Az EMNP középiskolásokba szállt bele, mert meg merték hívni Erdélybe a Momentum elnökét

A Makosz elnöke megkeresésünkre válaszolt az EMNP ifjúsági szervezetének vádjaira. Fekete-Győr egyébként nemcsak a diákokkal beszélgetett, hanem volt RMDSZ-es politikussal is.

Élesen nekiment az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta az Országos Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ), amiért azok meg merték hívni a Diákönkormányzati Szabadegyetemre (DÖKSZAB) Fekete-Győr András jogászt, a magyarországi Momentum Mozgalom elnökét egy beszélgetés erejéig.
A Brassai Hunor Minta-elnök által szignált közleményben, amelynek nyelvezete meglehetősen hasonlít a magyarországi szélsőjobboldali hírportálok hangulatára, azt sérelmezik, hogy Fekete-Győr “klasszikus balliberális propagandát” adott elő a Jobbágyfalván megszervezett táborban, és megemlítik, hogy a Makosz RMDSZ-közeli, és a tábort többek közt a magyar kormány pénzéből szervezték meg.
“Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a korábbi RMDSZ-es gyakorlatot folytatva – amikor a 2010 előtti anyaországi rémkormányzás olyan „jeles” alakjait importálták Erdélybe, mint például Gyurcsány Ferenc, Demszky Gábor, Újhelyi István és a sor még hosszasan folytatható – most ismét egy szélsőségesen liberális és a nemzeti érdek ellen politizáló magyarországi párt vezetőjét hívták Erdélybe. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy mindezt fiataljaink bevonásával teszi egy olyan szervezet, mely köztudottan az RMDSZ-es politikacsinálás előszobája.
Felmerül a kérdés: milyen megfontolás alapján hívták épp Gyurcsány Ferenc szövetségesét, a momentumos Fekete Győr Andrást a jobbágyfalvi szabadegyetemre? Milyen politikai vagy szakmai megfontolás alapján döntöttek úgy a szervezők, hogy a szélsőliberális párt vezetője hasznos tudással vértezheti fel az erdélyi fiatalokat, hacsak nem az történt, hogy az RMDSZ pionír-szervezetét vezetők és az őket a háttérből irányító RMDSZ-es politikusok valódi politikai szimpátiájára derült fény?” - teszi fel a költői kérdést Brassai, ami viszont, tekintve, hogy a közleményt az EMNP is megosztotta az oldalán és a Facebookján is, a párt hivatalos véleményének is tekinthető.
A szövegben ezután belekötnek Porcsalmi Bálintba, az RMDSZ ügyvezető elnökébe is, mondván, hogy valószínű, hogy hozzá köthető Fekete-Győr meghívása, hiszen Porcsalmiról szerintük amúgy is köztudott, hogy szimpatizál az “olykor szélsőségesen is liberális” ideológiákkal, és a mindennemű másság széleskörű népszerűsítésével, és a nyugati liberalizmus erdélyi meghonosításával. A Néppárt leszögezi: ők nem kérnek a balliberális pártok erdélyi importjából, és abból, hogy szakmai képzéseknek álcázott liberális propagandával mérgezzék meg az erdélyi fiatalok fejét.
A MAKOSZ-elnök szerint szervezetük apolitikus
“A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége saját alapszabályát betartva működik, ennek értelmében pedig apolitikus szervezet. Sem az általunk tartott felszólalások, sem rendezvényeink nem népszerűsítenek egyetlen politikai ideológiát sem. A 25. Diákönkormányzati Szabadegyetemen nagyon sok témát próbáltunk a diákoknak feldolgozni, ebbe beletartoztak a politikáról szóló programpontok is, a kultúra, gazdaság és rendezvényszervezés mellett. Az egyik ilyen beszélgetés valóban Fekete-Győr Andrással volt, a Momentum Mozgalom elnökével. A beszélgetés célja nem a hallgatóság meggyőzése volt adott elvekről, hanem a politikai diverzitást és pluralizmust volt hivatott szolgálni, ezzel is a diákok kritikai gondolkodásának fejlesztése volt a cél, illetve a politikai vita elősegítése. Mi ezeknek vagyunk a hívei” - mondta el a Transindexnek Domokos Ferenc, a Makosz elnöke. Hozzátette, hogy az EMNP által megfogalmazott vádak teljességgel alaptalanok, és semmilyen külső beleszólás nem volt sem szervezetek, sem személyek részéről azzal kapcsolatban, hogy kit hívtak meg.
“Elítéljük, hogy a középiskolásokat egyszerűen a koruk, vagy önálló véleményük miatt rágalmazzák. Ez sértő, és minden méltóságot figyelmen kívül hagyó módon történt meg, amely csak arra jó, hogy tovább mélyítse a generációk közti szakadékot” - szögezte még le Domokos.
A szervezet elnöke azt is elmondta, hogy a beszélgetésbe a tábor összes résztvevője bekapcsolódhatott, a politikus pedig egyszerűen válaszolt a diákok által feltett kérdésekre.
Arra a kérdésre, hogy terveznek-e reagálni a politikai párt ifjúsági szervezetének támadására, Domokos ezt válaszolta: “Meglátjuk, hogy a helyzet mennyire fog továbbterjedni. Voltak olyan gondolataink, amelyekben vetettük fel, hogy szükség lenne egy kampány vagy mozgalom létrehozása, mert az erdélyi társadalomnak kellene legyen annyi toleranciája, amely megengedné, hogy más vélemények is teret kapjanak a közbeszédben, és hogy ezt elő kellene segítene”
Fekete-Győr nem csak a fiatalokkal találkozott
Hazafele menet megállt Kolozsváron is, és a Mátyás-szobor előtt készült képet osztott meg a közösségi médiában, amelyen Ecksein-Kovács Péter politikussal és Bognár Zoltán politológussal szerepel. Fekete-Győr nem írta, hogy miről is tárgyaltak, csak annyit, hogy mindhárman magyarok, európaiak és haladáspáriak, és hogy “fontos megbeszélnivalójuk” volt.
Bognár Zoltántól aztán megtudtuk, hogy hárman együtt ebédeltek, és a magyarországi politikus arra kérte az erdélyieket, hogy lássák el tanácsokkal kisebbségi kérdésekben, amibe ők bele is egyeztek. Bognár szerint Fekete-Győr “a kisebbségi látásmódra nyitottan, és a kisebbségi helyzetből fakadó sajátosságok iránt empátiával viszonyult”.

Bognár elmondása szerint ez egy amolyan ismerkedő beszélgetés volt, ahol ő arról beszélt, hogy Erdélynek sok arca van, a romániai magyarság rétegzett, világnézetileg, életstílusát tekintve sokféle.
“Van egy uralkodó, a konzervatív pártok céljaihoz igazított Erdély-kép a médiában, ez a tradicionális, vidéki életre fókuszál. Amit nem mutatnak meg, az a globális trendekbe bekapcsolódó, nyugatos, nagyvárosi magyarok életstílusa, véleménye” - mondja a politológus, aki szerint Erdély-szerte, nem csak a jelentős magyar lakosságú nagyvárosokban - mint pl. Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad vagy Szatmárnémeti -, hanem mindenhol, így székelyföldi városokban és falvakban is számottevő olyan magyar él, akik rokonszenveznek a nyitott, szabadelvű gondolkodással, igénylik az innovációt, a szabad, eredeti, kortárs művészetet. Szerinte sokan élnek itt, akik érdeklődnek a nemzetközi politika, illetve a romániai román szempontok iránt, amelyek a többség-kisebbség viszonyt meghatározzák, és érdeklődnek a nemzetközi és a román kultúra iránt is.
Bognár, Eckstein-Kovács és Fekete-Győr állítólag abban egyeztek meg, hogy együtt fognak működni a szabadságszerető, haladó, nyugatos romániai magyarok megszólításában, véleményük megjelenítésében, ízlésüknek megfelelő rendezvények megszervezésében, és jelenleg ennek keresik a megfelelő civil kereteket.
Fotó: XXV. DÖKSZAB
ItthonRSS

Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre

Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.

A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
