A bosszúpornó már Romániában is jelenség, de a hatóságok nem tudnak mit kezdeni vele
Ivácson András Áron 2018. december 31. 14:30, utolsó frissítés: 2019. január 07. 16:46A Casa Jurnalistului cikke egy konkrét eseten keresztül mutatja be a hazai rendszer áldozathibáztató attitűdjét és inkompetenciáját.
A bosszúpornó egy olyan jelenség, amely Romániában még nem kapott akkora nyilvánosságot, mint amekkora külföldön övezi. Ez nyilván nem azért van, mert nálunk ne volnának ilyen esetek, hanem többek közt azért, mert maguk az igazságszolgáltatási és bűnmegelőzési szervek sem tudják egyelőre, hogy miként kezeljék az ilyen helyzeteket. Az, hogy az alább olvasható helyzettel, az okozójával és a magatehetetlen hatóságokkal szemben kritikusak vagyunk, csak az első és az alapvetően kötelező lépés.
A párkapcsolaton belüli erőszak, akármennyit is beszél róla a társadalom, azon problémák közé tartozik, amely ellen távolról sem tesz eleget. A hangzatos politikusi nyilatkozatokon kívül - amikor egyáltalán eszükbe jut, tekintve, hogy még a házasságon belüli erőszak tematizálása sem divat -, ritkán jut túl a kliséken. Ez a probléma nem létezik, az Isztambuli Egyezmény pedig, ugyebár, balliberális kultúrterrorizmus. Bárcsak így volna, mert akkor elmondhatnánk: ez a probléma tényleg nem létezik.
Venera Dimulescu, a Casa Jurnalistului számára mutat be egy hatványozottan súlyos esetet, amely még 2015-ben kezdődött. Az elkövető Vlad Andrei (nem álnév), több hamis Facebook-fiókot hozott létre és a volt barátnője, Mara (álnév), meztelen képeit elküldte a lány minden ismerősének. (Ez volt az első lépés, azonban itt álljunk meg egy rövid pillanatra. Ugyanis némelyeknek problémás lehet, hogy a cikk nyilvánosságra hozza az elkövető, Vlad nevét, miközben elrejti az áldozat valódi nevét. Szeretném kifejezni egyetértésem a cikk ezen lépésével: az elkövető visszaélt áldozata valódi személyazonosságával, így elvesztette minden jogát a sajátja védelmét illetően.)
Amikor elmondta Marának, hogy mit tett, olyanokat fűzött hozzá: „Egy szánalomra méltó ribanc vagy. Örvendenék, ha öngyilkos lennél. Nagyon jól esett volna tudni, hogy én voltam az utolsó.” Mindezt azután, hogy a lány három hét után elhagyta, mivel Andrei agresszív módon kisajátító, birtokló volt, ami megijesztette a lányt. Ezt pedig, úgy tűnik, Andrei sérülékeny férfiegója képtelen volt elviselni.
A lány meztelen fotóit nemcsak az ismerőseinek és családtagjainak küldte el, hanem odakommentelte a lány barátainak posztjaihoz, kommentválaszaihoz és ami talán a legsúlyosabb, hogy több eszkortoldalon, hamis névvel hozott létre felhasználókat a lány fotóival és valódi telefonszámával. Mindazon túl, hogy ezekről az oldalakról vadidegen férfiak kezdték el hívni Marát, Vlad maga továbbra is zaklatta telefonon. Többek közt elmondta neki, hogy amikor majd akar egy karriert magának, amikor szeretne egyáltalán valaki lenni,
ezek a képek, profilok mindig ott lesznek, hogy kísértsék és minden reményét, álmát, jövőjét tönkretegyék.
Mara először nem mert semmit lépni, azon túl, hogy mindig megkérte a barátait, hogy kísérjék haza, mert hol Vladtól félt, hol attól, hogy valaki a nyilvánossá tett telefonszáma és lakcíme alapján feltűnik nála az eszkortszolgálatoktól. Később a rendőrségre is elment, azonban ott előbb azt mondták, hogy mindez az ő hibája, majd, amikor mégis feljelentést tett, akkor megpróbálták eltussolni az ügyet. Itt azonban álljunk meg még egy pillanatra annál a résznél, hogy „az ő hibája.” Azon túlmenően, hogy ez az áldozathibáztatás klasszikus példája, az ügyről az is kiderült, hogy Vlad elég hamar rákérdezett a lánynál, hogy van-e saját magáról meztelen fotója: a kezdeményezés mindenképp tőle jött.
A rendőrségen azt a választ kapta, hogy hiába gyűjtött össze számtalan bizonyítékot, képet, rögzített telefonhívásokat, amelyekben Vlad zaklatta és öngyilkosságra biztatta, a rendőrség a törvények miatt csak akkor léphetne, amennyiben Mara valóban öngyilkos lenne. Időközben Vlad tudomást szerzett a feljelentésről és megpróbálta rákényszeríteni, hogy vonja vissza, amely lépést a rendőrség is támogatott, arra hivatkozva, hogy „jobb, ha így cselekszel, felejtsd el, engedd el, ez lesz a legkönnyebb.” A hatóságok hozzáállása miatt Mara többször is nagyon közel állt ahhoz, hogy valóban visszavonja, és az elmúlt évek során a saját igazának kiharcolása egy újabb mérhetetlen stressz és szorongásforrás lett.
A fotók pedig még mindig ott vannak, ki tudja hány ismeretlen számítógépén, hogy bármikor visszatérjenek kísérteni.
Vlad politológia szakon végzett, szülei fontos politikai szerepet töltöttek be, ő maga pedig elment közben mesterizni Hollandiába, hogy előkészítse politikai karrierjét. Mint mondta a lánynak: „A hajam szála sem fog görbülni, a f*****a. Azt teszek, amit akarok és semmi nem fog történni velem.” A jövő ezen ragyogó politikusa úgy véli, hogy a társadalom szabályai rá nem vonatkoznak, írja Dimulescu, mert a szülei gazdag és befolyásos emberek. Vlad édesanyja az USR tagjaként indult az európai parlamenti választásokon, a mostohaapja Bukarest alprefektusa volt Tăriceanu idejében, vér szerinti apja pedig a Nemzeti Bank kiemelt osztályvezetője.
Mara ugyanazon a politológia szakon végzett, így ismerkedtek meg, és egy nagyvállalatnál vállalt munkát, hogy eltartsa magát. A fentiekkel szemben édesanyja kórházi nővér egy kisvárosban, az édesapja pedig autósofőr. Egy fiútestvére van, aki Angliában dolgozott mezőgazdasági mérnökként. Nem nehéz elképzelni, hogy ezek a körülmények szintén közrejátszottak a hivatalos szervek „tanácsaiban”: „minek szembemenni ilyen befolyásos emberekkel?”, ugyebár.
Vlad viselkedése az ilyen esetekben jól megszokott mintát követte: képtelen volt elfogadni, hogy a lány ejti és továbbra is minden adandó alkalommal és kifogással hívogatta, üzeneteket írt Facebookon és minden esetet megragadott, hogy zsarolja és kisebbségi érzést keltsen benne. Amikor Mara minden közösségi médián blokkolta, akkor elment az egyetemre és ott zaklatta, most már személyesen is.
Két hónap után Mara, feltehetően azért, hogy vége legyen a zaklatásnak, "összejött" Vladdal, azonban nem telt el sok idő ahhoz, hogy a srác agresszívvá váljon. Amikor először felmentek hozzá, Vlad le akarta erőltetni róla a nadrágját és amikor a lány ezt megtagadta, a srác elkezdett őrjöngeni, tárgyakat dobálni a szobában. Amikor Mara el akart menni, Vlad nem engedte kimenni az ajtón („;Oh, baby, it’s cold outside”). Ekkor a lány 19, a fiú pedig 20 éves volt.
Számos ilyen jelenetnek tanúi voltak Mara és Vlad barátai, akik tanúskodtak a rendőrségen is. Egyöntetűen számoltak be arról, hogy a fiúnak súlyos agresszió-problémái vannak: az egyetemen őrjöngve kötött bele bárkibe, aki szóba állt a lánnyal, még azután is, hogy a lány szakított vele. Természetesen mindezek célja az, hogy az áldozat kételkedni kezdjen saját döntésében, sőt, döntőképességében, és mindegyre inkább úgy érezze, hogy az őt áldozatának tekintő, önmagát jótevőként beállító bántalmazója nélkül egy elveszett valaki, aki életképtelen. Minden pszichológiai terror és bántalmazás alapja és célja ez. Innen már csak egy lépés a fizikai erőszak, és természetesen Vlad is átlépte ezt a határt:
amikor egyszer nem akarta beengedni, megütötte a lányt az ajtóban.
Vladnak még közeli barátai is azt nyilatkozták, hogy a fiú elképesztően nőgyűlölő, aki úgy tekint magára, mint aki ért a politikához, miközben a nők kivétel nélkül ostobák és „csak arra jók.” Elmondásuk szerint Vlad minden korábbi barátnőjétől kikényszerített aktokat és azokat továbbküldte a barátainak, azok kérése vagy a lányok beleegyezése nélkül. Egyik haverja arról számol be, hogy Vlad egyszer az erkélyén készült, egy meztelen, tizenhat éves lányt ábrázoló videót küldött neki. Természetesen a dick pick-ek (a péniszüket ábrázoló fotók) küldése a kiszemelt lányok számára is a szokása volt. Végül azt is elmondták róla, hogy 100%-ban úgy gondolja, hogy abszolút autoritása van, soha semmiféle megbánást nem mutat semmiért.
Mindennek ellenére nálunk még mindig nem tekintik elég súlyos problémának a pszichológiai zaklatást és terrort, hiszen, mint láttuk, az „ő hibája” a leggyakoribb reakció. A másik probléma pedig az, hogy a rendőrség statisztikái szerint, amelyek ebből az esetből is kikövetkeztethetően igencsak hiányosak lehetnek, az agresszorok 92%-a férfi és az áldozatok 76%-a nő. Ha pedig bárki azzal áll elő, hogy „de nem minden férfi”, akkor gondoljunk arra, hogy bármelyik férfi, amely egy bántalmazásos ügyben inkább relativizálja az agressziót, mintsem szembenézzen a valósággal, sokkal inkább önmagáról közöl bármit is, mintsem az áldozat vélt morális tartásáról – mintha az ugyan az ő kompetenciája volna.
Amikor Dimulescu felvette a kapcsolatot Vladdal, természetes ő mindent tagadott és elmondta, hogy szándékban áll beperelni a lányt rossz hírnév keltéséért, azonban a fiú anyja elmondta, hogy a vádak igazak. Ennek ellenére minden felelősséget megtagadott. Kurta összefoglalója szerint igen, a fiának volt néhány indecens fotója a lányról és elküldte annak néhány ismerősének, hogy „bosszút álljon rajta”, amiért elhagyta. Mielőtt a zsarolás és a fotók nyilvánosságra hozása elkezdődött volna, Vlad adott neki három nap gondolkodási időt: ennyi idő alatt kellett Mara eldöntse, hogy visszamegy-e hozzá, vagy „rossz dolgok fognak történni.”
Amikor Vlad elkezdte a lány meztelen fotóit küldözgetni az ismerőseinek, családtagjainak, szüleinek, ezt az üzenetet írta mellé: „Mara egy barátja vagyok. Ő ma este öngyilkos lesz és az volt az utolsó kívánsága, hogy előtte még lásd ezeket a fotókat.” Amikor az eset kirobbant, Mara épp egy koncerten volt, amikor barátai elkezdtek írni neki különböző közösségi média fórumokon, hogy valaki a meztelen fotóit küldözgeti nekik. Vlad később nevetve magyarázta el, hogy három percbe kerül egy hamis felhasználót hozni létre és hogy soha nem fogja tudni megállítani őt.
Később részletesen elmondta, hogy mit hogy csinált: hogy közzétette a fotóit különböző adás-vétel csoportokban a Facebookon, eszkortfelhívással. Mindannak ellenére, hogy ezek a felvételek rögzítésre kerültek és a rendőrség is megkapta őket, továbbra is Marat próbálták rávenni arra, hogy ejtse a vádakat, egészen addig, hogy Mara állítása szerint az egyik rendőr az utcán is leszólította és megpróbálta rábeszélni erre, felettébb erőszakos módon. Természetesen ebben nem lehetünk egészen biztosak, de ez így eléggé rosszul hangzik ahhoz, hogy gyanút fogjon az ember.
Vlad kommentárja mindezekhez: „A helyedben kiugranék az erkélyről. Mármint na, erkélyed sincs, de az ablakból.”
Az események következtében Mara az első estétől kezdve végig az öngyilkosságon is többször gondolkodott, ezért a rendőrség kapcsolatba lépett egy pszichológussal is - azonban ő sem volt különösebben a segítségére. A szülei szintén nem értették, mi történik. Az édesanyja azt mondta, hogy ez az első nagy tévedése, amit elkövetett és megértik, segítik. Az édesapja mély hívő és szerinte mindenki csak azt kapja az életben, amit megérdemel – az áldozathibáztatás, ugyebár, nem csak idegenektől jöhet.
Idővel Mara kapcsolatba próbált lépni a különböző eszkortoldalak működtetőivel is, hogy szüntessék meg azokat a hamis felhasználókat, amelyek a fotóit feltöltötték, azonban mindenhol azt a választ kapta, hogy az európai törvények szerint azokat csak a létrehozójuk szüntetheti meg, amennyiben be nem bizonyosodik, hogy valóban az akarata nélkül kerültek fel. Minden bizonyíték ellenére a felhasználók túlnyomó része még mindig megtalálható.
Amikor feljelentést tett a rendőrségen, a rendőr viccelődve kérdezett vissza: „No, mondd csak, kislány, ki zaklat téged?” Amikor pedig ismertette az esetet, egy másik rendőr szintén viccelődni kezdett kollégáival: „Vágod, hogy három hétig voltak együtt, vajon mit csinált volna, ha egy évig is együtt vannak?” Mindezek után hazaküldték, mert a hasonló panaszokért felelős munkatárs csak két nap múlva érkezik vissza az őrsre. Hetekig járta a rendőrséget, voltaképp mindenféle eredmény nélkül. A hetek hónapok és a hónapok évek lettek, azonban még mindig nincs semmilyen érdemi előremozdulás az ügyében.
Amikor először találkozott a rendőrség által kirendelt pszichológusnővel, az szintén megpróbálta ráterelni a vádat és a felelősséget: megpróbálta elmagyarázni neki, hogy önként küldte el a képeket, még ha kényszer és erőszaktól való félelem mellett is, így az ő hibája. Aztán még odavetette: legközelebb légy figyelmesebb. Adina Codreș pszichológusnő a rendőrség kötelékében dolgozik és a gyerekpornográfia ügyek terén segíti a szerveket. Amikor Dimulescu találkozott vele, azt nyilatkozta, hogy „személyes meggyőződése” szerint minden rajtunk múlik, és ha úgy döntünk, hogy teszünk valamit, legalább mérjük fel a következményeket és vállaljuk is azokat.
Itt pedig álljunk meg egy pillanatra, mert ez egy pszichológustól, ráadásul egy nőtől ez olyan szintű áldozathibáztatás, hogy az embernek leesik az álla. Amennyiben megengedhetek én is egy, kérem szépen, „személyes meggyőződést”, „személyes meggyőződésem” szerint azonnal megvonnám tőle a működési engedélyét. Illetve egy újabb „személyes meggyőződés”: a pszichológusnak ezerszer több Delia Davint, Pierre Bourdieu-t, Michel Foucault-t, Judith Butlert, és más szociológiát, antropológiát, társadalomtudományt és ezerszer kevesebb olyan áltudományt és kuruzslást kellene olvasniuk, mint Müller Péter, Popper Péter vagy Bagdy Emőke. Tisztelet a kivételnek, de a társadalmi mechanizmusok működésének nem ismerete rettenetes hiányossága ennek a szakmának (a természettudományok nagy részének is, és hogy akkor miért szólnak bele a társadalom megítélésébe, ez jó kérdés, de más cikkbe való).
Mindezek mellett a pszichológusnő még odavetette Dimulescunak is, hogy a cikkbe aztán nehogy beleírja, hogy ő azt mondta, hogy az áldozat a hibás – mindazok után, hogy azt mondta, hogy az áldozat a hibás. Ezek következtében Mara jogosan érezte úgy, véli Dimulescu, hogy a szakma, az állam, az igazságszolgáltatás, mindenki elárulta őt és a problémáját. Az újságírónő igencsak enyhén fogalmazott. Vlad pedig nevetve mondta el a telefonba Dimulescunak is: „A rendőrség nem fog semmit kezdeni azzal a feljelentéssel.” A rendőrség megerősítette ezt: a törvények szerint az elkövető semmi törvénytelenséget nem követett el. Az öngyilkosságra való felszólítás, mint felbujtás, is csak abban az esetben büntethető, ha a másik valóban öngyilkos is lesz. Mara barátja visszaemlékszik, hogy a rendőr teljesen köznapian közölte ezeket, „mintha csak egy üveg kóláról beszélne.”
Claudia Postelnicescu jogász szerint az a rendőr, aki rákérdezett Marára, hogy valóban öngyilkos akar-e lenni, a jelenlegi törvények szerint maga is agresszorrá vált, azonban ugyanezen törvények szerint szintén nem büntethető, csak akkor, ha Mara meg is teszi. Postelnicescu szerint ez munkavégzés közben elkövetett zaklatás és agresszió, amely hozzájárul az áldozat pszichológiai állapotának romlásához. A jogász szerint az is nagy problémát okoz, hogy Romániában nem létezik specifikus törvény a bosszúpornó büntetésére, így az esetek túlnyomó része nemcsak megoldatlan marad, hanem a társadalmi stigma miatt a legtöbb áldozat még csak be sem jelenti – ez pedig ismét többszörösen az agresszorok malmára hajtja a vizet.
Az első feljelentés óta két év telt el, azonban alig valamit mozdult elő azóta az ügy. Mara "hozzászokott", hogy még mindig vadidegenek hívogatják, perverz üzenetekkel és képekkel, videókkal. Ahogy ahhoz is, hogy gázspray-t hordjon mindig magánál, mert sosem tudja, mikor lép oda hozzá valaki rossz szándékkal: akár vadidegen, akár Vlad. Kettőt hord magánál, mondja Dimulescu, olyanok, mint két apró revolver egy western-filmből. Vett egy zsebkést is: „Konzervnyitásra használom” – mosolyog kényszeredetten egy tea mellett Bukarest központjában.
Vlad továbbra is megpróbálja elérni, hogy vonja vissza a feljelentést és egészen odáig ment, hogy felajánlott háromezer eurót – igencsak komoly jövőt szán magának, ha ekkora áldozatot kész hozni. Megpróbált másokat is lefizetni pár száz lejjel, akik tanúskodtak az ügyben, hogy vonják vissza a tanúskodásukat. Marának pedig továbbra is panaszkodik: „Van új barátnőm, tönkreteszed a boldogságom!” – az arcátlanság netovábbja ez a mondat mindazok után, amit ő tett a lánnyal. #nemmindenférfi és egyéb sértett férfiegó-tornagyakorlatok.
A rendőrségnél Ionut Asan rendőr (aki az utcán is megpróbált nyomást gyakorolni Marára) segítségével sikerült elérnie, hogy az egyik vádat ejtsék, ami igencsak súlyos munkahelyi visszaélésekre enged következtetni. Mara pedig továbbra is csak vár, továbbra is álmatlanság, szorongás, pánikrohamok sorozata kísérti.
2016-ban a rendőrség 1266 fenyegetési ügyet rögzített, amelyekből 890 esetben az agresszor az áldozat férje vagy szeretője volt. Az eset nagyon súlyos, a hivatalos szervek eljárása kritikán aluli, és mindezek tetejébe, ha nem sikerül megoldani, Vlad Andrei valóban megússza anélkül, hogy egy haja szála is görbülne.
A társadalmi stigmák miatt az agresszorokat rendszerint semmilyen negatív következmény nem éri: pontosan ezért szükséges a törvény erejével lépni fel ellenük, különösen az ilyen súlyos esetekben. Boszorkányüldözést kiáltanának? Tönkremegy és romokban hever majd az életük? Helyes. Azonban mindezek előtt a megfelelő törvénykezés kidolgozása az alapvető szükséges sánc, amelyen át kell lépnünk.
A cikk a Casa Jurnalistului-on megjelent írásban feltárt esetet ismerteti, amely egy, az online agresszióval foglalkozó sorozat második része. A Casa Jurnalistului Bukarestben dolgozó újságírók független közössége, akik társadalmi igazságosságot érintő témákat dolgoznak fel. Együttműködtek már a Guardiannel, a Channel 4-al, a USA Today-jel, Al Jazeera-val és más hírügynökségekkel is.
Címoldali grafika: Andreea Chirică illusztrációja a cikkhez