament létszáma, ennek következtében az RMDSZ parlamenti súlya lecsökkent. Ez az egyik ok, a másik az, hogy nem vagyunk kormányon, s bár ez a saját döntésünk volt – de emiatt egyesek szemében gyengébbnek tűnhet az RMDSZ, de nem gyengébb.

Másrészt pedig az RMDSZ az összes támadást, amit az elmúlt 10 évben innen vagy onnan ellenünk intéztek, nemcsak, hogy túlélte, hanem bizonyos értelemben, azt gondolom, meg is erősödött.

Másrészt folyamatban van egy újratervezés, egy fiatalítás, nagyon sok új ember jön be, harmadrészt, a nemzetközi kapcsolatainkat újravettük, újragondoltuk és megerősítettük. Ez, azt gondolom, hogy az RMDSZ súlyát megemelte, erősebbé tette az RMDSZ-t, hogyha csak a washingtoni látogatásainkra és az azt követő történésekre gondolok, akkor az már elegendő érv lenne, de ez igaz akkor is, ha az európai, különböző szintű kapcsolatépítési próbálkozásainkat és eredményeinket nézzük a FUEN-en keresztül – hiszen a FUEN-ben alelnökünk van, ilyesmi nem volt az előző huszon-akárhány évben. Bár a polgári kezdeményezésünk a luxemburgi bíróságon várja a tárgyalást, mégiscsak fel tudtunk mutatni egy olyan szolidaritást az őshonos kisebbségek között, amelyre nem volt példa az elmúlt negyed században, illetve Brüsszelben különböző szinteken, parlamentben, bizottságokban folyamatosan jelen vagyunk az erdélyi magyar közösség problémáival, akár a visszaszolgáltatásról, akár a közösségi, kollektív jogokról, autonómiáról, nyelvhasználatról, oktatási problémákról beszélünk és vannak partnereink. Tehát nem ez az igazi kérdés.

Az igazi kérdés az, hogy Románia az Európai Uniós csatlakozást követően és azt követően, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal megerősödött a stratégiai partnersége, amit mi magunk támogattunk, mert úgy éreztük, és úgy érezzük, hogy biztonságpolitikai szempontokból még mindig az Egyesült Államok jelent garanciát arra, hogy ne sodródjon Románia az orosz érdekszféra irányába. De hát ez annyira megerősítette Romániát, hogy úgy gondolták egyesek, hogy ennek a partnerségnek az ernyője alatt megengedhetnek maguknak bármit. Én inkább ezt az értelmezést tartom helyesnek.

Fokozatosan próbálkoznak, újabb és újabb kísérletet tesznek arra, hogy visszavonják azokat a kisebbségi jogokat, amiket a román politikusok jelentős része engedménynek tekint. Nem szeretnék általánosítani, nem azt mondom, hogy a román politika összességében, de egy jelentős számú román politikus úgy gondolta, hogy engedményeket tettek a magyaroknak akkor, amikor a NATO-csatlakozás, az EU-csatlakozás előtt a kisebbségi és nyelvi jogok területén elfogadtak egyébként jó és fontos szabályokat. Úgy vélik, hogy most ezeket az engedményeket vissza lehet venni, mert nincs elvárás, kész, bejutottunk az elit klubba, az Észak-Atlanti Szövetségbe, az Európai Unióba, és ha már bent vagyok, szankció nem létezik az ejnye-bejnyén kívül, és megengedhetjük magunknak, hogy ezeket az engedményeket immár lenullázzuk.

Én inkább ezt az olvasatot tartom helyesnek, erre a konklúzióra jutottam, nem ebben az esztendőben, hanem tavaly-tavalyelőtt, ezt megfogalmaztam, és ezért is tartottam aggályosnak mindazt, ami történik. Az igazságszolgáltatás döntéseit beszélünk – és ez az egyik szelete a történetnek, beleértve a Mikó-ügyet, de beleértve a nemzeti kisebbségek szimbólumhasználatának tiltására vonatkozó bírósági döntéseket is – végrehajtják minden rendszerben. Egy politikus a bírósági döntésekkel egy rendszerben nem tud mit kezdeni.

Másrészt pedig a törvénykezdeményezések – akár egyéni, akár csoportos kezdeményezések – mindkét irányból jönnek: jön a liberálisoktól is és a szociáldemokratáktól is, ne legyünk naivak, ne gondoljuk azt, hogy egyik vagy másik helyen nagyobb empátiával figyelnek ránk. Esetleg vannak olyan politikusok, egyének mindkét pártban, akik nyitottabbak, de összességében, ha az összképet nézzük, akkor gond van. Nyilván, ilyen törvénytervezetekkel tele van a parlament, az összképpel van a baj.

Mert ha csak az ingatlanokkal lenne a probléma, ha csak a Mikó-ügy lett volna, akkor azt mondanánk, és mindenki így értelmezné Washingtontól Brüsszelig és Budapestig, hogy ez egy egyedi eset. Ha csak a nyelvi jogok esetében lett volna valami, vagy csak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tekintetében nem alkalmaznák a törvényt, de minden jól menne egyébként, akkor azt lehetne mondani, hogy ez egy egyedi eset, nézzük meg. Viszont itt az összkép romlott el, mert minden egyes területen látszik a visszarendeződés szándéka, illetve azok a kezdeményezések, amelyek arra vonatkoznak, hogy amit el lehetett az első húsz-egynéhány évben érni, azt most próbálják visszavenni.

Ezért mondom azt, hogy a erdélyi magyar embereknek a biztonságérzete rendül meg akkor, amikor az etnikai kérdésekről, az identitáshoz való jogról beszélünk egyrészt, másrészt pedig a kisebbség-többség viszonyt az a bizalmatlanság jellemzi, ami nem tesz jót hosszútávon sem a többségnek, sem a kisebbségnek.

A bizalom és a biztonság hiányára az RMDSZ egyre gyakrabban tesz utalást a kampányrendezvényein, a kampány kulcsszavaivá avanzsáltak. Miért fontosak ezek a kulcsszavak a szövetségnek?

– Egy amerikai filozófus a bizalomra utal, amikor a sikeres társadalmakról beszél. Bizalomra épülnek a gazdasági értelemben vett sikeres társadalmak. Például Japán vagy Németország a bizalomra épül, és a bizalom határozza meg a társadalmon belüli viszonyokat. Minden olyan társadalom esetében, amely hosszútávon sikertelen, amely bizonytalan, ez arra a bizalomhiányra vezethető vissza, amely a társadalmat jellemzi, akár az egyének, akár kisebb-nagyobb csoportok között. Ha nincs bizalom, nem lehet egy társadalom sikeres, és a bizalom alapja a biztonság. De ez igaz az egyszerű emberi, baráti, családi kapcsolatokra is: amelyik nem bizalomra épül, az előbb-utóbb szétesik, megszűnik, nem fog működni. És ez igaz a táradalomra is, és ebből kell kiindulni.

Ezért mondom azt, hogy a többség-kisebbség viszony rendezése hosszútávon másképp nem képzelhető el, csak ha egymásban megbíznak. Akkor bíznak meg egymásban a románok és a magyarok, ha egy pillanatig sem érzik azt, hogy a másik el akar tőlük valamit venni. Sem Erdélyt, sem a boldogulásukat, sem a szabadságukat, és én azt gondolom, hogy ezt milliószor bebizonyítottuk, elmondtuk, de még mindig létezik ez a bizalmatlanság a többségi társadalom részéről.

Illetve ha a magyarok elhiszik, hogy a románok nem akarják asszimilálni őket, nem akarják az etnikai identitásuktól megfosztani, és erre, ugye, még nem kaptak elég garanciát, mert volt egy hosszú, több, mint negyven esztendős diktatúra, ami egészen határozottan arra törekedett, hogy a másságot megszüntesse, és egy homogén etnikai államot hozzon létre. Az elmúlt 25-26 esztendőben pedig volt példa arra, hogy elindultak a dolgok jó irányba, de megakadtak, és az emberek kollektív emlékezetében rögzült, hogy hányszor próbálkozott a román állam azzal, hogy az etnikai biztonságukat megkérdőjelezze.

Most nem abban az időszakban vagyunk, amikor a bizalom visszaállításának, megerősítésének kísérletét látnánk, hanem pont ellenkezőleg, a leépítését látjuk mindazon keresztül, ami körülöttünk, velünk történik néhány esztendeje.

Nem hagyhatjuk ki a PNL legutóbbi próbálkozásait, amikor szélsőséges, nacionalista tömegeket akart a szavazótáborának részévé tenni. Ez a választási kampány számlájára írható csupán, vagy a választások után is folytatódhat ez a tendencia? A kampányfogáson túl komolyan gondolja ezt az irányt a Nemzeti Liberális Párt?


– Ma nem lehet jósolni, hogy a választások után mi lesz. Azt látni lehetett, hogy a szociáldemokrata párt néhány esztendővel ezelőtt a Nagyrománia Pártot integrálta. A PSD számos politikusa a PRM-ből jön, de a liberális pártban is megtalálhatóak ezek az emberek. A liberális párt teljesen tévesen arra a következtetésre jutott, hogy akkor veheti fel a versenyt a PSD-vel, ha ő maga is hasonló retorikát folytat. Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy a volt demokrata pártban (PD, PDL) és a volt liberális pártban mindig voltak hasonló tendenciák a 90-es évek második felében és a 2000-es években is, de ezek soha nem voltak uralkodó eszmék. Volt arra példa, hogy a PSD a PRM-vel, az akkor még vezérként jelen levő Vadim Tudorral kötött megállapodást, abból egyértelműen látszik, hogy mire számítottak. Másrészt Traian Băsescu 2004-ben a Nagyrománia Párt szavazataival nyerte meg a választást, tehát azt láthatjuk, hogy mindkét oldalnak van kapcsolata a szélsőségesekkel.

A legnagyobb probléma akkor van, amikor ez a hangulat az egész pártot eluralja, és a liberálisok olyan politikusokat próbálnak bekebelezni, magukhoz vonzani, akik a két világháború közötti nagyon rossz ideológiai hagyományhoz, a legionárius hagyományokhoz nyúlnak, amely nemcsak kisebbségellenes, hanem antiszemita, szélsőséges, és minden benne van abból, ami tragédiához vezetett a múlt században. Ha ők ezzel a retorikával mennek tovább, akkor a választók 70%-a ezt fogja hallani, és ez előbb-utóbb visszhangra talál a társadalomban. Ez a legnagyobb kockázat.

Nagyon fontosnak tartom azt a döntést, hogy ők végül Marian Munteanuról lemondtak, és nem őt indítják főpolgármesternek Bukarestben, de nem elegendőnek. Ez ugyanis azt mutatja, hogy a párton belül vannak olyanok, nem is kevesen, akik el tudják képzelni, hogy a liberális párt ideig-óráig egy ilyen retorikát, ideológiát, attitűdöt a magáévá tegyen. Ezzel az a baj, hogy ha egyszer erre a pályára ráálltál, akkor nagyon nehéz erről leszállni. De azt, hogy ez az irány a választások után ki fog-e tartani, nem tudom megmondani, csak remélni tudom, és bízni abban, hogy nem.

Milyen kiutat lát az RMDSZ ebből a fokozódó magyarellenes hangulatból?

– Az RMDSZ egyrészt fenntartja a párbeszédet azokkal a politikai szereplőkkel, akikkel érdemes, függetlenül attól, hogy melyik oldalon vannak, és nem engedi, hogy elszigeteljék: az elmúlt évtizedekben mindig volt erre kísérlet, szándék.

Másrészt figyel arra, hogy fenntartsa az erdélyi magyar közösségnek azt a fajta ébrenléti állapotát, ami szükséges ahhoz, hogy a közösségi szolidaritás megmaradjon. Mert azt látni kell, hogy ha a dolgok egy kicsit jó irányba kezdenek menni, akkor az emberek hajlamosak azt hinni, hogy most már baj nem történhet. És amikor a baj kezd megtörténni, még mindig nem hiszik el, csak akkor ébrednek fel, amikor tragédia van.

Amikor mi azt mondjuk, hogy rossz irányba megy az ország, azt nem azért mondjuk, hogy mi a sérelmeinket felsoroljuk. Azt akarjuk felmutatni mindenkinek, a románoknak, magyaroknak, és a nemzetközi partnereinknek is, hogy Románia tér le a jó útról, a jogállamiság útjáról. Ha megnézzük az árnyékjelentést, annyi példa van benne, hogy nem lehet azt állítani, hogy egy-két baleset történt az elmúlt öt-hat évben, azt lehet látni, hogy egy tudatos, vagy tudatosnak tűnő jogsértés-sorozat az, ami egy rossz összképpé összeállt.

Az a tény, hogy a SRI egyre inkább jelen van a Székelyföldön, hogyan hat azokra a dolgokra, amelyek a többség-kisebbség viszonyát meghatározzák?

– Legalább két dolgot érdemes tisztán látni. Mi, akik Székelyföldön élünk, tapasztaljuk, érezzük, látjuk ezt. De az egész országban ez van egyébként, bár lehet, hogy a Székelyföldön inkább érezhető. Akár egy kis rendezvényen is egyértelmű, hogy ott vannak, lefilmeznek. Tudják a szervezők, tudjuk mi is, hogy ki az, aki nem a sajtónak, nem nekünk rögzíti, filmezi az eseményeket.

Másrészt, ha megnézzük a szolgálat költségvetését, és arányosan összehasonlítjuk a brit, a franciaországi vagy a németországi belügyi hírszerzés költségvetésével, akkor azt látjuk, hogy Romániában arányaiban nagyobb költségvetésről beszélhetünk. Ez azt mutatja, hogy nagyobb létszámmal, nagyobb figyelemmel próbálják ellenőrizni a társadalmat. Ezt nem lehet cáfolni.

A legnagyobb probléma az én megítélésemben az, hogy egyrészt az erdélyi magyar közösségnek ez a megerősített jelenlét is azt bizonyítja, hogy a román állam nem tekinti partnernek, hanem problémának, rizikófaktornak, kockázati tényezőnek tekinti, és folyamatosan az ellenőrzése alatt akarja tartani. De ugyanezt teszi a román társadalom tagjaival is. A román társadalom igazi nagy gondja az, hogy az állampolgárait az állam nem tekinti partnernek, hanem egy olyan entitásnak tekinti, amely ki kell szolgálja az államot, és az államnak cserébe nem kell neki semmit adnia. Az állam polgárait olyan bűnözőnek tartja, akiről meg van győződve, hogy hibázott, bűnt követett el, és még nem kapta el, de ez csak idő kérdése. A magyar közösségre nézve ez fokozottan érvényes, és ezt tartom a legnagyobb problémának.

Ezt a viszonyulást elárulta az a közbiztonsági stratégia is, amelyet ezelőtt egy évvel közvitára bocsátott, és amely kiverte a biztosítékot nálunk is és másoknál is, aztán néhány hónap múlva vissza is vonták a belügyminisztérium honlapjáról. Ebben a dokumentumban egy az egyben le volt írva, hogy az erdélyi magyar közösség törekvései kockázatot jelentenek a közbiztonságra. Ha egy ilyen stratégiában ezt leírják, és a közvitára bocsátott változatban ez megjelenik, akkor az, amit én mondok, ezzel alátámasztható. Én ezt látom a legsúlyosabbnak, a legnehezebben megváltoztathatónak. És itt ismét a bizalomhoz térünk vissza: hogy a román állam kockázati tényezőnek tekinti a kisebbségeket, elsősorban a romániai magyar kisebbséget.

Címlapfotó: RMDSZ

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS