2020. szeptember 28. hétfőVencel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen Hunor: jogsegély-szolgálatot kell indítani, hogy a visszaadott tulajdont megvédjük

szerk. 2018. november 26. 11:26, utolsó frissítés: 2018. november 27. 09:50

Románia nemcsak leállította a restitúciót, de most megpróbál visszaállamosítani - fejtette ki az RMDSZ elnöke A politika belülről műsorban.


A politika belülről friss kiadásának két kiemelt témája a kormányátalakítás és a romániai restitúciós folyamat megakadása, illetve a visszaállamosítások kérdése volt. Az Erdély TV-n vasárnap megtekinthető műsor átiratának erre vonatkozó része az alábbiakban olvasható, a beszélgetés második részét holnap, kedden közöljük. A műsorban Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével Tibori Szabó Zoltán beszélgetett.

Kezdjük a kormányátalakítással. Sokan azt mondták, hogy nehéz lenne egy rosszabb kormányt elképzelni, mint amelyiket éppen néhány nappal ezelőtt átalakítottak. Mi a véleménye az új kormányról és az új kormányátalakításról az RMDSZ-nek?

- Esterházyt parafrazálva és egy kicsit megfordítva azt, amit ő írt: egy bizonyos szint alól nagyon nehéz egy bizonyos szint fölé jönni, és ezt a kormányátalakítás nagyon pontosan mutatja. Csomó ismeretlen név, ismeretlen arc. Szükség volt erre a kormányátalakításra, mert voltak olyan miniszterek, akiket már rég le kellett volna cserélni. Viszont nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a kormány az előzőkhöz képest összességében jobb lesz. Nyilván, amikor az energetikai vagy a szállításügyi miniszterre gondolunk, azt mondom, hogy náluk már csak jobb lehet.

De ennek a kormányátalakításnak kétféle értelmezési lehetősége van. Az egyik a szakmaiságot illeti, hogy kell-e cserélni embereket. A másik a belső politikai harcokhoz köthető, a Szociáldemokrata Párton belüli konfliktusokhoz.


A fejlesztési és a hadügyminisztérium esetében mindenféleképpen ilyen értelmezést lehet adni, arról nem is beszélve, hogy az európai ügyekért felelős miniszter már korábban lemondott. Nem tudom, hogy őt cserélték volna-e, de az sem volt egy olyan váltás, amelyet én hasznosnak és jónak látok. Negrescu nem volt egy diplomata, de az európai ügyeket kiválóan ismerő, fiatal politikus. Talán az egyike, vagy nagyon kevesek közül az egyik, aki értette, amit csinál. Aki helyette jött, egy nagyon régi vágású diplomata. Kisebbségi ügyekben elég sok konfliktusunk volt vele, beleértve a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést is. Tehát ez a kormányátalakítás összességében nem hiszem, hogy lényegesen változtatni fog a kormány teljesítményén, de szükség volt rá.

Hogyha a javasolt miniszterek listáját nézzük, illetve az egész kormányátalakítási botrányt - mert tulajdonképpen az államfő visszautasította két miniszternek a kinevezését -, akkor az emberben felmerül a kérdés, hogy most már Romániában a pártpolitikai érdek tényleg mindent felülír? Már az is elképzelhető, hogy egy szép napon úgy, ahogy vannak több ezren, akiknek van gépkocsivezetői jogosítványuk, pedig nem tudnak írni és olvasni, akkor lehet egy analfabéta miniszterünk is?

- Ez elképzelhető, de nem föltétlenül a pártpolitikai logika miatt, hanem mert Romániában az elmúlt években azt láttuk, hogy mindig lehet lennebb menni, és ez nem jó. Persze, a pártlogika a kormánystruktúrákat, a kormányok összetételét mindig meghatározta valamilyen mértékben, mert ezek politikai kormányok. Kivéve azt az egy esztendőt 2016-ban, amikor nem politikai kormány volt, de azért ott is voltak gondok.

A lényeg, hogy a pártpolitikai szempontokat szakmaisággal, hozzáértéssel kellene párosítani, és akkor nem lenne semmi baj. Az elmúlt 28 esztendőben ilyen nagyon gyakran volt, és gondolom, egy idő után ismét lesz. Most is vannak olyan miniszterek, akik értik a dolgukat, vannak, akik kevésbé, de valóban az a látszat, hogy a kormány - az előző és a mostani is - összetételében nem megfelelő, és valószínű, hogy a látszat mögött van valami valóság is.

Van egy érdekes helyzet: az emberek nagy része azt mondja, hogy ma jobban él, mint egy évvel ezelőtt, és hogy egy év múlva nem fog rosszabbul élni, mint ma, sőt, talán még jobban. Ez a bérnövekedés, a gazdasági növekedés miatt talán világosan értelmezhető, érthető. Ugyanakkor a nagyon nagy többség azt is mondja, hogy a dolgok rossz irányba haladnak. Ha ezt a két dolgot egymás mellé tesszük, akkor valószínűleg úgy találunk egy helyes magyarázatot, ha a percepciót a valósággal próbáljuk összetársítani, és a kormányról kialakult percepció az nem jó.

Nem is tudom, hogy ez a percepció Romániában mikor volt jó. Az emberek úgy általában a kormányzással, a kormánnyal elégedetlenek szoktak lenni, de ilyen mély elégedetlenség azért nem igazán volt. Közben az emberek valóban úgy gondolják, hogy ők jobban élnek, mert nőttek a bérek, az ország gazdasági teljesítménye nem rossz, ha nem is olyan jó, mint amilyet szeretnénk, de azért a régióban egy jó teljesítményt nyújt Románia. Létezik ez a kettősség a társadalomban, amikor a percepcióról, a valóságról, a helyzetnek a megítéléséről beszélünk.



Az RMDSZ véleményét kikérte a koalíció, amikor ezeket az új minisztereket kinevezte?

- Nem, és nem is kellett kikérnie, mert mi nem vagyunk benne a koalícióban. Ha kikérné, az azt jelentené, hogy kormányon vagyunk, de mi is csak a sajtóból értesültünk.

Jó, de hát azért mégis támogatjátok imitt-amott...

- Támogatjuk imitt-amott, ahogyan ők is imitt-amott támogatnak minket. De nekik nélkülünk is megvan a többségük, ahogyan ezt folyamatosan hangsúlyozom, és ez az együttműködés mindkét oldalról folyamatos erőfeszítéseket igényel. Nem akarnám azt mondani, hogy csak mi teszünk erőfeszítést, amikor egy-egy kormányzati előterjesztést támogatunk. Meg vagyok győződve - ismerve a Szociáldemokrata Párt történetét és a parlamentben ülők egy jelentős részét -, hogy ők is nagy erőfeszítéseket tesznek, amikor egy-két ügyünket támogatják. Ez egy kölcsönös erőfeszítés, kölcsönös kompromisszum, anélkül, hogy a kormányzást mi vállaltuk volna, és ilyen körülmények között nem is kell megkérdezniük minket. Ez az ő felelősségük, nem együtt ülünk a kormányüléseken, a kormányzati döntéseket nem együtt hozzuk meg. Akkor tartanánk igényt a konzultációra, ha a kormányzati felelősség is közös lenne.

Igazságosnak, vagy mondjam azt, hogy helyénvalónak tartod azt, hogy Ilan Laufer, akinek a kinevezését az államfő visszautasította, Johannist antiszemitizmussal vádolta?

- Hogy finoman fogalmazzak, ez egy butaság. Semmilyen körülmények között nem lett volna szabad megtennie, mert vannak olyan ügyek, amelyekkel nem lehet szórakozni, nem szabad a politikai vitáknak, konfliktusoknak a középpontjába betolni csak azért, mert te meg vagy sértődve. Személyesen nem ismerem ezt a fiatalembert. Izraelben született, aztán valamikor visszaköltöztek Romániába. Jó vállalkozó, azt mondják, ő is meg a családja is, de hát ez nem jogosítja föl arra, hogy azért, mert visszautasította az államfő, leantiszemitázza.

Gondolod, hogy Lia Olguța Vasilescut másodjára ki fogja nevezni az államfő?

- Ez egy bonyolult ügy, mert ebben a pillanatban nincs üres hely, mivel Stănescu nem mondott le. (az interjú az elmúlt héten készült - szerk. megj.) Tehát, ha Stănescu nem mond le, és nem mentik föl, akkor ebben a pillanatban egy olyan helyzet van, amire az Alkotmány nem tudott még választ adni, és szerintem az alkotmánybíróság elé fog kerülni. Úgy vélem, lesz egy alkotmányossági konfliktus az államfő és a kormányhivatal között, mert a kormányfő kéri a cserét, az államfő pedig nem hagyja jóvá. De ebben a pillanatban nincs ahová kinevezni Olguța Vasilescut, mert az a miniszteri pozíció nem szabad.

Ha az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be, mint ahogyan egy jó ideje fenyegetőzik ezzel, akkor ti megszavazzátok?

- Szeptember elsején már bejelentették, hogy kész a bizalmatlansági indítvány. Most november vége fele járunk, és én bizalmatlansági indítványt még nem láttam. Három hete ismét azt mondják, hogy lesz. Én a bizalmatlansági indítványoknak a híve vagyok. Nem azért, mert azt gondolom, hogy ez a kormány most meg fog bukni, hanem azért, mert a parlament ellenőrzési funkcióját erősíteni kell. Olyan kormány bukott meg bizalmatlansági indítvánnyal, amelyikben én is benne voltam. Tudom, hogy mit jelent, a saját bőrünkön éreztük, amikor az Ungureanu-kormány megbukott. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy szükség van bizalmatlansági indítványra.

Viszont túl azon, hogy benyújtok egy bizalmatlanság indítványt, nem árt a matematikával is egy kicsit foglalkozni. Nem árt számolni, és ami ennél is fontosabb, ha valóban kormányt akarok buktatni, el kell mondani, hogy ki a miniszterelnökjelöltem, milyen többségem, kormányprogramom van, kik lesznek a miniszterek. Ha ezt nem mondják el, akkor az nem egy igaz szándék. Akkor csupán egy alkotmányos, politikai intézménnyel szembeni kötelező gyakorlatként tudok tekinteni a bizalmatlansági indítványra, amennyiben az ellenzék minimum ezeket az elemeket nem teszi le az asztalra. Nem az RMDSZ asztalára, hanem a társadalom elé. Mert kell egy többség: többség nélkül sehol a világon nem lehet kormányozni. Kisebbségi kormányok ideig-óráig működnek, de valakinek támogatnia kell: akkor azt kell megmutatni, hogy a kisebbségi kormányt ki támogatja.

Ebben a pillanatban ezek az elemek még mindig hiányzanak az ellenzéki oldal részéről. Azt gondolom, hogy még azt sem döntötték el, hogy ki legyen a bizalmatlanság indítvány szerzője, mert szeptemberben, amikor Băsescu Népi Mozgalom pártja bejelentette, hogy készen áll a bizalmatlansági indítvány, először megtapsolták, de utána megijedtek tőle, és senki sem írta alá. És ez az az ellenzék, amely többséget kellene alkosson ahhoz, hogy kormányozni tudjon, amennyiben megbukik a mostani kormány. Matematikailag még mindig többsége van ennek a kormánynak, és ezzel is kellene foglalkozni, mert ilyen esetekben nem elég a grammatika.

A Magyar Állandó Értekezleten beszéltél a közbirtokosságok kérdéséről és azt mondtad, hogy ezeknek a közbirtokossági restitúcióknak a törvényességét ma támadják Romániában. Konkrétan miről van szó?

- Néhány ezer hektárnak az ozsdolai közbirtokosságnak való visszaszolgáltatását támadták meg. Pedig ez még a kétezres évek elején rendeződött, amikor a parlamentben elfogadtuk a törvényt, és visszaszolgáltatták a közbirtokosságoknak az erdőtulajdonok nagy részét. Székelyföldön durván hatszázezer hektárról beszélünk, ami nagyon sok, de nem az összes, országos szinten nyolcszázezer hektárról van szó. 16 év után megkérdőjelezni egy tulajdonjogi helyzetet és megpróbálni visszaállamosítani, önmagában is súlyos eljárás.

Ugyanakkor azt mondani, hogy most fedezték fel, hogy az 1921-es esztendőből létezik egy telekkönyvi bejegyzés, amely azt mondja, hogy ezért a területért a közbirtokosságok egy megfelelő kárpótlást kaptak, megint csak a rossz szándékot mutatja. Egyrészt, ha valóban volt egy ilyen bejegyzés, azt lehetett volna tudni. Másrészt, a húszas években, a királyi földreformokkor semmiféle ilyen típusú kártérítés nem volt. Harmadrészt pedig, ha nem is nézzük a ’40-’44-es időszakot, hanem csak ’46-ot, ekkor I. Mihály király egy királyi rendelettel a közbirtokosságokat illetően is visszaállítja az eredeti állapotokat, és aztán 1948-ban államosítja a kommunista Románia: elveszi a közbirtokosságoktól a föld- és erdőtulajdont, és felszámolja a közbirtokosságokat.

Ha valakitől elvettél valamit 1948-ban, az azt jelenti, hogy az övé volt. Visszamenni 1921-be és egy ilyen mondvacsinált ürüggyel megtámadni a tulajdonjogot egy mondvacsinált precedens, és én attól tartok, hogy ebben a szándékosság egyértelmű. Nem kell túlságosan okosnak lennie senkinek ahhoz, hogy rájöjjön, hogy meg akarják nézni, hogy működik-e az, hogy bírósági eszközökkel visszavesznek az ozsdolai közbirtokosságtól több mint 2000 hektárnyi erdőt.

Ha sikerül, akkor a többi ügyet is meg lehet nyitni. Ezt eszméletlenül kockázatosnak tartom, ezért a román kormánykoalíció vezetőinek is jeleztem, hogy ezzel valamit kezdeni kell, mert ez így nem maradhat, és mindenhol el fogom mondani, hogy a tulajdonjogot ilyen mértékben megsérteni, megkérdőjelezni elfogadhatatlan.

Kellene még néhány jó példát mondanunk, mert nemcsak a közbirtokosságok voltak megtámadva, hanem az ingatlanrestitúció is. Sok ilyen helyzetről tudunk, amikor jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanokat most úgy próbálnak meg visszaállamosítani, hogy tulajdonképpen rendkívüli eljárások során próbálják megtámadni ezeket a jogerős bírói határozatokat. Olyan mondvacsinált dokumentumokkal, amelyekről azt állítják, hogy nem ismerték azelőtt. Ebben az esetben, amiről beszéltél, ez nem egy semmisségi eset szerintem, mert senki sem akadályozta meg őket, hogy 2001-ben megnézzék, hogy mi volt beírva ’21-ben a telekkönyvbe. A telekkönyv akkor is ott volt, a semmisségi eljárások alapja pedig az, ha most frissen, egy-két hónapja találtál meg egy olyan dokumentumot, amelyet a másik fél rosszindulatúan nem mutatott be annak idején.

- Persze, nagyon sok ilyen eset van. A telekkönyvek egyrészt náluk voltak, másrészt pontosan tudták, hogy mi a helyzet, ahogy ma is pontosan tudják, hogy amit mondanak, az egy hülyeség. Ilyet nem lehet csinálni, hisz 1921-ben nem történt meg az, amiről ők beszélnek, másrészt 1921 után legalább három alkalommal történt változás a visszaállítás szempontjából a tulajdonjogban. Egyszer ’40-ben, utána ’46-ban és ezt követően ’48-ban történt egy elkobzás. Ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Másrészt, azt gondolom, hogy a szándék közösségi tulajdonból elvenni a vagyont és visszaállamosítani. Ha azt mondom, hogy elvenni a magyar közösségtől, a magyar egyházaktól, akkor megint jövünk az etnikai üggyel, és hogy csak a magyaroktól veszik el... De a közbirtokosság egy olyan formája volt a tulajdonjognak, amely nem létezett máshol, csak a határőrvidékeken. Számomra nincs ebben semmiféle rejtély: igazságszolgáltatási eszközökkel el akarják venni a tulajdont a közösségtől.

Ez megmagyarázná azt is, hogy tulajdonképpen miért állt le az utóbbi években a restitúciós folyamat?

- Abszolút. 2007 után lelassították, utána látták, hogy nincs semmiféle büntetés, így teljesen leállították.

Nem volna jobb támadni? Azt mondani, hogy harminc év után tessék most már visszaadni?

- De igen, ezt is mondjuk, kérjük. Sőt, még azt is mondtam egyszer, hogy sokkal tisztességesebb volna, ha egyszer valaki bejönne a parlamentbe, és azt mondaná, hogy a törvényeket módosítani kell: nem adunk vissza semmit, mintsem hogy létezik egy restitúciós törvény, és nem hajtják végre. A jogállamiságnak ez az egyik nagyon súlyos problémája Romániában más súlyos problémák mellett. Az, hogy egyesek, amikor a jogállamiság hiányát egyébként súlyos érvekkel támadják, erről nem beszélnek, ez azt mutatja, hogy kettős mércét alkalmaznak. Amikor a tulajdonjog sérül, amikor a meglévő törvényeket nem alkalmazzák, akkor a jogállamiság alapjaiban sérül.



Persze, hogy nemcsak a különböző ingatlanoknak természetben való restitúciója a bajos, hanem a kárpótlás is azokért az ingatlanokért, amelyeket eleve vissza kellett volna adniuk, de nem tették meg. Nem tudom, hogy tudsz-e erről, megyénként a hivatalokban ezrével állnak ezek a restitúciós kárpótlásra szánt dossziék, és nem küldik le őket Bukarestbe, mert a restitúciós főhatóság nem fogadja őket, csak bizonyos sorrendben...

- És nincs pénz és nem akarják a kárpótlást folytatni. Tulajdonképpen ami a legbosszantóbb, az az, hogy Románia maga dönthette el, hogy milyen útját választja a kommunista rezsim által elkobzott tulajdonok rendezésének. A térségben talán Románia az egyedüli állam, amely úgy döntött, hogy mindent visszaad természetben, illetve, amit nem lehet visszaadni, azt kárpótolja. Dönthetett volna úgy is, ahogy Magyarország, hogy nem adott vissza semmit, hanem tizenöt év alatt méltányos kárpótlást adott a volt tulajdonosoknak. De a saját döntését sem tartja be, ami azt mutatja, hogy soha nem gondolta komolyan, csak viselkedni próbált abban az időszakban, amikor ilyen kritériumok megfogalmazódtak a NATO- és az európai uniós csatlakozás előtt.

Miután a csatlakozás megtörtént, és azt látja, hogy nincsenek szankciók, akkor leállítja a restitúciót. Mindent, amit el lehet képzelni, parlamentáris eszközökkel próbáltunk megtenni, hogy újraindítsuk. És ami még annál is bosszantóbb, hogy leállította, az az, hogy most meg megpróbálja visszacsinálni, próbálja újra államosítani. A Mikó-ügyben is ez volt a döbbenetes, a nagyváradi Sas palotánál is ezt látjuk, de a Batthyáneum esetében is.

Most ez van az árkosi kastély esetében is.

- Abban az esetben a dolog valamelyest árnyaltabb, de tulajdonképpen ott is ez van. Vissza akarják államosítani. Ismerjük ezeket a helyzeteket, mert nagyon sokan fordulnak hozzánk, folyamatosan bombázzuk a hatóságokat, és előbb-utóbb ezt tisztázni kell.

Olyan jogsegély-szolgálatot kell elképzelni és beindítani, amely lehetővé teszi, hogy a visszaadott tulajdont megvédjük. Ez azt jelenti, hogy meg kell találni egyrészt azokat a forrásokat, másrészt azokat az ügyvédi irodákat, amelyek a tulajdonjog kérdésében specializálódtak, és bent vannak a romániai piacon. Ez lehet az egyik útja. A strasbourgi bíróság nem állít vissza eredeti állapotot, csak kárpótlást, büntetést ítél meg. A luxemburgi bírósághoz kell fordulni, az Európai Unió bíróságához, ez lehet a másik út és ennek is meg kell találni a procedurális lehetőségeit.

Ez egy nagyon merész út lenne, és egy ilyen jogszolgálati segítség, ügyvédi irodákkal együttműködve nagyon hathatós segítség lenne a volt tulajdonosoknak.

- Igen, ennek a módozatait keressük ebben a pillanatban.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS