"El kellene már mondani, hogy milyen kellene legyen az unokáink Európája"
kérdezett: Ambrus István 2019. május 17. 10:01, utolsó frissítés: 11:52Melyek az Európai Unió reális problémái? Milyen kihívások léteznek a kampánytémákon túl? Horváth Réka EU-szakértőt kérdeztük az EP-választások valódi tétjéről.
Az európai parlamenti választások előtérbe helyezte az Európai Unió problémáit, kihívásait, a jövőjét érintő kérdéseket. Megkerestük dr. Horváth Réka közgazdászt, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának adjunktusát, hogy árnyaltabb képet kapjunk a helyzetről.
Ön szerint mi a valódi tétje az idei európai parlamenti választásoknak, akár Románia, akár az Európai Unió jövőjének terveit illetően?
- Ha egy igazán nagy tétet akarnék megnevezni, azt mondanám, az EU szintjén a tét az, hogy létrejön-e egy olyan parlamenti többség, amely mer és képes végre egy új Európa projektet létrehozni. Illetve bátor és más stílusú döntéseket meghozni, mint eddig, amelyek megfelelnek a jelenlegi kihívásoknak.
Melyek ezek a jelenlegi kihívások? Miben nem voltak bátrak eddig az Európai Unió döntéshozói? Tekintettel arra, hogy számtalan érdek van az EU-ban, mit kellene tartalmaznia egy ilyen a közös európai projektnek, amelyet minden tagállam felvállal?
- Kihívásból van bőven, például a negyedik ipari forradalom, a klímaváltozás, a technológia hatása, Kína bevásárlásai Európában, a jövedelmi egyenlőtlenségek, az élelmiszerekben/növényvédő szerekben lévő anyagok emberi egészségesre gyakorolt hatása. Az európai tagállamok politikai vezetői mintha nem tudnának felülemelkedni a pillanatnyi érdekeiken, ami sokaknál főleg az újraválasztást jelenti, lásd például a glifozát be nem tiltásáról szóló döntést. Egy közös európai projekt először is kellene tartalmazzon egy víziót, azaz szép, lelkesítő szavakkal el kellene már mondani, milyen kellene legyen az unokáink Európája. Akár annak árán is, hogy ezzel megsértjük az amerikai, az angol, a kínai, a japán vagy akárki más érdekeit. A vízióhoz, pedig rögtön kellene eszközöket is rendelni, és mérőszámokat.
Klasszikus és elévülhetetlen kérdés Európa energiafüggősége, energiapolitikája. Várható-e élesebb váltás, változás ebben a tekintetben? Hogyan befolyásolhatja az Oroszországhoz közelebb lévő tagállamokat a német–orosz energiapolitika? Érdekes, hogy Románia is érintett ebben a kérdésben, de ennek ellenére a legtöbb esetben nem foglalnak állást a román politikusok sem az EP-ben, sem pedig a bukaresti parlamentben.
- Az EU, az Európai Bizottság szintjén van szó az energiapolitikáról, ha másra nem gondolunk, csak az energia unió kérdéseire, akkor is elég sokat beszélnek róla. Most jelent meg egy pár hete például az energia unióról szóló jelentés is. Új törvényi keretet is létrehoztak. Ugyanakkor vannak e tekintetben EU-s támogatások is, például az alternatív energiaforrásokba, tehát pénzt is tettek mellé.
Mennyire képződnek le az EU valós problémái Romániára, pontosabban a román politikusokra?
- Nem hiszem, hogy vannak külön „EU-s problémák”, azt mondanám, vannak olyan kérdések, amelyek foglalkoztatják az embereket, mint például a napi megélhetés, munkanélküliség, iskolarendszer és egészségügyi rendszer minősége. És vannak olyan problémák, amelyek megoldása leginkább EU-s szinten képzelhető el, amelyek befolyásolják az előbbi kérdések megoldását is. Ilyenek lennének a globális felmelegedés, a Kínával szemben kialakítandó álláspont, az energiafüggőség csökkentése, a multik megadóztatása, a kiberbiztonság, a migrációs kérdések. Romániában egyelőre kevés vita van, akár egyik akár másik kérdés megoldását illetően. Kényelmesebb azt az álláspontot képviselni, hogy a jót a helyi politikus vívja ki, a rosszat meg Brüsszel hozza.
Mivel tudják megszólítani a román pártok a romániai szavazókat? Erősödik Romániában az euroszkepticizmus?
- Romániában ritkán szóltak az európai parlamenti választások valóban európai kérdésekről. Véleményem szerint azok körében erősödhet esetleg az euroszkepticizmus, akik azt gondolták, gondolják, hogy Románia minden problémáját az EU kell megoldja, mert esetleg az itthoni választottak nem akarják vagy nem tudják, és azt tapasztalják, hogy az EU sem az univerzális csodaszer saját lustaságunkra. Nem kötném össze az európai parlamenti választásokon való részvételt az euroszkepticizmus kérdésével. A választási részvétel az egy kérdés, ami attól függ, mennyire mozgósítanak a pártok, illetve látom-e, hogy kire tudnék szavazni. Az, hogy mit gondolok az EU-ról, illetve mennyire vagyok euroszkeptikus, az az ismereteimtől, a különféle médiáktól és személyiségemtől is függ.
Erről a dolog természete miatt sokat lehetne vitázni, de alapvetően kijelenthető, hogy nem lehetünk maradéktalanul elégedettek az EU-ban töltött évek hozadékával? Mit csináltunk rosszul, mit csinált rosszul Románia?
- Szerintem van egy csomó pozitív hozadéka az EU-ban eltöltött éveknek, amit kívülről nem érzékeltünk volna. Ilyen például, hogy bár nem vagyunk Schengen-tagok, de azért nem állunk órákat a határon, illetve személyivel megyünk mindenfele. Az élelmiszerek minősége is javult az előző időszakhoz képest. Rengeteg plusz „ingyen” pénz jött az országba, a felhasználása már saját magunkon múlott. Az átjárhatóság más országok oktatási rendszerébe és vissza, azt is az EU hozta. Azt hogy más EU-s országban is dolgozhatunk, azt hogy mennyibe kerül egy cégnek a pénzátutalás EU-n belül, azt is mind a tagságunk hozta. És sorolhatnánk tovább.
Hogy nem használtunk ki minden lehetőséget, az rajtunk múlott, nem „Brüsszelen”. Az, hogy lesz-e EU-s pénzből regionális kórház, az, hogy nem lett eddig autópálya, az hogy a gazdák hogyan kapják meg a pénzüket, az az ország „sara”. Úgy gondolom, adósak vagyunk az embereknek azzal is, hogy elmondjuk nekik mire jó, mi az EU feladata, hatása az ő életükre, és mivel nem foglalkozik az EU jelenlegi felállásban.
Melyek lehetnek az EU legfontosabb gazdaságstratégiai lépései a következő 4-5 évben, és milyen szerep juthat ebben Romániának?
- Az EU-nak van négy olyan kérdése, amellyel foglalkoznia kell. Először is, hiányzik, mert az államok nem akarták, hogy ezzel foglalkozzon, a szociális dimenzió. Másodszor vannak eldöntendő gazdaságpolitikai irányok, mind például: „kinevelünk” nagy ütőképes európai multikat, amelyek világszinten is versenyképesek, vagy a nagy országokkal (USA, Kína, Japán) ellenben a versenypolitika szent és sérthetetlen. Harmadszor, hogyan találjuk meg az egyensúlyt a technológia gyors fejlődése, megszabályozásának szükségessége, az emberek magánéletének védelme és az innováció elősegítése között. És negyedszer, de talán ez lenne a legelső eldöntendő kérdés: fel merik-e vállalni az unió tagállamai azt, hogy az európai életmód más, és más is akar maradni, mint a kínai, amerikai, orosz, indiai stb. és ezt adott esetben meg is kell védeni.
Nekünk, közép-kelet-európaiaknak a szociális dimenzió egy különösen érdekes kérdés, hiszen nálunk a szociális jellegű kiadások fényévekre vannak attól, amit egy nyugat-európai ország költ ilyen célokra. És ott vannak a nemzeti érzelmek is, nem feltétlen akar egy német francia úgy adót fizetni, hogy abból esetleg kelet-európai szociális kiadásokat finanszírozzanak. Tekintettel arra, hogy az EU-nak ebben azért korlátolt lehetőségei vannak, ezt beismeri például egy 2007-es vitadokumentum is Európa szociális dimenziójáról, kérdés, hogy inkább szakpolitikára, vagy konkrét szociális kiadások finanszírozására kellene törekedni?
- Nem hiszem, hogy konkrét szociális kiadásokra kellene törekedjen az EU, három ok miatt is. Először is, az államok más más szociális kiadási kultúrával rendelkeznek, és ennek megváltoztatása az országokon belüli szereplők feladata. Másodszor is, az EU-nak nincs erre költségvetése. Ehhez hozzátartozik az is, hogy igen, a nyugat európaiak sokszor azt látják - hogy helyesen vagy tévesen, az más kérdés -, hogy mi semmit sem akarunk tenni, amikor nekünk erőfeszítés lenne, de mindent akarunk, amikor az ingyen pénzt jelentene. Sajnos úgy látom, hogy a Kelet-Nyugati sztereotípiákat nem lebontottuk, hanem mintha tovább erősítenénk. Harmadszor konkrét szociális kiadások megvalósításához kellene egy európai adó is, aminek jelenleg nincs meg semmi fajta akarati alapja. Talán ha egyetértenének abban, hogy európai szinten kell a nagy technológiai cégeket megadóztatni, akkor lehetne ebből konkrét szociális kiadásokat is finanszírozni a tagállamokban. Úgy gondolom, hogy a szociális dimenzió nemcsak abból áll, hogy konkrétan mennyi pénz megy a rászorulók zsebébe, hanem olyan kérdésekből is, amit uniós szinten már most lehetne kezelni.
Visszatérve a gazdaságpolitikára: ebben a tekintetben az utóbbi időben mintha inkább a versenyszabályok szigorúbb betartatása irányába mentek volna el a dolgok? Lehet még ezen változtatni, egyáltalán kell?
- A versenyszabályok betartása szerintem fontos és az elmúlt időben valóban az az ember érzése, hogy végre nem félnek bizonyos nagy cégekhez, nagy kérdésekhez hozzányúlni. De még most is vannak, enyhén érthetetlen, vagy megmagyarázásra szoruló dolgok. Például miért engedték meg, hogy a Bayer felvásárolja a Monsantot és a Siemens és Alstom egyesülést nem? Úgy gondolom, ha már lenne egy rendes víziónk arról, milyen Európát akarunk, akkor a versenypolitika ennek egyik eszköze lehetne. Bizonyos esetekben meg lehetne talán engedni a Siemens/Alstom egyesülést, hiszen európai céget erősítenénk, világpiaci szinten, aminek a tagállamok lakosságára is pozitív hatása lenne (tekintetbe véve az iparágat). Illetve megtilthatnánk a felvásárlást egy világelső cégnek, mint a Monsanto, amelynek terméke valószínűleg rákot okoz, és igazán versenypolitikai szempontból sem biztos, hogy éppen olyan jó.
Nyitókép: Visit European Parliament, Facebook