Bizarr demográfia: ezért húz el Kolozsvár Bukarest mellett
Barbu Mateescu 2017. április 21. 12:57, utolsó frissítés: 13:24Bukarest, ahol a fiatalok már korábban is a lakosság kisebb részét tették ki, mint Kolozsváron, még jobban “megöregedett”.
Kolozsvár az utóbbi években mindenféle-fajta koncert házigazdájává vált, míg Bukarest profilja összetettebb: IT-központ is, de olyan kemény mag is, amely a változásoknak ellenálló tradicionalizmust támogatja. Firea győzelme nem véletlen, Firea népszerűsége nem véletlen; az sem véletlen, hogy Ponta a hat kerületből ötben első helyen végzett az államfőválasztás első fordulójában. A tüntetések által kifejezett egyre nagyobb ellenreakció sem véletlen.
Mindezek hátterében a demográfia áll, amelynek – egy, az öklökről szóló népszerű szólást parafrazálva - “nincs esze”, könyörtelen, és nem könnyen eltéríthető.
Induljunk ki az alapokból. A legutóbbi népszavazáson Kolozsvárnak 324 ezer, állandó lakcímmel jelentkező lakosa volt, míg Bukarestnek 1,88 millió. Az arány 5,8:1 a főváros javára.
A népszámlálás óta, azaz 2011-től mostanáig a helyzet kétféleképpen változott:
1) az arány gyorsan csökkent, és a 4:1-et közelíti.
2) Bukarest, ahol a fiatalok már korábban is a lakosság kisebb részét tették ki, mint Kolozsváron, még jobban “megöregedett”. Amikor ezt mondom, nem csak az állandó lakhellyel rendelkezőkre gondolok, hanem a teljes népességre.
Ez a két jelenség köszöni szépen, a következő években is folytatódni fog. 2020-ra az arány már 3,3:1 lesz.
Mi történik? Nos, hát mi határozza meg egy város demográfiáját?
1) A belföldi migráció. Mivel Romániában nincs hagyománya a szakképzetlen munkaerő országon belüli migrációjának, s ha valaki egy gazdagabb városba megy dolgozni, az megyén belüli lesz, vagy legfeljebb közeli megyében, az egyetemi közeg nagyon fontos tényező.
Annak ellenére, hogy Bukarest lakossága 2011-ben 5,8-szor nagyobb volt a kolozsvárinál, csupán kétszer annyi az egyetemista, mint Kolozsváron; sőt, bizonyos adatok szerint akár csak 1,8-szor. Az egyetemisták súlya és hatása a bukaresti lakosság esetében kisebb, mint Kolozsváron, és ez mindig is így volt.
Egy évtizeddel ezelőttig ez nem számított túl sokat. Azóta azonban Kolozsvár gazdasági szempontból kinőtte magát és valós opcióvá vált a végzősök számára. Már nem csak megállót jelent a születési hely (Beszterce, Szatmár, Nagyszeben, stb) és a munkavégzés helye (Bukarest vagy külföld) között. Hasonló jelenség figyelhető meg Iasi-ban is, de kisebb mértékben.
Mi a hatása ennek? Kolozsvár állandó lakhellyel rendelkező népességének 28%-a 20 és 34 év közötti. Ha hozzáadjuk azokat is, akik a városban élnek, de a személyi igazolványukban más település szerepel, a teljes lakosságnak már 37%-át teszik ki. Bukarestben 19%, valamint 23% ez az arány.
Vizsgáljuk meg más szemszögből is a helyzetet. Kolozsváron évente 10 ezer személy telepedik le, országon belülre pedig legfeljebb 1900-an költöznek el. Ez évente legalább 8000-es nettó növekedést jelent. Bukarestben 25-30 ezren telepednek le, és – Ilfovba, vagy akár... Kolozsvárra – 15-20 ezren költöznek. A két város lakosságának növekedése vagy azonos, vagy 2:1 Bukarest javára, amely sokkal alulmarad a kezdeti 5,8:1-es arányhoz képest. Bukarest csak zihál, míg Kolozsvár (hivatalos) lakosságának 14%-a öt éve még nem élt itt...
2) Emigráció. Mielőtt megnézzük a számokat: a nagyvárosok esetében nem csak több pénz miatt megy az ember külföldre. Bukarestnek komoly problémái vannak az életminőséggel, és ez egyre nyilvánvalóbb lesz azok számára, akik legalább futólag ellátogatnak egy hasonló külföldi városba. A közlekedés pocsék, akárcsak Kolozsváron, de minden egyébben – zöldövezetek, szennyezés, közszállítás, helyi bürokrácia – a főváros alulmarad mind Kolozsvárral, mind Budapesttel vagy (haha) Londonnal szemben. A polgármesteri hivatalnak egyik probléma megoldása sem érdeke – már abban az esetben, ha képesek lennének megoldani őket – mivel szavazóbázisa máshol van.
A bukarestiek pedig tudják ezt, és ennek függvényében cselekszenek.
Az INS szerint Kolozsvárról külföldre évente 280-320 ember vándorol ki. Ennél legalább nyolcszor (2013), de akár hússzor (2014-ben) több ember távozik külföldre Bukarestből. Az arány már nem 5,8:1 – Bukarestből seregestül emigrálnak.
És nem a nyugdíjasok.
3) Természetes szaporulat: születések vs. elhalálozások
A demográfia hatványosan működik. Sok fiatal, termékeny korban lévő embert vonz be egy város? Sok lesz a gyerek, s ebből adódóan, néhány év múlva ismét sok a fiatal, termékeny korú, tehát sok lesz a gyerek, stb.stb.stb. Elüldözi a város a fiatalokat? Viszlát natalitás, és búcsút inthetünk a 20-30 évvel későbbi natalitásnak is....
Szerencsére itt egyszerűbb a matematika. Míg Románia szaporulata negatív (többen halnak meg, mint születnek), -75 ezer, Kolozsváron évente több a születés, mint a haláleset – ez minimum bizarr jelenség az országunkban -, Bukarestben pedig évente 3000-rel lesznek kevesebben. Pedig meg sem kezdődött az "elhalálozási hullám"... a következő évtizedben 450 ezer bukaresti - egy nagyobbacska Kolozsvárnyi – fog a túlvilágra költözni.
A két város közötti hasonlóság a nemek közötti egyensúly hiányában áll, amely részben megmagyarázza az ország többi részétől eltérő értékeket. A 20-34 éves korosztályban Bukarestben minden 100 férfira 105 nő jut, Kolozsváron pedig 111, míg az ország más részein csupán 93. A fiatal férfiak, akik családot akarnak alapítani, vagy csak kapcsolatra vágynak, könnyebben elérik a céljukat Románia nagyvárosaiban, mint egy kisvárosban vagy falusi környezetben. Ez pedig mindent megváltoztat, egy tüntetés hangnemétől kezdve a bűnözési rátákig vagy a generációs prioritásokig.
Mit jelent mindez összefoglalva?
Bukarest egy gennyező seb, hálószoba-város, ahol a lakosok egyáltalán nem szeretnének aludni (s amennyi káros anyagot juttatnak be az ablakaikon, ki hibáztathatja őket?). Kolozsvárra, Szebenbe, újabban Iasi-ba vándorolnak, vagy Milánóba, Dublinba vagy “ki falura, Ilfovba” (ez a valamikor dédelgetett illúzió a maga során szintén megsemmisülésre ítéltetett, a hiányos infrastruktúra miatt). Ahogy Elena Deacu újságíró mondja, “Bukarest az a város, ahol megkeresed a pénzt, amellyel civilizált és szép városokba látogathatsz”. Egy másik újságíró, Teodor Tiță alapos cikkben ír arról a szorongásról, amely a főváros sok fiatal lakójára jellemző, akik azt érzik, a városuk inkább Kinshasa zűrzavarához kezd közelíteni, mintsem egy nyugat-európai város kiszámítható, tiszta, civilizált életformájához. A város gazdasági fejlődésének számai csak részigazságot mutatnak, amit a lakosság (azaz... az adófizetők, s ez, úgy tűnik, az 50 (!) tanácsosból álló önkormányzatot nem igazán érdekli) számának folyamatos csökkenése árul el.
A fosztogatások, átverések és csúszópénzek felhőjében az infrastruktúra összeomlik: bár a népesség csökken, ennél sokkal gyorsabban hanyatlik a közszállítás azon képessége, hogy az embereket A pontból B pontba szállítsa. Aki nem látja a kapcsolatot a hitvány forgalom és az éves utcai tüntetések között, próbálja ezt megtalálni. A folyamok gyakran kis folyócskákból indulnak ki.
Kolozsvár másfajta válsághelyzeten megy és fog menni keresztül. A város gazdasága változik, a növekedésben levő városok modellje pedig lefordíthatatlan egy romániai nagyváros számára (Shanghai? Nairobi? Dacca? San Francisco?). A természetes, földrajzi határok máris éreztetik súlyos hatásukat, s a Berlin-forgatókönyv lép életbe: akkora lakbérek, amelyek elkergetik a lakosokat a városból; valódi, de elkerülhetetlen tragédiák (“szeretnék itt élni, imádom a várost, de nem engedhetem meg magamnak, segítsetek!”). Amennyiben az általános gazdasági paradigma továbbra is működőképes lesz, Kolozsvár hangja egyre fontosabb lesz ebben az évszázadban. Nagyon sokat számít a regionális verseny is (rólad beszélek, Temesvár), de Kolozsvár vonzereje erősebb a belföldi vándorlás számára, mint a Bánság fővárosáé, vagyis majdnem kétszer akkora, ami jelenleg döntőnek számít.
A szöveg eredetileg Barbu Mateescu szociológus Sociollogica című blogján jelent meg, a szerző engedélyével közöljük. Fordítás és címlapfotó: Sebők Rácz Tímea